(El)

A szellőző előtt állva szörnyen izgultam, sőt nem is, én inkább féltem. A kezemre lepillantva láttam azt az idáig még nem említett M betűt amit mindennap újrarajzoltam, közvetlenül a tizenegyes tetoválásom alatt, ez jelentette azt, hogy bárkivel összeveszhetek Ő ott lesz mellettem. Ennek az egésznek sokkal nagyobb jelentősége van mint amit az emberek látnak, hiszen ők csak egy lányt látnak egy alkoholos filccel felírt betűvel a kezén. De ez mint már említettem miért többet jelent. Ebben a pillanatban viszont azt jelentette, hogy a családomért, érte és a barátaim/barátainkért kell ezt most megtennem. Erőt véve magamon pedig elkezdtem mászni, a nyílás nyílván szűkebb volt most mivel nőttem, de még így is kényelmesen elfértem benne. Tudtam, hogyha Hopper vagy akár Steve itt lenne nem férnének be. Ahogyan egyre beljebb kerültem emlékek cikáztak át az agyamon, villámcsapásként sújtva le rám. Bármennyire is szerettem volna most nem segített az M betű sem, inkább csak erőt adott, de ugyanúgy féltem. Elvégre elég sok ideig voltam ide bezárva ami bármikor újból megtörténhet. Ez a tény rémisztett meg. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal érkeztem meg az egykori szobám felé, ami ugyanúgy állt mint amikor én otthagytam. A rácson át láttam a falra kitett rajzomat, az ágyamat meg azt a kis asztalt amin egy lámpa van, na meg egy íróasztalt amin rajzoltam. Eszembe jutott, hogy milyen volt itt és kirázott a hideg. De nem a jó értelemben. Kirúgva a rácsot, az nagy puffanással ért a padlóra. Éreztem, hogy nem szabad még lemennem, elvégre ha Brenner bármit is tervez biztos hozott magával embereket, aki/akik már úton lehetnek ide. A sejtés én be is igazolódott, pár másodperc múlva egy fehérruhás férfi jelent meg, kezében egy volkival.

-Brenner, itt vagyok a szoba ajtajában, ahonnan jött a hang, átfésülöm és aztán odamegyek a főhelyhez, ahol ön is tartózkodik, a szivárvány szoba pedig biztonságban van.-Adta le a jelentés a férfi.

-Jól van Clark. Itt találkozunk.-Szólalt meg Brenner.

A férfi pedig elkezdte az átvizsgálást. Benézett az ágy alá, és minden létező zugba a szobában, én pedig elkezdtem pánikolni, az alapos munkáját látva rájöttem, hogy bizony majd a szellőzőbe is bekukkant. A lámpája fényét bekapcsolva felvilágított.

-Oké, megvagyunk.-Suttogta majd a szájához emelte a volkiját.-A terep teljesen tiszta indulok.-Mondta ki, majd kilépett a szobából.

Kifújva a bent tartott levegőt lemásztam, amint leérkeztem beugrott egy mondat amit a férfi, azaz Clark mondott ,,a szivárvány szoba pedig biztonságban van". Tehát következtetéseimet levonva, van ott valami vagy valaki akire/amire vigyázni kell, szóval oda kell mennem. Mivel túl sok időt töltöttem már a laborban tudtam, hogy a kamera szobába csak reggel, illetve este mennek be, átnézni az odáigi felvételeket. A lényeg igazából, hogy most biztonságban, trükközések nélkül eljuthatok a szivárvány szobáig.
Felállva az idáigi gugoló helyzetemből elindultam a már említett szoba felé. Az odavezető folyosó teljesen üres volt, már, már fájóan üres, azonban a szoba ajtaja ugyanúgy nézett ki mint amikor itthagytam. A kíváncsiságom nem hagyta, hogy megálljak az ajtó előtt és gondolkodjak, éppen ezért egyből benyitottam. Abban a pillanatban pedig elakadt a szavam.
Ugyanis egy csapatnyi lenyírt hajú gyerek nézett vissza rám. Volt aki fiatalabb, és volt aki idősebb, úgy körübelül velem egykorú. Hihetetlenül furcsa volt őket látni, hiszen volt innen akit már azon a másik helyen is láttam.

-Te ki vagy?-Kérdezte meg egy fiú, akin véleményem szerint a legtöbbet kísérletezhetnek, ugyanis a szemei (érthető okokból) ki voltak sírva a csuklóján pedig szorítások látszódtak (tiszta piros volt a bőre) és emellett Egy általános félelem ült ki Az Ő arcára.

