A hajót megrázó váratlan robbanás ugyan ledöntötte őt a lábáról, egy kis kettős látáson és fülcsöngésen kívül azonban nem volt komolyabb baja. Megpróbált talpra állni remegő tagjai viszont nem akartak engedelmeskedni neki.

Küszködését látva Steve egyik kezét a derekán, másik kezével pedig a lány jobbját fogva felsegítette őt a földről.

- Köszönöm... Ehm most már elengedhet – motyogta zavartan a férfi kék szemeibe bámulva, de gyorsan meg is bánta elhamarkodott kijelentését.

Steve támogatása nélkül ugyanis megtántorodott és kénytelen volt belekapaszkodni a férfi izmos karjába.

- Óvatosan – mormogta miközben a közelben lévő a robbanást átvészelő pult felé terelte őt.

Az ajtókeretbe kapaszkodó Stark ezalatt feltápászkodott és riadtan csillogó szemeit végigfuttatta a feldúlt laboron.

- Vegye fel a páncélt... – Ragadta karon a férfit Steve, hangjában pedig nyoma sem volt a korábbi indulatnak.

Úgy tűnt, hogy a feszült a helyzetre való tekintettel mindketten képesek voltak félretenni korábbi konfliktusukat.

- Attaway! - csendült fel Furry ellentmondást nem tűrő hangja a valahonnan a labor másik oldaláról – Keresse meg Coulson ügynököt, maradjon vele és ne csináljon semmi meggondolatlanságot.

Az igazgató első két utasításának megvalósítása nem okozott problémát, ugyanis a hajót ért támadás miatt megzavarodott S.H.I.E.L.D. ügynökökkel teli folyosón rohanva rögtön belefutott a fegyverraktár felé tartó Coulsonba.

A harmadik és egyben utolsó utasítás betartására azonban - ismerve saját magát – nem látott túl sok esélyt.

A jobb oldalán masírozó ügynök a fegyverraktárhoz vezető út alatt furcsán szótlan volt. Csak azután volt hajlandó megszólalni, miután átlépték a felfegyverkező ügynökökkel teli tágas helyiség küszöbét. 

- Visszakaphatnám a telefonomat? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha csak az aznapi időjárásról csevegnének.

- Mit szólna hozzá, ha kapna tőlem egy újat?

Ártatlan arccal eldarált kérdése hallatán Coulson homloka ráncba szaladt.

- Legalább annyit megtehetett volna, hogy vigyáz rá, ha már hagytam, hogy ellopja.

- Tessék?

- Lehet, hogy maga tolvaj, de én ügynök vagyok – válaszolta a férfi a fegyverek között válogatva.

- Úgy beszél, mintha a kezembe adta volna egy motiváló post it üzenettel a képernyőjére ragasztva.

A fegyverraktárban bármikor máskor úgy érezte volna magát, mint egy gyerek, akit szabadjára engedtek a cukorka boltba, de Coulsonnak sikerült annyira felhúznia őt, hogy nem volt képes a környezetével foglalkozni.

Csak futólag végighordozta a tekintetét a termen és kedvetlenül bökdösni kezdte az előtte lévő asztalon kipakolt ketyeréket.

Utálta, ha degradálják a képességeit.

- Kérem ne nyúljon semmihez.

- Eszem ágában sem volt Bond ügynök – motyogta, de azért zsebre vágott néhányat az üveggolyó méretű ezüstös golyókból, amik az asztal sarkában pihentek.

- Mindenkinek beceneveket ad? – kérdezett vissza az ügynök, mire April megrántotta a vállát. Meg mert volna esküdni rá, hogy Coulson ajkain egy mosoly árnyéka suhant át.

- Ez is része a bájos személyiségemnek.

- Olyan, mint Stark – morfondírozott a férfi a válla alá csapva a kiválasztott méretes fegyvert - ő is folyamatosan ezt csinálja...

- Ne hasonlítgasson ahhoz az arrogáns seggfejhez.

- Több van benne, mint gondolná, – folytatta a távolba révedve, teljesem elengedve a füle mellet April megszólalását - ahogy magában is...

A fegyverraktárat maguk mögött hagyva April elgondolkodott. Coulson már-már idegesítőnek mondható optimizmusa néhai édesapjára emlékeztette a lányt. Ő még akkor is képes volt a legjobbat meglátni az emberekben amikor azok már saját magukban sem voltak képesek.

