A könyvtár előtt csodálkoztam, hogy nem fogtunk taxit. Sherlock elindult a járdán jobbra és magával húzott az összekulcsolt kezünk miatt. Kicsit belepirultam a helyzetünkbe, de a férfin nem látszott, hogy hatással lenne rá.

Vagy csak jól titkolja...

Próbáltam élvezni a pillanatot. Nem minden nap találkozik az ember egy érzelemkifejező Sherlockkal.

Megszorítottam a társam kezét, aki ennek hatására felém fordult. Sétálás közben rámosolyogtam, amiben minden érzelmem benne volt. A szemem közölte vele, hogy szeretem bármennyire akarnám titkolni nem tudom, ki kell fejeznem magam, meg kell mutatnom neki, hogy van valaki a világon, aki teljes szívéből szereti őt és elfogadja olyan különcnek amilyen.

Úgy tűnt az üzenetem érdekes mód átment az agyán és fel is dolgozta.

Viszonzásul megszorította a kezem. Körülnézett az utcán, amit furcsáltam. Mintha keresne valamit, de miután látta, hogy nem forgalmas a hely és csak pár kocsi meg el mellettünk odahajolt az arcomhoz.

Az arcomra nyomott egy aranyos, rövid puszit. Az érzelemkifejezésétől bíborvörös lett az arcom és éreztem, hogy felforrósodik.

A kezembe temettem az arcomat és idegeskedve megálltam. Sherlock aggódva nézett rám és próbálta kijavítani az általa hibának vélt cselekedetét, de mielőtt mondhatott volna valamit motyogni kezdtem.

"Mielőtt bármi ilyet csinálsz értesíts, hogy feltudjak készülni!" suttogva kiabáltam rá, hogy ne hallja meg az a pár ember se, aki elmegy mellettünk.

"Csak nem zavarban van a nagy Emily Hudson?" vigyorogni kezdett mulatva a helyzetemen. "Mi történt azzal a lánnyal, aki egyetemen olyan magabiztos volt a fiúkkal?"

"Te nem vagy akármilyen fiú Sherlock." elfordítottam a fejem, hogy ne lássa a piros arcomat és az ajakbiggyesztésem. "Már akkor is amikor másodikban találkoztunk tudtam, hogy nem vagy olyan, mint a többiek és ezért szerettelek meg."

Még mindig elfordulva álltam, de ő visszavezette az arcomat az államnál fogva felé. Az arcán meglepetésként ért egy kedves mosoly,d e ugyanakkor a szemei szomorúságról árulkodtam.

"Erről nem is meséltél még."

"Vajon miért nagyokos? Körülbelül fél órája vallottam be neked, hogy mit érzek és te már az egész eredettörténetét rögtön akarod?" halkan nevetni kezdtem, ami a detektívre is mosolyt csalt.

"Ha nem bánod, most szeretném megtudni, igen." újra megfogta a kezem és én szkeptikusan néztem rá. "Mit szólnál egy ebédhez? Aközben elmesélheted, hogy szerettél bele ebbe a jóképű arcba."

Túl messzire mész.

Megint elfogott a nevetés, de összekulcsoltam a kezünket és folytattuk a sétánkat egy kis étterem felé.