Az étteremből egyenesen a lakásba mentünk. A taxiban meg se szólaltam, csak néztem ki az ablakon és idegességemben rágcsálni kezdtem a körmömet.

Most mit csináljak?

Akarom én ezt?

De mi lesz vele?

A hátsó ülésről hallatszódó halk motyogás, mely a társaimtól jött szép lassan elhallgatott. Már csak arra lettem figyelmes, ahogy valaki kinyitja az ajtót, amire támaszkodtam.

Nem számítottam rá, így a karom, mely rajta pihent a taxiajtón leesett és vele együtt én is borultam.

Ha az ajtónyitogató nem reagált volna olyan gyorsan biztos az aszfalton landoltam volna.

Két, biztonságot sugárzó kéz mentett meg a fájdalmas érintkezéstől.

Ahogy felnéztem egy hideg, de mégis meleg szempárt láttam magam előtt.

"Nem esett bajod?" kérdezte Sherlock miközben felsegített.

Észre sem vettem mennyire közel kerültünk egymáshoz, amíg magához nem húzott, mert hirtelen nem tudtam megállni a lábamon.

"I-igen, persze, jól vagyok." nyugtattam meg.

Hamis mosolyát mutatva elhúzódott és igyekezett kinyitni a lakást.

"Akkor munkára!"

Elhúztam a számat hirtelen témaváltására, de egy fejbólintással megköszöntem udvariasságát, s felfelé baktattam a lépcsőn.

A léptekből ítélve mindkét férfi követett, de mögöttem Sherlock lakkcipőjének kopogását lehetett hallani.

A konyhába mentem és felraktam forrni egy kis vizet, amiből elegendő teát készíthettem mindannyiunknak, amíg a fiúk elhelyezkedtek.

Sherlockot láttam a konyhaajtón keresztül. Éppen a képeket nyomtatta ki az asztalánál, amiket a bankban készített.

Johnt nem láttam, így kihajoltam a helyiségből és csodálkozva láttam, hogy a doktor, mintha nem tudná mit csináljon, a nappaliban álldogál.

"Nem ülsz le, John? Mindjárt kész a tea."

"Nem, köszönöm." megint felé pillantottam, de nem csinált semmit.

Megfogtam a konyharuhát és elkezdtem megtörölni a kezem miközben közeledtem felé.

"Mi az, John, csak nem randid van?" elégedett vigyor borította az arcomat, mint egy büszke anyukának.

"Nem-nem, arról szó sincs. De el kell mennem egy kis időre, ha nem bánod. Legkésőbb két óra és itt vagyok." amint kimondta, már viharzott is le a lépcsőn.

Csak ketten maradtunk Sherlockkal. Egy pillanatra felé néztem és mintha észre se vette volna, mi történt folytatta a képei kiragasztgatását a tükörre.

Én visszamentem a konyhába, ahol a gőzölgő kanna várt. Elkészítettem a teákat, de már csak két főre, majd oda vittem a barátomhoz.

"Addig idd meg, amíg meleg!" parancsoltam rá, de ő úgy tett mintha nem is léteznék.

A keze a szokásos imádkozó pozícióban, melyen az állát pihentette. Mélyen elgondolkodhatott.

Odamentem az asztal másik felére, ahonnan szemmel tudtam tartani, és leültem az ottani székre. Felnyitottam az ott lévő laptopot, mely véletlen pont az enyém volt.

Elkezdtem gépelni, és keresgélni a kedvenc antikváriumomban a nagy csendben.

Egy régen keresett könyvre bukkantam, melyet még anya javasolt nekem, hogy mindenképpen olvassam el.

A kosárba tettem és elindítottam a rendelést, majd átugrottam a Lutëtia honlapjára.

Itt vettem a kabátomat és még rengeteg elegáns holmimat.

Láttam, hogy nem sokára leértékelés lesz a szezonális cikkekre. Fel is írtam a naptáromba az időpontot, hogy el ne felejtsem.

Körülbelül fél órát tölthettem a gépemen, de Sherlock még mindig nem mozdult meg. A teája ott hevert előttem és már a gőz hiánya mutatta, hogy kihűlt.

Elindultam a polchoz, hogy elszórakoztassam magam egy könyvvel, de ahogy elhaladtam előtte, még a szempillája sem rezzent.

