"Sherlock, mostmár minden rendben. Életben vagyunk." mosolyogtam fel rá. Ő is viszonozta majd elengedett. Egyből éreztem a teste melegének a hiányát. Már az ajtóban volt, amikor visszafordult és maga után hívott.

Kiérve megpillantott minket Lestrade és oda szaladt hozzánk. Elvezetett minket az éppen kiérkező mentőkhöz, majd elszaladt, hogy intézze az ügyet, de mondta, hogy visszajön még.

"Remek ügy volt." törtem meg a csendet. Elnevette magát a balomon ülő detektív, majd ő is megjegyezte ugyanezt.

"Ezzel nem vitatkozhatok." a nevetésünk lassan elhalkult. Pár perc se telt el, de már láttuk Lestradeet közeledni. Ekkor Sherlock és én is kaptunk a vállunkra egy-egy narancssárga takarót. Végül a nyomozó is odaért a mentőautó hátuljához és Sherlock megkérdezte.

"Minek ez a takaró?"

"A sokk miatt."

"Kit ért sokk?" kérdeztük egyszerre a társammal. Lestrade szörnyűlködve nézett ránk.

"Ugye tudják, hogy ez már kezd ijesztővé válni." elmosolyodtunk, majd Sherlock érdeklődni kezdett.

"A lövészről semmi hír?" egy picit félmosolyra húztam a számát alig láthatóan. Persze Sherlockot ez se csaphatja be, ezért kérdőn nézett rám.

"Eltűnt mielőtt ki értünk. Egy ilyen embernek sok ellensége lehet. Az egyik követhette,de nincs semmi nyomunk." Sherlock ezt-most-komolyan-gondolja nézéssel ajándékozta meg a nyomozót.

"Ohh, ez azért nem mo..." nem tudta befejezni a mondatot, mert ráléptem a lábára. "Áuu! Em, ezt most miért csináltad?" ártatlan ábrázattal fordultam felé.

"Mit? Ja, hogy a lábam! Áh biztos csak a sokk miatt van. Öröm volt önnel beszélgetni nyomozó! Viszlát!" felállítottam a helyéről Sherlockot és a karjánál fogva elkezdtem egy rendőrautó felé húzni. Megálltam az autó előtt és ledobtam rá mindkettőnk takaróját. "Figyelj, Sherlock! Gondolkodj a golyó kézi fegyverből való, ilyen fegyverrel ilyen távolságból célba találni csak egy mesterlövész képes, a keze egy cseppet sem remeget, hozzá szokott az erőszakhoz, de nem lőtt addig amíg nem voltál közvetlen életveszélyben, ez szilárd erkölcsre vall. Ráadásul az emberünk katonai múlttal rendelkezik. Na ebből már világos?" egy percre elgondolkodott, majd meglátta az autó mellett álló doktort és láttam rajta, hogy összerakta a képet. Le hajolt az arcomhoz és a fülembe súgta.

"Már csak egy embert ismerek, aki jobban lőtt volna ennél." megvillantotta a tudom-a-titkod mosolyát, majd ennyivel elindult John felé, de én csak ott álltam, ahol maradtam. Az nem lehet.

Mire észbe kaptam már el is indultak. Utánuk szaladtam, utolértem őket, amikor Johnt hallottam nevetni.

"Nem nevethetünk egy gyilkosság helyszínen, hagyja abba!"

"Maga lőtte le, nem én." kontrázott Sherlock.

"Még hangosabban, hogy mindenki hallja." szóltam közbe. Megfordult a fejük az irányomba, ahogy megálltak. John egy baráti öleléssel köszöntött.

"Köszönöm, hogy megmentetted." súgtam a fülébe. Amikor elváltunk rám mosolygott. Sherlock köhécselése zavart meg minket.

"Szóval, tényleg bevette volna azt az átkozott kapszulát?" kérdezte John.

"Persze, hogy nem. Tudtam, hogy jönnek. Emilyben biztos voltam, maga pedig nem hagyna cserben egy bajba jutottat."

"Jaj kérem ne jöjjön megint a következtetéseivel!" ezen mind a hárman jót nevettünk, majd Sherlock felém fordult.

"Vacsora?" én rámosolyogtam, majd eszembe jutott John is. Rá tettem a kezem a vállára, majd így folytattam.

"De csak akkor, ha dr. Watson is velünk tart."

"A Baker Street végén van egy jó kínai. Onnan tudom, hogy jó..."

"Rendben, Sherlock. Elég a következtetésekből egy napra." ahogy befejezte a mondatom, máris megpillantottam, amint Mycroft kiszáll egy kocsiból. Na már csak ő hiányzott.

"Emily, Sherlock. Ő az, ő az az ember, akiről beszéltem." szólongatott minket John.

"Pontosan tudjuk, ki ő." válaszolt helyettem is Sherlock. Oda értünk Mycrofthoz, aki máris rá kezdett.

"Szóval, újabb ügyet oldottál meg? Hiába, élsz halsz a társadalomért. Vagy nem is ez volna az igazi motiváció?" inzultálta a társam.

"Mit keresel itt?" folytatta Sherlock.

"Mint mindig, aggódtam érted."

"Hallottam mennyire aggódsz."

