Pár hét alatt sok minden történhet. Ezt mondják az emberek. De mivel én nem vagyok átlagember, én nem így látom. Az a sok minden, aminek történnie kellett volna sajnos nem érkezett meg. A rózsaszín nős eset óta eltelt vagy három hét és semmi érdekes ügy nem bukkant fel. Egyetlen gyilkosság sem, egyetlen eltűnés sem. Úgy tűnt a bűnözők meghunyászkodtak. London egyik ritka, békés időszakát élte.

Nem úgy én. Napról napra csak egyre unalmasabb lett az életem. Már vagy öt könyvemet újra elolvastam, de többé ahhoz sem volt kedvem. Anya folyton főzte és sütötte a kedvenc ételeimet, de nem volt erőm kimenni a konyháig sem. Már alig járkáltam a lakásban, nem hogy kimenni az utcára. És mindez egy ember miatt.

Miután volt az az esetünk Sherlockkal nem tudtam másra gondolni. Csak az járt a fejemben, hogy most hogyan tovább. Az azt követő estéken még vele is álmodtam!

Kész röhej, nem igaz?

Miután annyi időt elfecséreltem ilyen felesleges dolgokra észhez tértem és azokat az elmúlt napokat kiselejteztem az elmémből.

Végül is minek gondolkodni rajta? Nem történt semmi, a semmin pedig minek rágódni? Felesleges erőfeszítés.

Mivel egy egész hetet ezen vesztegettem el újra elkezdtem feljárni Sherlockhoz. Elsőnek csak teát vittem fel, majd már Sherlock hívott meg mindennap pontosan 15:00-ra teázni.

Újra beindult a Baker Street 221-ben az élet.

Végre sikerült többet beszélgetnem a társammal, mely eddig nem sikerülthetett a sok megoldandó ügy miatt. Segítettem megírni neki egy újabb listát, ezúttal az összes ma élő és már kihalt fenyőfajtákról. Nem hiszitek el, de eléggé érdekesnek bizonyult. Minden nap délelőttjét fenn töltöttem a B lakásban a közös projekt miatt. Míg én utána olvastam az ősi fenyőfajtáknak Sherlock összeírta a már általa ismert ma élőket. Mire befejeztük a találkákat már teaidő volt, ezért fenn maradtam egy csészére. Néha ez a vacsoraidőbe is beletorkollott, de az ritka alkalmak egyike volt. Így alakult ki a mindennapos teázásunk.

Johnnal is beszélgettem néhanapján, de vele jobban belemehettem az érzelmeimbe, mint Sherlockkal. Sajnos ennek előnye és hátránya is volt. Nyíltan tudtam beszélni valakivel, aki nem volt nálam évtizedekkel idősebb és nem nézett bolondnak, ha eltértem volna a témától egy jó kis krimiregényre vagy egy múltbeli gyilkossági történetre.

Sherlockkal is mindig nyíltak voltunk egymással, de ő nem értette meg az érzelmeket. A hátránya a beszélgetéseinknek pont ez volt: az érzelem. Annyira nagyon próbáltam nem érezni, hiszen az eddig mindig megkönnyítette az életem, de mióta a doktor belépett az életembe újra felszínre hozta a gondosan elrejtett dolgokat. Olyan őszintén beszélt velem az érzéseiről, annyira bizalmasnak éreztem a viszonyunkat, mint még soha Sherlockkal, hogy napról napra úgy éreztem kezdte felnyitni az érzelmeim ládáját.

Egyik nap eldöntöttem, hogy befejezem vele ezt a pszichiáter játékot és így is lett. Nagyon megértőnek bizonyult, megértett és megígérte, hogy nem lesznek több ilyen mélyreható beszélgetéseink. Próbáltam egyenes arcot vágni hozza, de belül nagyon hálás voltam neki.

Az elmúlt héten már kezdtek újra visszatérni a kliensek az ügyeikkel. Az elején unalmasabbnál unalmasabb és egyszerű eseteket hoztak, megyek vagy nem érdekeltek vagy öt perc sem kellett a megoldásukhoz. Sherlock egyetértett velem, ezért pár napig újra feladtuk az ügyfeleink fogadását.

Már a szobámban is untam magam, ezért feljártam a fiúkhoz. A nappaliban már törzshelyemmé vált a kanapé, melyen oly sokat feküdtem, míg Sherlockkal megvitattuk az emberek együgyűségét.

A mai nap is így kezdődött. Felkeltem, letusoltam, felvettem egy sötétbordó inget és a szokásos kosztümnadrágom, majd elindultam reggelizni. Eszembe jutott, hogy tegnap üresnek láttam a fiúk hűtőjét, ezért úgy határoztam, hogy viszek nekik anya sonkás-hagymás rántottájából. A tojás mellé persze odakerült a reggeli tea, mely elmaradhatatlan részét képezte mindhármunk reggelének.

Felbaktattam a lépcsőn kezemben egy nagyobb tálcával, melyen három kis tányérnyi rántotta és három csésze mellett a teáskanna is szerepelt. Bekopogtam a nappaliba, ahonnan hegedűdallamok hallatszottak. A kopogásom hallatára abbamaradt a muzsika és gyors léptek váltották fel. Pár pillanattal később Sherlock jelent meg az ajtóban a hegedűjével a kezében.

"Pontos. Mint mindig." mosolygott rám. Csak nagyon kivételes emberek élvezhették ezt a jókedvet, akik között én is szerepeltem.

