Felnéztem és akik körülöttem voltak, mindnek ugyanaz a zavartság ült ki az arcára mint az enyémre.

Hogy lehet itt a telefon?

Lestrade próbált magyarázatot találni rá, amíg én Sherlockot figyeltem.

Mindenki feltételezésekkel bombázta a másikat, de egyikük sem tudta az igazságot. Még a társamnak is idő kellett hozzá. Őt tanulmányozva én is gondolkodóba estem.

Kiben bízunk feltétlenül? Ki vadászik a nagy tömegben? Ki tűnhet fel és el észrevétlenül?

Mind a négy gyilkosságnál az utcáról tűntek el, mindegyikük egyedül volt, nem volt mivel utazniuk... Ez az! A taxisofőr minden kritériumnak megfelel!

"Sherlock!" kiáltottam rá. Ő épp benyúlt a zakója zsebébe. Üzenetet kapott. "Sherlock, figyelsz te rám?" mostmár felkeltem a székről és úgy szólongattam tovább.

"Sherlock, jól van?" szólalt meg John.

"Tessék?" a kérdezett maga elé meredt a lépcsőt bámulva. "Igen, jól vagyok." elindult az ajtó felé, már készült volna megtenni az első lépést a fokokon, amikor utána siettem és megragadtam a karját.

Félre húztam a fal mögé, hogy senki se lásson, minket.

"Tudom mit csinálsz. Veled megyek." közben magamra kaptam a kabátom, amíg Sherlock észhez nem tért és neki nem lökött a falnak. Mostmár a hátam a falnak nyomodott, ő pedig felém tornyosult.

"Nem jöhetsz velem. Megígértem Mrs. Hudsonnak, hogy..."

"Jaj hagyjuk már mit ígértél anyának! Felnőtt nő vagyok és önálló. Remélem nem azért költöztél ide, hogy te is visszatarts! Már veszélyesebb ügyeink is voltak. Te is tudod, hogy nem esett bajom, se neked. Vigyázunk egymásra, emlékszel?" a szemébe néztem egy ideig, ami egy órának tűnt, majd végül sóhajtott és válaszolt.

"Nem foglak visszatartani semmitől. Sem anyád kérésére, se máséra. De ezt most én mondom neked, hogy veszélyes. Lehet, hogy meghalok, lehet, hogy nem." amikor befejezte ezt a mondatát nem tudtam vissza folytatni rémültségemet. "De ígérem, hogy visszajövök. Nem szeretném ha miattam esne bajod. Megegyeztünk?" éppen nyitottam a számát válaszra, amikor egy ujját az övé elé tartotta.

"Megegyeztünk. De kérlek..." jobb kezemet végig simítottam éles járomcsontján. "...ne halj meg. Nem örülnék, ha sok telefont kapnék a részvétnyilvánítások miatt." ez őt és engem is megmosolyogtatott. Nem annyira nyugodt szívvel, de engedtem, hogy a sofőr után induljon.

Visszamentem a szobába, ahol John már leült a korábbi helyemre az asztalnál. Biccentettem neki, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz.

Nem tudtam vele olyan sokat foglalkozni, odaléptem az ablakhoz. A függönyt elhúzva kinéztem és még láttam, ahogy elhajt egy taxi a lakás elől.

Vigyázz magadra, Sherlock.

Mielőtt megfordulhattam volna, John közvetlenül mögülem szólalt meg.

"Hé, Sherlock beszállt egy taxiba!" hátra fordítottam a fejem, John zavartan nézett rám. "Te tudtad, Emily?" alig láthatóan bólintottam.

"Én mondtam, hogy ez lesz!" avatkozott közbe Donovan. "És most meglépett! Csak az időnket vesztegetjük!" ennyivel be is fejezte, majd visszament a konyhába el pakolni a rendőr cuccokat.

"Hívom és kicsöng." tájékoztatott minket John, akinek a mobilja a füléhez tapadt. Odamentem hozzá, kivettem a kezéből a telefont és kinyomtam. Magyarázat képpen csak ennyit mondtam.

"Hagyják békén, Sherlockot!" körbe fordultam és mindenkivel szemkontaktust létesítettem. "Tudja mit csinál." azzal figyelmemet a nyomozóra irányítva visszadobtam a doktornak a telefonját. Ő cseppet meglepődve kapta el.

"Azért utána keresek, ha nem bánod." oda se figyelve biccentettem, hogy felőlem csinálhatja.

"Én megmondtam, hogy ez lesz! Ez egy futóbolond. Mindig átveri magát, csak az idejét vesztegeti." jött vissza köreinkbe Donovan őrmester.

Lestrade a derekát beadva elrendelte, hogy pakoljanak össze mindent és induljanak vissza az őrsre.

"Mindent rakjanak vissza oda, ahol voltak!" utasítottam a kopókat. Sally felém fordult, majdhogynem bele mászva a képembe.

