A dékánnál töltött látogatásom nem volt rövid életű. Az igazgató és én szenvedve hallgattuk végig a professzor érvelését és engem szidását legalább 20 percen keresztül.

Végül lerendezték annyival, hogy megígértették velem többet nem csinálok ilyet. Ez a professzornak nem nagyon tetszett.

Mintha hagynám bárki hülyeségét szó nélkül.

Az irodából kilépve belebotlottam egy ott várakozóba. Ahogy ránéztem a fiút láttam meg, aki az órán mellettem ült.

"Gondoltam szükséged lehet az óra maradék részében beszéltekre. Elakartam kérni az e-mailedet, hogy át tudjam küldeni neked." nézett félre kicsit szégyenlősen, de inkább látszott rajta az unalom.

"Uhm... köszönöm. Nekem most valami baj van a fiókommal, de ha van időd esetleg beugorhatnál a szobámba és akkor átrakjuk a gépedről az enyémre a jegyzeteket." rámosolyogtam és egy cseppet se bántam meg az ajánlatomat.

Egyre jobban érdekel ez a fiú.

"Oh... rendben. Neked mikor lenne jó?"

"Délután kettőkor lesz vége az utolsó órámnak azután átjönnél?"

"Persze, csak ne tartson sokáig." duzzogott.

"Ezt nem ígérhetem meg." kezdtem el vigyorogni, de a fiúra nem ragadt rá. Lassan elkezdtem sétálni tőle búcsút intve, de eszembe jutott, hogy nem mondtam melyik szoba. "122-es szoba. Lánykoli, A szárny."

Ahogy távolodtam az irodáktól egyre többet gondolkodtam a fiún. Már az órákon is alig figyeltem, jegyzeteket nem írtam, csak azon a kék szempáron járt az agyam.

Eszembe jutott, hogy felhívjam a portásnőt a kollégiumban, hogy majd engedje be a fiút, ha odaérne. A fiúknak nem szabad bejárnia a lányokhoz kivéve ha egy lány viszi be vagy engedélyt kér.

Rájöttem, hogy még a nevét se tudom megmondani a nőnek, ezért csak leírtam neki a külsejét elég részletesen. Meg is kérdezte, hogy a barátom-e. Amikor megmondtam neki, hogy nem csak kuncogott majd letette.

Ő az egyik a kevés közül, akit igazán megszerettem az egy éves ittlétem alatt.

Az utolsó órám végén már tűkön ültem. Nem bírtam magammal és nem értettem miért. Általában fordítva van, hogy a fiúk dobják hanyat magukat tőlem. De ő más volt.

Gyorsan pakoltam össze a laptopomat és futottam volna a koli felé, ha nem hallom meg az egyik barátnőm hangját.

"Hé Emily várj meg!"

Lelassítottam a lépteimet és hagytam, hogy utolérjen, majd újra elindultam mostmár sétálva.

"Hallottam, hogy Harry szervez ma egy bulit és téged is meghívott! Ugye elméész?" vinnyogott nekem, mint egy figyelemmániás kiscica.

"Igen szervez bulit, de nem tudom elmenjek-e. Fel kellene zárkóznom klasszikusból, mert az óra felén nem voltam benn."

"Mi történt?" nézett rám megdöbbenve Laura.

"Mi történt volna? Túlképzett vagyok az itteni tanárokhoz képest."

"Megint kijavítottál valakit." nem is kellett megszólalnom, hogy tudja rá a választ. "A jegyzetek legalább megvannak? Elkérjem neked Garytől?" Gary Laura barátja, aki benne van Harry csapatában, az én szakomra jár és általam ismerte meg természetesen. Nem kellett sok idő mire összemelegedtek.

"Nem kell köszönöm. Mindjárt áthozzák nekem."

"És helyes?" vigyorgott rám a mellettem sétáló. Ez az ő különleges képessége. Mindig tudja, ha fiúról van szó.

"Micsoda? A jegyzet?" tettem a hülyét neki, mert nem akartam, hogy róla tudjon. Mint mondtam, ő más mint az előzőek.

"Nem te buta, a fiú!"

"Nem nyilatkozom." azzal elindultam az egyik folyosón jobbra, a szobám felé vezető úton.

Még mielőtt eltűntem volna a látóteréből Laura utánam kiáltott, hogy az egész campus hallja.

"Aztán használjatok nekem óvszert! Nem akarok kis Emilyket látni itt rohangálni!"

