A kézfogás kissé meglepett, de Sherlock is észrevette magát, így amikor már kinn álltunk az utcán elengedett. Kicsit hiányoltam az érintését, de elhesegettem magamtól az érzést.
Az úton egy szót sem szóltunk Johnhoz, aki némán követett minket a taxiba. Nem tudta hova megyünk vagy miért, csak annyit tudott, hogy bank és ügy.
Amikor kiszálltunk a Shad Sanderson előtt, tátott szájjal nézett felfelé. Gondolom nem hitte volna, hogy ekkora céghez jövünk majd. Sherlock és én már elől voltunk amíg John kifizette a taxist. A detektív mellett voltam, amikor hirtelen félre állt és egy pillanatig elmosolyodva maga elé engedett. Már megint ez az udvariasság. Sherlock Holmes megőrjítesz! Persze jó értelemben.
Utánam bejutott a forgóajtón, majd nem sokkal később John is a nyomában volt. Még mindig ámult, de mostmár halványan vigyorgott is.

"Amikor azt mondtad a bankba jövünk..." halkan elfolytott egy nevetést. Eközben Sherlock előre ment és fellépett a mozgólépcsőre. Utána mentem és egy lépcsővel alatta álltam meg. Ahogy ráléptem a fokra oldalra fordult és rám nézett. A halványkék szeme csak úgy szikrázott, amikor összetalálkozott a tekintetünk. Végül visszafordult és elemezni kezdte az épületet. A doktor szorosan a nyomunkban volt, de egy szót se szólt többet.

"Sherlock Holmes." csak ennyit mondott Sherlock, amikor odaért a pulthoz, amitől éppen távozott egy férfi. Mielőtt mondott volna valamit is a recepciós, szarkasztikusan ránéztem a barátomra és ő először nem értette miért nézek rá ilyen furcsán. Majd egy pillanat múlva leesett neki és rögtön kijavította magát. "Elnézést, Sherlock Holmes és Emily Hudson." elégedetten léptem vissza, amíg a nő megmondta nekünk Sebastian irodájának a számát.
A liftbe kellett beszállunk mert az iroda elég magasan volt és nekem nem volt kedvem lépcsőzni. Csendben haladtunk egy darabig, majd Sherlock törte meg a csendet.
"Csak semmi érzelmes egyesülés."

"Megbocsátasz?" néztem a detektívre sokkoltan. Mit feltételez rólam ez a szociopata?

"Nem akarom, hogy újra felidézzétek az egyetemi bulikat."

"Jaj Sherlock az egy egyszeri alkalom volt. Ráadásul részeg voltam! Elfelejtetted?" emeltem fel a hangom. Mielőtt megszólalhatott volna jelzett a lift és nyíltak az ajtók. Dühös pillantást vetettem rá, mely azt üzente, hogy még számolunk ezért.
Az emeleten végig irodák voltak, egyik a másikkal szemben, mellett, esetleg keresztezve a másikat. Zsúfolt kis helyiség volt az biztos. Ahogy végig mentünk az útvesztőn megtaláltuk a főnök irodáját. Benyitottunk, de senki sem tartózkodott a szobában. Nem ültünk le, hanem vártuk Sebastiant, aki pár másodperc múlva be is fordult a sarkon. Sherlock még felém pillantott, mintha azt mondaná Ne felejtsd, mit mondtam.

"Emily Hudson. A csodálatos" Sebastian minden szavával közelebb került hozzám, amíg meg nem állt előttem és megsimogatta az arcomat. "Emily Hudson."

"Úgy látom nagyon örülsz, hogy látsz." nyomtam el magamtól a kezét. "Sajnos az érzés nem kölcsönös." mosolyogtam rá szarkasztikusan. Halk kuncogás hallatszódott mögülünk, de amikor hátrafordultam mind a két férfi, akikkel érkeztem, egyenes arcot vágott.

"Azért valld be, most nem lennél itt, ha nem akartál volna látni." a bankár a nadrágzsebébe dugta a kezét és elégedetten nézett rám.

"Lehet, hogy éppen abban reménykedtem, hogy veled történt valami és begipszelt kézzel vagy legalább is egy törött orral találok rád." vigyorogtam, érezve, hogy megnyertem a csatát. Még pár pillanatig szugeráltuk egymást, amikor Sherlock megszólalt.

"Sebastian." lépett előre a tanácsadó detektív.

"Sherlock Holmes." fordult a társam felé az idegesítő ismerős. "Jó újra látni cimbora."

"Úgy hiszem kellemesebb látképet biztosít számodra Em, mint én." mind a ketten felém fordították a fejüket. A sok szempár zavarba hozott és elpirultam, de Sherlock kapott tőlem egy halálos pillantást. Másra terelve a szót megragadtam a háttérbe húzódott doktor karját és magam mellé léptettem. A kezem belekarolt a karjába, hogy meg tudja őrizni az egyensúlyát.

"Ő itt John Watson, katonaorvos és a barátom." mutattam be a doktort. Mire észre vettem szavaim kétértelműségét már késő volt.

"A barátod?" Sebastian vigyorogva mérte végig Johnt. "Nem túl alacsony hozzád? Mindig azt hittem, hogy valaki mássa..." fordította a fejét a másik irányba, ahol Sherlock tartózkodott és a szeme el is érte a detektívet, de mielőtt befejezhette a mondatát finoman ellöktem magamtól Johnt és kínosan magyarázkodni kezdtem.

