3 héttel késöbb
Igen, bizonyos értelembe 3 hét elég ahoz, hogy felboruljon a tökéletesnek hitt kis élettem. Mikor már azt hittem, hogy igen végre tudom mit akkarok és kivel, akkor beüt a ménykű. Fogalmam sincs, lehet ez előre meg van írva és az égiek se akkarják, hogy össze jöjek Cammel. Mondjuk én ebbe nem hiszek.
Na szóval a lényeg az, hogy miután Cameron elhívott Puerto Ricoba egy baráti vacsira mikor haza jövünk LA be, de a vacsinak löttek. Annak, hogy megmondjam hogyan döntöttem löttek. Igy kb minden jónak löttek. És nem kellet hozzá más csak egy csetintés, egy szempillantás. Csak azt nem értem ha a rosszhoz elég egy pillantás a jóhoz miért kellenek hónapok.
Na szóval most itt vagyok újra BudaPesten a régi lakásunkba egyedül és éppen anyám cucait pakolgatom, meg ugy mindent pakolgatok, hogy eltudjam adni a régi házunkat. Borzasztóan érzem magam, hogy itt hagytam anyát miután apa elment és ezt csak most érzem igazán, hogy már nincs ő se. Na szóval, hogy mindenki értse. Miután haza jöttem a Maconról kaptam egy telefont egy Pesti korházból ahol egy doktor értesített, hogy anyám balesetett szenvedet és mennyire sajnálják de nem tehettek már semit. Szóval haza jöttem, elrendeztem a temetést, segíttet anyának a legjobb barátnője és most a házat pakolom lassan de biztosan. Hogy mi van velem és Cammel? Hát kb semi. Nem beszéltem vele pedig állandoan hivogat és üzeneteteket küldözget. De egyszerüen nem veszem fel és nem válaszolok. Még meg se nézem . Nem tudom miért egyszerüen most csak egy gyászoló lány vagyok aki nem akkar senkivel se beszélni. És tényleg senkivel. Anya elvesztéssével ugymond minden család tagomat elvesztettem. Habár vannak még de velük nem tartom a kapcsolatott màr rég óta. Anya halála megrendített és váratlanul ért. Az pedig fokozott rajta, hogy haza jöttem és egyedül kellet intéznem a temetést. Most pedig teljesen egyedül vagyok a régi lakásunkba. Mikor 3 hette beléptem az ajtón elhagyott minden erőm és a fölgyre rogyva zokogtam. Megcsapott a mindig othonos illat és lékkör, az ismerős dolgok. Egyszerre volt elkeserítő és szívmelengető. Aznap este mindenemet egy kupacba hajítottam, és egy kádd forró habfürdőbe, egy üveg bor és egy kis zene mellet sírva probáltam feldolgozni mindent. Azotta nem vettem fel a telefont senkinek és még a cuccaimat se voltam képess kipakolni. Lassan feltudom dolgozni a történteket, már nem sirok. Csak elfogadom, hogy ez történt.Éppen azon voltam, hogy kibontok egy üveg rozét, amikor megszolalt a hangposta, vagyis anyám régi fix telefonjának a hangpostája.
- Cathlyn! Tudom, hogy nem akkarsz beszélni senkivel és nem akkarsz senkiről semit tudni. De aggódunk, itt mindenki aggódik érted. És nem muszály válaszolj vagy vissza hívj csak tudd, hogy ha készen álsz ránk számíthatsz, bármibe számíthatsz. Amugy tudom ezt hallgatva kiváncsi vagy honnan van meg a magyarországi szám. Ha tudni szeretnéd beszéltem a barátnőddel Lárával és ő adta meg. Ennyit akkartam csak közölni. Mindenki puszil és azt üzeni, erős légy.- majd tartott egy kis szünetett és a hangrögzitőből újra hallotam a hangját- Nekem borzasztóan hiányzol, és szeretném ha tudnád, hogy ha tényleg bármire de bármire szükséged van hívj vagy írj és én ott leszek.- és ezzel a hangrögzítő pityeget és vége volt. Egyszerre annyi sok mindent kezdtem el érezni irántuk, hogy milyen rendesek és milyen kigyó vagyok, hogy nem beszéltem velük. De leginkább Cameron iránt öntött el valami furcsa meleg érzés, hogy leginkább őt hagytam cserbe. De ő mégis képes volt üzeni kb minden nap. Bele gondoltam ebbe és Camerom hiánya egyszerre elöntött. Hiányzott annyira hiányzott, hogy csak most kezdtem érezni hogy 3 hette nem láttam, nem beszéltem vele, nem voltam vele. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, oda léptem a telefonhoz és hezítáltam, hogy hívjam fel vagy inkább hagyjam. Végül benyomtam a hívás gombot és viszafolytott lélegzettel vártam míg kicsöng, majd beleszolt.
- Cathlyn? Te vagy??- nem szóltam bele csak hallgattam.
- Tudom, hogy ott vagy. Magától nem hív fel a telefon. Hallod. Legalább szólj egy Helot, hogy haljam a hangod. Cathlyn!! Komolyan na.
- Hello- mondom ki halkan.
- Jó lesz. De jó hallani a hangod. Ugy hiányzol mindanyiunknak. Sajnálom, hogy nem lehetek veled. Pedig ugy segítenék vagy csak melleted lennék támaszként.- és szünet gondolom a válaszomat várta, de képtelen voltam megszolalni.
- Rendben nem kell mondj semit. Nem várom el. Megijesztesz a halgatásoddal. És nagyon hiányzol. Tudom, hogy hallasz. Lassan mennem kell. Ne lepjen meg ha oda megyek, melleted akkarok lenni. Még beszélünk. Vigyáz magadra.- mikor már lerakta volna megszolaltam.
- Köszönöm. Mindent. De ne fáradj miattam.- kezdem el a körmömet rágni.
- Végre mondtál többet is mint egy szó- erre pedig mosolyogtam egyet.- Tudom, hogy most mosoylogsz, szóval jó uton halladunk. Figyelj én nem fáradok jó. De mostmár tényleg mennem kell, sajnos gyülés van. Puszi- és a vonnal megszakadt. Nekem pedig annak ellenére, hogy szomorúnak kéne lennen elöntött a boldogság Cameron iránt és az iránt amiket mondot. Legalább 1 percre eltudtam feledni, ami anyámmal történt és borzasztóan értékelem, hogy ennyite probálkozik . Végül csak kinyitottam a Rozét, beültem egy kád forró vízbe, egy kis eperrel és közbe pedig a régi családi fotókat néztem. Észre se vettem, hogy a könyem csak csorog csorog és csorog.