-El vagyok.-Mutattam meg a kis számos tetkómat.

-De ha te valóban képességekkel rendelkezel akkor neked miért van hajad?-Tette fel a kérdést egy lány.

-Én még évekkel ezelőtt megszöktem, csak hallottam pár dolgot szóval visszajöttem.-Árultam el.

-Mielőtt még valamit mondanék had mutatkozzam be, én Mark vagyok, ő pedig Mon.-Árulta el.-Mi az a dolog ami miatt visszajöttél?-Kérdezte meg.-Mármint ha én egyszer kiszöknék akkor soha nem jönnék vissza.-Mondta.

-Nézd, én igazából kinyitottam egy kaput, ami miatt demogorgon-ok szöktek át, aztán, ha minden igaz akkor most is itt vannak, és nem szeretném ha Brenner kiszabadítaná vagy eladná őket, szóval be kell zárnom a kaput.-Adtam a tudtára.

-Mi az a demogorgon?-Nézett kérdőn Mona.

-Tudjátok, az a virág fejű lény aminek a teste olyan mint egy emberé, csak nincsen arca.-Próbáltam elmagyarázni?

-Pontosan miért is veszélyes ez a lény?-Érdeklődött.

-Ők ölnek és ha mondjuk Brenner jó pénzért eladná őket az Oroszoknak akkor az Amerikai hadsereg meg is semmisülhet.-Vázoltam fel.

-Itt Mark az az ember akit a legtöbbször viszik kísérletezni de még nem számolt be ilyen lényről.-Mondta Mona.

-Ja, mindig levisznek, akkor ezek szerint a kapuhoz, hogy nyissam ki, de még nem találkoztam ezekkel a lényekkel.-Árulta el.

-Na várjunk csak egy percet, szóval a kapu be van zárva?-Kérdeztem meg.

-Igen, és nekem ki kell nyitnom, vagy különben jön a büntetés.-Mutatott a csuklójára.

-De az lehetetlen, vagyis a demogorgon-ok akkor élnek ha a kapu nyitva van, múltkor pedig egy ember szólt, hogy úton vannak ide, és én emiatt jöttem.-Kezdett el fel gyorsulni a légzésem.

-Akkor lehet téged csúnyán átvertek, mármint mi van ha Brenner-nek pont rád fáj a foga, te vagy a terv középpontja én csak a tartalék, lehet téged vettek célba, azért is mondatta el valakivel a szöveget, elvégre akkor idejössz és biztosan kinyitod a kaput, én pedig csak lehet, ami kockáztatás, aztán mivel rajtuk is kísérleteznek, eladnak ilyen demo izéket meg mellé képességekkel bíró embereket, amiből ők csak nyerészkednek.-Vezetett be az ő gondolatmenetébe.

-Akkor lehet nem ártana valami új tervet kiagyalni.-Sóhajtottam.

-Csak siess vele mert mindjárt viszik az első kísérletre Mark-ot és a kicsiket.-Árulta el Mon.

-Kicsiket?-Vontam fel a szemöldökömet.

-Igen, ovisok, csak őket lefektetjük aludni.-Mondta Mark.

-Ilyen nincs, hogy lehet rajtuk is kísérletezni?—Borultam ki.

-Brenner nem ismer határokat.-Tárta szét a karját.

-Akkor azt hiszem hívok erősítést.-Mentem ki a szobából.

A tervet tudtam, elvégre ha most felmegyek a kamera szobába és telefonálok akkor Hopper-ék fél óra múlva itt vannak, aztán ameddig ők kiegészülve Steve-el felérnek, én kikapcsolom a kamerákat, és visszamegyek az egykori szobámba, mert a csapat gyerek része oda érkezik meg, aztán ameddig a többiek Hopper kivételével a (biztos nagy létszámú) biztonsági embereket zárják be valahova, addig mi Hopper-rel lemegyünk a kapuhoz, én kinyitom, Hopper pedig belöki Brenner-t aztán én bezárom a kaput, és utána mindenki megy a dolgára. Már csak el kéne kezdeni az egészet egy jó kis kameraszobás bejutással. A lift helyett a lépcsőt választva futottam felfele, majd amikor teljesen felértem megálltam pár másodpercre, elvégre bárki lehetett ott. Amikor nem nagyon észleltem hangokat úgy döntöttem kinyitom az ajtót, majd el is sétáltam a szoba ajtajáig, ami viszont nem volt nyitva. Az erőm segítségével azonban megoldottam a problémát.
A bent tartott levegőmet kifújva, megnyugvással vettem tudomásul, hogy valóban nincs ott senki. Azonnal a telefonhoz lépve elkezdtem beütni az otthoni számot.

