Loki halk kuncogását elnyomta a kinti perpatvar zaja. Robbanások, a menekülők talpa alatt csikorgó üvegszilánkok és a sérültek jajgatása. A városát felforgató őrületre gondolva April még a korábbinál is lázasabban kezdte törni a fejét, hogy mégis hogyan szerezhetné meg a jogart.

- Azt hittem, hogy kihasználod a kínálkozó alkalmat a menekülésre.

- Nem hagyhatom, hogy elpusztítsd a várost.

Loki finoman oldalra billentett fejjel hallgatta őt. Itta a szavait, mint aki minden egyes apró részletét az elméjébe akar vésni, hogy aztán azt darabjaira szedve kielemezze és végső soron felhasználja ellene.

Lassan indult el felé, úgy ahogyan egy prédára leső ragadozó is megirigyelhette volna tőle. Mindketten pontosan tudták, hogy nincs hova hátrálni.

- Imádni való, de egy dolgot elfelejtesz: Én beleláttam a fejedbe, és ismerem az összes mocskos kis gondolatodat, ami valaha is átsuhant azon a csökött kis halandó elméden.

April háta a lift hűvös ajtajának nyomódott, ahogyan felnézett a fölé magasodó istenre. Rettegett tőle, hogy eszelősen kalapáló szívverése azelőtt elárulja őt, hogy akár a kisujját is megmozdíthatná.

- Szóval megkérdezem még egyszer: Biztos azért vagy itt, hogy játszd az irgalmas szamaritánust?

April megrántotta a vállát és félelmét elhessegetve megpróbálta felölteni korábbi szenvtelen stílusát.

- A jogart akarom, jó pénzt kapnék a fekete piacon.

- Ne hazudj nekem.

Szabad keze előre rendült, viszont April is résen volt. Éppen idejében sikerült megmarkolnia a férfi csuklóját, hogy megakadályozza a mozdulatot.

- Nincs több fojtogatás... Csak ha én kérem.

A férfi arcán feltűnő vigyor nem a megszokott eszelős grimasz volt. Hasonlított az igaz, de a szeme körül megjelenő nevető ráncok elárulták őt. Az előtte álló midgardi lány és a csípős nyelve újfent bizonyították, hogy méltóak a figyelmére.

- Válaszokra van szükségem – April a szemkontaktust tartva lassan engedte le a kezét. Ha a csínytevés istenét akarta átejteni, el kellett altatnia a gyanakvását.

- Mindenkinek.

- Ha arról nem hajlandó beszélni, amit a tetőn kérdeztem, akkor legalább a láncról mondjon valamit.

- Ezért jöttél hát vissza? Válaszokért?

- Tartson ki Attaway már úton van a segítség – Steve hangja volt az, ami visszarángatta őt a valóságba.

Ráébresztette, hogy a kettőjük közötti adok-kapok több volt, mint játékos szurkálódás egy délutáni kávé felett. Emberéletek tízezrei múltak azon, hogy milyen hamar szerzi meg a jogart. Loki zöldeskék, kifürkészhetetlen szemeibe beámulva viszont túl könnyű volt minderről megfelejtkezni.

- Tudni akarom, hogy ki vagyok valójában.

- Egy kotnyeles halandó, roppant alacsony életösztönnel.

Olyan közel voltak egymáshoz, hogy April érezni vélte a férfi sápadt bőréből áradó illatot. Egy árnyalatnyi fenyő és valami egészen különleges behatárolhatatlan aroma sajátos keveréke volt.

- Kíváncsi vagyok, kövezzen meg.

Loki a következő szavait a lány fedetlen nyakához hajolva ejtette ki. Pontosan oda, ahova stuttgarti találkozásuk idején hosszú ujjai olyan ronda véraláfutásokat hagytak.

- Az árt a szépségének.

Ahogy a férfi hűvös lehelete megcirógatta a bőrét, újabb – a korábbinál erősebb - borzongás futott végig a hátán.

Beletelt néhány másodpercbe, amíg a meglepettségtől résnyire nyitva maradt ajkai képesek voltak újra szavakat formálni. Gyűlölte, hogy a saját teste így elárulja őt.

- A kövezés vagy a kíváncsiság?

- Mindkettő.

