Azt hittem, rosszul hallok a fülemmel. Teljesen értetlen arcot vágtam és eléggé piszkos gondolatok jártak a fejemben. Ez az arcomon is látszott, mert a pirosság mindkét orcámon megjelent.

"De hogy segítenél benne?" próbáltam tapintatosan megfogalmazni a gondolataimat és puhatolózni, de az arcomra mérhetetlen kíváncsiság ült ki.

"Segíthetek, hogy kizárd ezeket a fiúkat."

Ahogy gondoltam. Nem ő akar lenni rám 'jó hatással'.

"És még is hogy gondolja ezt a nagy Sherlock Holmes?" a szememet forgattam kiábrándultságomban.

"Megmutathatom, hogy tanuld meg elzárni az érzéseidet, a gondolataidat, hogy töröld ki a fölösleges információkat a fejedből, hogy a sokkal fontosabbak helyet kaphassanak.

Egyelőre csak te jársz a fejemben...

"Rendben, ha ez segít megszabadulnom az olyan fiúktól, mint Harry, akkor szíves örömest vállalom!"

Ha ez azt jelenti, hogy több időt töltök majd veled, minden bunkó egyetemista barátomat megéri elveszítenem.

Lassan sétáltunk tovább. Újra csend telepedett ránk.

Pár perc múlva már oda is értünk a gazdag fiú házához.  Minden évfolyamtárunk ott gyülekezett a kertben és már mindannyiukon látszott az alkohol hatása. A zene hangosan áramlott ki a házból, melyre kis csapatok lengtek oda-vissza.

Kinyitottam a kaput a zsebemből elővett kulccsal, mert Harrytől még régebben kaptam hozzá egyet. Kitártam az ajtószárnyat és beléptem a kis ösvényre, amit már így is elleptek a részeges egyetemisták.

Ahogy előre mentem észrevettem, hogy nem értem Sherlock közelségét és hátra fordulva láttam, amint még mindig a kapuban áll.

Odamentem hozzá és hirtelen ötletből megfogtam a kezét.

"Gyere, így nem fogjuk elveszíteni egymást." ha a bentről kiáradó discofények éppen nem pirosan világítottak volna észrevette volna az arcomon bekövetkező színváltozást.

Nem szólt semmit, csak összekulcsolta a kezünket és követte a lépteimet.

Benn először egy keskeny előszobába értünk, ahol már több pár is megállt smárolni. A nappali felé érve keresni kezdtem a házigazdát, de nem találtam meg a mindig beállított haját.

Veszélyes vállalkozásra szántam el magam és elindultam a tömegben. Még erősebben szorítottam meg a velem érkező kezét és próbáltam átverekedni magunkat az embertengeren.

Egymást lökdösték benn az általuk táncnak nevezett mozdulatokkal és sajnos mi is belekerültünk ebbe. Egy csajszi fenékrázásával nekilökött Sherlocknak, akinek a mellkasához simult a hátam.

Ki is használhattam volna a helyzetet, de érzetem mennyire kényelmetlenül érzi magát és feszeng, ezért gyorsan magam után húzva sikerült magunkat kivonni a helyiségből.

A konyhában már kevesebben voltak, csak azok akik enni, inni és smárolni való helyett kerestek maguknak.

Ránéztem Sherlockra, akinek az arca zavartságról árulkodott.

"Kérsz valamit?" próbáltam túlüvölteni a zenét, de a számról le tudta olvasni a szavaimat.

Megrázta a fejét és intett, hogy menjünk minél hamarabb el innen. A sietségben gondolkodóba estem.

Hol lehet, Harry? Ha nincs a tánctereken, de még kinn sem... akkor biztos valami csajjal van, de mivel ez az ő háza fel tudja vinni a szobájába, hogy kényelembe helyezze!

Mintha felvillant volna egy villanykörte a fejem felett újra megakartam ragadni Sherlock kezét, hogy irányítsam, de észrevettem, hogy el se engedett.

Kissé elpirultam, de elfordulva a lépcső felé, nem vehette észre az eseményt.

Felbaktattunk a lépcsőn és csak jobbra kellett fordulnunk, hogy szembe kerüljünk a gazdag srác szobájának ajtajával.

Kopogás nélkül berontottam és beszélni kezdtem.

"Harry Wild, azonnal kezdj el bo..." a szavam megakadt, amikor nem a fiúval kerültem szembe, hanem egy lánynak a hátsófelével.

