Senki sem szólalt meg sem a taxiban, sem akkor, amikor visszaértünk a Baker Streetre. A doktor ment be elsőnek, utána Sherlock udvariasan maga elé engedett. John már elindult a lépcsőn, majd visszanézett Sherlockra, akitől azt várta, hogy kövesse őt. A detektív felém fordult, észrevette a szomorú és csalódott tekintetemet, majd vissza John felé jelezve neki, hogy menjen, neki még dolga van.

Az újdonsült barátunk léptének zaja már csak távolról hallatszott. Gyanítottam, hogy már nem hallana minket, alig hallhatóan be is csukta maga mögött az emeleti szobája ajtaját.

"Ne foglalkozz azzal, amit dr. Watson mondott! Az elemzői képességeid hibátlanok voltak, a normális emberek észjárása másmilyen, mint a mienk. Ez volt az oka." vigasztalt Sherlock. Kétkedő tekintettel néztem rá.

Csak nem bókolt nekem a nagy Sherlock Holmes?

"Csak nem bókolt nekem Mr. Holmes?" kuncogtam merészen. Kétkedésemet látva elvigyorodott.

"Na jó. Azért nem hibátlan, sem tökéletes, de a lényeg az, hogy fejlődsz. Ezért elismerés jár." huncut mosollyal nézett rám.

Mire gondol?

A szívem egyre hevesebben vert ahogy közeledett. Ő egyet lépett előre, én ugyanannyit hátráltam.

Mire készülsz, Sherlock?

Még mindig ott játszott az a huncut mosoly a száján. A telt ajkai feljebb mozdultak, a szája sarka felfelé görbült.

Mire megállt ijedten nyugtáztam, hogy már a falnak támaszkodom a hátammal. Egy pár centire lehetett a fejünk egymástól. Éreztem a hűvös leheletét az arcomon. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről.

Ha arra készülsz amire gondolok ne várakoztass!

Ordította az elmém.

Mintha csak meghallotta volna a belső istennőm kiabálását elkezdett előre hajolni. Nem mertem mozdulni, azt akartam, hogy magától, saját akarata szerint cselekedjen. Lenézett a szemembe, majd egyre lejjebb mire tekintete megállapodott a számon. Pár pillanatig nézte az ajkaimat, majd rögtön visszanézett a kék íriszembe. Én nem tudtam levenni a tekintetem a természetellenesen világoskék szeméről.

Mielőtt gondolhattam volna egyet az ajkai az arcomon pihentek meg. Ott időzött egy kicsit majd hátra húzódott és győztes mosolyával szemlélte az alkotását.

"Jó éjszakát, Emily." ennyit mondott mielőtt fel rohant volna a lépcsőn és vissza sem nézve becsapta a nappalija ajtaját.

Bam.

Így csapódott be egyszerre az ajtó és esett le az állam a padlóig.

Lecsúsztattam a hátamat, mire a fenekem is a padlón volt. Pár pillanatba telt mire észbe kaptam és becsuktam a számat.

Így itt hagyni engem!

Egy jódarabig ott ültem az előszobában, amíg meg nem hallottam, hogy nyitódik egy ajtó.

Reménykedve felnéztem a B lakáshoz, de örömöm hamar elszállt, hiszen anya nyitotta ki a mi lakásunk ajtaját.

"Szervusz kedveském! Hallom minden jól ment és megoldottátok ezt az ügyet is. Gratulálok! De mit keresel ott a földön? Gyere be és ünnepeljünk. Csináltam sütit!" anya tudja, hogy bármiféle étellel meg tud venni magának az ember. Szóltam neki, hogy mindjárt benn leszek.

Megérintettem az arcom azon felét, ahol megcsókolt. Az orcamát fogva siettem be a lakásunkba. Anya már megszólalt volna, de feltartottam a kezem. A konyhában ott hűlt a keksz, amit az előbb említett. Elvettem egyet és el sem köszönve berohantam a szobámba.

Az első gondolatomra bezártam az ajtót és rárogytam az ágyamra.

Hogy lehettem ennyire hülye? Nekem csak a könyveim maradtak.

Könyvekről beszélve... Előkaptam az eldobott Agatha Christiet és az ágytámlának dőlve olvasni kezdtem.

Már csúszott ki a kezemből a könyv, ahogy álomba merültem.

Ezt még visszakapja.