Amikor April kinyitotta a szemét az első dolog, amit megtapasztalt az összes tagjába kisugárzó fájdalom volt. A mennyezetre szerelt fénycsövek hideg fénye miatt először azt hitte, hogy egy kórházban fekszik, ami néhány rosszul elsült akciója után hébe-hóba előfordult már vele, ám miután alaposabban szemügyre vette a környezetét rájött, hogy tévedett. 

Miközben nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát, szemeivel lehetséges kiutak után kutatott.

Az ablaktalan szobából csak két ajtó nyílt, amelyek közül az egyik egy apró fürdőszobába vezetett, a másik lezárt fémajtó mögötte megbúvó látvány elképzelése viszont kizárólag April fantáziájára maradt.

Ujjait lágyan végigfuttatva pezsgőszínű estélyije fényes szaténanyagján eszébe jutott a stuttgárti küldetés homályos emléke. Az egymással keveredő kék és narancssárga villanások és az emberek riadt kiáltozását felidézve újra megfájdult a feje, ezért inkább igyekezett elterelni a gondolatait.

A jobb csuklójára pillantva megdöbbenve vette észre, hogy a gálán viselt öltözékén kívül egy új darabbal bővült a szerelése. Miután többszöri próbálkozása ellenére sem tudta leszedni magáról a makacs ékszert elhatározta, hogy ha kijut innen az első adandó alkalommal megszabadul a kitartóan villogó karkötőtől.

Fogalma sem volt, hogy hogyan köthetett ki ebben a bezárt szobában, a tekintete elől elzárt folyosóról érkező hangok azonban azt súgták neki, hogy hamarosan fény derül a titokra.

- Látom felébredt... Én Coulson ügynök vagyok a S.H.I.E.L.D.-től. – mondta a szobába belépő negyvenes évei végén lévő férfi miközben kezet nyújtott a lánynak.

April hosszú másodpercekig csak bizalmatlanul bámulta az udvariasan feléje nyújtott jobbot, amikor pedig megszólalt hangja rekedten csengett.

- Hol vagyok?

- A S.H.I.E.L.D. helicarrierjén, kilencezer méterrel a föld fölött lebegve... – válaszolta Coulson ügynök miután zavartan visszahúzta a kezét.

Remek akkor innen egyhamar nem fogok megszökni  húzta a száját April.

- Szóval, ha időközben nem növesztett szárnyakat, ne is gondolkodjon arra, hogy kereket old -folytatta a férfi, mintha csak olvasott volna a fejében - Az ágy végében talál tiszta ruhát, talán az kényelmesebb viseletnek bizonyul majd a mostaninál.

Amikor a férfi dolga végeztén a kijárat felé indult April kezdett pánikba esni.

- Várjon, ez a maguk S.H.I.E.L.D-je, tudom is én mit jelent... Mégis mit akarnak tőlem?

- Fury igazgató úr hamarosan beszélni fog önnel... Kérem nyugodjon meg.

- Addig nem ameddig valaki el nem magyarázza, hogy hogyan és miért kerültem ide... – emelte fel a hangját April.

Érezte, hogy a nyakában viselt nyaklánc újra felmelegszik.

- Válaszokra van szükségem, mégpedig most!

- Ugyan úgy ahogyan nekünk is.

Az apró szobába belépő második alak nem is lehetett volna különbözőbb a mellette álló öltönyös kollégájától, akinek testbeszédéből April egyből megértette, hogy a szemfedőt és hosszú bőrkabátot viselő alak csak Coulson felettese lehet.

- Coulson ügynök...- biccentett a férfi felé, aki ezután szótlanul eltűnt a folyosóra nyíló ajtó mögött - Azt javaslom, hogy a kis trükkjeit tartogassa későbbre – folytatta April nyakláncára emelve épp szemének fürkésző tekintetét.

- Elmondom, hogy mi lesz: Felteszek egy kérdést maga pedig válaszol nekem és így fordítva, egészen addig ameddig mindketten meg nem kapjuk azokat a válaszokat, amikre szükségünk van. Kezdem én. Hogy működik a nyaklánc?

- Igazán egyszerű – suttogta miután bizalmasan lehalkította a hangját - a megfelelő ruhával párosítva kiemeli a szemem színét...

- Viccesnek tartja magát Miss. Attaway?

- Felettébb... – szemtelenkedett tovább.

- Mit tud mondani erről az esetről? – szólalt meg újra Fury a szoba falára szerelt apró monitor felé fordulva.

- Válaszoltam a hülye kérdésére, most én jövök - makacsolta meg magát a lány - Így egyeztünk meg...

- Egy használható válasz után minden bizonnyal így lenne. Máskor talán gondolkodjon mielőtt kinyitja a száját... - azzal újra a monitor felé fordult, majd a kezében tartott apró ketyerével elindította a felvételt.

