Tiltakozásunk ellenére a nyomozó rendőrautóban vitt el minket Lukis lakására. 

A sok mászkálástól teljesen kifáradtam, ezért próbáltam kedvesen megkérni a felügyelőt, hogy álljunk meg egy kávézóban, hogy tudjak venni magamnak teát.

A lakástól nem messze találtunk is egyet, és amíg bementem a fiúk kinn várakoztak a kocsiban.

Kedves, barátságos, otthonos környezetet biztosítottak a bolt tulajdonosai. Fehér berendezési tárgyak sugározták a melegséget.

Fekete táblára voltak felírva a fehér kréta betűk a pult mögött. Szétnéztem a választékon és a szemem megállapodott egy különleges nevű teafüvön.

"Mit adhatok, hölgyem?" kérdezte a pultos lány.

Fiatal, húszas éveiben járó leányzó, nagy mosollyal, bár nem tudja kifizetni a bérleti díjakat mégis milyen pozitív.

"Megmondanád, hogy milyen az a Hirtelen Szerelem?"

A lány csak nevetett egy kicsit, majd elkezdte magyarázni, miért ezt a nevet kapta a meleg ital.

"Amikor a főnököm kinn járt Ázsiában új teafüvek után kutatva megtalálta ezt a fajtát és amikor az ott élők elkésztették neki olyan érzés fogta el, mint amikor elsőnek meglátta a szerelmét. A teába is hirtelen beleszeretett." még mindig mosolyogva folytatta velem a beszélgetést, annak ellenére, hogy én nem viszonoztam.

Nem tudtam már megállni, hogy egy kicsit el ne húzzam a számat és csukott szájú mosolyt mutassak felé.

Tudok valakit, akire ez ráférne.

"Akkor legyen kettő!"

A lány huncutan elmosolyodott, majd fordult a vízforraló felé, hogy neki lásson a munkának.

Pár percet vártam, míg elkészítette az italokat, majd barna papír bögrében adta oda fekete műanyag fedővel.

"Köszönöm..."

"Annie, a nevem Annie." vágta rá a ki nem mondott kérdésemre válaszul.

"Köszönöm, Annie!" átnyújtottam neki a teák árát, és hozzácsaptam még 20 fontot.

A lány megrökönyödött, amikor meglátta a bankjegyet. Én csak rámosolyogtam úgy, ahogy ő köszöntött, majd mielőtt megfordultam volna láttam, ahogy a mellkasához szorítja a pénzt és elérzékenyült pillantással suttog egy köszönömöt.

"Élvezzék a teát!" kiáltotta végül utánam, amikor már felocsúdott a képzelgéséből.

Hátra akartam fordulni, hogy még egyszer rámosolyogjak, de így sétálás közben nekimentem egy kemény mellkasnak.

A forró tea megborult a kezemben és ráfröccsent az ingemre, mely kicsit átázott, így a bőrömet is megégette. Az alak gyorsan reagált és ahogy elejtettem a poharakat ő utánuk nyúlt és mielőtt a földön kiömlöttek volna megfogta őket.

Törölgetni kezdtem az ingem egy a zsebemből kivett zsebkendővel, amíg az ember is felegyenesedett.

"Nem hittem volna, hogy így találkozunk újból."

Felismertem a hangját és ijedten felnéztem a férfira. Előttem vigyorogva állt az a férfi, akitől a névjegykártyát kaptam.

A tekintete még mindig olyan áthatóan igéző volt, mint amikor az asztalnál ültünk és kémlelte az alakomat.

"Ms. Hudson, jól van?"

"Tessék?" kérdeztem zavarodottságomban és felháborodásomban egyszerre. "Honnan tudja a nevemet?"

A férfi csak huncutul elmosolyodott és egy pillanatra lenézett a cipőjére, majd vissza a szemeimbe.

"Sebastian árulta el. Amellett, hogy mi mindent tud még magáról, Postáslány." megint megjelent az az öntelt, de mégis vonzó vigyor az arcán, amit a becenév hallatán legszívesebben lemostam volna a képéről.

A szájára tapasztottam a kezemet megakadályozva, hogy tovább beszéljen.

"Ezt a becenevet soha többet ne használja, megértette? Egy ostoba, régi játék volt, semmi több." bólintott egyet, majd lassan levettem a tenyerem róla. Az ajkai meglepően puhának hatottak a bőrömnek.

Állj már le, Emily! Téged kinn várnak! Inkább rázd le ezt a férfit és old meg az ügyet!

"Sajnálom,..." mély levegőt véve lenyugtattam magam, majd próbáltam normális hangon beszélni vele. "...de nekem mennem kell. Éppen egy ügy kellős közepében vagyok és engem kint várnak a kocsiban." az autó felé böktem, amiben láttam, hogy ott ül egyedül hátul Sherlock, elől pedig a másik két férfi.

A szemüveges nem zavartatta magát, hogy hátranézzen, helyette inkább engem kémlelt.

"Legalább engedje meg, hogy kifizessem az ingének a tisztítását."

Belenéztem a szemébe és elemezni kezdtem a hátterét. Egyre lejjebb haladva még többet tudtam meg róla.

Férfi, hasonló korú, mint én meg Sherlock, harmincas éveinek elején jár, sikeres üzletember, könyvkiadó-tulajdonos, szeret olvasni a saját kis könyvtárában, főleg bűnügyi regényeket, van két háziállata, egy brit rövidszőrű és egy border collie, az unokahugai gyakran járnak hozzá, családias ember...

Hirtelen dudálás szakította meg a következtetéseimet. Kinéztem az üzlet ablakán és láttam, hogy Dimmock felügyelő nekem integet és kiabál, hogy siessek.

Még egyszer visszanéztem a szemüvegesre, majd a gondolataimnak ellent mondva cselekedtem.

"Rendben." kis mosolyt láttam megcsillanni a száján és a szemében remény lobbant. Elővette a zsebemből egy tollat és megragadtam a férfi kezét. "Itt a számom, ha esetleg azt még nem kapta volna meg Sebastiantól. Majd hívom, ha megyek a tisztítóba."

Azzal kikaptam a kezéből a két papírbögrét, elsuhantam mellette és még annyira se volt ideje, hogy elköszönjön tőlem.

Gyors léptekben odaszaladtam a kocsihoz és sietve beszálltam a hátsó ülésre.

Mosolyogva kötöttem be a biztonsági övemet, majd oldalra fordultam és megláttam Sherlock csalódott arcát. Összeszorult a szívem és ez az arcomon is látszódott.

Mit csináltál, Em?