(Mike)

A telefon csörgésére azonnal felkeltem, úgy gondoltam, hogy nem fogom a tegnapi ruhámat visszavenni így a szekrényhez léptem. Kivéve az egyik pólómat és nadrágomat át is öltöztem, majd el is indultam lefelé. Amikor leértem még csak Hopper állt ott a még mindig csörgő telefon mellett.

-El merre van?-Tette fel a kérdést.

-Szerintem ő hív, mármint a szobába nem volt, aztán gondolom már rég lent lenne, szóval feltételezem, hogy Brenner közelébe van.-Válaszoltam meg.

-Mindent értek, de gondolhattuk volna.-Nevette el magát.

-Hát ahogyan idáig láttuk valóban, viszont honnan tudhattuk volna, hogy pont most?-Próbáltam meg kizárni a telefon hangos csörgését.

-Van bennem egy dolog, tudod úgy érzem el kell neked mondanom valamit, nem szeretném ha azt hinnéd, hogy utállak mert ez nem így van, nyílván nem örülök ha csak úgy elvonultok kettesben mert nem szeretek belegondolni miket csinálhattok, viszont bírlak, egy jó gyerek vagy, igazából szerintem El nem is kaphatott volna jobbat nálad, aztán tudod játszanom kell a kemény apukát mert különben ki tudja, lehet kevésbé tisztelnél meg ami nem esne jól.-Vallotta be.

-Nagyon jól esik, köszönöm szépen.-Mondtam azonnal.

-Na, hagyjuk az érzelmeket, hol vannak már?-Nézett a lépcső felé.

-Szerintem vedd fel, majd aztán maximum elmondunk mindent.-Javasoltam.

-Igazad van.-Vette fel a telefont.

-Várjatok meg.-Érkezett meg szépen mindenki.

-Igen, értem, akkor szólok neki is, legközelebb azért ne menj egyedül, indulunk.-Tette le a telefont.

-Na mi volt?-Kérdeztem azonnal.

-Tényleg El volt, az egész amit mondott nektek azaz ember a demogorgonok-kal kapcsolatban hazugság, bent a laborban gyerekeket tesztelnek, valaki feltételezése szerint pedig El az a bizonyos célpont, akinek ott kell lennie.-Mondta el.

-Ki volt az akinek szólnod kell?-Érdeklődött Max.

-Steve, azt mondta szükség lesz rá.-Árulta el.

-Akkor induljunk, nehogy baj legyen.-Tapsolt kettőt Joyce mire mindenki álmos fejjel megindult az ajtó felé.

-Ki kell találnunk, hogy, hogyan megyünk be, mármint mi hárman, mert El szerint ti befér fel a szellőzőn keresztül, aztán ki tudja ennyi embernek lehet nem ártana két kocsi sem.-Kezdett el agyalni Hopper.

-Szerintem felesleges, mármint ti felnőttek beültök előre, a hátsó ülésekre, Lucas, Max, meg én, hátra a csomagtartó helyére pedig ül Mike és Dustin, meg oda száll be Steve is.-Rendezte el Will.

-Igazad van.-Bólintott Hopper.

-Akkor, mindenki beszállás.-Szólalt meg Lucas.

Szerintem ennyi idő alatt még soha nem szálltunk be mint most, szinte be se tette a kulcsot Hopper már el is indult, elvégre a lányáról volt szó.
Mindössze pár perc alatt meg is érkeztünk Steve-ék házához, mivel a szülei nagyon sűrűn nincsenek itthon úgy gondoltuk nem lesz baj ha egy kis zajt csapunk. Mármint, nyilván tudtuk melyik Steve ablaka, így könnyen célba tudtuk venni kis kövekkel, amik nem lehettek veszélyesek, mármint az ablak betörése szempontjából, viszont a tetőre leérkezve épp elég zajt csaptak ahhoz, hogy felkeltsék az addig alvó Steve-et.

-Na a kis csipet csapat mit szeretne?-Nyitotta ki az ablakot.

