"Pár órával az utolsó gyilkosság után SMSt kap az áldozatától. Aki mobilt talál nem foglakozik ilyesmivel, de a gyilkos... Pánikba esik!" Sherlock gyorsan felpattant, magára kapta a kabátját és a sálját. Én is követtem a példáját.

"Jöjjön, John." mikor rápillantottam a doktorra, az kétkedve nézte maga előtt a padlót. "Valami gond van?"

"Donovan őrmester."

"Mi van vele?" sóhajtott Sherlock.

"Ő megmondta, hogy ez lesz. Hogy maguk élvezik ezt."

"Megírtam, hogy veszélyes. És mégis itt van." elindultunk Sherlockkal a lépcsőn, amikor hallottam Johnt is készülődni a szobában. Még elmotyogott egy halk káromkodást és követett minket le az utcára.
Kint elkezdtünk sétálni, majd a doktor is felzárkózott hozzánk és Sherlock el magyarázata neki, hogy az SMSben megírt címre megyünk.

"Azt hiszi olyan ostoba, hogy eljön?" kételkedett John.

"Nem szerintem ragyogó elme. Imádom a nagy koponyákat. Alig várja, hogy elkapjuk."

"Miért?"

"Az elismerésért, a sikerért, a rivaldafényért. Ez a lángelme gyöngéje, a közönség." magyaráztam meg a társam helyett.

"Ez az ő vadászterülete, London belvárosa. Minden áldozata forgalmas utcáról, tömegből tűnt el. Gondolkozz! Kiben bízunk feltétel nélkül, ki tűnhet el észrevétlenül? Ki vadászik a nagy tömeg közepén?" fejtegette a kérdést Sherlock. Én tudtam, hogy ilyenkor csak gondolkozik, de a doktor azt hitte hozzá beszél így megkérdezte, hogy ki.

"Fogalmam sincs." el nevettem magam, majd a detektív felém fordult. "Éhes vagy, Em? Én fizetek." bólintottam és elindultunk az egyik ismerősünk éttermébe.
Johnt megint elhagyva ketten, hosszabb lábunknak köszönhetően, hamarabb értünk be és már el is foglaltunk egy asztalt. Angelo odajött hozzánk az étlapokkal és kedvesen üdvözölt minket.

"Jó estét, Sherlock, Emily."

"Szervusz, Angelo."

"Csak nem egy randin vagytok éppen?" mosolygott ránk. Elmosolyodtunk mi is, de szórakozottan csóváltuk a fejünket.

"Nem, Angelo." mindhárman csendben voltunk egy darabig, majd Sherlock suttogása törte meg a csendet. "Bár úgy volna." ezzel vajon sajnálja, hogy nem egy randin vagyunk hanem egy ügyön? Az igazi Sherlock Holmes ül mellettem egyáltalán?

"Nem zavarok, válasszatok bármit. A ház vendégei vagytok." még mielőtt végleg elment volna gyorsan visszafordult mostmár kezében egy gyertyával. "Tessék egy gyertya. Így máris romantikusabb." elpirultam egy kicsit és megint belemerültem Sherlock gyönyörű íriszébe. Nem különben ő is.

"Nem is láttam még ennyi járművet ilyen későn egyszerre!" törte meg a kontaktusunkat a végre megérkező John Watson hangja. Mi felkaptuk a fejünket, s mindkettőnknek ott volt az alig észrevehető pír az arcán. John értetlenül nézett kettőnkre, majd megkérdezte. "Kihagytam valamit?"

"Semmi fontosat. Most inkább koncentráljunk az ügyre." válaszoltam Johnnak. Ő oda húzott egy széket az ablak melletti asztalunkhoz. Én ültem az abkaknak háttal, Sherlock a balomon, John pedig velem szemben helyezkedett el. Nem sokkal a doktor érkezése után kihozták a rendelésünk. Az említett rögtön nekilátott. A kínos csendben csak John nézett fel és Sherlock és köztem járatta tekintetét. Éppen bekapott egy falatot amikor beszélni kezdett.

"Maguk akkor nincsenek együtt? Mert bárki ha ránézne magukra azt mondaná, hogy egymásnak vannak teremtve." Sherlock és én is ránéztünk, majd egymásra.

"A baratnőzés nem az én műfajom." zárta le Sherlock. John megdöbbenve lassított.

"Az más. És barátja van? Nincs vele semmi gond..."