Az imbolygó hajó folyosóin rohanva elhessegette az emlékeit és a velük érkező mardosó bűntudatot is. Rögtön felismerte, hogy merre tartanak, hiszen a nap folyamán már egyszer megtette ugyan ezt az utat. Tudta, hogyha épp bőrrel akarja megúszni a csínytevés istenével való közelgő találkát ébernek kell maradnia.

Amikor már csak jó ötven méter választotta el őket a kihallgató bejáratától Coulson megtorpant, hogy aztán szembe fordulhasson a mögötte sétáló Aprillel.

- Maga itt marad.

Rögtön ellenkezni akart, a fejében megszólaló vékony hangocska azonban jobb belátásra térítette őt. Tökéletes lehetőség a menekülésre... A támadás okozta káosz közepette egy ideig senkinek sem tűnne fel, hogy kereket oldottam. Ennél jobb alkalmam aligha akad majd, de akkor mégis miért ordítja minden porcikám, hogy maradj?

Megrázta a fejét dacosan az ügynök szemébe nézett.

- Ki van zárva – szűrte a fogai között.

Válójában nem is a férfire volt dühös, hanem sokkal inkább saját magára, hogy hagyta, hogy a hülye lelkiismerete a helyes út irányába terelgesse. 

- Bemegyünk, fedezem magát – itt egy gyors kézmozdulattal bekapcsolta a Steve-vel közös kirándulása alatt szerzett sokkoló kesztyűit - aztán szépen elintézi, hogy leléphessek innen.

Coulson ügynök ezután néhány másodperc erejéig bizonytalanul méregette őt, mintha csak azt mérlegelné, hogy megbízhat-e benne, végül azonban egy bólintás kíséretében beadta a derekát.

- Maradjon mögöttem – azzal megindult a kihallgató felé.

A cellájából kiszabadult Lokit épp a monológja közepén sikerült fülön csípniük.

- Azt hiszik hallhatatlanok vagyunk – vigyorodott el a cella közepén veszteglő Thorra pillantva – Kipróbáljuk?

Az első őrt ugyan Coulson ütötte ki, azonban hamarosan a mögötte osonó April is alkalmat kapott rá, hogy kipróbálja a kesztyűjét.

- Baró... - motyogta elégedetten miután elvette a kezeit a földre rogyó eszméletlen fegyveres nyakáról.

-  Menjen onnan kérem – szólította meg Lokit Coulson. A kezében tartott fegyvert bekapcsolva, óvatos léptekkel csökkentette a közöttük lévő távolságot. April pedig néhány méterrel lemaradva mögötte ugyan ezt tette. - Hogy tetszik? Azután kezdtünk dolgozni rajta, hogy ideküldte a pusztítót. Még én sem tudom, hogy mire képes? Kiderítjük?

Az irányítópulttól feltartott kézzel hátráló Loki lassú mozdulatait figyelve borzongás futott végig April a gerincén. Valami nagyon nem stimmelt itt.

- Ez gyanúsan egyszerű volt... - mormogta az orra alatt, gyanakvása pedig nem volt alaptalan.

Mielőtt még bármelyikük száját is elhagyhatta volna egy újabb szó, Coulson mögött felbukkanó Loki – ugyan azt az alaptomos trükköt alkalmazva, mint korábban Stuttgartban - az ügynök hátába vágta a jogarát. 

April a kör alakú cellában raboskodó szőke istenség ordításával a fülében a férfire támadt, Loki azonban hamarabb kapcsolt és a Coulson ügynök hátából kirántott fegyverével egy hosszú vágást ejtett a lány arcán.

Sajgó arcához kapva a kezét megtántorodott és a föld felé zuhant. Az ujjaira tapadt ragacsos, rubintvörös anyag láttán szitkozódni kezdett. Esés közben beverte a fejét ezért egyelőre nem merte megkockáztatni, hogy felálljon, inkább négykézláb kúszva mászott oda a földre rogyott Coulsonhoz.

- Megsérült az arca... - motyogta kábán a férfi, mire April mosolyogni próbált, de csak egy fájdalmas grimaszra futotta.

- Az mindjárt begyógyul. Most inkább foglalkozzunk magával. Ki kell tartania Coulson, hallja?

A csínytevés istenének gúnyos kacajától elöntötte a vörös köd. Nem értette, hogy lehet valaki ennyire romlott.