-Dolog van a laborban indulás Harrington.-Zárta le rövidre Dustin.

-Értettem, megyek.-Váltott át komolyra.

A kocsihoz mi is visszasiettünk ahol Joyce-ék vártak ránk. Hopper kérdőn nézett mire én csak bólintottam, ami persze azt jelentette, hogy igen Steve-re lehet számítani.

(El)

Izgultam, mármint, hogy hogyan jutnak be, elvégre mégis csak biztosan sok ember van itt akik őrzik az egész területet, eszembe jutott, hogy nem szabad eltérnem a tervtől, így szépen lekapcsoltam a kamerákat, majd a régi szép kis szobám felé vettem az irányt, azaz le a lépcsőn, aztán végig a folyosón, a kamerák kikapcsolására csak azért volt szükség nehogy mostmár máshogy menjenek a dolgok, és így bukjunk le. Szóval miután lekapcsoltam a kamerákat résnyire kinyitottam az ajtót, hogy megnézzem tiszta-e a terep. Szerencsére az volt, így gyorsan elfutottam a lépcsőház ajtajáig. Ott amilyen gyorsan csak tudtam leszaladtam majd a lenti ajtót is csak picit nyitottam meg, ott sem volt senki. Biztonságban érezve magamat elindultam a volt szobám felé, természetesen itt is futva nehogy véletlenül is észrevegyenek.
Megérkezve az ajtó becsukása után ledőltem az ágyba. Elvégre valamikor én is itt aludtam és mi baja lehet? Mármint így jóval kényelmesebb várni. Legalábbis én így gondolom.
Ahogyan befeküdtem az ágyba olyan álmosság tőrt rám, hogy szerintem egy másodperc alatt simán elaludtam volna. Én viszont úgy gondoltam, hogy most nem aludhatok el, így még pár percig ébren tudtam magamat tartani, majd végül a fáradtságom győzött így el is aludtam.

(...)

Egyszer csak hangos zaj csapta meg a fülemet amire azonnal ki is pattantak a szemeim, gyorsan felállva realizáltam, hogy mi történhet,
amivel arra jutottam, hogy valószínűleg megjöttek a többiek. Igazam is lett, pár másodperc múlva csak egy lábat láttam lelógni, majd jött a hozzá tartozó Will is, aki a leugrás következtében eldőlt, így nevetve feküdt a földön.

-Szép érkezés.-Nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem.

-Köszönöm.-Állt fel, majd szorosan megölelt.

-Én köszönöm, hogy itt vagytok.-Mondtam miközben ölelkeztünk.

-Ilyet nem kell megköszönnöd, ez nálunk alap.-Állt meg a szellőző nyílás alatt, mivel Max volt a következő érkező, viszont mint védelmező társ leemelte.

-Köszönöm uram, ez megtisztelő.-Hajolt meg Max, majd egy puszit nyomott a szájára, utána pedig engem ölelt meg.

-Ez azért kívülről aranyosan nézett ki.-Vallottam be.

-Tudom.-Válaszolta büszkén, aztán elnevette magát.

-Érkezem.-Kiáltotta Lucas, majd azzal a lendülettel ki ugrott a kis lyukon.

-Azért egy picit vehetted volna halkabbra.-Öleltem át.

-Majd legközelebb.-Legyintett.

-Álljatok el az útból.-Ereszkedett le Dustin is, aki a legkifinomultabban érkezett meg. Legalábbis idáig, majd ő is megölelt.

-Oké, szóval valószínűleg el fogok dőlni mint egy krumpliszsák, szóval menjetek arrébb.-Nyúlt ki Mike a kezével arrébb terelve minket, majd lemászott. Igaza lett. A leérkezés pillanatában eldőlt, csak úgy mint Will.
Az említett személy fel is segítette amit Mike megköszönt majd hozzám lépett.

-A pólót és a nadrágot kérem majd vissza.-Súgtam meg neki az ölelésünk közben.

-Amint ki lesz mosva visszaadom.-Mondta majd hosszasan megcsókolt.

-Nem szeretném megzavarni ezt az aranyos pillanatot, habár nem ezer éve nem láttátok egymást, de azért megsúgom, hogy amúgy egy laborban vagyunk, ahol bármikor elkaphatnak minket.-Szólt közbe Dustin.

-Igazad van, de elsősorban szeretnélek titeket köszönteni a szobámban.-Mutattam körbe.

