karakter neve: Dace
━━━━━━━━━━━━━━━━━

A nyílvessző sebesen süvitett végig a férfi teste mellett. Megállásra akarta őt kényszeríteni, hogy ne menjen el. Geralt letekintett maga mellé a földre, ahova a nyíl keserves erővel fúródott. Nem lepődött meg, s nem nézett vissza. Nem szólt egy árva szót sem.

‒ Igazak tehát a szóbeszédek. – szólalt meg mögötte a hang, akitől a nyíl is származott. A lány szemeiben düh csillant, de a szívében sokkal inkább keserves fájdalom tombolt, miközben a vaják elindult. – Képtelen vagy érezni.

A férfi nem felelt, de ismét megállt.
„Mondj neki valamit." – gondolta magában.

‒ Legalább nézz rám ha hozzád beszélek! – A lány hangja megingott, de igyekezett határozottnak tűnni. A sírás kerülgette, ám erősen szorította kezében a tölgyfából faragott íjat, mely megnyugvást adott neki, mint oly' sokszor élete során. - Nem menthetsz meg mindenkit Geralt!

‒ De megpróbálhatom. – felelte végül hosszas hallgatás után a férfi, s szembe fordult a lánnyal. Nem is emlékezett rá, mikor érzett utoljára ehhez hasonló maró kínt.
Még magába véste utoljára a lány mogyoróbarna, göndör haját, a keskeny arcát és pisze orrát. Figyelte a nagy és kerek zölden izzó szemeit. Tekintete Dace halvány szeplőkkel borított orrára siklott, és az apró ajkaira, melyek rózsaszín árnyalatban akkor lefelé konyultak. Fájó lábbal indult el végül újra, maga mögött hagyva a lányt, akinek szemeiből már megállíthatatlanul könnyek patakzottak.

Mit is reméltem? – kérdezte magától a vándor. Ő és Én sosem leszünk Mi.

A fájdalom helyét ezek után a harag vette át a szívében, s megfogadta, hogy többé sosem gondol a vajákra, aki elhagyta őt egy mágusnőért. Persze a románc, melyben hinni akart csak az ő fejében létezett. Geralt még csak meg sem csókolta őt ismeretségük során, egyszer sem.

Egy utolsó levelet írt, melyet végül elégetett. Néha szokása volt írni azokhoz az emberekhez, akiket egykoron szeretett. Ez volt az utolsó levél az életében, ugyanis ami ezután jött, arra még ő sem volt felkészülve.

A tűzben még látszottak a levélen megjelenő gyöngybetűk, amiket tintába mártott lúdtollával írt rá:
Ríviai Geraltnak. – állt a levélen, melyet kezdtek felemészteni a tűz lángjai.
Akihez a harag szól.