- Muszáj menned?

A gyomorgörccsel szemben – amit az édesanyja szemeiben megcsillanó aggodalom váltott ki – a gyógyítás képességével felruházott nyaklánca is tehetetlen volt.

- Attól tartok, hogy igen, de vissza fogok térni, ne aggódj.

- El is várom, különben egészen Asgardig fogok menetelni, hogy visszaszerezzem a lányomat...

Ezután a kijelentés után, az arcukon – habár vér szerinti kapcsolat nem kötötte össze őket – hajszálra megegyező mosoly árnyéka futott végig.

- Reméljük, hogy arra nem kell, hogy sor kerüljön, mert még Heimdall sem védheti meg őket egy ilyen harcos amazon haragjától.

Remek érzés volt újra kicsattanó egészségben látni az édesanyját. Az arcán csak azok a viszonylag friss ráncok díszelegtek, amikre előző nap tett szert, amikor April töviről egyére elmesélte neki a történteket.

Azt, hogy hogyan és miért vált tolvajjá, az utolsó küldetését, és a nyakéke szokatlan viselkedését, valamint azt is, hogy a Bosszúállók tagjaként hogyan harcolt Loki serege ellen.

Édesanyja és a mellette helyet foglaló Lizzy meglepően nyugodtan hallgatta végig a történetét. Egyikük sem szólt közbe, csak az arckifejezésükkel reflektáltak az egyes történésekre. Amikor April a mondókája végére ért Mrs. Attaway nemes egyszerűséggel a nyakába vetette magát.

Ebben az egy ölelésben benne volt az elmúlt pár napban átélt érzelmek egésze. Félelem, bizonytalanság, remény és megkönnyebbülés sajátos keveréke volt ez, amely April szívét is ugyan úgy nyomta, mint az édesanyjáét.

- Nem akarok több titkolózást... – suttogta.

- Nem is lesz több, megígérem.

- Helyes... Most pedig megyek és megnézem, hogy mi maradt a boltunkból. Pipa leszek, ha valami rusnya űrlény bezúzta a kirakatot... - azzal elsétált, hogy kettesben hagyja a néhai párocskát. Nekik is – csak úgy, mint korábban az anya lánya párosnak - rengeteg megbeszélnivalójuk akadt.

April óráknak tűnő másodpercekig bámulta a cipője orrát. Hiába bánt el pár órával korábban egy egész hadseregre való földönkívüli katonával, képtelen volt vörösödés nélkül az előtte várakozó exe szemébe nézni.

- Nem tudom, hogy mit mondhatnék... Most már legalább tudod az igazat.

Lizzy ajkain egy csalódott mosoly futott végig. Habár a mellkasához simuló nyakék nem ruházta fel őt telepatikus képességekkel, biztos volt benne, hogy mindketten ugyan azon gondolkodnak. Mi lett volna kettőjükkel, ha az igazság – vagy legalábbis egy része – hamarabb lelepleződik?

Nem emlékezett, hogy melyikük nyúlt először a másik keze után. A tenyeréhez simuló puha kézfej viszont mosolyt csalt az arcára.

- Felejtsük el... - suttogta Lizzy.

- Hagyjunk magunk mögött mindent, és kezdjünk tiszta lapot, mint barátok?

A vele szemben álló lány megrántotta a vállát.

- Ha ezt szeretnéd...

- Mindennél jobban – válaszolta April.

Lizzy ezután egy bólintással nyugtázta a dolgot és lassan elhúzta tőle a kezét.

- Rendben, csak egy pillanat. – azzal óvatos léptekkel megszüntette a kettőjük közötti távolságot, majd jobbját April orcájára csúsztatta és egy rövid csókot nyomott az ajkaira.

A megszokott cseresznyés szájfény íze megannyi régi emléket idézett fel benne. A régi emlékeket azonban az előttük álló elválás keserűsége mérgezte meg.

Ez nem a régi szikra felélesztése volt, hanem a méltóságteljes eltemetése.

- Most már menni fog – suttogta miután elhúzódott tőle.

April ügyesen tettetett sértettséggel vonta fel a szemöldökét.

- Azért annyira nem volt rossz csók – válaszolta, mire válaszul csak egy szemforgatást kapott.

- Hiányozni fog ez az évődés.

- Én úgy gondolok rá, hogy megóvlak jó pár korai őszhajszáltól.

- Nagylelkű, mint mindig – újabb szemforgatás.

- Hisz ismersz.

- Túlságosan is.

Kimondhatatlan boldog volt, hogy képesek voltak maguk mögött hagyni a szakításuk utáni kínos időszakot. Már igencsak elege volt a folytonos cipőorr bámulásból.

- Kérlek vigyázz anyára és magadra.

- Nem én készülök egy ismeretlen világba - a karba tett kéz és a szkeptikus arckifejezés nem túl sok jót ígért -, amiről eddig csak a mesekönyvek lapjairól hallottunk, két isten oldalán, akik közül az egyik nem egyszer megpróbált megölni téged. Szóval, ha valakinek vigyáznia kell magára, az te vagy.

Most Aprilen volt a szemforgatás sora. Utálta, ha kioktatják, azt meg pláne, hogy ha a kioktatást végző személynek igaza van.

- Ígérd meg és kész.

- Csak ha te is!

Addig néztek egymással farkasszemet, ameddig mindkettőjük szeme szúrni kezdett. Végül pedig April volt az, aki beadta a derekát.

- Rendben...

- Kisujj eskü?

- Kisujj eskü.