Minden szem felém fordult és tátva maradt a szájuk a diákoknak. Szégyenemben fogtam a fejemet és nem láttam merre megyek. Azért hallottam, hogy a fiúk fütyülnek és kiabálnak utánam. Egy-két tanárt is elhagytam útközben, akik elszörnyedve néztek utánam.

Mintha ők nem csinálták volna fiatal korukban.

Forgattam a szemeimet az idősek viselkedésén amikor meghallottam három fiú hangot a koliból.

Itt csak lányoknak szabadna lenniük, a fiúk csak engedéllyel vagy kísérővel jöhetnek!

Én nem hívtam más fiút, csak őt. Köszöntem a portásnőnek, majd elsuhantam mellette. Ahogy a szobám felé siettem egyre hangosabban hallottam a hangokat. Nem voltak elég kedvesnek hangzó mondatok, ezért még gyorsabban igyekeztem.

Befordultam a lépcsőfeljárónál és már láttam is kik azok.

A fiú ott állt az ajtóm előtt és őt szorította le még két másik. Az egyik Harry volt a másik Gary.

"Hagyjátok abba!" még elválasztott pár méter a helyzetüktől és amikor nem engedelmeskedtek rákontráztam. "Most!" már odaértem hozzájuk, amikor a két verekedő hátrébb lépett és feltartva a két kezüket jelezve, hogy ők nem tettek semmit engedték, hogy segítsek a fiúnak.

A fiú ott hevert az ajtóm aljánál és lehorgasztotta a fejét. Felemeltem az arcát és láttam, hogy vércsík folyik le a homlokán. Ő belenézett a szememben és láttam, hogy sajnálja a helyzetet, de közben nem is nagyon érdekli.

"Ti..." néztem fel a két álló fiúra. "...meg mit csináltatok?!"

"Semmit baba." kezdte Harry. "Ez a kis dilis volt, aki itt álldogált az ajtód előtt és nem akart elmenni, ezért gondoltam arrébb teszem."

Felkeltem a fiú mellől és szúrós pillantással sújtottam Harryt. Elég dühös voltam már úgyis, hogy megszegve a szabályt itt van, de még bántotta is őt.

"Én hívtam ide, te szamár!"

Nagy szemekkel meglepődve figyelte, mit mondok, majd elnevette magát. Amikor látta, hogy véresen komoly a tekintetem és nem viccelek megrökönyödött.

"Te komolyan gondolod."

Megforgattam a szemem, mintha nem lenne egyértelmű.

"Gratulálok Einstein."

"Nem hiszem el, hogy ilyenekhez alacsonyodsz le Hudson. Azt hittem az A-s kategóriából válogatsz." kihúzta magát, majd ciccegve elfancsarodott. "Dehogy vele is kefélj, azt nem gondoltam volna."

Erre nagyon kiakadtam. Nem tudtam türtőztetni magamat. Az öklöm találkozott ennek a baromnak az orrával. Azzal leesett a földre és az orrát nézegette, hogy én most tényleg megütöttem-e. Megfogtam a kabátjának a nyakánál fogva és felemeltem, hogy velem egy szintben legyen.

"Nem tudom mit keresel itt, de most úgy érzem jobb lenne, ha mennél." eléggé fenyegető volt a hangom, így vette az adást és jelzett Garynek, hogy menjenek.

"Jól van. Úgyis csak egy gyors menetet akartam az este előtt, de látom már van kivel lejátszd." undorodva nézett a még mindig földön ülő fiúra, majd el is húztak, de én még utánuk kiáltottam.

"És tanuld meg, hogy beszélj egy hölggyel!"

"Te régen nem vagy az szivi!" kontrázott rá még utoljára. A dühömet alig bírtam elfojtani. Csak akkor sikerült, amikor rájöttem, ki maradt ott az ajtómban.

A lenti fiú felé fordultam, aki csak a távozók után nézett.

Leguggoltam hozzá, majd kis mosolyt küldve felé segítettem neki felállni. Amikor már a saját lábán állt indult volna kifelé, de elkaptam a csuklóját.

"Hova mész?"

"El." válaszolta egyszerűen, de hidegen.

"Gyere be." félkézzel nyitottam az ajtómat a kulccsal, majd lenyomtam a kilincset és befelé mutattam.

Nem tudta mit csináljon és kétkedve nézett rám.

"Azért, hogy lejátsszuk azt a gyors menetet?" a szavai szinte tőrként hatottam a szívemnek.

"Nem." válaszoltam szigorúan, majd engedtem a szorításomon és beléptem a szobámba. Megálltam az ajtótól pár lépésre, majd leraktam a laptopom.

Ahogy meghallottam az ajtócsukódást elégedett mosoly szökött az arcomra.