- Péntek, futtass le egy ellenőrzést. Nézd meg, hogy kik ezek az égből pottyant kölykök.

- Igen is, Mr. Stark!...Sajnálattal kell közölnöm, hogy egyik arcfelismerő program sem ismeri fel őket.

- Érdekes, ez azt jelenti, hogy űrlények vagy robotok. - mondta Tony miközben leszállt elénk és a fegyvereit ránk szegezte.

- Tony ők csak gyerekek. Nem hinném, hogy ellenségek lennének. - szállt ki egy helikopterből Amerika Kapitány - túl paranoiás vagy.

- Szerintem te meg túl hiszékeny vagy! - morgott Tony - Ezért halnak meg emberek, mert nem készülünk fel eléggé és minden jött - mentet tárt karokkal fogadunk.

- Fiúk, szerintem ezt a vitát tegyétek át egy másik időpontra. Úgy tűnik, hogy nem bérgyilkosok - mondta rezzenéstelen arccal Natasha. - Vagy csak nagyon jó színészek!

- Milyen fura...mi is ezt mondhatnánk rólatok. - mondtam halkan. Erre a körülöttem lévő 3 lány vette az adást és próbáltak nem kacagni azon, amit mondtam.

- Mit mondtál kis gyerek? - lépett Vasember egyre közelebb.

- Szerintem semmi szükség erre...hisz látszódik rajtuk, hogy nem akarnak rosszat! - rohant hozzánk egy barna hajú, vörös kabátot viselő lány. A lány rögtön Tony elé lépett. Jelezve, hogy hagyjon minket békén.

- Vanda - lépett elő egy férfi egy sárga kővel a homlokán. Ő Vízió, élőben még csillogóbb az a kő a fejénél. Mintha hívna magához. - szerintem nézd meg, hogy mi jár a fejükben. Ha rosszban sántikálnak, akkor börtönbe küldjük. Ha nem, akkor segítsünk nekik.

- Értettem...megpróbálom - mondta miközben belebámult a szemembe. Azután a barátaim szemébe is. Miután hosszas másodpercek teltek el, kerekre nyíltak szemei és elkezdett hátrálni. Tony rögtön arra gondolt, hogy valami rosszat láthatott, ezért ismét elém állt. Most már a fegyvereit a fejemhez szegezte és készen állt a lövésre.
-

Ez.e..ez nem LEHET! - rogyott le a földre Vanda. Vízió rögtön a segítségére sietett. Szerencsére még időben elkapta.
- Mi az? Mit láttál? - ekkor már Romanoff is készenlétbe helyezte a fegyvereit. Amerika kapitány meg csak ott állt és mélyen nézett a szemeimbe. Biztos kereste a tekintetemben, hogy ellenségek vagyunk-e vagy barátok. Viszont én rögtön körül néztem és megláttam, hogy a hátam mögött a barátaim sokkban álltak. A hobbit csak ott állt és szerintem gondolkodott, mégis mit tegyünk. A szőkeség sírt, míg a szociopata készen állt, hogy bemosson valakinek. Végül a kínos csendet Vanda törte meg.

- Nem tudom...nem láttam semmit! - ekkor mindenki a tekintetét Vandára szegezte.

- Hogy érted, hogy nem láttál semmit? - kérdezte hebegve Vízió.

- Én mondtam, hogy robotok! - vágta rá Stark.

- Nem...biztos, hogy élőlények érzem a szívverésüket...valami miatt nem megy. Mintha valaki nem engedné, hogy belenézzek a fejükbe.

- Szerintem jobb lenne, ha elvinnénk őket a főhadiszállásra. - javasolta Natasha.

- Jól van, gyertek! - sétált Amerika kapitány a szőke barátnőmhöz, aki addigra már holt sápadt volt és reszketve ült a földön. Steve megérintette a kezét neki. Erre ő nagyon megijedt és, mint egy tollpihét egy laza mozdulattal egy épületnek csapta a hőst. A barátnőm csak nézte a kezét szörnyülködve, hogy mit tett.

- Na jól van ennyi volt a kedvességből. - mondta Tony és megfogta a barátnőm mindkét kezét és a hátához szorította, hogy ne mozogjon. Erre a magas szociopata társam megfogta Vasember alkarját, hogy leszedje a könnyes arcú barátunkról, de valami váratlan történt...a fém elkezdett parázslani és olvadozni. Erre Stark gyomorszájon vágta a magas barátnőmet, aki összeesett.

- Mi a...franc? Péntek mi történt?

- Sajnálom uram, de úgy tűnik, hogy 20%-a tönkre ment a ruhának. Összeolvadtak a vezérlőegységek. - Stark megpróbált lőni, de mind hiába.

- Oké...legalább van még egy. - azzal rám vetette magát. Nagy nehezen leráztam magamról és elkezdtem futni. Mikor hátra pillantottam láttam, hogy Vasember utánam eredt és elkezdet lődözni. Én meg épphogy kikerültem a sugárnyalábokat.