-Itt laktál?-Vonta fel a szemöldökét Will.

-Bizony, az ott a kis rajzocskám, aztán ennyi.-Avattam be őket.

-Nem tetszik.-Szólalt meg Lucas.

-Meg lehet szokni.-Vontam meg a vállamat.

-Nem, ez valami szörnyű.-Mondta Max is miután ráült az ágyra.

-Na várjunk egy percet, ha ti itt vagytok hol jönnek be Hopper-ék?-Kérdeztem miközben a
Mike-al összekulcsolt kezünket néztem.

-Azt mondta, hogy van valami hátsó kapu.-Válaszolt Will.

-Igen tudom, akkor indulás, a lényeg, hogy fussunk végig, szóval balra kell menni, aztán csak végig azon a nagyon hosszú folyosón, mindezt miután itt lefutottunk a lépcsőn.-Árultam el, majd kinéztem.

A terep tiszta volt. Éppen ezért gyorsan kifutottam majd a többiek jöttek utánam, a képességem segítségével nyitva hagytam nekik az ajtót majd (szintén) futás le a lépcsőn és már ott is voltunk majdnem a legalsó szinten. Mark-on a kísérleteket valószínűleg eggyel alattunk a kapunál végzik szóval itt már halkabbnak kell lennünk.
Itt is csak résnyire nyitottam ki az ajtót, aztán kitárva előre engedtem a többieket.
Will aki legelől ment balra fordult,
ahogyan azt mondtam aztán végig futottunk a folyosón. Az ajtón négy csodálatos zár volt elhelyezve szóval nem volt kérdés mit csinálok. A többiek nem is kérdeztek semmit, hiszen tudták mit fogok tenni. Megállva az ajtó előtt nagyon koncentráltam, majd elfordítottam a fejemet, ami következtében széttörtek  a lakatok, amiknek a zaját egy gép zaja nyomta el. Lucas odalépett az ajtóhoz és kinyitotta. A mellett, hogy Hopper-ék léptek be rajta érezni lehetett, hogy a nyár ellenére bizony elég hideg van kint.

-Hát itt vagy drágám.-Szorított magához Joyce.

-Nyugi, nem történt semmi.-Mosolyogtam rá majd Steve-et is megöleltem.

-Kölyök ilyet máskor ne csinálj.-Vont ölelésbe Hopper is.

Pár másodperc múlva elengedett és akkor kiálltam mindenki elé.

-Na szóval, köszi, hogy itt vagytok, a lényeg, hogy most lemegyünk eggyel alánk, és mindenki kivétel Hopper és én, a dolgozókkal küzd meg, mi pedig megyünk Brenner-hez, én kinyitom a kaput, Hopp belöli Brenner-t az Upside Down-ba aztán vagy én, vagy egy kísérleti alany bezárja a kaput, a lényeg, hogy senkit nem ölünk meg, zárjátok be valahova vagy tudom is én.-Vázoltam fel a tervet.

-Ha készen vagytok gyertek oda hozzánk.-Mondta Steve.

-Oké, akkor indulás.-Nyeltem egy nagyot, majd mindenki elindult.

Elég sokan rohamoztuk meg a szegény lépcsőházat de nem volt gond, elvégre csak lefele futottunk. De az egész mindvégig olyan fura volt, elvégre nem gondoltam volna, hogy pont mi akik itt vagyunk fogunk egyszer itt pont a laborban szaladgálni. De erre nem is ez a jó szó, elvégre célja van annak, hogy itt vagyunk.

-Kint valószínűleg sokan lesznek, ami nem meglepő, elvégre tudjuk mi folyik itt, de talán El meg tudná nézni.-Dobta be az ötletet Steve.

-Nem, neki most tartalékolnia kell, elvégre a kaput becsukni, vagy kinyitni nagy feladat.-Mondta Hopper.

-Az irányítószobákba lesznek a dolgozók, mert amikor kísérlet van mindegyikük oda megy be, max az előtte lévő folyosóra, mert ott nem zavarnak semmit a munkálatokban.-Szólaltam meg.

-De az merre van?-Kérdezte Lucas.

-Kimegyünk, ott jobbra és az utolsó ajtó a folyosó végén, az a fő irányító, a többi is az, de onnan kisebb dolgokat néznek.-Árultam el.

-Akkor mindenkinek sok sikert.-Nyitotta ki az ajtót Hopper majd mindenki elindult.