A fiú ott feküdt az ágyában, rajta pedig egy szőke csinibaba, aki a fekete csipke fehérneműjéra volt vetkőztetve.

Számíthattam volna rá...

"Hé! Ez a szoba foglalt, nem látod haver..." Harry kikászálódott a kalandja alól és amikor észrevett megfagyott az arca.

Végig nézett rajtam, majd a velem érkezőn, s amikor látta, hogy a kezünk össze van kulcsolva egyszerre vigyorgott és undorodott el.

"Ne vágj ilyen képet, Mr.!"

"Miért is ne?" a lányt odébb ültette az ágyán és a fenekére tette a kezét. "Ez az én házam. És te idehoztad ezt az őrültet. Azt még elnéztem volna a délutániak után, hogyha csak te jössz, de így hogy még össze is jöttél ezzel a fazonnal..."

Dühös arcot vágtam és el is pirosodtam, de az be volt tudható a méregnek, ami bennem forrt. Elengedtem Sherlock kezét és a másik fiú felé vettem az irányt.

Rávetettem magam és egy ütéssel elhallgattattam. Ráültem az alsó hasára, majd egy újabb pofonra készültem, de megállítottam magam. Helyette mindkét kezemmel  a pólójának a nyakát fogtam.

Amikor látta, hogy nem érintkezik a kezem az arcával látszólag megnyugodott, majd vigyorogni kezdett. A félmeztelen csaj a falhoz húzódott félelmében.

"Csak nem azért jöttél, hogy így engesztelj ki? Máris elküldöm ezt a ribancot és nekiláthatunk." a szőkeség megsértődve megakarta pofozni Harryt, de ő csak engem nézett és ígyis kivédte a karjával az ütést.

Felkapva a ruháit, a lány távozott a szobából és becsapta maga mögött az ajtót.

Viszonoztam az alattam fekvő arckifejezését és egyre közelebb kezdtem hozzá hajolni. Amikor azt hitte, hogy csókot fogok nyomni az ajkára, elfordítottam a fejem és megharaptam a fülét teljes erőmből.

"Ááá, mit csinálsz Hudson?" időközben leszálltam róla és megtöröltem a számat, amin egy kis vér jelent meg. Visszaálltam az ágy elé Sherlockkal magam mögött és vártam míg az előttem lévő srác felfogja mi történt.

Harry feltápászkodott és a két könyökével tartotta fenn magát az ágyon.

"Na ide figyelj te önimádó, szexmániás paraszt! Most azonnal felkelsz, ide jössz..." lemutattam magam elé a földre, majd oldalra léptem, hogy Sherlock is látszódjon. "...és térden állva fogsz bocsánatot kérni ettől a zseniális elmétől, akihez hasonlóknak köszönheted, hogy még nem buktál ki!"

Harryn láttam, hogy őröltnek tart, de a hátam mögül is éreztem a a kétkedő pillantást.

Amikor a házigazda nem akart engedelmeskedni egy utolsó ultimátumot adtam neki.

"Többet is tudok neked adni, mint egy vérző fül." erre kicsit megijedt, de még mindig makacsan az ágyon maradt. "Nehéz eset vagy Wild." sikeresen elveszítettem a türelmemet és megfogtam a sebes fülénél fogva és ledobtam a földre. "Most pedig mássz oda Sherlock elé és kérd tőle a megbocsájtását!!"

Félelem érződött az évfolyamtársunkból, aki csúszómászó módjára odatekergett a fiú lába elé és letérdelt. Valamit pusmogott, de nem értettem tisztán, ezért ráléptem a fejére és a lefelé nyomtam.

"Mit mondtál?!"

"Sajnálom őrült! Bocsáss meg!!"

"A nevét ütődött!!" még mélyebbre próbáltam nyomni a fejét, hogy nyoma is maradjon.

"Bocsáss meg, Sherlock!!!" a végén már könnyek is szöktek a fiú szemébe, majd amikor levettem róla a lábam sírásban tört ki.

"Így már jó lesz." nyugtáztam sikeremet. Felnéztem Sherlockra, akinek érzelemmentes volt a tekintete. Átléptem az anyámasszonykatonáján, kinyújtottam a kezem a göndör hajú felé, aki habozás nélkül elfogadta. "És többet ne forduljon elő... vagy tudod mi lesz a vége."