Remegő térdeit támogatva véres kézlenyomatok sorát hagyva a korláton, feltápászkodott a földről. Nagy nehezen elemelte a tekintetét Coulson ügynök sápadt arcáról, hogy sárga szemeinek sugarát Loki számító zöld szempárjába fúrhassa.

Az istenség időközben az üvegkalitkát kioldó vezérlópulthoz sétált. Jóképű arcán megjelenő ördögi vigyorból egyértelmű volt, hogy ha April nem lép közbe kilencezer méter magasból fogja lehajítani a cellában raboskodó bátyját.

A lámpák villódzó fényében állva gondolkodás nélkül emelte fel a kezét, sárga erőterével elválasztva az istent a vezérlőpulttól.

- Látom megfogadta a tanácsomat és gyakorolt... – mosolyodott el angyalian a férfi, April arca azonban továbbra is feszült maradt.

- Ne próbálkozzon hasonló trükkel, – figyelmeztette őt a lány – Amíg rajtam van a nyaklánc nem bánthat.

Illetve bánthat, de begyógyul tette hozzá magában.

- Hát ezt nézi ki belőlem, kedvesem...?

Loki utolsó szavai hallatán összerándult az arca. A fájdalom hiányából arra következtetett, hogy a jogar által okozott vágás már meggyógyult az arcán.

- Rosszabbat is.

- Ezzel most megbántott.

- Tegye túl magát rajta – vetette oda ridegen egy gyors pillantást vetve a lábainál kuporgó sérültre. A férfi ingén éktelenkedő vérfolt percről-percre nagyobbra nőtt.

Loki eközben összepréselte ajkait és úgy vizsgálgatta tovább az irányítópanel előtt feszülő erőteret.

- Komolyan gondolod, hogy ez a nyomorult kis bűvésztrükk fog az utamba állni?

- Nem egy eget rengető trükk, azt bevallom, de arra elegendő lesz, hogy feltartson addig amíg megérkezik az erősítés...

- Ebben a káoszban? – vonta fel az egyik szemöldökét Loki - Nem hiszem, hogy bárki is egyhamar ránk fog találni. Rengeted időnk van... Nekünk legalábbis – vigyorodott el gonoszul a földön gubbasztó sebesült Coulsonra sandítva.

- Maradjon velem Coulson... - könyörgött a lány - Nem hallhat meg itt nekem.

- Rohamosan lassul a szívverése...

- Fogja be! – ordította magából kikelve.

- Phil figyeljen ide rám... Még nem szereztem magának új telefont ahelyett, amit a falhoz vágtam... És az autogramja a Steve-től...

- Ne felejtse el azt, amit magának mondtam – utalt a vérontás kezdete előtti beszélgetésükre Coulson.

- Szívszorító jelenet, kár hogy már késő.

Eltökéltsége – amit sokan inkább makacsságként definiáltak volna – hajtotta őt tovább. Nem hagyhatta, hogy Phil meghaljon.

- Nem még nem... - motyogta majd bűnbánó arccal a cella közepén álló Thorra pillantott és a nyaklánc kapcsához nyúlva kioldotta azt.

Az irányítópanel előtt húzott sárgás erőtér szertefoszlott. Érezte, hogy ahogy a borostyánköves medál elválik a bőrétől kimegy az erő a tagjaiból. Olyannyira megszédült, hogy ahhoz, hogy megtartsa egyensúlyát meg kellett kapaszkodnia a korlátban.

Egy pillanatra elmerengett, hogy vajon Fury valami ilyesmire gondolt-e amikor a robbanás által megtépázott laborban a lelkére kötötte, hogy ne csináljon semmi meggondolatlanságot.

Azonban nem maradt túl sok ideje ezen gondolkodni, ugyanis Loki jogarának fagyos érintését a mellkasán érezve elhomályosult előtte a világ, a nyaklánc pedig lassan kicsúszott hosszú ujjai közül és egy halk fémes koppanás kíséretében földet ért a padlón.

- Azt hittem, hogy egy picivel több ravaszság szorult magába... - ciccegett lesajnálóan a férfi, miközben jobbja egy könnyed mozdulatával megsimította a lány kifejezéstelenné váló arcát -, de úgy látszik tévedtem.

. ° · 　　　　 ·　. • °
. 　 ⋆ 　　　 ˚ 　✧ * .
*        .   Naaa, hogy tetszett az új rész guys?  *     .    
. ˚ ✧　 * 　　 . 　　° . .
. 　 . ° . .