"Tudom, hogy nincs. De barátom sincs."

"És Emily? Egy ilyen gyönyörű nőnek, mint te biztos rengeteg férfi akar a kegyeibe férkőzni." elmosolyodtam John dícséretén, de úgy éreztem Sherlockban felforrt a víz. Lehet, hogy John bókját flörtölésnek vette.

"Köszönöm a bókot, John. De csak egy bizonyos típusom van és az ritka, mint a fehér holló. Ha valaki udvarolni kezd sajnos ki kell ábrándítanom, mert már szemet vetettem erre az egy bizonyos hollóra." Sherlock összehúzta a szemöldökét, majd így nézett rám én pedig vissza egy 'komolyan, nem értem, hogy mit nem értesz ezen a célzáson' nézéssel.

"Azt hittem te sem vagy az a pasizós típus."

"Nem is, Sherlock. Mivel már vagy 10 éve ismerjük egymást, azt hittem ezt is tudod." megnyugtatva barátomat fordultam vissza dr. Watson felé. Sherlocknak mosoly terült el az arcán, amit nem minden nap látni, majd folytatta az utca kutatását az ablakon keresztül. Hirtelen szólalt meg amikor meglátott egy taxit.

"Em, nézd! Egy taxi megállt, senki se szállt ki, se be. De miért pont egy taxi?" kis hatásszünet múlva folytatta. "Jaj de okos! Okos volna?"

"Sherlock ne bámuld, inkább induljunk utána!" kiáltottam még mielőtt felkapták volna a kabátom. "John. Nyugodtan fogyaszd el a vacsorát. Ilyen jót nem fogsz enni egy ideig!" Sherlock felé fordultam, s biccentettem a fejemmel, hogy kövessen. El is indultunk, a doktort megint magunk után hagyva. Még hallottam egy halk káromkodást felőle, de ő is elindult utánam.
Kint magamra kötöttem a sálamat, s egy elsuhanó kocsi motorháztetején átcsusszanva futva követtem a taxist. Sherlock egy hajszállal gyorsabb volt nálam, ő vette át a vezető szerepet. Gyorsan kiötlötte az autó útvonalát, végül már egy ház lépcsőházban szaladjunk felfelé. Egy csigalépcső vezetett a tetőre, onnan megint egy másikon ereszkedtünk le egy alacsonyabb ház tetejéig. Tetőről tetőre ugráltunk, míg a taxi az úton közlekedett. Egy újabb ház oldalán vezetett le az utunk egy lépcsőn egy szűk utcára. Elfutottunk annak egészen a végéig majd jobbra és megpillantottuk a kocsit. Gyorsabbak voltak, de mi okosabbak. Le fordultunk balra, elmentünk a következő kereszteződésig, ott jobbra igyekeztünk, s végül egy balkanyar ki vezetett minket a taxi elé.
Sherlock a kocsi elé ugrott, hogy megállítsa.

"Rendőrség! Nyissa ki!" a hátsó ülésen pihenő férfi sajnos nem a mi emberünk volt. Fehér fog, barna bőr. Californiaból érkezett. Biztos a taxi viszi az úticéljához. Ezeket Sherlock is kifejtette, csak ő hangosan. A los angelesi férfi kétkedve nézett ránk.

Oldalra pillantva megláttam amint a hátrahagyott társunk éppen lelassítva lépteit behozza a lemaradását. Megállva mellettem figyelte a kibontakozó eseményt.

"Maguk tényleg rendőrök?"

"Igen." mutatta fel Sherlock a Lestradetől elzsebelt jelvényt. "Minden rendben van? Igen? Jó. Üdv Londonban!" azzal engedte had menjen útjára.

"Sajnos nem a mi emberünk. Bár egyet s mást mondhatna az amerikaiaknak." nevettem már szinte kifulladva. Sherlock is megvillantott egy vigyort.

"Rossz ország, jó alibi." tette hozza John.

"Ahogy mondja, dr. Watson." amíg John vizsgáltatta Sherlock lopott jelvényét, láttam, hogy az amerikai ott áll nem messze tőlünk és egy rendőrrel konzultál. Ez még nem is lett volna baj, csakhát közben ránk mutogatott.

"Ha ki fújtátok magatokat, fiúk, úgy érzem ideje lenne indulni." ők is észrevették az előttünk lezajló beszélgetést és elindultunk vissza a Baker Streetre.