— Évköszöntő buli? Na ne nevetess...

— Ugyan már, Arabella! Tök szuper lesz!

— Persze... mert aztán ők a nagy partiarcok, igaz?

— Nem bízol Theoékban?

— Nem...

— Úgyis el kell jönnöd.

— Miért? Nem érdekel a dolog...

— Úgyis elrángatlak a klubhelységig, ha akarod, ha nem.

— Akkor szedd össze minden erődet, Helena Combs.

— Miért is?

— Mert egy ilyen dagadt lányt nehéz lesz levinned oda.

— Na ilyet meg ne halljak mégegyszer! Gyönyörű vagy!

— Ja, persze... mindegy, most megyek.

Méghogy évköszöntő buli. Ezek megvannak húzatva. Mert azt hiszik, hogy Piton majd nem fogja észrevenni. Nos, mindig is mondtam, hogy hülyék. Mindig nekem van igazam.
Már csak az a baj, hogy Helena addig fogja csinálni az eszét, míg el nem éri amit akar. Másszóval, hogy én is lemenjek arra a bulira. Amire nincs kedvem. Mert tutira Draco is ott lesz, és nincs kedvem látni. Nagyon nincs.
De majd meglátjuk.

— Bella, biztos, hogy nem gondoltad meg magad? - kérdi tőlem a már szintén pizsamában lévő Helena.

— Biztos. - jelentem ki magabiztosnak tűnő hangnemben magamhoz szorítva plüssnyulamat.

— Pedig ott lesz... - mondta volna Hel, de én félbeszakítottam.

— Draco is. Tudom. Épp ez a baj. Nem akarom látni. Sem pedig a két seggnyalóját.

— De... ez egy jó esély lenne arra, hogy kibéküljetek!

— Nem fogunk. Mert ő nem akar. Amúgy is, ez úgy hangzik, mintha bármikor is a pasim lett volna...

— És nem akarod pasidnak? - kérdi Helena cinkos mosollyal az arcán.

— Akarhatnám én egyáltalán? Ki vagyok én hozzá képest? Egy kis sárvérű... Meg amúgy sem tetszek neki.

— Na! Ezt sosem tudhatod. Én szívesen elfogadnám magamnak.

— Azt egyből gondoltam... - forgattam meg a szememet.

— Hehe, ki nem akarná őt? - kérdezte a szinte látható rózsaszín köd mögül Helena.

— Kurva sokan, elhiheted nekem. De elég legyen mára Dracóból, menjünk inkább aludni.

— Hát jó. Jó éjt! Álmodj szépeket Draco Malfoyjal.

— Hát hogyne...

Nos, a tervem, miszerint nem megyek el a bulira, nem sikerült. Most itt állok, mint egy faszent, magamban, kezemben egy korsó vajsörrel.
És csak nézek ki a fejemből.
Ruha téren nem vittem túlzásba. Egy térdig érő fekete ruhára esett a választásom.
De nem érzem jól magamat ilyen nemű ruhákban. Mindig azon gondolkodom, vajon éppen ki röhög ki engem.
Hát, ez van.

— Hé, Blake! - hallottam meg az ismerős hangot.

— Malfoy? - mondtam egy erőltetett mosoly kíséretében.

— Nahát, hogyhogy itt vagy?

— Mardekáros vagyok, nem?

— De.

— Nagyon humoros kedvedben vagy, nemde?

— Nemigazán. Kérsz még vajsört? Látom, elfogyott a tied.

— Nem. Nem kell. Nincs valaki más, akit csesztethetnél?

— Nem akarok mást. Téged a legjobb.... csesztetni. - mondta kaján vigyorral az arcán.

— Kanos vagy? Vagy mi bajod?

— Nem, te kis sárvérű.  Olyan ünneprontó vagy, mondták már?

— Aha. 

Próbáltam arrébbmenni, de megfogta a kezemet.

— Hova ilyen sietősen, Arabella Blake?

