L O K I

A szobájában ült, csendben, a saját gondolatait hallgatva. Hogy mire gondolt? Semmire. Mindenre. Átfutott az agyán az összes addigi tette, egészen a gyerekkori játszadozásoktól a New York-i csatáig. Utána nem emlékezett semmire.
Csend. Ez minden amit hallott, az aljasul suttogó gondolatain kívül.
Csend. Összeszoruló gyomorral várta, hogy kivezessék a szobából. Tényleg várta? Odakint csak a büntetés vár rá. Vagy rosszabb.
Csend. A gondolatai már nem suttogtak, hanem ülvöltöttek, teljes erővel. Loki csodálkozott, hogy Asgard nem hallja, szinte olyan hangerővel ordítottak a fülébe.
Csend. Már majdnem ott tartott, hogy bűntudatot érez, de nem tette. Nem tehette. A bűntudat nem nekem való. A bűntudat a gyengéknek való, akik nem tudják mit csinálnak.
A csend megszűnt. Páncélos őrök hangos léptei zengtek a folyosón, egyenesen Loki szobája felét tartottak. Loki felült az ágyon, majd csendben várta, hogy belépjenek, és elrángassák. Inkább maradt volna itt örökre, étlen-szomjan, minthogy ezek után Frigga szemébe nézzen.
Az őrök az ajtajához léptek, kioldozták a láncokat és a lakatokat, majd benyitottak a sötét szobába.
Loki nem érezte kötelességének, hogy megmozduljon, így várt, míg a katonák szólnak valamit.
- A Mindenek Atyja, hívatja, hercegem.- szólt a legelőrébb álló őr. Ahogy kiejtette a száján a hercegem szót, Loki szája sarka megrándult, de nem tett egyebet.
Az őrök nem törődtek a rangjával, megfogták, felrángatták az ágyról, mire Loki csak akkor reagált, mikor kezén és lábán kattant a bilincs. Jéghidegen belenézett az őr szemébe, száját összeszorítva próbált nyugodt maradni, de sajnos nem sikerül uralkodni az ösztönein, arcon köpte az őrt.
— Oh, sajnálom, nem láttam, hogy maga az!— mondta az arcon köpött őrnek szánakozva. — Várjon kicsoda is maga? Senki. Névtelenül fog meghalni, hisz névtelen most is.- hajolt közelebb Loki az egyre vörösödő katonához, de rosszul tette. Az őr tarkón vágta a kardja markolatával, mire a herceg felszisszent.
— Induljunk!— vakkantotta oda a két másik őrnek a rekedtes hangján.
A folyosók végtelennek tűntek, és visszhangoztak a katonák és az ő láncokkal csörgő lépteitől.