Ha jobban belegondolok szerintem csak én láttam egyedül olyan boldognak, ami nem egy ügynek volt köszönhető.

"Hát ismersz. Igyekszem." letettem a törzshelyem előtti asztalra a tálcát, majd visszamentem az ajtóhoz és hangosan ki kiabáltam. "Hoztam reggelit John!"

"Feltételezem, hogy a megcsappant hűtőnknek köszönhetjük ezt a pompás kiszolgálást." kezdte Sherlock, aki már a székében ült egy tállal a kezében. A hegedű a fotel mögött pihent.

"Lehet, hogy csak nem akarom, hogy éhez Holmes."

"Ha te vagy az anyád nem lennétek, akkor már biztos csont és bőr lennék." vigyorgott rám.

"Azért ne szokj hozzá, kedves. Nem a bejárónő vagyok." utánoztam anyát a szokásos hangnemén. Mindketten elmosolyodtunk. Két barát, akik húzzák egymás agyát.

Milyen sablonos. Nem értem Sherlockot miért nem untatja.

Mielőtt bármelyikünk is megszólaltatott volna csatlakozott hozzánk John Watson is.

"Jó reggelt! Hogy aludtál Emily?" mosolygott rám kedvesen John. Sherlock kíváncsi, ugyanakkor kétkedő tekintettel figyelte a doktor felém irányuló figyelmét.

"Jó reggelt neked is John! Köszönöm kérdésed, de nem valami fényesen. Egész este csak azon tudtam gondolkodni, hogy mikor üt már be egy izgalmas gyilkossági ügy." tájékoztattam a doktort. Felé nyújtottam egy tál tojást, amit ő készséggel elfogadott.

"Hát ez elég fura, hogy ilyenek járnak a fejedben."

"Idővel úgyis megszokod, főleg Sherlock és az én társaságomban." vigyorogtam rá. Ő is így tett és nem vette le rólam a tekintetét.

"Szerintem is jöhetne már egy érdekes bűntény. Halálra unom itt magam." vágott közbe Sherlock. Vettem rá egy most-komolyan-pillantást, amit sajnos elkapott a szeme sarkából és gyorsan kimagyarázta magát. "Bár üdítőek a három órai teázásaink Emilyvel. Azok mindig elterelik a gondolataimat." a detektív felém küldött egy békítő vigyort, amelyet mások ijesztőnek találtak volna, de nekem kuncognom kellett tőle. Reméltem, hogy nem látszott az arcomon a pír.

"Ti mindketten nagyon is furák vagytok." zárta le a személyessé vált beszélgetést dr. Watson.
Csendben megettük a rántottákat, majd össze szedtem a tányérokat és a helyükre, a fiúk kezébe adtam egy-egy csészét. Mindkettőjüknek töltöttem, majd rajtam volt a sor, megtöltöttem az én csészémet is teával és elhelyezkedtem a kanapé ajtóhoz közelebbi oldalán. John a Sherlockkal szembeni fotelbe ült le, vele szemben a szokásos helyén találhattunk a detektívet, én pedig a kanapén pihentem, így ültünk a B lakás nappalijában halkan iszogatva a teánkat.

Öt perc alatt befejeztük az első pohár forró italunkat, majd a következő tíz percben megittuk a kanna teljes tartalmát. Ott maradtunk a helyünkön csendben, amíg John meg nem törte a hallgatást.

"Úgy hiszem ideje lenne elmenni a boltba." felállt a helyéről és a hűtő felé vette az irányt. Sherlockkal mindketten felfigyeltünk rá, majd folytatta. "Ne is fáradj Holmes, majd én elmegyek bevásárolni." a társam nem figyelt rá tovább csak felvette a napilapot és olvasni kezdte.

"John, nem kell elmenned, anya majd bevásárol nektek is, úgyis vennie kell dolgokat a vacsorához." ajánlottam.

"Nem akarom, hogy megerőltesse magát."

"Nem fogja, hidd el." vigyorogtam a kocsira gondolva. "Mióta csak itt élünk mindig könnyen ment neki a vásárlás."

"John, hagyd, hogy Mrs. Hudson megcsinálja a vásárlást, hiszen ő a házinéni." állt mellém Sherlock.

"Jaj Sherlock, ne kezd te is! Különben már felnőtt férfi vagyok, el tudok menni bevásárolni, nem kell ugráltatnom másokat. Nem idegen a terep, megoldom." nem mondta ki, de érezhető volt a szavaiból, hogy nem helyesli, hogy anya vásárol be helyettem.

De hátha egyszer olyan jó benne vegyem el tőle az örömet?

Elmosolyodtam a gondolataimon, majd alkut ajánlottam.

"Akkor legalább menjetek együtt, hamár mind a kettőtök ugyanarra a helyre megy."

"Jól van." elgondolkodott egy kicsit, de belement. "Csak írok egy listát és már me..."

"Ne!" szakítottam félbe. Erre már Sherlock is felkapta a fejét. "Nem kell még a listával is fáradnod. Anya majd tudja mi kell nektek. Végül is ő a jártasabb." mielőtt kiejthetett volna egy hangot is megfogtam a kezét és levezettem a lépcsőn, be a lakásunkba, ahol anya értetlenül nézett ránk. Nem vártam meg mit mond, magukra hagytam őket, becsaptam az ajtót és visszamentem Sherlockhoz.

John majd úgy is elmondja mi történt.