- Akkor még jó, hogy van egy ilyenem – itt lágyan megérintette a nyakában viselt ékszert. - Alig várom, hogy amikor eljön az ideje bevessem a ráncok vagy a zúzódások ellen...

Végül Loki volt az, aki véget vetett a pillanatnak. Fejcsóválva elhúzódott, vonásai pedig rosszallást tükröztek.

- Értékesebb darab ez annál, hogy csupán a hiúságod kielégítője legyen – suttogta leszegett fejjel, April azonban nem akarta ennyiben hagyni a dolgot.

Magához ragadta a kezdeményezést és ellökte magát a lift ajtótól, újra megszüntetve a kettőjük közötti távolságot.

Loki védekezően a mellkasa elé vonta a kezében tartott jogarát, April azonban egyik kezét az aranyozott markolatra csúsztatva lágyan arrébb tolta azt. Félig már meg is van...

- Akkor mond el nekem, hogy mi ez egészen pontosan.

- Mindent a maga idejében.

Megpróbálta elővenni a legelragadóbb hangszínét, de még a saját mércéjével mérve is harmat gyengére sikeredett. Sose volt igazán jó az ilyesmiben.

- Kérem... Tudnom kell.

- Győzz meg róla.

Loki tekintete akaratlanul is lejjebb, a lány ajkaira vándorolt. Önelégült vigyora azonban éberségre késztette Aprilt. Ujjai most már olyan erővel fonódtak a jogar markolata köré, hogy elfehéredtek az ízületei.

- Az egész csak egy nagy játék neked, nem igaz?

- Miért kéne, hogy más legyen? Csak nem a lerombolt épületek vagy a veszélyben forgó emberéletek miatt?

- Nem... Azért, mert vesztésre állsz benne.

Szabad kezét előre lendítve az arca felé kapott, az emberi mércével mérve gyorsnak számító reflexei viszont kevésnek bizonyultak egy valódi isten ellen.

Mielőtt a tenyere Loki bőréhez érhetett volna bénító fájdalom nyilallt a kezébe. A kesztyűje halk fémes csikorgással adta meg magát, amit rögtön a csontjai émelyítő roppanása követett.

Háta ezzel párhuzamosan olyan erővel vágódott neki a liftajtónak, hogy April attól félt, hogy ripityára tört csuklójához néhány borda is csatlakozott. Olyan kevés oxigén maradt a tüdőjében, hogy a m sikoltás helyett csak egy fájdalmas nyögésre futotta.

- Valóban képes voltál egy ilyen ócska trükköt bevetni ellenem? A csínytevés istene ellen? – a korábbi bársonyosság már rég odaveszett a hangjából. April világa csak egy vészjóslóan villogó zöld szempárra és az őt az ajtónak nyomó acélos testre korlátozódott. - Komolyan azt gondoltad, hogy elbánhatsz velem? Pont te?

- APRIL MOST!

Mosolya - meglehetősen szorult helyzete ellenére – a szemeivel és a nyakában viselt nyaklánccal egyszerre ragyogott fel.

- Nem elbánni, csak elterelni a figyelmed – azzal a megidézett erőterével eltaszíttatta magától a férfit.

A szint megmaradt ablakain keresztülzuhanó Hulk nem csak a jogart ütötte ki Loki kezéből, de hatalmas lendületével a földre is küldte őt. A jogar után kutató April nem rezzent össze a megmaradt üveglapokat is veszélybe sodró bömbölés miatt. Tudta, hogy nem neki, hanem a padlóról épp feltápászkodó asgardinak címezték.

- ELÉG! Egyikőtök sem ér fel hozzám! Isten vagyok ti ostoba férgek, nem fogok dulakodni egy... - Hulk azonban, megunva a fölösleges fecsegést megragadta Loki lábait, és úgy vágta őt jó párszor földhöz, mint egy közönséges rongybabát.

- Nyikhaj istenke....

April szánalommal vegyes megvetéssel nézett a csúnyán helybenhagyott férfira, saját sajgó csuklójára gondolva viszont végül az utóbbi érzelem győzedelmeskedett benne.

Az elejtett fegyvert felemelve furcsa bizsergés járta át a testét, nyakékje pedig – a jogarral egyetemben - úgy felhevült, hogy szinte égette a bőrét. Mégse érezte magát soha erősebbnek.

- Ezt elviszem – kacsintott rá a halkan nyöszörgő istenségre - És most, ha kérhetem, tényleg ne menjen sehová...