Megérkeztek a trónterem zárt ajtajához, és Lokin nagyobb szorongás lett úrrá, mint eddig valaha életében. A hatalmas aranyajtók elkezdtek kinyílni, Loki méltóságteljesen felemelte a fejét, habár a mozdulat fájdalmas volt, a tarkójára kapott ütés miatt. Lassan kezdett el lépkedni, az őrök mögötte, fogva a láncokat. A teremben mindenki csendben volt, és hallgatta a vas hideg csilingelését. Majdnem mindenki itt volt, aki számított Asgardban; Odin, Frigga, Thor, és Thor összes kis nyomorult barátja, szövetségese, akiket Loki utált. Ferde mosolyra húzta a száját, majd megállt a trón előtt. Odin szokásszerűen úgy magasodott ott, mint egy hatalmas madár, aki mindent lát. A trón bal oldalán állt Frigga, akire mikor Loki ránézett, nagyott dobbant a szíve.
— Büszke vagy rám, anyám? — kúsztak ki akarva akaratlanul a száján a szavak, melyeket legkevésbé sem szeretett volna kimondani. — Büszke vagy arra, amit véghez vittem?
— Loki, ne...— halt el Frigga hangja, ahogy elsuttogta a szavakat.
Loki nem törődött anyja hangtalan sóhajával, felszegett fejjel Odinra nézett.
— Loki, mi nem vagyunk istenek. Ugyanúgy születünk, és ugyanúgy halunk meg, mint az emberek. — kezdte az ítélet kimondását a Mindenek Atyja.
— Csak plusz-mínusz ötezer év. Ugyan mit számít? — húzta még nagyobb mosolyra a száját.
— Nem vagyunk istenek, nem tehetünk meg azt amit csak akarunk!— emelte fel a hangját a király.
— De ki mondja ezt meg? Mi korlátozna minket?
- A becsületünk! A felelősség tudatunk!— állt fel Odin a trónról. — Te pedig büntetést érdemelsz a felelőtlenségedért, fiam!
— Te nem vagy az apám! — kiabálta most már torkaszakadtából Loki. — Nem vagy az!
— A büntetésed a következő: Örökre el kell hagynod Asgardot, erődtől megfosztva fogod élni az életed. Nem térhetsz ide vissza soha többé! — Loki érezte, hogy testét elhagyja mindenféle varázserő, térdei megroggyantak, összeesett volna, ha az őrök nem tartják meg.
— Frigga az egyetlen oka annak, hogy nem öletlek meg! Őt sem láthatod soha többé, mint ahogy egyikőnket sem!
Loki megsemmisülve sétált végig a szivárvány hídon, Thorral maga mögött. A kaput elérve megpillantotta Heimdallt, és elgondolkozott azon, hogy a kapuőr mit láthat a fejében. Lehet, hogy örökre ott álldogált volna ezen gondolkozva, de Thor tovább rángatta.
— Remélem sok szerencsével jársz majd a Földön öcsém. — hallotta Thor hangját, de mintha csak egy vastag üvegfalon túlról beszélt volna hozzá.
Loki erőtlen testét Thor ölelésbe fogta, csodálkozva azon, hogy testvére nem ellenkezik.
Loki ellenkezett volna, de nem volt ereje hozzá. Mikor bátyja elengedte, Loki szólni akart hozzá, bocsánatot kérni, vagy valami, de kiszáradt szája nem engedte.
— Midgardra vidd. — szólt Thor Heimdallnak, aki csak bólintott egyet, és elkezdte beüzemelni a Bifrostot. — És figyeld. Figyeld, hogy ne essen baja.
Loki már csak azt érezte, ahogy testét elnyeli a szivárvány-híd.