-Bocsánat az egészért.-Mondtam halkan miközben az ajtó felé osontunk.

-Nincsen semmi gond kölyök, megtörtént volna alapból is.-Rázta meg a fejét amolyan semmi baj képpen.

-Akkor itt is volnánk.-Vettem mély levegőt.

-Minden rendben lesz.-Bólintott majd benyitott az ajtón.

-Nocsak, nocsak.-Fordult meg Brenner mint aki csak ránk várt, a helyiségben csak ő és Mark tartózkodott.

-Csak nem vártál minket?-Tette fel gúnyosan a kérdést Hopper.

-Ami azt illeti az embereim mondták.-Fonta keresztbe a karjait.

-Na és, hogyan jöttél vissza?-Érdeklődött Hopper.

-Vannak kapcsolataim.-Válaszolta meg.

-Mi a célod?-Jött a következő kérdés.

-Elég komplikált a kérdés, de kell ehhez a lányod.-Mondta ki mire Hopper leplezve idegességét csak állt.

-Csak nem a kapu kinyitásához?-Kérdezte.

-Mondjuk azt, hogy a folytatásához, ugyanis az előbb Mark-nak sikerült elkezdenie, meg is nézhetitek.-Mosolygott.

-Befejezhetem.-Léptem egyet előre tartva a szemkontaktust Brener-rel.

-Hopper megengedi?-Döntötte oldalra a fejét.

-Igazán ezt nekem kell eldöntenem.-Néztem rá a falra.

-Akkor lépj előre.-Tette ki a karját mire odaléptem.

-Ne folytassam én?-Kérdezte meg Mark.

-Nem, neked most pihenned kell.-Indultunk el Brener-rel.

-Megyek veletek, nehogy valamit csinálj amit úgy nem kéne.-Jött velünk Hopper is.

-Persze gyere csak, de akkor te is gyere Mark.-Mentünk együtt mindannyian.

Közeledve a pontos helyre egyre jobban izgultam elvégre nem tudhattam mi lesz. Mark és Hopper is hasonlóan érkezhetett. Brenner kifinomultan sétált.

-Kezdhetjük?-Néztem rá amikor felléptünk a fém liftre.

-Gyorsak vagyunk, ma.-Bólintott majd megnyomott egy gombot.

-Na csináljátok.-Mondta Hopper is.

-Nyugi emberek, csak kicsit közelebb megyünk.-Indultunk meg közelebb a falhoz.

-Szerintem már kezdhetjük.-Javasoltam végig a falat bámulva.

-Akkor rajta, csak hajrá ifjú kis hölgy.-Bólintott.

Nagyon koncentrálva kitartottam a kezemet. Aztán csak gondolkodtam, egyre jobban. Minden emlék végigsöpört az agyamon és egyszer csak ismét felemelkedtem. Pont mint pár évvel ezelőtt. Az orromból folyni kezdett a vér, aztán a füleimből is. Az Upside Down-ba vezető kapu egyre jobban kinyílt. Amikor elegendőnek éreztem, elengedtem magam. Szépen lassan visszaérkeztem, sőt pár másodpercig meg is álltam a lábamon, utána Hopper kapott el. Szépen lassan ülő helyzetbe helyezett majd Brener-re nézett.

-A siker, ezt el sem hiszem, köszönöm neked.-Nézett rám mosolyogva.

A következő pillanatban pedig Hopper felpofozta. Mark közelebb ült hozzám ugyanis ha Brenner akkor elesik akkor pont rá esik. Egyszerűen láttam, ahogyan Hopper agyát elönti a méreg, mindössze azt az egy pofont adta, majd a korláthoz szorította.

-Van választási lehetőséged, vagy a rendőrségre jutsz, vagy oda be.-Mutatott a fejével a mögöttük lévő falra.

-Oké, bocsáss meg nekem, jó lesz a börtön, csak ne küldj le oda.-Szólalt meg remegve Brenner.

-Akkor az itt kezdődik.-Bilincselte oda a fémrúdhoz Hopper Brenner-t majd felénk fordult.

-Megcsinálom én.-Állt fel Mark meg sem várva a kérdést.

-Koncentrálj rossz dolgokra, a dühöd az erőd lehet.-Ültem fel jobban.

