April törzshelyének számító apró New York-i kávéház a déli ebédszünetre való tekintettel színültig volt türelmetlen vendégekkel.

A kinti asztalok egyikénél foglalt helyet, élvezte ahogyan a nap lágy sugarai megérintik arcát. A kezében tartott könyvre fókuszálva látszólag ügyet sem vetett a körülötte lévő világról, füleivel azonban minden apró neszre feszülten figyelt.

Amikor a vele szemben található szék lábai végre valahára megcsikordultak felpillantott. Sárga szemeit a helyet foglaló kopasz marcona alakra függesztette.

- Vége a teapartinak – vigyorodott el a férfi, majd egy hanyag mozdulattal egy nagyalakú világosbarna borítékot dobott az asztalra.

April kíváncsi tekintete az előtte lévő borítékra vándorolt. Amikor jobbjával érte nyúlt, hogy táskája mélyére süllyessze azt, a nagydarab férfi keze bilincsként zárult rá a lány csuklójára.

- Üzenet is tartozik hozzá – mondta miközben egy pillanatra sem lazított a szorításán - ha még egyszer elszúrod a főnök egyenként fogja levagdosni azokat az enyves kis ujjaidat.

- Igazán? – vonta fel a szemöldökét a lány sárga szemei pedig csak úgy izzottak a dühtől – Én is üzennék neki valamit...- azzal meglendítette ökölbe szorított bal kezét és egy hatalmas ütést mért a férfi állára, aki ennek következtében lefordult a székről.

A földön fetrengő behemót férfi szánalmas látványt nyújtott. Húsos ujjait, melyek pár pillanattal korábban még April csuklójára szorultak, most sérült állkapcsán pihentette.

A lány a kávézó riadt vendégeire ügyet sem vetve megkerülte az asztalt és nyöszörgő férfi mellé guggolt.

- Remélem törött állkapoccsal is tudod tolmácsolni az én üzenetemet – suttogta halkan, hogy a köréjük tömörülő emberek ne hallhassák meg a szavait - Nem szeretem, ha fenyegetnek – mondta minden egyes szót alaposan kihangsúlyozva.

Miután dolga végzetten felegyenesedett meglepetten konstatálta, hogy a bámészkodó tömegből néhányan nem csak a szemüket meresztegetik, hanem telefonjukkal a kezükben videózni kezdték a kávézó teraszán lezajló eseményeket.

- A műsornak vége – motyogta unottan majd egy tízdolláros bankjegyet nyomott a megszeppent pincér kezébe és a világosbarna borítékot felkapva elsietett a helyszínről.

Pár percnyi feszített tempójú séta után felülkerekedett rajta a kíváncsiság. Egy biztonságosnak tűnő kihalt mellékutcába fordulva kinyitotta a borítékot és késlekedés nélkül átfutotta annak tartalmát.

A benne található repülőjegyre nyomtatott időpontra pillantva leesett az álla. A Frankfurtba tartó gép, ahonnan már csak egy átszállás a megbízója által kijelölt úti cél, hat óra múlva indult így nem volt vesztegetni való ideje.

Az apró mellékutcát elhagyva megszaporázta a lépteit. A jól ismert virágbolt bejárata elé érkezve elmosolyodott majd a kilincset lenyomva belépett annak üvegezett ajtaján.

A bejárat fölé helyezett csengő újdonsült látogató érkezését jelezve szólalt meg. A pult mögött álló szőke hajú lány a hang hallatán kidugta a fejét az előtte feltornyosult virágkupac mögül és gyönyörű sötétkék szemeit Aprilre függesztette.

Ahogy tekintetük összefonódott a sötétbarna hajú lány érezte, hogy az arcába szökik a vér. Lehunyta a szemeit és mélyen belélegezte a helységet belengő kellemes virágillatot.

Amikor pedig újra kinyitotta a szemeit már a megszokott laza stílusában szólalt meg:

- Szia Lizzy, nem láttad anyukámat?

Most Lizzy-n volt az elpirulás sora. Már túlságosan hosszú ideje nem hallotta a régi becenevet April szájából.

- Fönt van - válaszolta szemeit makacsul az előtte lévő gerberacsokorra függesztve.

- Köszönöm - motyogta majd egy apró zavart mosollyal az ajkán felsétált a lépcsőn, magára hagyva ezzel a szőke hajú lányt.

Az nappaliba érkezve April az egyik fotelbe hajította a táskáját, a konyhából jövő finom illatok pedig hamarosan az apró helységbe csábították. Ahogy az ajtókeretnek támaszkodva végignézett a konyhában sürgölődő nevelőanyján önkénytelenül is mosolyra görbültek az ajkai.

- Már megint kísérletezel?

- Ez most kivételesen sikerülni fog - válaszolta a nő eltökélten miközben a tűzhelyre helyezett wokot magára hagyva elsietett, hogy egy puszival köszöntse a lányát.

- Kínai lesz?

- Thai - javította ki őt az asszony - És mindjárt el is készül, úgyhogy moss kezet és már le is ülhetünk enni...

- Bármennyire csábítóan is hangzik, muszáj összepakolnom... Valami közbejött, az egyik kollégám lebetegedett és nekem kell helyette elutaznom az egyik európai rendezvényre - mondta szemrebbenés nélkül a tőle telhető legmeggyőzőbb stílusban.

- Milyen rendezvény? - kérdezett vissza homlokráncolva a nő.

- Valami puccos jótékonysági est féleség.

Végül is a mondanivalójának ezen a része nem volt hazugság.

- Akkor vidd el azt a gyönyörű pezsgőszínű estélyidet, amiben Elisabeth-tel voltál a végzős bálotokon, tudod, aminek... - kezdett bele de April tekintetét látva elhallgatott.

Az Elisabeth téma a három hónappal ezelőtti szakításuk óta mindenki számára szigorúan elkerülendő tabunak számított.

- Fölösleges lenne, úgy is csak fotózni megyek...- motyogta gondterhelten, magán érezve édesanyja zöld szemeinek átható tekintetét.

- És mi is a pontosan az úti cél?

- Stuttgart, Németország.