Ahogy odaértünk a lakáshoz Sherlock volt az első, aki kiszállt, de be is csapta maga mögött az ajtóját. A tea még a kezében volt, amikor kilépett, de amikor már én is elhagyta a kocsit, nem láttam a kezében.

Elkérte Dimmocktól a kulcsot és be is rontott a lakásba. Összenéztünk Johnnal, hogy mi lehet a baja, de mindkettőnk tanácstalan volt. Az orvos viszont kezdett felengedni a haragjából.

Ahogy elhaladtam egy utcai szemetes mellett a szemem sarkából megpillantottam Sherlock bögréjét. A benne lévő maradék tea kifolyt a többi szemétre.

Nem hiszlek el, Holmes!

Összehúzott szemöldökkel baktattam fel a lakáshoz vezető lépcsőn, mivel Sherlock elvitte a liftet és semmit kedvem nem volt várni.

A teámat szürcsölgetve léptem be az ajtón, majd megtaláltam Sherlockot, ahogy szokás szerint magában beszél a következtetés közben. Éreztem ha megzavarnám nem lenne jó vége, ezért nem álltam útját, csak csendben körülnéztem a holmikon.

A szemem a lakásban lévőn lépcsőn állapodott meg. Könyvek voltak a fokok szélein. Végig néztem rajtuk, hátha találok valamilyen nyomot, ami utal a két gyilkosság összefüggésére.

Találtam pár klasszikus regényt, ismeretterjesztő iratokat, szótárakat mind a Nyugat Kensingtoni Könyvtárból volt kikölcsönözve.

Most már hallottam, ahogy a tanácsadó detektív hangosan magyarázza a nyomozónak a megfejtett elemeket. Megkockáztattam, hogy ellátom azzal az információval, amit kiderítettem.

"Uhm... Sherlock?"

"Ne most!" vágta rá rögtön, ahogy felszaladt mellettem a lépcsőn egy kis tetőablakig. "A gyilkosunk remek falmászó." tudomást se véve rólam folytatta a nyomozását.

"Most meg mit csinál?" panaszkodott a rendőr.

"A falon mászik mint egy pók..." Sherlock megragadta a rudat, ami kitámasztotta az ablakot, kilökte és kinyílt a kis nyílászáró. "...hát itt jutott be."

"Tessék?" még mindig nem tudta értelmezni a felügyelő a társam észjárását, s erre a magyarázatot rögtön meg is kapta.

"Felmászott a ház falán, végig ment a tetőn és besurrant a tetőablakon." tovább kémlelte az ablakot, amíg rá nem szóltam.

"Sherlock!"

"Ne most!"

"Figyelj már egy kicsit!"

Így kiabáltunk egymással egy ideig, de még mindig nem fordult felém, vagy várta meg a válaszomat.

Megelégeltem az egészet és azzal a könyvvel, ami a halom legtetején volt kimentem a kis átjáróból.

"Nekem ebből elegem van." ahogy kiértem a konyhába John fogadott. Leültem az egyik bárszékre és a kezembe temettem a fejemet. A doktor látta rajtam, hogy dühös vagyok, de azért próbált beszélgetést kezdeményezni.

"Minden rendben, Emily?" a kezem után nyúlt, hogy lenyugtasson, de én elhúztam tőle.

"Köszönöm, igen..." megmasszíroztam a szememet, majd végig fésültem az ujjaimmal a hajamon és nagyot lélegezve próbáltam nem kiabálni. "...jól vagyok."

Nem boncolgatta tovább a helyzetet, ezért hálás is voltam neki.

Sherlock és Dimmock hamar befejezték a nyomozást, majd a barátom hangját hallottam meg, ahogy közelít a konyha felé. Felálltam, odafordultam a könyvvel a kezemben és hideg pillantással vártam a férfit.

"...mi köti össze ezt a két embert?"

Amikor rám nézett nem habozott elvenni a kezemben tartott könyvet.

"Hé!"

"Nyugat Kensingtoni Könyvtár..." olvasta hangosan. "...ez a következő úti célunk, felügyelő köszönöm a segítséget, de innen már taxival megyünk."

Megforgattam a szemem és éreztem a társam felől irányuló dühöt. Elsőnek hagyta el a lakást, kezében az általam talált könyvvel.

Beszállt a liftbe, amíg a rendőr bezárta a bűntett helyszínét és John megvárta őt. Én elindultam a lift felé és éppen beléptem volna, amikor egy kéz az utamat állta.

Sherlock kinyújtott karja nem engedte, hogy beszálljak.

"Komolyan, Holmes? Ennyire gyerekes vagy?" az arckifejezésem szánalmat árasztott, de ugyanakkor belül csodálkoztam, hogy így látom a barátom.

Ő meg se szólalt, csak komoly, szigorú tekintettel nézett a szemembe. Beadva a derekamat inkább a lépcső választottam lejutási lehetőségként.

Futni kezdtem, hogy még elérjem mielőtt leér és számon kérjem a viselkedéséért.

Már a kocsi felé tartottak, amikor megragadtam a detektív kabátujját és behúztam a háztömb melletti sikátorba.

A másik két férfi tanácstalanul nézett felénk, majd kiadva a feladatokat útjukra engedtem őket.

"Dimmock, köszönjük a segítségét, majd még jelentkezünk. John kérlek menj a könyvtárba és várj meg minket a bejelentkező kapunál. Van még Sherlockkal egy kis megbeszélni valónk."