Az első dolog, amit April megpillantott miután kinyitotta a szemét, a csínytevés istenének önelégülten vigyorgó ábrázata volt. A férfi kezében szorongatott jogarával a lány mellkasára mutatott, önkéntelenül is hátrálásra késztetve őt... Ha lett volna hova.

Hátát a hűvös téglafalnak vetve April kénytelen volt elfogadni, hogy most tényleg kutyaszorítóba került. A felé mutató jogarra bámulva kezdtek visszajönni az emlékei, a felidézett borzalmak miatt azonban inkább azt kívánta, hogy bárcsak nem így lett volna.

Coulson ügynökre gondolva összeugrott a gyomra, szomorúságát azonban csak hamar felváltotta az a tehetetlen, forrongó düh, ami a kihallatóban álldogálva öntötte el a szívét.

Mégis miért vesződött azzal, hogy elhozzon a hajóról, ha most úgyis végez velem?

A férfi – mintha csak megérezte volna az April elméjén átsuhanó gondolatokat – egy könnyed mozdulattal elhúzta a fegyvert a mellkasától.

- Tudta, hogy a nyaklánc nélkül feketék a szemei? Még sosem láttam ilyen sötét íriszeket. Szinte nem is lehet látni, hogy hol kezdődik a pupillája... - morfondírozott Loki, April azonban a nyakláncos mondat után már csak fél füllel figyelt rá.

A férfi szavai hallatán érezte, ahogy a pánik végigfut a testén. Kezeivel olyan sietve kapott a nyakához, hogy sikerült megkarmolnia magát. Ezúttal azonban nem volt nála a nyakék, hogy begyógyítsa a felsértett finom bőrt.

- Adja vissza! – csattant föl, Loki azonban csak csalódottan megrázta a fejét.

- Mondtam már magának, hogy kezdenie kéne valamit a rossz modorával.

- Nincs időm a gyerekes játékaira.

- Hát ez a hála, amiért kiszabadítottam a S.H.I.E.L.D. karmaiból?

A mosolyából lerítt, hogy roppantul élvezi a helyzetet.

- Ha jól emlékszem bántotta Coulsont, átvert engem és a tetejébe még használta is rajtam azt a szart, – fejével itt a férfi kezében szorongatott jogar irányába intett – hogy agyatlan zombit csináljon belőlem.

- Az már részletkérdés – legyintett. – A lényeg az, hogy ott van, ahova jönni akart.

Hazugság lett volna azt állítani Loki szavai nem érték őt váratlanul, vagy hogy a sápadt orcáin megjelenő pír foltok nem a rátörő szégyenérzet árulkodó kísérői. Ennyit az én fene nagyra tartott megfigyelőképességemről...

A kezdeti sokk miatt – azon kívül, hogy megállapította, hogy egy robusztus épület tetején vannak - nem volt lehetősége alaposabban szemügyre venni a helyszínt. Most viszont, hogy tüzetesen megvizsgálta azt nyilvánvalóvá vált, hogy Loki kivételesen nem hazudott neki. Valóban a kinézett úti céljához hozta őt.

Ez persze csak megduplázta az elméjében tolongó, feltenni akart kérdések számát.

- Miért hozott ide? – bökte ki végül az első és legnyilvánvalóbb kérdését.

- Kedvelem magát – válaszolt nemes egyszerűséggel, mire April száját egy rövid, gúnyos kacaj hagyta el.

- Na ne szórakozzon velem.

- Ez nem elég indok?

- Nem elég igazi indok.

Loki finoman oldalra billentette a fejét és úgy vizslatta tovább az előtte álló lányt. Vékony ajkain ott táncolt a védjegyének számító pimasz mosoly.

- Folyton olyan gyanakvó velem, már azt hihetném, hogy valamivel rászolgáltam a dologra...

- Csak adja vissza a nyakláncomat és már itt sem vagyok – szűrte a fogai közt. - Hála magának még amúgy is mászhatok le a tűzlétrán, ha be akarok jutni az épületbe.

- Le is ugorhat - vonta meg a vállát egykedvűen Loki, előrángatva ezzel April rosszul rejtegetett szarkasztikus énjét.

- Hogy ez nekem miért nem jutott előbb az eszembe...

- Bár, ha jobban belegondolok, én nem ajánlanám.

- Az ugrást vagy a főbejáratot?

- Egyiket sem. A negyediken van egy nyitva hagyott ablak, azon gond nélkül bemászhat. Ott könnyű szerrel rajtuk üthet.

April egy pillanatra elgondolkodott, de aztán gyorsan megrázta a fejét.

- Nem akarok fölösleges balhét... - Annak anya és Lizzy inná meg a levét. - csak odaadom a szajrét, és már itt sem vagyok.

- Jó terv, de vajon a kis barátai is képesek lesznek ilyen civilizáltak maradni?

A férfi hangjában csendülő gúnyt figyelmen kívül hagyva, úgy döntött, hogy itt az ideje feltennie egy újabb égetően fontost kérdést.

- Miért segít nekem?

- Ugyan már, nem várhatja el tőlem, hogy minden kártyámat felfedjem, csak azért mert megrebegtette rám a szempilláit.

April - gondosan ügyelve arra, hogy egy pillanatra se törje meg a kettőjük közötti szemkontaktust - kinyújtotta a férfi felé a kezét.

Amikor Loki ujjai megérintették a bőrét, úgy érezte, mintha elektromos áram futna végig a gerincén. Ujjai rázáródtak a tenyerébe csúsztatott medálra, majd gyorsan elhúzta a kezét.