Visszafelé már indultam volna a helyemre, de meggondoltam magam és megálltam előtte.

Ahogy ő a székén guggolt szemmagasságba került vele a mellem. Úgy bámult rá, mintha átlátna rajtam és folytatná a tükör vizsgálatát.

Kicsit elpirultam, majd amikor észhez tértem megemeltem a hangom és ráförmedtem.

"Sherlock Holmes, azonnal kelj fel és idd meg a teádat!"

"Már kihűlt, semmi értelme."

"Azért hűlt ki, mert nem ittad meg amikor mondtam."

Mostmár felnézett a szemembe és hosszú ideig farkasszemet néztünk egymással. Szinte éreztem, ahogy izzik a levegő körülöttünk. A jégkék szeme most is kábulatba ejtett, mint régebben.

Sherlock kis vigyort engedett meg magának, amikor feltápászkodott a székből.

Mit forgatsz a fejedben?

"Igazad van."

Meglepetésemre az ő szájából hangzottak el ezek a szavak.

Csodálkozásomban nem tudtam mit csinálni, ezért amikor közelebb lépett hozzám álltam a sarat és nem mozdultam hátra, s mikor elért, a mellkasunk összeért.

A keze megtalálta az enyémet. Az egyiket gyengéden felemelte az arcához, hogy azt fogjam, míg a másikat a szájához emelte.

"Sajnálom, hogy nem ittam meg a teát, amikor mondtad. Teljesen igazad van, abban, hogy miért hűlt ki." éreztem a meleg leheletét, amikor beszélt.

"Miért csinálod most ezt, Sherlock?" a szavak szinte cincogásként hagyták el a számat.

"A kártya miatt."

Ahogy kiejtette a kártya szót, én rögtön a szemüveges pasas névjegyével asszociáltam.

Istenem, add, hogy ne látta a ráírást...

"Milyen kártyáról beszélsz?" a kérdésemen elvigyorodott, ami hatására végigfutott a hideg a hátamon.

"Ne játszd meg magad. Másokat bolonddá tehetsz, de nekem nem tudsz hazudni." a keze elengedte az enyémet és közre fogta az arcomat. "Arról a kártyáról beszélek, amit a szemüveges férfi adott neked."

"Nem tudok neked hazudni, igazad van. Már meg sem kérdezem, hogy honnan tudod kitől van, vagy hogy egyáltalán honnan tudsz a létezéséről..."

"Pedig elég érdekes, az úgy volt h..."

"Jól van!" szakítottam félbe, ahogy ő is az előbb. "Nem akartam semmit csinálni vele. Nem hívtam volna fel és fel se vettem volna ha ő hív, mivel meg se adtam a számomat."

"Helyes, ne legyen több ilyen."

"Egyébként, mi ez a hirtelen hangulat változás? Az egyik pillanatban még rám se bagózol, most meg már féltékeny vagy?"

"Nem beszéltem féltékenységről. Csak meg akarlak védeni az ilyen játékosoktól." simogatni kezdte az arcomat, és én hagytam neki, mert végre megérintett.

Hogy én mióta vártam már, hogy hozzám érjen. A közelsége heves szívdobogást váltott ki belőlem és a fejem olyan vörös lett, mint egy paradicsom.

"Kicsit túlságosan is védelmezel."

Elhúzta a száját kedvtelenül, majd engedte volna az arcomat.

"Akkor legközelebb nem segítek."

Mielőtt elhúzódott volna megfogtam a kezeit és ott tartottam az arcomon őket.

A szemünk újra találkozott. Az a gyönyörű, jégkék szempár olvadt bele az én világoskékembe.

Az egyik kezemmel leengedtem egyszerre az övét is, ami ott pihent eddig az arcomon, majd odanyúltam felé, és simogatni kezdtem.

"Vicces..."

Értetlenül bámult vissza rám, de én csak visszamosolyogtam rá.

Már mind a két kezét elengedtem. A szabad kezemmel a derekam felé irányítottam őket, amik egy kis segítséggel körém fonódtak.

Én a nyaka köré kulcsoltam az enyémet, majd elkezdtem közelebb hajolni. Becsuktam a szemem úgy közelítettem meg.

Éreztem, ahogy ő is megnyugszik és felém hajol. A boldogság vett körül mindkettőnket.