Ígéretére elmosolyodtam és lassan én is feltápászkodtam. Megálltam vele szemben és szorosan magamhoz öleltem. Ő se habozott, a derekam köré fonta a karjait és még közelebb húzott magához.

Egy ideig így maradtunk, belélegeztük egymás illatát, élveztük a másik jelenlétét.

"Köszönöm." suttogtam halkan Sherlock fülébe.

Éreztem, ahogy elmosolyodik és a göndör fürtjei csiklandozni kezdték az arcomat. Elhúzódtam tőle, majd egy kisebb mosollyal jutalmazva összekulcsoltam vele a kezemet és magam után húztam a járda széléhez.

Ott leintettem egy taxit, majd oda irányítottam, ahova pár perccel ezelőtt Johnt is küldtem.

Egész úton csendben maradt a társam, de amikor felé fordultam minden egyes alkalommal láttam, hogy engem néz. Kicsit elpirultam a bámulásától, de még jobban szorítani kezdtem a kezét. A hüvelykujja kis köröket írt le a kezemen, ami bizsergést váltott ki az egész testemben.

Lassan megérkeztünk a könyvtárhoz, és ott nagy meglepetésemre Sherlock fizette ki a taxist.

Úgy tűnik már semmi sem ronthatja el a napját.

Ahogy beléptünk az épületbe, még mindig nem engedte el a kezemet. Maga után húzott, felszaladt a mozgólépcsőn, majd a beiratkozó asztalnál ott találtuk Johnt türelmetlenül álldogálva. A lábával idegesen topogott a földön körbenézve az enteriőrön.

Miután leléptünk a lépcsőről észre vett minket és nagyra nyíltak a szemei. A tekintete a kezünkre esett, majd elégedett félmosolyt mutatva felém éreztem, hogy az arcom lángolni kezd. A szemem sarkából megpillantottam Sherlock pirospozsgás arcát, mely boldogsággal töltött el.

Amikor a pulthoz értünk már elengedte a kezem és kivette a kabátjából Lukis könyvét. Leolvasta a kódot és a monitor kiírta, hogy az újságíró a könyvet a halála napján vette ki.

Előrementem megkeresni azt a sort, amiben a könyvet tárolták, majd intve a fiúknak, hogy megtaláltam ők is odajöttek.

Odamentem a jobb oldalon lévő könyvespolcsorhoz és keresni kezdtem a könyv helyét. Egy jelenlétet éreztem magam mellett és amikor elfordultam megláttam Sherlockot, amint a kesztyűs kezével az enyém mellett kutat.

Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra, majd folytattam  a keresést.

"Sherlock... Emily..." hallottam magam mögül, ahogy a doktor szólongat.

Sherlockkal megfordultunk és láttuk, ahogy John a kezében tart pár könyvet miközben a helyükre bámul. Az üres polcon feltűnt egy sárga festékkel felfestett ábra, mely hasonló volt a bankban találthoz.

"Szép volt, John. Hasznát vesszük, hogy szemmagasságban vagy a polccal!" viccelődtem a doktorral miközben huncut csukott szemes mosolyt villantottam felé.

John nem tűnt túl boldognak a megjegyzésemtől, de csak mérges pillantással válaszolt, szóban nem nyilatkozott.

"Meg vagy." suttogta Sherlock tőlem pár centire, amikor észre vette a festést.

Gyorsan elővette a mobilját, mintha a jel eltűnne, de nem kezdett el fotózni, hanem odadobta Johnnak.

A férfi nem tudta mit kezdjen a telefonnal és zavartan nézett a detektívre. Amikor Sherlock észre vette, hogy nem kattognak a képek ő is zavart tekintettel fordult a másik férfihoz.

"Mi a baj?" kérdezte, mintha egy gyerekkel beszélne.

"Miért dobta nekem a telefonját? Mit csináljak vele?"

"Hát nem egyértelmű?" a két férfi kommunikációja már nem is tűnt annak, inkább két óvodás okoskodásának. "Azt akarom, hogy fotózza le a jelet, minden lehetséges szögből, majd ha végzett jöjjön utánunk." a társam rám nézett, majd vissza a doktorra.

"Hogy érti, hogy 'utánunk'?" jártatta a szemét köztünk John. A mutatóujjával is követte a szemét és egyszer rám, majd Sherlockra mutatott.

A fiatalabb Holmes nagyot sóhajtott, hogy mindent a doktor szájába kell rágni. Láttam rajta, hogy már nem nagyon bírja türelemmel és kuncogni kezdtem rajta.

"Emilyvel van egy kis elintézni valónk, te pedig majd megvársz minket otthon. Így már érted, John?" kissé sértő volt a hangszíne, de tudtam, hogy John majd elnézi neki.

A detektív hirtelen megragadta a kezem, majd megrántva elindított a lábamon és gyorsan utána baktattam.

A szemem sarkából még láttam, hogy a doktor vigyorogva elhúzza a száját és munkához lát.