Eszelősen kalapáló szívverése csak akkor nyugodott meg kissé, amikor a medál újra elfoglalta megszokott helyét a nyakában. Érezte, hogy a nyaklánc érintése nyomán melegség árad szét a testében, energiával töltve fel megfáradt tagjait.

Lehunyta a szemeit és elmosolyodott. Arra számított, hogy amikor majd újra kinyitja, immáron sárga szemeit, a csínytevés istenének már nyoma sem lesz.

Loki azonban továbbra is ott állt tőle nem egészen két lépésnyire ugyan olyan jóképűen és arrogánsan, mint ahogyan néhány másodperccel korábban hagyta.

Ideje volt indulniuk. Mindkettőjüknek dolga volt. Neki meg kellett mentenie az anyját és az exét, Lokinak pedig hát... Le kellett ingáznia a világot.

- Kösz, hogy kihozott – ez a három szó volt az, amit nem kis erőlködés árán képes volt kipréselni magából.

- Egyikünknek sem áll jól az érzelgősség, nem igaz?

- Valóban nem, szóval a legközelebbi soha viszont nem látásra – azzal megszakította a szemkontaktust és a ferfit kikerülve a tűzlétra felé vette az irányt.

Remélhetőleg az már csak a pokolban lesz.

- April... – szólt utána Loki.

Könnyed hangneme ellenére volt valami abban ahogyan sötét hajú férfi kiejtette a nevét, ami megtorpanásra kényszerítette őt.

Fogalma sem volt róla, hogy mi lepte meg őt jobban: A felismerés, hogy Loki hangjából hiányzik a megszokott megvető, fellengzős él, vagy talán az, hogy a teste önkéntelenül is reagált a férfi hívásra, pontosan ugyan úgy, mintha még mindig a jogar befolyása alatt állna.

- Ha kihoztad őket, hagyjátok el a várost, amilyen gyorsan csak lehet és hátra se nézzetek.

April bólintott egyet. Az ő fejében is hasonló tervek kovácsolódtak. Tartsák érte gyávának, de nem akart itt lenni, amikor a Loki által emlegetett sereg megérkezik, azt pedig pláne nem akarta, hogy Lizzynek vagy az édesanyjának baja essen a támadás alatt.

Csak akkor nézett hátra a válla fölött, amikor kesztyűs keze végre megérintette a tűzlétra hűvös korlátját. Ajkait egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el, amikor tudatosult benne már csupán egymaga áll a tetőn.

Nem volt szüksége olyan emberek, vagy inkább istenek jelenlétére, akik veszélybe sodorhatják a tervezett mentőakciót, Loki pedig – April legnagyobb bosszúságára - maga volt a nagy betűs figyelemelterelés. Stuttgarttól kezdve, ahova csak betette a lábát, nem kísérte őt más, mint káosz és értelmetlen pusztítás.

A létrán lemászva mégis képtelen volt kiverni a fejéből a csínytevés istenének utolsó szavait. Nem értette, hogy a férfi - aki jóformán egészen mostanáig csak sarazni tudta őt - miért kezdte hirtelen oly nagyon a szívén viselni a sorsát.

- Koncentrálj... - korholta magát, miközben bemászott a Loki által említett nyitva felejtett negyedik emeleti ablakon.

Az aprócska ablak egy üresen álló, elhagyatott helyiségbe vezetett, amelyet az plafonig érő porlepte polcokból ítélve korábban raktárnak használhattak. A szoba ajtaja - az ablakkal ellentétben - ugyan be volt csukva, de a zárszerkezet feltörése egy Aprilhez hasonló profi tolvaj számára gyerekjáték volt.

Mivel a megbízatásai átadásához mindig az általa megadott, gondosan kiválasztott nyilvános helyszíneken került sor, April híján volt a helyismeretnek, de azt tudta, hogy hogyan - vagyis inkább kitől - juthat hozzá a keresett információhoz.

Habár a duzzadó izmok tekintetében nem vehette fel a versenyt Debrown kétajtós szekrény mérető gorilláival, a lopakodás terén nem akadt párja. Legújabb játékszere segítségével még azelőtt kábította el őket, hogy azok feléje lendíthették volna az öklüket, vagy akár észlelhették volna a rájuk leselkedő veszélyt.

Mivel eszméletlen fogdmegekkel nem ért volna sokat, a kesztyű paramétereit ideiglenesen az instant ájulásról a bénítás fokozatra állította.

Nem mintha az kevésbé lett volna fájdalmas, de legalább nem lettek tőle teljesen hasznavehetetlenek.

- Szeretném megtudni, hogy merre találom a patkány képű főnökötöket, – kérdezte könnyed hangon, sárga szemei azonban fagyosak maradtak - lenne vele egy kis elintéznivalóm...

- Kezdhetsz félni te kis lotyó mert, ha egyszer a keze közé kerülsz...

- Itt nem én vagyok az, aki jobban teszi, ha elkezd félni – csóválta a fejét April, miközben újra a férfi felkarjához érintette a kezét, a sajátos módon próbálva meg együttműködésre bírni a pórul járt őrt.

Igencsak fogytán volt a türelme, és az sem segített a helyzeten, hogy a kelleténél talán egy picit jobban élvezte, hogy kedvére szórakozhat a kesztyű által ráruházott erővel.

Néhány perccel, és jó néhány kifektetett őrrel később, az akadálytalan bejutáshoz szükséges belépőkártyával felszerelkezve, magabiztos léptekkel sétált a keresett hetedik emeleti iroda felé.

Az ajtó elé érve egy mély lélegzetet vett és maximumra állította a kesztyű erejét. Fogalmad sincs, hogy kit haragítottál magadra gondolta, miközben a kártyát az ajtó jobb oldalán lévő dobozkához érintette. A leolvasó halk csippanása igazi zene volt a füleinek.