A viharos szélrohamoknak kitett tetőn nem csak a portált megnyitó szerkezetet és az azt hajtó Tesseractra bukkant, de egy ötven körüli meglehetősen csapzott férfira is.

- Gondolom maga lenne Selvig – csak akkor volt hajlandó ellazítani a testtartását, amikor megbizonyosodott róla, hogy a tudós szemei - a várt abnormálisan kék árnyalat helyett - eredeti szürke színükben pompáztak.

- Igen... Maga pedig...?

- April Attaway. Örülök, hogy fejben is visszatért közénk doktor.

Selvig pár pillanatig bizalmatlanul méregette őt, amikor azonban tekintete megállapodott a lány kezében szorongatott fegyveren, egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el a száját.

- Loki jogara! A Tesseract elpusztíthatatlan, de a saját erejével szemben védtelen...

- Ezért hoztam ezt ide. Be fogom csukni a portált.

A jogar hegye, - a nyakában viselt ékszer rásegítésével - együtt könnyű szerrel vágott át a kocka erőterén.

- A Tesseract tetejébe célozzon....

Mielőtt azonban elszánta volna magát a cselekvésre, a fülében lévő kommunikátorhoz kapott.

- Talán be tudom zárni a kaput. Hallotta valaki?

- Csinálja! Egyre csak özönlenek!

- Még várjon vele. Kilőttek egy atomtöltetet, egy perc múlva robban. – April kezében megremegett a jogar. Hát ezért küzdöttek olyan kitartóan, hogy aztán Manhattant és annak teljes lakosságát egy gombnyomásra a földdel tegyék egyenlővé? - De találtam neki egy jó helyet...

Stark utolsó mondata valahogy mégis reményt csepegtetett a szívébe. Ha jól időzítenek, nem csak az inváziós sereggel is végezhetnek, de a várost is megmenthetik...

- Stark onnan nem jut ki élve... - figyelmeztette őt a kapitány, de a férfi elengedte a füle mellett a kijelentést. Az eltérített rakétával együtt teljes sebességgel tartott a kocka által nyitott portál felé, míg nem el nem tűnt annak túloldalán.

A Coulson szavai újfent felcsendültek a fejében, April pedig - saját előítéletességén röstelkedve - igazat adott neki.

- Gyerünk Stark...

A Bosszúállók egy emberként kémlelték az eget a csapatuk hetedik tagja után kutatva. Végül a kapitány volt az, aki kiadta a lesújtó parancsot.

- Zárja be...

April mély lélegzetet vett és a Selvig által említett pontra bökött a jogarral, próbálkozásukat pedig siker koronázta. A Selvig által épített szerkezetből sugárzó fénynyaláb elhalványult, a portál pedig zsugorodni kezdett.

Stark tónustalanul zuhanó teste az utolsó pillanatban jutott át a kapun. Az örömködés viszont nem tarthatott sokáig, ugyanis a férfi túl gyorsan zuhant a föld felé.

- Nem lassított le...

Hulk még az előtt avatkozott közbe, hogy Thor a pörölyét megpörgetve a levegőbe emelkedhetett volna.

- Mi történt? – ez volt Stark legelső kérdése, miután az eszméletéhez tért - Ugye senki sem próbált meg lélegeztetni?

Loki jogarát továbbra is az ujjai közt forgatva a peremhez sétált és úgy nézett alá romokban heverő városra. Az utcára lassan kimerészkedő civilek lépten nyomon törmelékbe és a deaktivált chitauri harcosok tetemébe botlottak.

Titkon azt kívánta, hogy bárcsak hatalmában állna az egész várost - és vele együtt a sérülteket - egy varázsütésre rendbe hozni, mint azt ahogyan sérült csuklójával és repedt bordáival is tette.

Hevenyészett ötlete azonban egyelőre nem volt több puszta délibábnál. Hiába a jogar és a nyaklánc, sem a tudása, sem pedig jelenlegi ereje nem volt elegendő hozzá, hogy hasonló csodaszámba menő tettet hajtson végre egymagában.

- Győztünk – Steve kijelentését egy megkönnyebbült sóhajtás kísérte.

Győztünk... Ismételte meg magában April. Ennél többet pedig – világmegváltó tervek ide vagy oda – nem is kívánhatott volna.