"Miért vagy olyan ellenséges? Nem jutott még eszedbe, hogy egy oldalon állunk?"

"Ki tudja miért, nem."

"Több a közös bennünk, mint azt szeretnéd. Ez az ostoba kakaskodás olyan gyerekes, az emberek szenvedni fognak. És tudod, hogy a mama akkor csalódott lesz."

"Az anya kártya. Ügyes. Mindig ezt hozod fel ha vesztésre állsz." szóltam vissza Mycroftnak. Ő felém fordult és ahogy észre vette a jelenlétem elkezdett mosolyogni.

"Nahát, Emily! Még mindig az öcsém pártját fogod, mint látom. Nagyon ügyesen kitanított." már letepertem volna a szarkazmusa miatt, de ekkor ismét megszólalt. "És ahogy hallom nem csak erre. A következtetés képességeid is egyre nagyszerűbbek. Gratulálok." Úgy vettem észre, hogy most igazat mondott, ezért elmosolyodtam és biccentettem a fejemmel.

"Köszönöm. Látom még mindig elér mindenhova a kezed." Mycroft és én erre elmosolyodtunk, de a doktor tanácstalanul, a tanácsadó detektív pedig dühösen nézett ránk.

Az utóbbi megfogta a karom és maga mellé rántott, mivel nem vettem észre, hogy John és Sherlock közül előre kerültem, szemben Mycrofttal.

"Álljunk csak meg egy szóra. Öcsém? Mama? Ezt meg, hogy értik? Ki az a mama?" értetlenkedett John.

"Az anyánk, a szülőanyánk. Ezt itt a fivérem, Mycroft." magyarázta meg neki a helyzetet az ifjabb Holmes. Visszafordult a bátyjához és most ő ingerelte. "Már megint híztál."

"Tévedés, fogytam."

"Ebben most neki van igaza, Sherlock." jegyeztem meg mire Sherlock szeme szikrákat, Mycrofté büszkeséget sugárzott felém.

"Mindig is kedveltelek, Emily. Még akkor is ha elsőnek be is csaptál." John megint nem értett semmit ezért magyarázni kezdtem.

"Tudod, John, amikor mondtam, hogy én elfogadtam az alkut, amit ajánlott nekem? Hogy adjak át információt Sherlockról?" meg vártam míg bólintott, aztán folytattam. "Mycroft egy hónapig utalta nekem az összegeket, amikor már nem bírtam tovább és rajta kapott, amikor Sherlock és én éppen őt nevetjük ki a butasága miatt." most mindenki elmosolyodott, kivéve Mycroft.

"Akkor most...ő nem...nem is tudom, mesteri bűnöző?" kérdezte John miután megértette a lényeget.

"Hát majdnem." vonta le a következtetés Sherlock, miután végig mérte a bátyját.

"Te jó ég, aprócska tisztet töltök be a kormányban." cáfolt rá Mycroft.

"Ő maga a brit kormány, ha nem épp az összes titkos szolgálat egyszemélyben." fontam össze a karom magam előtt.

"Szép estét, Mycroft. Míg haza nem érek ne kezdj háborút. Szörnyű dugót okoz." azzal Sherlock távozott, majd John biccentett Mycroftnak és a mellette álló nőnek is, majd ő is követte a detektívet. Én is hasonlóképpen akartam tenni, de egy kéz megragadott és visszatartott a célomtól.

"Emily. Ne hidd azt, hogy nem nyilvánvaló. Csak Sherlock nem veszi észre."

"Azt hittem jól rejtegetem." hajtottam le a fejem csalódottan. Egy kéz az állam alá nyúlt, majd felszegtem a fejem.

"Aki nem olyan okos, mint én nem fogja észre venni. De még Sherlock sem. Ő túlságosan el van vakulva ugyanamiatt, mint te."

"Komolyan gondolod?" csillant meg a szemem.

"Hazudnék én neked?"

"Valójában igen."

"Igen igazad van. De most nem hazudok." tette zsebre a kezét a 'brit kormány'. Ennek annyira meg örültem, hogy a nyakába ugrottam. Szorosan öleltem magamhoz, amíg ő nem viszonozta.

"Köszönöm, Mycroft. Mindent." suttogtam.

"És most menj, irány az étterem." még utoljára rámosolyogtam, majd követtem Sherlockékat, akik úgy látszik megvártak. Ahogy felzárkóztam megragadtam Sherlock karját, átkaroltam az enyémmel.

"Akkor kínai?" mosolyogtam, ő is vissza rám. Johnhoz fordult miután megszorította a kezem.

"Előre tudom mi van a szerencse sütikben."

"Na azt megnézem!"

"Tényleg meglőtték?"

"Oh, igen a vállamat."

"A vállát. Úgy tudtam!"

"Dehogy tudta!"

"A bal válla."

"Ráhibázott."

"Nem találgatok."

"Dehogynem."

"Rendben, fiúk! Mostmár az a lényeg, hogy mindenki él és virul és van minek örülnünk." állítottam le őket.

"És mi lenne az?" kérdezte a doktor.

"Moriarty." válaszoltuk Sherlockkal.

"Az meg ki?"

"A leghalványabb ötletem sincs." zárta le a témát Sherlock.