April lassan visszakormányozta magát a valóságba. Elszakadt a tegnapi emlékeitől, mint ahogyan ígérete megtétele után elhúzta Lizzy-vel összefűzött kisujját is.

- Tudni szeretném, hogy ki is vagyok valójában. Thor pedig válaszokat ígért nekem a világában.

- Te April Attaway vagy. Az én kicsi lányom.

- Anya... Örökre a ti kislányotok maradok – mosolyodott el - annak ellenére persze, hogy már korántsem vagyok olyan pici, mint amilyen akkor voltam amikor apával befogadtatok... De ezen senki és semmi nem változhat. Mindegy, hogy milyen titkokra bukkanok Asgardban.

Mrs. Attaway csak egy kurta bólintással felet. Látszott rajta, hogy nem csak a szavakkal küzd, de a szeme sarkában megjelenő könnycseppekkel is. Amikor viszont végre valahára megszólalt, a hangja – a várt szomorúság helyett – játékosan csengett.

- Szóval ez a Thor... Igazán helyes fickó.

- Gondolom - vont vállat, arckifejezése pedig akkor sem lehetett volna érdektelenebb, ha tudatosan öltötte volna fel azt. Tekintete egy pillanatra elidőzött a szőke férfin, de aztán gyorsan tovább is vándorolt a mellette álló másik alakra - nem igazán az esetem.

- De hát egy igazi istenről van szó – méltatlankodott az édesanyja, mire April ajkait egy halk kuncogás hagyta el. A testvére oldalán várakozó Loki - mintha csak valaki a nevén szólította volna – felemelte a fejét. A sárga és zöld szempár összefonódott, és habár a dolog nem tartott tovább pár múló másodpercnél, April érezte, hogy vér szökik az arcába.

- April, csak egy szóra...

A Kapitány hangja a háta mögül csendült fel. A férfi eddig Starkkal diskurált, a kézfogásuk után viszont feléjük vette az irányt.

- Hagylak elköszönni az új barátaidtól.

- Köszönöm... – azzal édesanyja köré fonta karjait.

- Ő is nagyon helyes - súgta oda neki kaján mosollyal az arcán az ölelésük közepette. April – habár titkon egyetértett vele - egy szemforgatással letudta a dolgot.

Bolond lett volna nem észrevenni, hogy a felé tartó férfi, teljesen hétköznapi öltözetben is pontosan ugyan olyan fess, mint az acélos izmait kihangsúlyozó szuperhős szerelésében.

Egy ideig még követte édesanyja távolodó alakját, hogy aztán egy száznyolcvan fokos fordulat után elvesszen Steve Rogers égkék szempárjában.

- Miben állhatok a szolgálatára Kapitány?

- Maradjunk a Steve-nél, ha nem bánja...

- Nem túl nagy köztünk a korkülönbség, hogy tegezzük egymást? – kérdezett vissza, megvillantva védjegyének számító pimasz mosolyát.

- Megeshet, de ez már nem az 1900-as évek.

- Sajnálatos módon... Pedig én is szívesen harcolnék a nácikkal, tudja képen törölni Hitlert meg ilyenek.

- Szóval látta a régi felvételeket... – sóhajtott fel Steve.

- Vagy egy tucatszor, fent vannak a YouTube-on is.

- YouTube... - ismételte utána, majd egy tollat és egy aprócska noteszt vett elő a bőrdzsekije zsebéből – Eggyel több dolog, aminek utána nézhetek.

Aspen elmosolyodott. Sok érdekes dolgot fog ott találni, az egyszer biztos...

Miután Steve lefirkantotta a videómegosztó portál nevét, felemelte az arcát és belekezdett eredeti mondanivalójába.

- Én igazából csak szerettem volna megköszönni a segítségét.

- Nos nem vagyok egy nagy csapatjátékos, se igazi katona vagy ex bérgyilkos, de ezt az ütközetet még talán élveztem is.

Most a férfin volt a mosolygás sora.

- Ha esetleg ráunna a skandináv mitológiára és úgy dönt, hogy visszatér, az új barátaira biztosan számíthat.

- Észben tartom... És lehet, hogy élek is majd vele. Egy ajánló levél az egyetemhez személyesen Amerika Kapitánytól... Talán még a priuszomtól is eltekintenek.

- Indulhatunk? – Thor basszusa hallatán mindannyian felkapták a fejüket. Habár nem tartozott hozzá megszólítás, April biztos volt benne, hogy neki szól.

Steve esetlenül megveregette a vállát. Egyikük sem volt túl gyakorlott a búcsúzkodásban.

- Sok sikert. Remélem megtalálja azt, amit keres.

- Köszönöm.

A férfi tekintetét magán érezve Thor és Loki párosa felé sétált.

- Rosszul ítéltem meg magát... - szólt utána Stark, amikor egy biccentés kíséretében elhaladt előtte.  - Talán még azt is elnézem, hogy betört a Stark toronyba.

- Állítólagosan betörtem - javította ki vigyorogva, miközben elfoglalta a helyét Loki oldalán, Thorral szemben. - És tudja ez kölcsönös...

A kockát működésre bíró szerkezet kapaszkodóját megmarkolva nem mert a mellette álló istenre nézni. A bőréhez simuló hűvös kéz érintése, mintha őt magát is megfagyasztotta volna.

Nyakékje narancssárga köve a Tesseracttal egyszerre izzott fel, mondhatni önállósította magát. Loki sebei pedig - ami Hulkkal való fájdalmas találkozásának állított emléket - úgy váltak köddé, mint a két isten és a törékeny midgardi lány alakja az aprócska kerek téren.