Az étterem elég lehangoló volt. Semmi szín, semmi érdekes dekoráció, semmi, ami megragadta volna a figyelmemet. A sok sötét szín teljesen olyan volt, mint az elmepalotám egyik eldugott zuga. Lehangolónak hatott.

Sherlock vezetett, utána John, majd én következtem. Méltóságteljesen besétáltunk a helyiségbe, majd a barátom rögtön Sebastian asztala felé vette az irányt. Éppen nevettek valamin a kollégáival, amikor megszakítottuk a bájcsevegést.

"Fenyegetés volt a graffiti a falon." kezdte a dolgok közepébe vágva a detektív.

Amíg ő az asztal mellett állt meg és a doktor mellette, én mögöttük észrevehetetlen voltam.

Igaz Johnnál azért magasabb vagyok, de Sherlock mögül nem látszottam.

Sebastian a villával a szájában megdermedt, felnézett a szövetkabátos férfira és mentegetni próbálta magát a helyzetből.

"Megbeszélésen vagyok." húzta ki a szájából az evőeszközt. "Kérjen időpontot a titkárnőmtől."

"Attól a titkárnőtől, akivel intim kapcsolatba kerültél?" hallatszott egy beszólás az újonnan érkező férfiak mögül. A bankár és az asztalnál ülők is keresték a hang forrását. Nyomozásuknak véget vetve kidugtam a fejem Sherlock háta mögül.

Egy apró intéssel köszöntem a férfiaknak, akik tátott szájjal bámultak vissza rám. Előléptem a rejtekhelyemről megmutatva magam teljes pompámban.

A szürke kabátom kigombolva lógott rajtam, a sálam a nyakamban függött rálátást engedve a nyakamra és egy elégedett vigyor ült a számon a reakcióktól.

Sebastian érezte, hogy kellemetlen helyzetbe került. Engedett egy kicsit a nyakkendőjén, kifújta a levegőt és törölgette a homlokát.

"Rendben. Mondják el részletesen a történteket." intett a bankár a két társamnak. Sherlock dühös pillantást vetett rám, de engedte elúszni a megjegyzésem számonkérését, hiszen ő is mókásnak találta.

Sebastian után a másik kettő is eltűnt a férfi mosdó ajtaja mögött. Amikor már nem láttam őket a maradék három férfihoz fordultam.

"Leülhetek?" mutattam a mostmár üresen álló székre.

Mindegyikük bólintott, majd az egyik fel is állt és úriember módjára betolta alám a széket.

Nem is tudom kire emlékeztet...

Elkényelmesedtem az előmelegített helyen, majd kihúztam magam és felnéztem.

A három alak vigyorogva nézett rám, amit én összevont szemöldökkel viszonoztam.

"Parancsolnak?" tudakoltam kíváncsian, mit akarhatnak.

"Tényleg viszonya van Kate-tel? És honnan tudta?"

"Ki volt ez a két pasas magával?"

"Most éppen jár valakivel?"

Egyszerre zúdították rám a kérdéseiket, melyek hirtelen meglepődést váltottak ki belőlem.

"Vovo... uraim, kérem ne egyszerre. De, hogy válaszoljak a kérdéseikre, melyeket tökéletesen hallottam így is, hogy egyszerre beszéltek: igen viszonya van az említett hölggyel, de hosszú lenne elmondani, az a két férfi a társam a nyomozásban és nem, nem járok éppen senkivel." összefontam a kezem a mellem alatt és elégedett mosollyal dőltem hátra.

Annak a férfinak a szemében, amelyik az utolsó kérdést tette fel csillogást láttam és az arcán egy nagy mosolyt.

A szemüveges összekulcsolta a kezét az asztalon, majd felém fordult.

"Kérem meséljen még a munkájáról."

"Nos hát..." fújtam ki a levegőmet. "a világ második tanácsadó detektívjével van szerencséjük megismerkedni. Túlzás nélkül mondhatom, hogy talán a Föld legokosabb nője ül most a társaságukban. A munkám annak a magas, szövetkabátos férfinak köszönhető, aki mellesleg a lakótársam a kisebb férfival együtt. Sajnos a nyomozás részleteiről nem tájékoztathatom önöket a megbízóm engedélye nélkül, de kérdezzenek bármit, amíg ki nem jönnek azon az ajtón az ismerőseink." böktem a férfi mosdó felé.

Nem tudtak mit mondani a válaszomra, ezért csendben várakoztunk.

Az egyikük az ujjaival játszott az asztal alatt, a szemüveges még mindig engem kémlelt, s a harmadik a mosdók felé tekintgetett.

Rövid konklúzió: az első is csalja a párját azért nem néz rám, a szemüveges szereti a krimiket és persze a szép nőket, azért kémlel folyamatosan és természetes, hogy a harmadik meleg, nem nézne mindig Sebastian után.

Ahogy hallottam az ajtó nyikorgását felkaptuk a fejünket és láttuk, amint Sebastian sietősen közelít.

Mr. Krimi megragadva az alkalmat gyorsan a fülemhez hajolt és gyengéden megcsókolta.

Tágra nyílt szemmel meredtem előre és azt se vettem észre, ahogy Sherlock és John az asztalhoz sétál.

"Em, Em minden rendben?" rántást éreztem a vállamnál és ahogy felnéztem, láttam Sherlockot, amint óvatosan próbál kirázni a transzból.

A szemüveges elégedetten vigyorgott a reakciómtól, majd egy utolsó pillantást vetettem rá, megráztam a fejem és felálltam.

"Persze, indulhatunk is." a barátom szemei nem mástól, mint aggodalomtól fénylettek. "Uraim, egy élmény volt."

A férfi, aki hozzám ért felvette a villát és a kést, s újra neki látott a félbe hagyott ebédjéhez. Fel se nézve köszönt el.

"Részemről az öröm." a hangja kissé száraz volt, de mégis végigfutott a hideg a hátamon. És a jó értelemben!

Mit csinálsz, Emily? Nem tetszhet neked ez a férfi! De miért érzem így magam?

Sherlock és John furcsán nézett rám, amikor kiértünk az étteremből. Leginkább lenéztek és a kezemet bámulták.

"Mit szorongatsz, Emily?" kérdezte összevont szemöldökkel John.

Lenéztem az ökölbe szorított kezemre, majd felemeltem egy szintbe az arcommal és kinyitottam.

Benne egy névjegykártyát találtam, melyen egy telefonszám és egy név volt olvasható: Tom Jenkins.

A sokk hatása alatt biztos nem vettem észre, ahogy a kezembe adta.

Megfordítottam a kártyát és a másik oldalára tollal egy mondat volt írva. Szeretnélek megismerni.

Hirtelen nagyot dobbant a szívem. A mellkasomhoz szorítottam a névjegyet és mélyeket sóhajtottam. Ez az a férfi, a szemüveges krimi imádó.

"Nos?" hajolt le az arcomhoz Sherlock.

Felkaptam a fejem amikor meglengette a kezét előttem, majd legyintettem, hogy jól vagyok.

A kártyát a zsebembe csúsztattam, de nem tudom miért. Megakartam tartani a számát. Ez kétségtelen. De, hogy miért azt magam sem értettem.