Loki úgy ébredt fel, mint ahogyan két hete mindig; minden tagját fájlalva. Felült, megdörzsölte a szemét, és körül nézett a mocskos kis sikátorban, ami már két hete az otthona. Keserűség öntötte el a szívét, akárhányszor csak az Asgardban lévő puha ágyára gondolt. Az hiányzott neki a legjobban. Most mi volt neki? A rideg aszfalt, plusz egy-két régi újság. Enni alig evett, mivel pénze se volt, az ivás egyszerűbbnek bizonyult, mivel kutakat, azt talált. Valamit tennem kell, hogy ne haljak meg. Napok óta ez a mondat járt a fejében, csak azt nem tudta, hogy mit tegyen. Egészen idáig. Rosszabb úgyse lehet. Lopnom kell a midgardiaktól. Ütött szöget fejében a gondolat. Gyorsan összekapta magát, már - amennyire egy sikátorban lehetett -, leporolta az ócska midgardi ruhát, ami valahogy csak rá került, majd útnak indult. Nem tudta, mikor feküdt le, ahogy azt sem, hogy hány óra van most. Sötét volt. Ez az egyetlen dolog, amit meg tudott állapítani.
Nem volt nehéz dolga, New York-ban elég nagy volt a tömeg ahhoz, hogy valakinek a zsebéből észrevétlenül kiemelje a tárcáját. A tettre rá is szánta magát, egy gyanútlan tinédzser értékeit szerezte meg.
Most, hogy nála volt az, amire szüksége volt, hirtelen nem tudta, mihez is kezdjen. Valami ennivalót kéne szereznem. Ha jól emlékszem, a midgardiak a boltokban veszik meg a dolgokat. Egyszer volt csak Midgardon, de szerencsére Bartontól épp elég dolgot tudott meg. 
Gondolkozott egy kicsit, majd elindult az egyik utcán találomra, hátha talál egy boltot. Az egyik kis elhagyatottabb utcában rá is bukkant a tökéletes helyre. Bágyadtan villódzó betűkkel volt kirakva a bolt neve a homlokzaton, az ajtón pedig egy tábla hirdette, hogy niytva vannak.
Loki nem hezitált, benyitott a poros helységbe. Annak ellenére, hogy elég lepusztult volt, egész sok vásárló lődörgött odabent. Fogta magát, és elindult az egyik folyosó szerűségen, ehető dolgokat keresve. Ezek a midgardiak csomó hülyeséget esznek. Mi a fene az, hogy kukorica konzerv?! Miután elég szitokszóval megillette a különböző konzerv élelmiszereket, tovább indult a kenyeres pult felé. Csoda, hogy ismerik a kenyeret...
Nem tudta, mennyiből gazdálkodhat, így igyekezett minél kevesebb dolgot venni.
A kasszához igen kevés dologgal állt be; egy kenyérrel, egy üveg vízzel, egy gyanús barna löttyel, amit csak találomra leemelt a polcról, plusz egy dezodorral, amiről szintén nem tudta, hogy micsoda, csak a tisztasági részlegen találta, úgyhogy biztos jó lesz valamire.
A pénztár mellett újságok voltak kirakva, azonban Loki az egyiken valami furcsát vett észre; Loki, aki a New Yorki merénylet mögött áll, újra felbukkant. Olvasta magában a címet. Elborzadt attól, hogy mi lenne, ha a Bosszúállók rátalálnának.
Azonban vokt más is, ami a pénztárnál felkeltette a figyelmét. A sorban előtte álló nő nagyon ismerős volt neki. Nem tudta honnan, nem tudta mikorról. Sosem látott emlékfoszlányok ugrottak a szeme elé, de arra nem sikerült Lokit rávezetniük, hogy ki is a lány.
Annyira ismerős...lehet ő is ismer engem. Ki kéne használnom az alkalmat! Követnem kell! Jutott elhatározásra.

A nő sietősen lépdelt, kezében fogva a doboz valamit, amit vett. Loki megpróbálta halkan, tisztes távolságból követni, amin csak segített, hogy eleredt az eső.
Nem lakott messze a bolttól, csupán pár utcányira, egy öreg, kívülről szakadt, emeletes házban. Loki megvárta míg bemegy, majd ő is követte be a ház lépcsőházába. Legalább a harmadik emeletig mentek, habár Loki nem számolta.
A nő bement a lakásba, míg az isten a sötét lépcsőház fordulójában várt.
Elszánta magát, majd odalépett az ajtóhoz, és bekopogott. Nem kellett sokáig várnia.
Az ajtó kinyílt, és Loki végre szemből is megszemlélhette őt. Szép volt, ezüst haja hullámokban keretezte vékony arcát. A szeme világos kék, már-már lilás árnyalatban derengett. Ajkai vékonyak voltak, de csak még szebbé tették a nőt. Szemét gyorsan végig futatta a nő testén, a kelletnél sajnos többet időzve, a nő gyönyörű idomain. Épp visszatalált a szeméhez, és már majdnem megszólalt, de a midgardi megelőzte.
— Uram isten. Egy Asgardi isten áll az ajtómban. — Vetette oda unottan a nő Lokinak, köszönés képpen. A hangja Loki számára olyan volt, mint parázs a papírnak; még jobban felidézte az elfeledett emlékeket.

Köszönöm szépen azoknak, akik végig olvasták ezt az 1400 szavas remekművet, és remélem, hogy a továbbiakban is kedveteket fogjátok lelni benne!💕
És mégegyszer szeretném megköszönni HarunaRia-nak, hogy segített elindítanni az útján ezt a sztorit! 😘😘