Hálás voltam anyának amiért nem engedte, hogy taxit fogjak. Amíg a tetthelyre értem volna megint bevörösödött volna a szemem a sok sírás miatt.
Otthon elszabadultak az érzéseim, melyeket már közel tíz éve tattogattam magamban. Szerencsére ez a házban be is fejeződött.
Anya sürgetett, hogy öltözzek át, mert nem csak az ő szoknyáját, de még az én ingem gallér részét is teljesen eláztattam. Egy élénk piros darab mellett döntöttem, melynek visszafogott, de mégis mély dekoltázsa volt. Amikor megnéztem magam a tükörben hirtelen bátorság töltött el és megengedtem magamnak egy kis csukott szemes mosolyt anya felé.
A kocsiút sem volt semmi. Anya bekapcsolta a rádiót és a mai zenékre kezdett el tombolni. Éppen egy rockzene jött be, amiről tudni kell, hogy anya kedvence, és már szinte kiabálta a szöveget, miközben rázogatta a fejét a ritmusra.
Én ezen elengedtem magam és megengedtem magamnak egy kis kuncogást. A szemem sarkából láttam, hogy anya abba hagyja egy pár pillanatra a szám élvezését, hogy rám nézzen. Egy picúr mosoly jelent meg az ajkán, mely nem maradt észre vétlenül.
Néhány perc alatt a lakáshoz értünk a kocsinak köszönhetően. Amikor megálltunk, kiszálltam az autóból, de még bekopogtam az ablakon. Erre anya lehúzta a köztünk lévő üveget és lehajolva kinézett rajta.

"Valami gond van, kincsem?"

"Semmi az ég világon." forgattam meg a szemem. És végre visszatért a jó öreg Emily Hudson. "Csak mondani akartam, hogy vélhetőleg taxival megyek haza és körülbelül pár óra múlva. Sherlock és John is csatlakozni fog hozzám. Készíts valami finom vacsorát. Majd felviszem az ő nappalijukba és ott esszük meg."

"Látom visszatértél." vigyorgott egyet.

"El se mentem." húztam el a számat egy kötözködő vigyort mutatva. Igen, máris jobban vagyok.

"Akkor este várlak titeket! Pá, drágám!" azzal el is suhant, amilyen gyorsan jött.