"Nem úgy barátom, csak barát barát, semmi több!" a mondandóm végére megemelkedett a hangszínem és már a banki dolgozók is hallhatták a beszélgetésünket, ezért gyorsan odaslisszoltam az ajtóhoz, mely hangos csapódással záródott be a lendítésem után. "Inkább avass be az ügybe." huppantam le a székbe az íróasztal mögött. Sebastian nagyot nézett amikor elfoglaltam a helyét, de ha ennyire felidegesít valaki azt nem tűröm tétlenül. Még a lábamat is felraktam az asztalra, csak hogy még jobban húzzam a bankárt, s erre Sherlocknak gyengén megrezdült a szája.
Sherlock és John is csatlakozott hozzám, csak ők a két vendégszékbe ültek le. Sebastian állva maradt és körüljárkált a szobában mire megállapodott mellettem, ahonnan lenézett rám, majd előre a két férfira.

"Elnézést főnök, hozhatok valamit esetleg? Egy kávét vagy teát?" jelent meg az ajtóban egy rózsaszín blúzos, ceruzaszoknyás nő. Halványan elmosolyodtam. Sebastian Sherlockra és Johnra nézett, akik megrázták a fejüket jelezve, hogy nem köszönik. Már távozott volna a hölgy, amikor még utána kiáltottam.

"Egy csésze tea jól esne! Inkább öntse papírbögrébe!" miután befejeztem a rendelésem ránéztem a bankárra, hogy folytathatja, de Sherlock szólalt fel helyette.

"Szóval Sebastian... megy a szekér nem de bár? Külföldön is voltál."

"Igen." nevetett fel a megszólított Sherlock felé fordulva. "Mindig ezt csinálod." bökött a nyomozó felé. "Együtt jártunk egyetemre." kezdett bele a magyarázásba, amit Johnnak szánt. "A fiatalembernek volt egy trükkös módszere, melyre megtanította ezt a bájos trónbitorlót is." nézett le rám amiért cserébe hideg tekintetet kapott vissza.

"Az nem trükk." próbált ellenkezni Sherlock. Higgadtsága nem lepett meg, hiszen kettőnk közül mindig is én voltam a forrófejűbb.

"Rád néz és elmeséli a fél életedet." folytatta Sebastian.

"Igen, már tapasztaltam." csatlakozott be az eszmecserébe az eddig csendes doktor is.

"Mindenkit kiakasztott, utáltuk." ennél a mondatánál aggódva néztem át az asztal felett a társamra, aki kissé megrökönyödve elfordította a fejét. Sajnálkozva néztem rá, melyet szerencsére nem vett észre a velünk egy helyiségben tartózkodó két másik férfi. A fejemben feljegyeztem, hogy később ezt megbeszéljem Sherlockkal, s mialatt ezt tettem Sebastian meg sem állt a mondandójával. "Reggel szembejött veled az étkezőben és világgá kürtölte, hogy átkefélted az éjszakát."

"Ez csak egyszerű megfigyelés, Sebastian." vettem át a szót, mielőtt még rosszabbul érezte volna magát Sherlock. "Te is képes lennél rá, ha nem csak a pénz szorult volna a koponyádba."

"Kérlek Emily," tornyosult felém a bankár. "világosíts fel. Sherlock honnan tudta, hogy külföldön voltam? Esetleg azt is tudja, hogy kétszer körbeutazom a földet havonta? Talán azzal akarsz meggyőzni, hogy olyan ketchup folt van a nyakkendőmön, amit csak Manhattanben lehet kapni?" ahogy elnéztem a férfi szeméből és Sherlockra néztem csak biztatást láttam. John kuncogott Sebastian mondandóján, de szerintem egyáltalán nem vicces a következtetés kifigurázása.

"Valójában a titkárnőd mondta, aki éppen készíti a teámat." Sebastian elvigyorodott, de még csöppet sem voltam a beszédem végén. "Még azt is tudom, hogy a barátnőddel nem rég szakítottál, mivel kicserélted az asztalodon a képét egy kirándulósra." mutattam a keretre, melyben éppen az Empire State Building tetején állt az illető. "A keret már nem poros, ami a mozgatását jelenti vagy egy képkicserélését. Az utóbbi nyilvánvalóbb, hiszen eddig mindig lógott egy festmény azon a falon." böktem az ujjammal az asztallal szemközti falra, amíg a tekintetemet le sem vettem a bankárról. "A barátnőd vette neked, de mivel emlékeztet a lányra, ezért leszedetted és elajándékoztad. A sötétebb falrész ezt tökéletesen mutatja. És, hogy miért szakítottatok? A titkárnőd szoknyája miatt."

"A szoknyája miatt?" nézett értetlenül rám Sebastian és John is.

"Pontosan amiatt. Fel volt gyűrve, amikor bejött és éppen akkor igazította meg, amikor észrevette, hogy bámulom. Elpirult és úgy indult ki az irodából. Te meglepetten néztél rá amiért bejött és a szemeddel gesztusokat tettél a távozását sürgetve. Amióta bejöttél már négyszer igazítottad meg a hajad és háromszor a nyakkendőd, utalva a kellemes találka utáni sürgölődésre. A barátnőd pedig megtudta, hogy viszonyotok van, már vagy két hónapja és szakított veled. Tehát Sebastian most én vagyok az, aki világgá kürtöli, hogy átkefélted az egész éjszakát."