Semmit sem mondva Mark elkezdte a szemével pásztázni. Aztán egyszer csak folyni kezdett az orrából a vér. Csak úgy mint nekem utána a fülei következtek. Majd aztán lebegni kezdett. Furcsa volt kívülről nézni az egészet. Mindenesetre reméltem, hogy sikerül neki. Aztán hirtelen elkezdett bezárulni az egész. Brenner a cipője talpát nézve követte végig az eseményeket. Mark-nak pedig sikerült bezárnia. Őt is Hopper kapta el majd ültette le.

-Nagyon ügyesek voltatok.-Guggolt le hozzánk.

-Én már jól vagyok.-Álltam fel megnyomva egy gombot ami segítségével elindultunk felfelé.

Látszólag Mark teljesen kimerült. Ami teljesen érthető volt. Talán fura de még így is mosolygott. Hiszen megmentett minket. Sajnos nekem a visszazárás már nem ment volna.

-Megérkeztünk, gyere téged cipellek.-Emelte fel Mark-ot.

-Itt is van telefon, hívd a rendőröket, én megnézem a többieket.-Mondtam majd elindultam kifelé.

Gyorsan sétáltam kiváncsi voltam most mit csinálnak. A lépteim olyan fürgék voltak mint még talán soha. A folyosó végén pedig balra fordultam és megpillantottam mindenkit. De Mike a padlón ült. Körülöttük minden csupa vér volt és egy pisztoly is hever ott. Nem is tudtam mire gondoljak éppen ezért gyorsan odaléptem.

-El, végre.-Állt fel Max.

-Mi történt?-Kérdeztem meg amikor teljes rálátásom nyílt a dologra, Mike fejéből jött a vér a szemeim pedig megteltek könnyel.

-Egy embert nem zártunk már csak be a szobába, ő pedig eldobta a fegyverét, ami telibe találta Mike fejét és most nem emlékszik senkire és semmire.-Árulta el.

-Rám sem?-Néztem kérdőn már a sírás határán.

-Azt nem tudjuk, de a mentők mindjárt itt vannak.-Szólalt meg Lucas.

-El, nyugodj meg szerintem.-Tanácsolta Will.

De bármennyire is igaza volt nem tudtam megnyugodni elvégre lehet Mike nem emlékszik rám. Az pedig nem lenne jó. Szóval ki kellett próbálnom. Mindenki félreállt. Én pedig leültem elé. Ő pont akkor vette el a kezét a feje hátuljától amitől a keze csupa vér lett. Nem törődve ezzel rám nézett.

-Oké azért remélem rám emlékszel, elvégre sok mindent csináltunk együtt.-Töröltem meg a szememet egy picit elnevetve magamat a hülyeségekre gondolva, elvégre az emlékeink jártak az eszemben.

-Bocsi de te ki vagy?-Kérdezte meg teljesen komoly arccal így tudtam, hogy nem viccel.

Nem kezdtem el sírni. Valahogyan csak ültem és néztem magam elé arra gondolva, hogyha nem jövök el ma akkor ez az egész nincsen. Önfejű voltam amikor ide jöttem. Sőt talán őket nem is kellett volna ide hívnom. Nagyon jól tudtam, hogy ez az én hibám. Akkor pedig hirtelen belépett két mentős egy hordággyal.

-Jó napot, a barátja az?-Kérdezték egyből vizsgálva.

-Jó napot, igen ő az, de nem emlékszik rám.-Nyeltem nagyot.

-Nézd, ahogyan itt látom ezt a sérülést most beviszzük, kivizsgálják, alszik egy jót, utána pedig mindenre emlékezni fog.-Lelkesített a mentős.

-Köszönöm.-Álltam fel miután felhelyezték a hordágyra.

-Várjanak egy picit.-Szólt nekik Mike.

-Mondd csak.-Fordultak felé mindketten.

-Kérlek gyere be hozzám látogatóba, te egy nagyon szép lány vagy és szeretnélek még látni.-Húzta széles vigyorra a száját.

-Bemegyek ígérem.-Tettem én is ugyanazt mint ő.

Csak remélni tudtam, hogy az orvosok igazat mondanak. Mert nem szeretném újra kezdeni a történetünket. Egyszerűen csak folytassuk. Pont ott ahol abbahagytuk. Az viszont, hogy még így is szépnek talál jólesett. Elvégre most nem emlékszik semmire. Legalábbis a nevén kívűl, habár ki tudja talán azt is csak elárulták neki.

Sziasztok
Már csak egy epilógus van hátra és vége a story-nak, a következő rész pedig már pár évvel később fog játszódni