Ahogy felértem Sherlock felpillantott, de nem szólt semmit, amikor meglátott. Visszatért az újságához valami cikket bújva. Én összeszedtem a teáscsészéket és visszaültem a helyemre. Meg akartam várni amíg anyáék elmennek és akkor nem kell magyarázkodnom. Úgy döntöttem, hogy kihasználom az alkalmat és kielemezem Sherlockot.

Igaz, mint kiderült egymás előtt kész rejtély vagyunk, de próbálkozni szabad, nem?

Percekig néztem ott ülve a székében, de semmi sem jött. Csak a vonásait tudtam csodálni.

A szokásos elegáns öltönynadrág az elmaradhatatlan lakkcipővel, egy fehér ing, amelyet már alig tartanak össze a gombok annyira feszül.

Ki mondta hogy ez baj?

Nevetnem kellett a saját észjárásomon, amelyre már az elemzésem alanya is megrezdült. Kitekintett az újság fölött egy megnyerő pillantással, amelyről ő nem is hitte, hogy mennyire csábító.

Mit beszélek? Mármint más nőknek biztosan vonzó lenne...

Aggódóan le néztem magam elé az asztalra, hogy addig se kelljen a szemébe néznem. Észrevette, hogy kerülöm a tekintetét és letette az újságot. Nem mertem felnézni, félve attól, hogy neki sikerül következtetnie.

A szemem sarkából láttam, hogy felállt a székéből. Lassan felfelé fordítottam a fejem, de nem láttam a szobában sehol. Mire elkezdtem körülnézni egy kéz megérintette a karom, amitől hátrahökköltem és majdnem leestem a kanapéról.

Sherlock mellettem ült. A keze még mindig a felkaromon pihent. Most már belenéztem a világoskék szemébe és nem tudtam elfordulni. Mosolyognom kellett, amit ő is viszonzott. Szavak nélkül is sikerült lenyugtatnia a nekem szánt mosolyával. De nem csak a szája mosolygott, az egész arca ragyogott.

Nem tudom hogy hozhatom ki én ebből az emberből ezt a viselkedést, de mindig szívesen nézem az eredményt.

Lent becsapódott a bejárati ajtó. Anya és John úgy látszik most távoztak.

"Nagyon finom volt a tea. Köszönöm Em." állt fel Sherlock. Begombolta a zakóját és lenézett rám. Még egyszer utoljára rám mosolygott, majd elindult és eltűnt a konyhában.

"Leviszem a tálcát, később találkozunk." kiabáltam utána. Mosolyogva felálltam, megragadtam a tányérokat és lementem a lakásunkba. Bedobtam a szennyest a mosogatóba, nem mostam el őket anya később úgyis megcsinálja.

Ekkor nem tudtam mit csináljak, nem volt semmi érdekes csinálni való. Úgy döntöttem bekapcsolom a tévét. Veszélyes elfoglaltság ha mindig ordítozol vele, de nem tehetek róla. Rám ragadt egy bizonyos szociopatáról.

Éppen egy szappanopera ment a csatornán, amin anya hagyta.

Gondolhattam volna.

Alig néztem meg tíz percet a részből máris felidegesítettek az események.

Alejandro, a gazdag játékterem tulajdonos nem vette észre, hogy a neje, Marina megcsalja az asszisztensével, pedig elég nyilvánvaló volt. Csak rá kellett nézni a nő kezére! Ráadásul a férj vagy húsz évvel idősebb volt a feleségénél, jó hogy nem az ő társaságát fogja keresni ha ott van egy vele egykorú, helyes fiatalember.

Ahogy így elmélkedtem hirtelen hangos dörömbölés hallatszott a fejem felett. Először próbáltam kiabálni Sherlocknak, de nem érte el a hangom. Természetesen.

Kikapcsoltam a tévét, hallgatózni kezdtem. Még mindig nem maradt abba a zaj és a spanyol sorozat hatása alatt állva idegességemben feltéptem az ajtót. Hangosan becsaptam magam mögött, majd feldöngettem a lépcsőn.

"William Sherlock Scott Holmes! Mi a fészkes fenét csinálsz te ott fenn?!" mire befejeztem a fenyegetésem felértem a lépcső tetejére és benyitottam a lakásba.

Magam előtt egy össze vissza ugrándozó Sherlockot láttam, aki egy török vagy indiai nemzetiségű emberrel harcolt. A sárga-piros ruhába öltözött férfi bizonyára egy ügyet hozott nekünk, mely nem nyerte el a tetszését Sherlocknak, így ő visszautasította, amelyet nem vett jó néven az ügyfél és ilyen kirohanásban tört ki.

Tipikus Sherlock.

Amikor észre vették a jelenlétemet mindketten megálltak és a férfi most rám vetette magát.

Eddig nem figyeltem fel rá, de egy szablyát tartott a kezében, ami most felém lendült. Elkaptam az első dolgot, amit a közelemben találtam, mely véletlenül egy esernyő volt.

Pompás!

Elvigyorodtam és hárítottam az idegen férfi ütését. Rögtön cselekedtem és fejbe vágtam az esernyővel, majd ahogy elvesztette az egyensúlyát kirúgtam alóla a lábát. Mielőtt még egyet üthettem volna az újonnan szerzett fegyveremmel Sherlock jelent meg egy nagy kerámia vázával a kezében és a férfi fejére ejtette. Az az ütés hatására elvesztette az eszméletét és ott hevert a földön mozdulatlanul.

"Igazi csapatmunka, Mr. Holmes." dicsértem meg kissé lihegve az adrenalintól.

"Ügyesen teljesítettél te is, Ms. Hudson." ő is szaporán vette a levegőt, a kezét csípőre téve vette a levegőt. "Köszönöm a segítséget, de jobban örülnék ha segítenél feltakarítani ezt a felfordulást."

"Álmodban, Sherlock. Te okoztad, te is takarítod fel." integettem neki jelezve, hogy indulhat a dolgára, amíg én itt megvárom. Incselkedve az ő székébe ültem bele, rátámaszkodtam a karfára és a fejemet a kezemre döntöttem. Ő forgatta a szemét a mozdulataim láttán, de végül elkezdte kihúzni a pasast a nappaliból.