A képernyőn egy térfigyelő kamera nem túl jó minőségű felvétele volt látható. Miután észrevette, hogy a kép jobb felső sarkában szereplő időpont pontosan megegyezik a stuttgarti kiruccanása dátumával összeszorult a gyomra. 

A filmre vett miniatűr mását figyelve lassan visszajöttek az emlékei. Hevesen kalapáló szívvel nézte égig ahogy a jogarból kitörő fénycsóva visszapattan a testét körbeölelő furcsa narancssárga erőtérről visszairányítva azt köpenyes támadójának. 

A felvétel azonban itt még nem ért véget. A fénysugár ugyan csak az erőteret érte, a becsapódás ereje azonban őt is ledöntötte a lábáról. Tehetetlenül figyelte ahogy a férfi hosszú ujjait a nyaka köré fonva talpra állítja majd hosszú másodpercekig a levegőben tarja őt. Tehetetlenül vergődő énjét figyelve soha nem tapasztalt düh öntötte el őt.

- Hogy menekültem meg? - fordult Fury felé miután az a kezében tartott távirányítóval megállította a felvételt.

- Amerika kapitánynak kell köszönetet mondania... Most pedig, hogy sikerült felfrissíteni a memóriáját, mit gondol?

- Azt hogy király kis felvétel, amit szívesen elkérnék DvD-n mert remek karácsonyi ajándék lenne a családnak...

- Az édesanyja beteg szívének nem biztos, hogy jót tenne a látvány...

- Őt hagyja ki ebből... És egyébként is kiknek képzelik magukat, hogy így beleássák magukat a magánéletembe? - csattant fel April.

- Akkor akadt meg magán a szemünk amikor keresztezte az útját ezzel a férfival itt - mutatott a kimerevített felvételen látszó aranysisakos férfi felé.

- Ha őt akarják akkor miért én vagyok ide bezárva?

- Úgy gondoltuk a képességei a hasznunkra válhatnának.

- Nos ez mind szép és jó, de tudja van egy bökkenő ... Nem akarok maguknak segíteni. És amit az imént bemutattatott felvétel is tanúsít én csak az eszelős úriember egyik szerencsétlen sorsú áldozata vagyok, akit semmi joguk sincs itt tartani – mondta határozottan, mire a vele szemben álló igazgató felvonta a szemöldökét.

- A hotelszobájában annyi terhelő bizonyítékot találtunk maga ellen, hogy az alapján egy életre rács mögé kerülhet. Ha pedig egy kicsit alaposabbak vagyunk biztos vagyok benne, hogy más műkincslopással is kapcsolatba hozhatjuk magát.

April néhány másodperc erejéig farkasszemet nézett a férfival, majd megadóan sóhajtott egyet. Pontosan tudta, hogy sarokba szorították.

- Mit akarnak tőlem?

- Az együttműködését... Ez a férfi néhány napja óriási felfordulást okozott az egyik szigorúan őrzött létesítményünkben, és egy nagyon értékes tárgyal távozott... Segítsen nekünk visszaszerezni és a S.H.I.E.L.D. minden korábbi maga ellen felhasználható bizonyítékot maradéktalanul megsemmisít. Tiszta lappal indulhat.

- És ha elutasítom?

- Megteheti. Úgy tudom, hogy a német börtönök csodaszépek az év ezen szakában... - válaszolta közönyösen miközben a folyosóra vezető ajtóhoz sétált - Ameddig gondolkodik az ajánlatomon javaslom számolja ki, hogy hány évet is kapna a többrendbeli betöréses rablásért és műkincs lopásért.

Miután Fury elhagyta a szobát April arcát a tenyerébe temetve fáradtan megdörzsölte a szemeit. El sem hitte, hogy egy egyszerűnek induló küldetés ekkora bajba sodorhatja őt. A fejében gyorsan átpörgette a potenciális lehetőségeit tartalmazó szegényes képzeletbeli listáját, majd egy újabb sóhajtás kíséretében felpattant az ágyról. 

Tudta, hogy nem maradt más választása, mint együttműködni.

A Coulson ügynök által említett ruhakupachoz lépve sebtében átöltözött. A kikészített fekete farmernadrág mellé magára kapott egy egyszerű szürke rövid ujjú pólót, krémszínű magassarkúját pedig egy méretben pontosan passzoló kényelmes csizmára cserélte.

Az apró fürdőszoba falát díszítő tükör elé lépve alaposan szemügyre vette a tükörből visszanéző nyúzott képmását. Az elmosódott sminkjén és a szétzilált haján kívül a legjobban azonban a nyakán díszelgő lilás-pirosas zúzódások zavarták. 

