Jimin pov.

Csengettek az ajtón. Ez nem hangzik különösnek, de szombat reggel fél nyolc van. Megdörzsöltem a szememet, belebújtam a papucsomba és elindultam ajtót nyitni. Álmosan lenyomtam a kilincset és kitártam az ajtót. A reggeli hűvös levegőtől kirázott a hideg, de nem ez volt a legkellemetlenebb dolog ezen a reggelen. Mert Eun Yoo állt a küszöbömön.

-Komolyan, mióta vagy ébren?-morogtam.

-Egész pontosan két órája és harminc perce.-nézett az órájára.-Indulhatunk shoppingolni? Egy középsulis barátom nyitott egy kis butikot Gangnamban.

-Tíz percet kérek és készen vagyok.-dörzsöltem meg az arcomat. És valóban, tíz perc múlva a kihűlt kávémat kortyolgatva ültem Eun Yoo kocsijában, és igyekeztem nem elhányni magamat. Eun Yoo vezetési stílusa egy kicsit...ön-és közveszélyes. A kávémat lehajtottam, a termoszt pedig leraktam a pohártartóba. Mélyet sóhajtottam és lehunytam  a szememet.

Nem tudom, hogy mennyi ideig tartott az út, de arra ébredtem, hogy Eun Yoo bedriftel a parkolóba. Nem túlzok, szerintem keréknyomot is hagytunk. Kiszálltunk a kocsiból és próbáltam megmozgatni elgémberedett tagjaimat. Egy kicsit forgott velem a világ, de csak Eun Yoo parkolásától.

A kis butik Gangnam szívében, valahogy nyugodtnak tűnt. Besétáltunk az üzletbe, mire egy magas fiatalember ugrott elénk:

-Yoo, de jó hogy beugrottál!-nyomott két puszit barátnőm arcára.

-Yeonjun, ő a barátom Jimin.

-Örvendek!-mosolyogtam rá.

-És miben segíthetek nektek?

-Jiminnek keresünk ruhát. Szegény szeretne imponálni valakinek, de csak ilyen göncei vannak.-mutatott rám rosszallóan.

-Értem.-kuncogott Yeonjun.

És azt hiszem az innentől elkövetkezendő három(!!!) órát inkább nem kommentálom. És ha azt hittem, hogy majd vasárnap pihenhetek...nos, fájdalmasan korán a fodrásznál ültem, miközben Eun Yoo osztotta a fodrásznak az instrukciókat, hogy mit csináljon az ÉN hajammal. A végeredménnyel persze elégedett voltam, de azért megkérdezhettek volna. A fodrász után elküldtem Eun Yoot, bosszantson valaki mást. Leültem a kanapémra, de hirtelen minden zavaró volt. Az óra ketyegése, a párna puhasága. Egyelten gondolat cikázott a fejemben: úszni akarok. Régen hozott ennyire lázba a sport. Olyan, mintha a röpi egy szoros cipő lett volna, amit csak makacsságból erőltettem magamra, bár így csak jobban feltörte a lábamat. Az úszás az én tökéletes cipőm. Megnyugtat a víz hűvössége. Akár a nyugalom tengere.
Észre sem vettem, de már az edzőcuccomat pakoltam és boldogan rohantam az egyetem uszodája felé.  A futástól kipirult az arcom, a szívem a fülemben dobogott. Igen. Itt az ideje szabadnak lennem.

Levettem a ruháimat és hanyagul a medence szélére dobtam őket. Hétvége van, ráadásul késő délután. Csak a bolond jönne be ide. Lassan beleereszkedtem a vízbe, aztán teljesen elmerültem. Amit különösen szeretek a vízben, az az, hogy csöndes. Mintha egy védelmező anyaméhben lennék, a nyugalom körbeölel. Nem igazán tudom, hogy meddig voltam víz alatt. A tüdőm fájni kezdett, jelezve, hogy ideje lenne levegőt venni. Kidugtam a fejemet a vízből és mélyet szívtam a klórszagú levegőből. Azt hiszem megtaláltam a helyemet. A dolgok elkezdtek a helyükre kerülni. És igen. Innentől nincs megállás. Mert ez a cipő az én piros cipellőm. (írói megjegyzés: a piros cipellő utalás Andersen meséjére)

Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Ha elérkeztem a medence végéhez, akkor megfordultam. Fogalmam sincs, hogy mennyit úsztam, vagy hogy mióta vagyok itt. Annyi viszont biztos, hogy élvezem. Kiültem a medence szélére és boldogan körbenéztem a csarnokban. És ugyan azt hittem, hogy csak egy bolond jönne be...egy fejet mégis észrevettem a kilátón. Hátrasimítottam a hajamat és ügyetlenül intettem neki. Jungkook lassan elindult felém, aztán levágta magát mellém és térdeit felhúzta a mellkasához. Csak ekkor tűnt fel, hogy mezítláb van. Néma csendben  bámultuk a vizet, majd Jungkook megköszörülte a torkát:

-Khm. Szépen úszol.

-Köszönöm.

-De a tempód egyenetlen. A légzéstechnikád pocsék. És az állóképességed harmatgyenge.-mondta könyörtelenül.

-Igazán?-kérdeztem csalódottan. Ismét csak a vizet néztük.-Akkor talán mutasd meg hogyan csináljam jól!-fordultam felé mosolyogva. Jungkook keserűen felnevetett.

-Én már soha többet nem fogok úszni.

-Akkor mit keresel az uszodában?

-Mert nem tudok innen elmenni. Nem tudom itthagyni a vizet.-mondta szomorúan.

-Akkor nem kell, hogy velem ússz, helyette legyél az edzőm!-néztem rá komolyan. Ez itt most nem a vicc helye. Komolyan gondolom. Életemben először a sarkamra álltam és én kezdeményeztem. A tenyereim izzadtak, és hangosan dobolt a vér a fülemben, amíg a válaszra vártam. Kiszáradt a szám, nyeltem egy nagyot, ami pokolian hangosnak hangzott. Jungkook egészen közel hajolt az arcomhoz, talán azt ellenőrizte viccelek-e. Megkeményedett a tekintetem. Talán megszánt engem, vagy a szemeimmel meggyőztem, de fáradtan rábólintott.

-Rendben.

-MI?-kiáltottam.-Tényleg? Mármint, ez nem vicc, nem szívhatod vissza!-ujjongtam, és addig mocorogtam a medence szélén, míg bele nem estem a vízbe. Jungkook nevetve felállt és elment, ki az éjszakába. Csak én maradtam ott a hideg vízben, ami most furcsán melegnek érződött.