Lexy

Ahogy lefújták a játékot, összeszedelődzködtünk és elindultunk az öltözők felé.

- Be is kukucskálhatunk? - kérdezte Roni huncutul csillogó szemekkel, de a következő mondatommal le is hűtöttem.

- Igen, ha kíváncsi vagy Balotelli csupasz seggére, a többiről részéről nem is beszélve - vigyorodtam el.

- Fúúúj - rázkódott meg látványosan. - Inkább kihagynám, nem szeretnék örök életemre pszichológushoz járni vagy megállni a fejlődésben.

- Azzal már elkéstél - pislogott fel rá Noncsi ártatlan szemekkel.

- Kusika - emelte fel a mutató ujját Vera, de ő is nevetett.

- Mennyi ideig tart nekik, míg elkészülnek? - kérdezte Zsolti.

- Változó - vontam meg a vállamat. - Van aki gyorsan kész van, van aki viszont elpepecsel a kinézetével.

- Nem inkább a hajával? - vigyorgott rám Réka.

- De - bólintottam jókedvűen. - Tudod milyen sok munka van vele, hogy úgy álljon neki.

- Ez kicsit több információ volt, mint amit tudni szerettem volna - röhögött fel Noncsi. - Szerintem egyikünk sem volt kíváncsi, hogy mennyi melóban van a felállítása - kacsintott rám.

- Istenem - forgattam meg a szemeimet. - Hogy lehettek ennyire perverzek?

- Te voltál a tanárunk - néztek rám mind, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Mi ez a jó hangulat? - állt meg mellettünk Montolivo, akit észre sem vettünk, hogy mikor jött ki az öltözőből.

- Semmi, semmi - legyintettem - csak örülünk, hogy nyertetek - nyomtam puszit kedvenc kapitányom arcára.

- Annak mi is - mosolyodott el.

- Stephan sokáig van még bent? - kérdeztem.

- Ismerhetnéd már - kacsintott rám - öt perc zuhanyzás, ötvenöt perc haj igazítás.

- Gonosz vagy - löktem vállba nevetve.

- Nem is igaz. Inkább csak ismerem már egy ideje.

- Kit ismersz? - jelent meg a barátom mellettem.

- Na jó, azt hiszem mégsem - nézett rá elhűlve Monti. - Te hogy-hogy ilyen gyorsan készen lettél?

- Siettem, mert várt a barátnőm - nyomott egy puszit a számra vigyorogva.

- Na azt hiszem, ezt fel kell jegyezni valahova - nézett szét a kapitány Stephant heccelve.

- Kapd be! - boxolt a vállába a csatár. - Van valami tervetek mára? - fordult felém hirtelen.

- Nem igazán. Úgy gondoltuk, hogy a meccs után haza megyünk és reggelig beszélgetünk.

- Nincs kedvetek inkább velünk jönni bulizni? - nézett végig a barátaimon, ami rettenetesen jól esett.

- Öm, nem is tudom, végül is mi azért jöttünk, hogy Lexyvel legyünk - pislogott ránk Zsolti, de a csajok azonnal leszavazták.

- Ott is együtt lehetünk vele, ráadásul nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen lehetőségünk - kezdett hevesen magyarázni Roni. - Nincs igazam? - fordult körbe.

- De - bólintott rá Réka és Noncsi is.

- Szóval ez azt jelenti, hogy számíthatunk a jelenlétetekre? - vigyorodott el a barátom miközben magához ölelt.

- Ki nem hagynánk - pacsiztak össze a csajok, míg Zsolti csak egy lemondó sóhajjal bólintott. Semmit nem tehetett a túlerővel szemben.

- Akkor hazaviszlek titeket és kaptok egy órát, hogy elkészüljetek - nézett rám kedvesen.

- Sokan vagyunk - pislogtam rá elvarázsolva. - Nem férünk be a kocsiba.

- Lolo és én külön megyünk - közölte hirtelen Ádi.

- Miért?

- Mert alig voltunk ma kettesben - kacsintott rám a magyar fiú.

- De azért jöttök?

- Persze, nálatok találkozunk - nyugtatott meg egy mosollyal.

Lolo hozzám lépett és a fülembe súgott.

- Na halaszd sokáig azt a beszélgetést - nyomott puszit az arcomra, majd kézen fogta Ádámot és elköszöntek.

- Mit akart? - kíváncsiskodott Stephan, de csak megráztam a fejemet.

- Majd később elmondom - csókoltam meg, hogy eltereljem a figyelmét.

- Oké, de nem úszod meg - simított végig az arcomon miután elszakadtunk egymástól. - Ricky - fordult a kapitány felé. - Szólnál a többieknek, hogy a klubban találkozunk?

- Persze, menjetek csak - mosolygott ránk a középpályás.

Stephan kezét a derekamra csúsztatta és elindultunk a parkoló felé. A barátaim egymással vitatkozva követtek minket. Ha jól hallottam, akkor az esti ruházatukról volt szó.

- Ugye nincs semmi baj? - nézett rám hirtelen a csatár.

- Nincs - ráztam meg a fejem nem túl meggyőzően.

- Biztos? - Nem akartam hazudni, így inkább nem válaszoltam. - Lexy - torpant meg az autója mellett, majd államat maga felé fordította. - Mi történt?

- Lehetne, hogy ezt később beszéljük meg? - sütöttem le a szemeimet.

- Miért, később jobb lesz?

- Nem, csak addigra összeszedem a gondolataimat.

- Rendben - sóhajtott fel kicsit sértődötten. - De ugye nem a kapcsolatunkról van szó? Tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak, de a rengeteg edzés... - hadarta.

- Nyugi - simítottam végig az enyhén borostás arcán a tenyeremet - nem velünk van gond. Van egy kis problémám, de majd este megbeszéljük - mosolyodtam el halványan.

- Akkor jó - fújta ki az eddig visszatartott levegőjét valamelyest megnyugodva, és ez volt az a pont amikor rájöttem, hogy én is annyit jelenthetek neki, mint ő nekem.