Sherlock megragadta a kezem és kivezetett a házból. Kissé elpirultam, de azt betudhatjuk az izgalom jelének is. Kiérve rögtön taxit fogtunk és elindultunk.
Már a kocsiban voltunk, amikor eszembe jutott valami, amit ott hagytunk a helyszínen.

"Sherlock! John ott maradt a rendőrökkel! Teljesen elszívják majd az a maradék eszét is!" komoly arcot próbáltam mutatni, de nem sikerült. Sherlock nevetése előhozta az enyémet is. Pár perc múlva elcsendesedtünk.

"Imádok nem unatkozni!" Sherlock gyorsan közelebb hajolt hozzám. Én még fel sem fogtam mi történik, de a szája már ott pihent az arcomon. Azt hittem hipersebességgel fog elhúzódni, ehelyett lassan hátrált. Egy-két másodpercig egymás szemébe bámultunk, majd egy eröltett köhögés megtörte a kontaktust. Sherlock hosszú ujjai eltűntek az arcomról és a nadrágján törölgette az izzadságot. Az út végéig az ablakon át figyelte az utcákat.

"Megérkeztünk!" kinyílt a mellettem levő taxi ajtó és Sherlock dugta be a fejét rajta. Érthetetlen kifejezés meredt az arcán.

"Te nem jösz?" mosolyát látva én is utánoztam mimikáját és közben kiszálltam a kocsiból. Körül néztem miután az autó elhajtott és azt vettem észre, hogy egy sikátor felé közeledünk. A tetthelytől öt percre álltunk meg, tehát nem lehettünk messze onnan. Vagy találkozunk valakivel vagy keresünk valamit... Hát persze! A rózsaszín bőrönd! A gyilkosnak meg kellett szabadulnia valahogy tőle. A hibáját biztos hamar észrevette, ezért vagyunk még a környéken.

"Na és hol keressük?" Sherlock fel szegte a fejét, majd felém fordult.

"Nagy eséllyel valamelyik szeméttárolóban találjuk meg. Elképzelhető, hogy bedobta a kukák mögé, vagy a sikátor árnyékos részére. Gyerünk, Em!" mindketten elindultunk megkeresni a bőröndöt. Én végignéztem a szemetesek mögött, Sherlock pedig beléjük nézett és némelyik zsákot kis is bontotta.

Már az ötödik környékbeli sikátor rejtett zugaiban kutakodtam amikor valaki megbökte a vállam. Kezemet a kabátom belső zsebébe mélyesztettem s amikor ujjaim elérték a revolveremet, megragadtam és az idegennel szembe állítottam. Előttem csak az én drága, jó barátom, Sherlock Holmes állt.

"Le a fegyvert, katona! Nem a háborúban vagyunk!" gyorsan megragadta a kezem és vissza dugta a kabátzsebembe. Olyan közel volt, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Körbe pillantott emberek után kutatva, de nem talált senkit. Ezután rám nézett és elmosolyodott.

"Ugye nem akarjuk magunkra felhívni a figyelmet?"

"Eszem ágában sincs!" viszonoztam gesztusát, majd ő megragadta a kezem és a bőrönddel a másik kezében visszahúzott a kivilágított brixtoni utcára. A rózsaszín táskára mutatva folytattam, míg én fogtam egy taxit.

"Megkerült az elveszett bárány. Folytatódjék hát a hajsza!"