"Rendben, sok szerencsét!" kiáltotta utánam. Én beszaladtam az ajtón és elkezdtem nyitogatni a termeket. A harmadik után eszembe jutott, hogy a kabátzsebemben ott lapul a revolverem. Elővettem a fegyvert és így folytattam a kutakodást.

Végigmentem az üres folyosókon keresztül kasulva, de semmi. Benéztem az irodákba, tanszékekre még a raktárakat is, de nem találtam senkit. Úgy döntöttem felhívom Johnt. Tárcsáztam a számot és pár másodperc múlva kicsöngött.

"Mond, Emily. Megtaláltad?" hallottam meg a doktor felderülő hangját.

"Sajnos nem. Te találtál valamit?"

"Semmit az ég világon." mindketten sóhajtottunk. Közben hallottam, amint John nyitogatja az ajtókat és én is hasonlóképpen cselekedtem.

"Maradjunk kapcsolatban, hátha az egyikünk megtalálja Sherlockot."

"Lehet nem fogsz sokat hallani. A zsebembe teszlek." még hallottam, ahogy John bele csúsztatja a telefont a kabátzsebébe. Ezután már csak a kopogó léptek zaja volt hallható. Én egyik kezemben a pisztollyal másikban a mobillal nem tudtam ajtókat nyitogatni, így én is elraktam a telefont. Mostmár csak a revolver és a kilincsek maradtak a kezem ügyében.
Egy újabb folyosóra nyitottam be.

Végig szaladtam rajta és benyitottam az ottani első terembe. Előttem láttam Sherlockot, akinek a kezében ott volt a mérget tartalmazó kapszula. A gyilkos háttal állt nekem amikor beléptem, de már mind a ketten rám nézték. A taxis ujjai között is ott volt a méreg. Össze vont szemöldökkel emeltem fel rá a pisztolyt.

"Most szépen tegye le a kapszulát és forduljon meg. Sherlock te is tedd le!" egyikőjük sem hallgatott rám. Sherlock próbált arcmimikát használni, hogy tűnjek el, de nem fogom itt hagyni. "Könyörögnöm kell?" amíg ők nem csináltak semmit csak ott álltak körbenéztem a teremben.

A szemem megállapodott Sherlock válla mellett, ahonnan láttam a szomszédos épületet. Az ablakon keresztül láttam egy alakot, aki elsőre ki vehetettlennek bizonyult, de sikerült megállapítanom, hogy ki az. Egy kicsit megnyugodtam tudva, hogy van, aki fedez.

Amíg én az ablakon keresztül bámultam ki, addig a bűnöző és a detektív újra egymás felé fordultak. A taxis újra elkezdett beszélni Sherlockhoz.

"Bármit megtenne, a világon bármit az unalom ellen."

"Sherlock ne figyelj rá!"

"De most nem unatkozik, ez i..." puff. Egy lövés mindent elcsendesített. A gyilkost találta el a vállán. Leeresztettem a pisztolyt és elraktam. Sherlock hirtelen elejtette a mérget, ami a földre esett és hozzámszaladt. Elkezdte vizsgálgatni az arcom és a testem lövésnyomok után kutatva. Amikor nem talált szorosan magához ölelt.

"Hála istennek, hogy jól vagy!" még közelebb húzott magához, mire én is beadtam a derekam és a nyaka köré kulcsoltam a kezem.

"Az a lényeg, hogy te rendben vagy." rögvest észhez tértem és eltoltam magamtól. "William Sherlock Scott Holmes! Nem meg beszéltük, hogy nem halhatsz meg! És amikor ide érek mire készülsz? Bevenni egy méreggel teli kapszulát?!"

"Akkor még jó hogy közbe lépett valaki." mindketten megfordultunk és az ablakon lévő lyukat tanulmányoztuk.

Pontosan tudom, kinek, akarom mondani milyen fegyverből való.

Egy nyöszörgés zavarta meg a kutatásunk. Hát persze, hogy az a mocsok nem akar meghalni. Sherlock közelebb lépett hozzá.

"Igazam volt? Jól választottam ugye?" csak nyögéseket kapott válaszul. "Ugye jól gondoltam?" a fickó nem akart válaszolni, így felidegesítette a társamat. Eltávolodott a haldoklótól majd rá nézett dühös tekintetével. Én visszanéztem egy kérlek-nyugodj-le nézéssel, majd ő újra a taxis felé fordult.

"Akkor csak egyet mondjon meg. A szponzor. Ki volt az?" kérdezte még mindig a dühtől vezérelve. "A nevét akarom."

"Nem." nyögte ki végül.

Máris haldoklik és még mindig védi azt a kígyót.

Félre löktem Sherlockot és most én tornyosultam a gyilkos fölé.

"Haldoklik, de fájdalmat még okozhatunk. Mondja meg a nevét!" a fickó csak azért is rázogatta a fejét. "Ha maga így, hát én is így." azzal ráléptem a lőtt sebre. Fájdalmában ordítani kezdett. "A nevét, most!" még mindig tiltakozott, de én sem hagytam annyiban. Mostmár rá kellett kiabálnom. "A NEVET!"

"Moriarty!" szakadt ki belőle és úgy ahogy volt ott maradt a padlón élettelenül. Sherlockkal egymásra néztünk. Mindkettőnknek ugyan az járt a fejében.

Nyomozni Moriarty után.

Legalább is én ezt gondoltam. Sherlock megint odajött és most is magához ragadott.

"Mit cs..."

"Shh." elcsitított és ott maradtunk legalább öt percig. Amikor magamhoz tértem már a rendőri szirénákat hallottuk.