A támadója ujjai által okozott sérüléseket megérintve összerándult az arca. Gyorsan lemosta a sminkje maradékát, majd ujjaival hanyagul átfésülte hosszú sötétbarna loboncát, amelynek tincsei -  April gála előtti kitartó munkáját dicsérve - a sok megpróbáltatás ellenére is elegáns csigákban omlott vállára.

Tekintete egy pillanatra elidőzött a nyakában viselt borostyánköves ékszeren, amelyet azóta viselt amióta az eszét tudta és amely pár órával korábban a biztos haláltól mentette meg őt.

- Kész vagyok - kiabálta néhány perccel később öklével türelmetlenül dörömbölve a vastag fémajtón.

Az ajtó szinte azonnal kinyílt, az átjáróban várakozó Coulson pedig kiterelte őt a szobából.

- Menjünk a többiek már várnak ránk.

- Pontosan kik is ezek a többiek? – vonta fel a szemöldökét April.

- Ne aggódjon, mindjárt megismerheti őket.

- Nem mozgok túl komfortosan az új emberek társaságában... – mormogta az orra alatt, mire az ügynök elmosolyodott.

- Ne aggódjon, ez már nem egy gimnázium... Itt senki sem fogja elvenni az ebédpénzét és a vécébe mártani a fejét...

- Saját tapasztalat Coulson ügynök?

- Én inkább értékes leckének mondanám. Nekem és idővel a szekálós kis görények számára is.

A beszélgetésükben beálló csönd alatt April lelki szemei előtt megjelent egy nagy csoport idősebb gyerek gyűrűjében álló fiatal Coulson képe. Valahogy úgy képzelte, hogy a nagydarab fiúk a kis Coulson kedvenc játékát a magasba emelve vigyorogva szórakoznak a náluk jóval alacsonyabb fiúval. A furcsa jelenetet elképzelve hirtelen eszébe jutott valami.

- Mikor kapom vissza a cuccaimat?

- Rögtön az után miután visszaszereztük a Tesseractot, amit Loki ellopott tőlünk. - Válaszolta kisvártatva Coulson akinek a gondolatai láthatóan szintén a megpróbáltatásokkal teli sulis évei körül forogtak.

- Loki – töprengett el, lassan megismételve a férfi nevét – A fickó valami skandináv mitológia rajongó, aki most szökött meg az egyik zárt osztályról?

- Bárcsak így lenne – sóhajtott fáradtan a férfi – de úgy tűnik mítoszok nagyon is valóságosak.

- Szóval, ha jól értelmezem azt, amit az elmúlt tizenöt percben hallottam maguktól, azt várják tőlem, hogy az elhivatott kis rejtélyfejtő körükhöz csatlakozva segítsek megtalálni valamit, amit egy olyan férfi lopott el, aki voltaképpen nem is földi halandó?

- Talán megijedt Miss. Attaway?

- Egy csöppet sem, csak szeretnék tisztán látni - rázta meg a fejét a lány - Tudja szeretem a kihívásokat és minél hamarabb oldjuk meg ezt ügyet, annál hamarabb léphetek le innen.

Az óriási S.H.I.E.L.D. repülő vezérlőközpontjába érve April leplezetlen kíváncsisággal bámult közbe. A nagy üvegablakokon keresztül kiváló kilátás nyílt a sötéten kavargó égboltra. 

Természetes fény hiányában csak a falra szerelt lámpák fénye csillanhatott meg a terem bejáratánál elhelyezett kör alakú asztal üveglapján. Míg az számítógépekkel felszerelt apró irodaasztaloknál ötvennél is több egyenruhát viselő ügynök sürgölődött, a kör alakú asztal körül April csupán négy szótlan alakot pillantott meg.

Ő is csak úgy, mint mindenki más hallotta a híreket a halottnak hitt katona jégbe fagyott testének kiemeléséről, azt azonban álmaiban sem gondolta, hogy egy nap élőben is találkozhat a második világháború hősének számító férfival.

A férfi April elképedt tekintetét látva felpattant a helyéről és a lány elé sétálva kezet nyújtott neki.

- Steve Rogers – mutatkozott be mire April megrázta a kezét.

- April Attaway - motyogta zavartan.

A férfi bizonytalanul rámosolygott, amiből April gyorsan megértette, hogy a hosszúra nyúlt szótlan bámulása kezdi kínossá tenni a helyzetet, ezért gyorsan rendezte a vonásait és megköszörülte a torkát:

- Köszönöm, hogy a segítségemre sietett Stuttgartban...

- Csak tettem, ami a dolgom hölgyem – bólintott a katona majd szótlanul visszaült a székébe.

- Vigyázzon Phil, mert vetélytársa akadt – szólalt meg az asztalnál ülő rövid vörös hajú nő, aki felvont szemöldökkel nézte végig April kínosan sikerült bemutatkozását - Még a végén a kis hölgy előbb kap autogramot a kapitánytól, mint maga.