Közben a magas barátnőm nagy nehezen felállt és elkezdett Vízió felé haladni. A szőkeség nem bírt megmozdulni, míg a hobbit haverom eszméletlen ügyesen hárította az ütéseket, amit Romanoff mért rá. Mintha tudta volna, hogy mikor mit akar csinálni az ellenfele. Viszont egy óvatlan mozdulat miatt elesett és beverte a fejét. Natasha, Vízió és Vanda egyszerre térdeltek le és elkezdték fogni a fejüket.
- Aaaaaa- ordította Vanda fájdalmában és egy pár másodperc múlva elájult.

- Nee...mi ez az erő?? - képedt el Vízió

- A fejem...mintha irányítani akarnának - mondta Nat. Ekkorra már ő is elvesztette az eszméletét és Vízió sem bírt mozogni csak ott nyögdécselt a hideg aszfalton.

- Ezt mind én csináltam? - kérdezte a szőkés barna hajú lány.

- Úgy néz ki. - nézett körül a szociopata - Ki kell jutnunk innen. Azonnal!

- Szerencse, hogy csak ennyien voltak. - szólt a szőke barátnőm. Mikor kimondta ezeket a szavakat három rendőrségi teherautó jött és kirohantak a rohamosztagosok.

- Ugye ez most csak egy vicc - sóhajtott hobbit - legközelebb légy szíves kopogd le!

- Kezeket fel! Ne mozduljatok! - kiáltott egy rendőr nekik szegezve a pisztolyát.

Addig én futottam az életemért. Szó szerint kell érteni. Nagyon kapkodtam a levegőt, miközben próbáltam kacskaringósan futni, hogy ne találjon el az üldözőm. Már alig kaptam levegőt. Hamar utolért ugyan, de nem vetődött rám inkább rám akart lőni. Egyet lőtt a földbe, hogy megállítson. Sikeresen eltalálta a földet, de sajnos egy idejűleg meg is sebesítette a vádlimat. Éreztem, hogy a fájdalom belenyilallt a bal lábamba. Nagyon fájt, éreztem, ahogy kicsordult a vér a vádlimból és elkezdtem fázni, fáradt is voltam, sokat futottam és még fájt is minden porcikám. Le akartam pihenni, nem érdekelt volna, ha a kemény földre is, de el szerettem volna aludni. Már vártam, hogy leessek az aszfaltra, de nem így lett. Hirtelen már megint úgy éreztem, mintha lebegtem volna. Csak pár másodpercig tartott utána megint elkezdtem zuhanni. Homályosan, de láttam egy kaput. Ami biztos, hogy a kijárata ennek a színes buborékszerű, üres világnak, amibe belecsöppentem.

-Ne kelljen még egyszer mondanom! Le a földre! - most már ordította a nehéz fegyverzetű rendőr.

Körül állták a három lányt, nem volt kiút ebből a félreértésből. Ekkor minden elsötétedett a lámpák az elektromos képernyők a házak falán. Egy szóval minden árammal működő eszköz leállt. Az emberek pánikoltak, valaki futkosott össze vissza több kocsi is összeütközött az áramkimaradás miatt. De nem csak a városban volt így, hanem az egész világban. Néhány rendőr félelemből lőni kezdett. A szocio barátnőm pedig reflexből maga elé rántotta a kezét. Ekkor egy hatalmas lángoszlopot csinált, ami megakadályozta a golyókat, hogy eltalálja őket. Három rendőr a közelség miatt elkezdett lángolni. Ordítottak a fájdalomtól, ahogy a torkukon kifért. Viszont egy hirtelen villanással én is megérkeztem a színpadra. Habár amilyen szerencsétlen vagyok sikerült úgy érkeznem, hogy magammal sodortam a három lányt egy újabb portálba. Végül egy koszos sikátorba landoltunk.

- Huh ez meleg helyzet volt. - mondtam fellélegezve és felsegítettem a barátaimat.

- Nekem mondod? - kérdezte a hobbitka - nem neked akarták szétjuggatni a seggedet, vagy esetleg véletlen leégetni a szemöldöködet.

- Hé inkább meg kellene köszönöd, hogy megmentettelek a biztos haláltól. - rivaltam rá a nálam néhány centivel magasabb lányra.

- Jó jó, az igaz. Kösz. Viszont ezek után nem hinném, hogy puszi bajtársak leszünk a szuperhősökkel. Szerintem már a körözöttek listáján vagyunk. - mondta aggódva az alacsony barátom.

- Az kizárt - mondtam miközben a szőke barátnőmet nyugtatgatni próbáltam egy öleléssel.

- Igen? Meg magyaráznád, hogy miért gondolod így? - tette keresztbe a karját a magas barátnőm.

- Roppant egyszerű, áramszünet volt...vagy is még mindig az van. Ergo nem működnek a gépek, ahogy Péntek sem. Így nagyon nagy esélye van annak, hogy Péntek nem fogja tudni visszavetíteni a rólunk készült képeket vagy videókat.

- De akkor is a hősök még emlékezni tudnak ránk. - mondta a szőke, aki végre megnyugodott.

- Akkor majd meghúzzuk magunkat valahol és nem keltünk feltűnést. - mondta a hobbit.

- Ez már egy tervnek hangzik! - ugrált a szőke lány örömében.

- Na és...most mit csináljunk? - kérdeztem miközben mosolyogva a csapatot vizslattam.