"Na idefigyelj, kretén! Te nem adhatsz ki parancsokat a mi csapatunknak!" próbálta kissé vissza folytatni mérgét, amikor sikerült nyugodtabb hangon szólított meg. "Emily, figyelj. Nem tudom mi lett veled, de biztos vagyok benne, hogy te nem ilyen voltál mielőtt megismerted hangyást. Lefogadom, hogy normális voltál, mint a többi ember, ha nem még népszerű is. Amikor elsőnek találkoztunk nem sejtettem, hogy Holmes ennyire rossz hatással lesz rád." a következőkben halkabbra vette a hangszínt. "Ha nem kértelek ezerszer, akkor egyszer sem. Hagyd abba a detektívesdit és ne dolgozz többet Sherlock Holmesszal! Már itt van neki ez az ütődött doktor, majd ő vele marad te pedig szabadon távozhatsz."

"Az egyetlen, aki innen most szabadon távozhat az te vagy, Donovan, de nem sokáig. Öt nyomorult perced van, hogy elhagyd ezt a lakást és vidd magaddal Andersont is. Soha többet be ne tegyétek a lábatokat a Baker Street 221-be!" kirohanásom végett az az öt perc se kellett nekik, máris eltűntek a szemem elől. Megnyugodva, de még mindig zaklatott állapotban ültem le Sherlock székébe.

Lestrade és John még gondolkodtak Sherlock távozásának okáról, de nem akartam elmondani neki hamarabb, mint fél óra. Magamban eldöntöttem, hogy fél órát várok és a társam után indulok.

"Ez meg mi volt?" kérdezett az előbbiekre utalva John. Lestrade és a csapata már nem tartózkodtak az épületben, ezért nyugodtan válaszoltam.

"Már éreztem, ahogy bomlanak az agy sejtjeim a társaságukban." próbáltam viccelődni és a doktor mosolyából éreztem, hogy sikerült.

"És most mit csinálunk?"

"Megvárjuk, míg az internet végzi a dolgát. Mellesleg én is ezt akartam."

"Mit is?"

"Újra lenyomozni a telefont. Tudod, John nem csak Sherlock fejtette meg az ügyet. Én is rájöttem a megoldásra. Egy taxisofőr észrevétlenül tűnik fel, a nagy tömegben, tehát az utcán vadászik. Minden egybevág. Sherlock azért ment el azzal a taxival, mert kíváncsi, hogy hogy ölte meg azt a négy embert egy egyszerű taxisofőr."

"Micsoda!?"

"Kérlek, John ne ordibálj. Már így is fáj a fejem a Donovannel való beszélgetéstől." masíroztam a halántékomat. Amilyen gyorsan egy percnyi csönd borult ránk, olyan hamar zavarta meg egy pittyegés.

"A nyomkövető!" kiáltotta John. Máris ugrottam, megfeledkezve a fejemről. Felkaptam a kabátom, majd szóltam Johnnak, hogy lent találkozunk.

Beszaladtam a szobámba mielőtt anya hozzám szólhatott volna. Felkaptam az asztalomról a fegyverem és indultam is kifelé.

"Indulás." John kezében ott volt a gép, amin a térkép volt, de a sétálpálcája sehol. Nem akartam megemlíteni, majd ezek után örülünk neki.

Kiérve az ajtón John máris fogott egy taxit és beszállt hátra. Tárcsázta a rendőrség számát, amikor beszálltam mellé. Elkértem tőle a tabletet és én utasítgattam a sofőrt az irányokról. A doktor hamarosan letette a telefont.

"Már úton vannak." megnéztem a célállomást és elcsodálkoztam.

"A Rolandker Főiskolához megyünk? Miért vihette oda? Gondolkodj! Rolandker, Rolandker, Rolandker... Nincs ott most senki! Ilyenkor már egy ember sincs ott, maximum a takarítók. Tökéletes hely a gyilkossághoz!"

"Hogy tudtad ezt kitalálni?" csodálkozott John.

"Már mondtam, nem csak Sherlock az egyetlen zseni."

"Te is már gyerek korod óta ilyen... fantasztikus elme vagy?"

"Nem. Az egyetemig olyan voltam, mint bárki más. Kicsit azért mégis jobb. Mindig jó jegyeim voltak, mindenki szeretett és soha sem kerültem bajba. Így volt ez, amíg nem találkoztam Sherlock Holmesszal. Mivel addig én mindenkivel kedves voltam, amikor észrevettem, hogy az előadóban egyedül ül gondoltam odamegyek hozzá. Köszöntem neki, ő is vissza és leültem mellé. Az óra elején a tanár hibát vétett az egyik mondatában és jelentkeztem, hogy kijavítsam. Amikor felszólított elkezdtem vele veszekedni, hogy bizonyítsam az igazam. A vége az lett, hogy elvitt az igazgatóhoz és egy heti büntető munkát kaptam. Amikor az óra végére visszaértem és elfoglaltam a helyem Sherlock mellett, ő már mosolygott és nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon. Azóta minden irodalom órán együtt kritizáltuk a tanárt. Egyre többet találkoztunk faktok után is és együtt tanulmányoztuk az embereket."

"Lenyűgöző." egyszerű és tömör válasz. Nem is számítottam másra.

"Köszönöm." kinéztem az ablakon. "Úgy látom megérkeztünk. Gyerünk John." ezzel otthagytam, hogy ő fizesse ki a taxit.

Körülnéztem és azon elmélkedtem vajon melyik épületbe mehettek. A doktor felzárkózott hozzám, majd tájékoztattam a döntésemről. "Én megyek a bal oldaliba, te a jobba. Siessünk."