Coulson ügynök, akit láthatóan eléggé zokon vette a nő előbbi megszólalását zavarodottan megigazította a zakóját majd a lány felé fordult.

- Maradjon itt kérem, nekem van egy kis elintézni valóm, de Romanoff és Hill ügynök majd figyelnek magára – gesztikulált először az asztalnál ülő vörös hajú majd a parancsnoki hídon álldogáló magas S.H.I.E.L.D. egyenruhát viselő nő felé. – Szóval csak semmi...

- ...Trükközés. Tudom, tudom...– fejezte be helyette a mondatot April a lehető legártatlanabb arckifejezést felöltve, miközben a kapitány mellett lévő üres székhez sétálva ő is helyet foglalt az asztalnál.

- Amúgy sem mehetnék sehova, mert ez a kis szerkezet – mondta bosszúsan felmutatva a karján viselt villogó karkötőt – gondolom minden mozdulatomról tájékoztatja magukat.

Miután Colson távozott Aprilnek esélye nyílt arra, hogy alaposabban szemügyre vegye a kör alakú asztal körül ténfergő többi alakot is.

Az asztal jobb oldalán idegesen fel-alá sétálgató szemüveges, negyven év körüli fickónak láthatóan pontosan ugyan annyi kedve volt itt lenni, mint Aprilnek. 

A vele szemben álló magas izmos szőke hajú férfi is feszültnek tűnt, de látszott rajta, hogy igyekszik megőrizni magabiztosságot sugárzó álcáját. Ő is Lokiéhoz hasonló páncélt viselt, az övé azonban - a zöld és arany párosítás helyett - vörös és ezüst színekben pompázott.

- Fury most beszél Lokival – szólalt meg hirtelen Romanoff ügynök.

April összevont szemöldökkel meredt asztal lapján megjelenő apró képernyőre, amin keresztül Fury igazgató és bezárt üvegkalitka túloldalán álló Loki párosa tűnt fel.

- Senki se mondta, hogy már el is kapták őt...

- Őt igen, a kockának viszont nyom sincs – felelte halkan mellette ülő Steve, tengerkék szemeinek sugarát egy futó pillantás erejéig elemelve a képernyőről.

Fury az irányítópanelhez lépve megnyomott pár gombot, aminek következményeképp a férfit fogvatartó cella alatt eltűnt a padló, felfedve ezzel az alattuk kavargó sötét fellegek tengerét.

- Csak a rend kedvéért, ha szökni próbál, ha megpróbálja betörni az üveget kilencezer métert fog zuhanni egy acélketrecben. Egyértelmű volt? – tette fel a kérdést miután egy gombnyomásra bezárta a ketrec alatti nyílást. – Hangya, csizma...

A férfi szavai hallatán a ketrecbe zárt Loki rövid nevetést hallatott.

- Hatásos kis szerkezet, de nem nekem készült - állapította meg szórakozottan a cella közepe felé hátrálva.

- Valaminek, ami erősebb magánál.

- Ohh Tudom - mosolyodott el egyenesen a cellájába szerelt kamerába bámulva, mintha csak tisztában lenne azzal, hogy hány fürkésző tekintet figyeli minden egyes mozdulatát. - A zöld fenevadnak, aki embernek adja ki magát. Milyen kétségbeesett lehet, ha ilyen elfuserált alakokat hív segítségül...

- Mennyire estem kétségbe? – Fury minden egyes szavával közelebb lépett a kettőjüket elválasztó üvegfalhoz - Háborúval fenyeget minket. Olyan erőt rabolt el, amit nem képes uralni. A békéről papol, de élvezettel gyilkol. Maga miatt vagyok ennyire kétségbeesett. De ezt még lehet, hogy megbánja.

- Biztos fáj, hogy egy karnyújtásnyira volt. - morfondírozott Loki, akit láthatóan nem hatott meg az előbbi fenyegetés - Megszerezte a Tesseractot vagyis az erőt, a korlátlan erőt. És minek? Felcsillant a remény az emberiség előtt. Ám végül szembesülnie kellett az igazi erővel.

- Szóljon, ha az igazi erő olvasnivalóra vágyik vagy ilyesmi...

Az igazgató egyre távolodó lépéseinek zaja visszhangzott a cellának helyet adó csarnokban.

- Beszélni akarok a lánnyal – szólt utána Loki, mire Fury megtorpant - azzal akit Stuttgartból hozatott magával.

- Nincs abban a helyzetben, hogy követelőzzőn. - válaszolta hűvösen a férfi, mire Loki arcán egy számító mosoly jelent meg.

- Talán mégis - suttogta pimaszul, zöld szemeinek sugarát kitartóan a kamerára függesztve - Ha fontos magának a Tesseract, hozza őt ide.