— Nem mindegy?

— Nem tudsz nekem hazudni. Tudom, hogy szeretsz.

— Persze, mert téged mindenki szeret, ugye?

— Nem. Nem mondhatnám. - mondta miközben a kezemnél fogva leültetett az egyik bőrkanapéra.

Amikor leültünk a sok bulizós mardekáros társaságba, hirtelen sötétzöld színben úszott minden, sötétté téve a klubhelységet.
A tűz égett a kandallóban, aminek fényében megláttam Draco gyönyörű szürke szemeit, amik engem pásztáztak.
Feltörtek bennem a mélyen eltemetett érzelmek, behunytam a szememet, majd éreztem, hogy valaki megcsókol.  A csókja édes volt, de egyszerre vadító is, szinte lángolt a testem, annyira örültem.
És az a valaki Draco Malfoy volt...

Nem mondhatnám, hogy büszke vagyok magamra, azért, amit a buliban tettem. Nem bírom az alkoholt. Egy kis mennyiség is már a padlóra tesz, főként, hogy most életemben ittam először. Mert megkívánta a helyzet, mert felejteni akartam a sok bántó dolgot.
De talán nem kellett volna.

Azon a szombat reggelen, a buli után, egy számomra ismeretlen ágyban ébredtem. Nos, akkor, abban a pillanatban egy ócska ribancnak éreztem magamat (és ezért nem hibáztatlak titeket, ha most ezért ti is annak tartotok engem).
14 éves vagyok, és más ágyában ébredtem.

Félve néztem oldalra, ahol egy nekem háttal fekvő fiú takaró alól kikandikáló felsőtestét pillantottam meg. A bőre hófehér volt, a haja szintúgy.
Draco Malfoy volt az.
Nem tudtam elképzelni, hogy is történhetett meg.
És azt sem, mit csináltam éjjel. Persze a szívem mélyén tudtam az igazságot.

Szorosabbra húztam magamon a takarót, majd felnéztem, és láttam, hogy mindegyik fiú alszik még. Gondoltam, kisurranok, nehogy bármelyikük is észrevegyen engem.

— Hova olyan sietősen ismét, Bella? - kérdezte a mostmár az én karomat fogó Draco.

— A szobámba...

— Éjjeli ragaszkodtál ahhoz, hogy itt aludhass. Azt mondtad, sajnálod, hogy mostanában nem beszélünk sokat. És, hogy mennyire szeretsz.

— De ugye...

— Arra vagy kíváncsi, csináltunk-e valamit? Hát nem tudod magadtól is? Ilyen kis buta vagy? Nekem senki nem tudna ellenállni. Még te sem, kis sárvérűm.

— Jézusom...

— Nem, Draconak hívnak.

— Nem hozzád beszéltem.  Kihasználtad a helyzetet!

— Nemigazán értek veled egyet.. Megkérdeztem, mit szeretnél. És én csak azt tettem, amit kértél. Szóval ne reklamálj itt nekem, Bella.

— És mit kértem? Fhuhh, ez de gáz kérdés...

— Hát, először csókokat kértél, aztán meg engem.

— Téged? Úristen...

— Igen, engem. Különben nagyon szép tested van, mondták már?

— N-nem...

— Akkor most mondtam. Nos, nem kell félned, nem történt semmi gáz.

— Oké, azt hiszem akkor most én megyek is...

— De ugye még visszajössz? - kérdezte tőlem vigyorogva szemöldökeit emelgetve.

— I-igen, biztosan. - felvettem a cipőmet, a bolerómat, majd gyorsan kislisszoltam a fiúk szobájából.

Hogy tehettem ilyet? Nem hibáztatom Draco-t, nem tett semmi... rosszat. És nem említettem neki, de emlékszem a legtöbb dologra. Csak kíváncsi voltam a reakciójára.
Még mindig szeretem, és bármit megtennék érte.
De most szégyellem magamat...