Lexy

A recepciónál azonnal a kezembe nyomták a jegyeinket, majd azokat felmutatva már bent is találtuk magunkat a folyosókon.

- Anyám, - sóhajtott fel Roni - ez kurva jól néz ki. Gondolod a Camp Nou is ekkora? - nézett szét elvarázsolva.

- Szerintem sokkal kisebb - nevettem fel gonoszul. - Tudod, a törpéknek nem kell ekkora hodály - kacsintottam rá, majd futni kezdtem, mert a barátnőm gyilkos tekintettel megindult felém.

- Ez vért kíván! - kiáltott utánam és üldözőbe vett.

Egymást kicselezve, röhögve rohangásztunk az oszlopok közt, amit a többiek unott fejjel néztek. Hozzá voltak szokva az idióta megnyilvánulásainkhoz.

- Hopp-hopp-hopp - mondta valaki akibe beleütköztem az egyik kanyarnál, és hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat, ő a karjait körém fonta.

- Bocsánat - pirultam el és felnéztem az engem tartó férfira. - Mattia - ejtettem ki suttogva a nevét és a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Ciao - mosolygott rám halványan, a szemeiben furcsa érzelmi kavalkáddal.

Régóta nem beszéltünk, így mindkettőnket hirtelen ért ez a találkozás. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetébe, ahonnan egy erőteljes torok köszörülés rántott vissza.

- Lexy? - hallottam meg Vera kérdő hangját, ami megtörte a köztünk lévő kapcsolatot.

- Öhm - léptem hátrébb zavartan. Fejemet a barátaim felé fordítottam, akik értetlenül pislogtak rám. - Ő itt Mattia De Sciglio, ez a csipet csapat pedig - mutattam Zsoltiékra - a barátaim Magyarországról.

- Sziasztok - köszönt kedvesen.

- Ciao - jött a halk válasz, amin elmosolyodtam. Hova lett az előbb még akkora pofájuk?

- Én azt hiszem jobb, ha megyek - emelte megint rám a tekintetét a hátvéd.

- Igen - bólintottam önkéntelenül, de a szemeimet nem tudtam elszakítani a fiú szomorú arcáról.

- Jó volt látni - húzta mosolyra a száját, amitől a szívem lambadázni kezdett.

- Téged is - viszonoztam a gesztust, majd sokáig néztem a távolodó alak után.

- Hey, mesélj csak! - rohantak le azonnal a barátaim. Lolo és Ádi csak tisztes távolból figyelték, ahogy aprólékosan kifaggatnak az inkvizítoraim.

- Mit? - tettem az ártatlant, de nem jött be.

- Először is, ez AZ a Mattia volt? - kérdezte Zsolti.

- Hülye - torkolta le Noncsi. - Naná, hogy ő volt. Nem láttad, hogy hogy néztek egymásra?

- Édesem, ha neked nem kell, én bevállalom - emelgette a szemöldökét Roni.

- Te csak maradj a testnevelők gyöngyénél - mordultam rá.

- Óhóhó, ez úgy hangzott, mintha féltékeny lennél? - vigyorodott el Réka.

- Nem vagyok - csattantam fel idegesen, de valahol belül be kellett vallanom magamnak, hogy felkavart a találkozás.

- Oké, szerintem most ezt ne firtassuk, mert lassan kezdődik a meccs és a herceged nem tud szerencse puszi nélkül pályára lépni - érkezett a megmentésemre Lorenzo. Hálásan pislogtam rá, de tudtam, hogy otthon el kell majd magyaráznom a viselkedésem okát a többieknek.

- Hova megyünk? - nézelődött Zsolti kíváncsian, miután elindultam az öltözők felé és ők követtek.

- Mindjárt megtudod - kacsintottam rá, majd befordultam a megszokott sarkon és szembe találtam magam egy csapat piros-feketébe öltözött focistával.

- Na nézd csak, kit fújt ide a szél? - hallottam meg kedvenc kapitányom hangját. - Ciao Lexy! Ugye szerencsét hozol ma nekünk?

- Szia Monti! Remélem - öleltem át, majd a többieknek is köszöntem. - Míg el nem felejtem, ők itt a barátaim - mutattam a hátam mögött szótlanul álldogáló csoportra.

Hosszas bemutatkozás vette kezdetét aminek a végére a többiek is feloldódtak. Éppen egy régi sztorin nevettünk, mikor Vera megugrott és lendületből pofon vágta a mögötte álló focistát.

- Hogy rohadj meg! - káromkodta el magát magyarul és szikrákat szóró szemekkel nézett az arcát tapogató Balotellire. - Te normális vagy?

- Bocs cica, de nem tudtam kihagyni - vigyorgott az olasz csődör a lányra, akinek dühös arca már a piros és a lila színeiben pompázott.

- Ha mégegyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed és feldugom a seggedbe - fenyegette meg a nála majd két fejjel magasabb focistát.

- Nálatok minden csaj ilyen harcias? - nézett rám a csatár -, mert ha igen, akkor már költözök is oda - nyomott egy puszit Vera hajába, aki undorodva elhúzódott tőle.

Röhögve figyeltük, ahogy szemeit forgatva megrázta a fejét.

- Már csak te hiányoznál oda - morogta az orra alá és megkönnyebbült sóhajjal figyelte, ahogy a zaklatója eltűnik a körünkből.

- Ez mi a fene volt? - kerekedtek el Zsolti szemei.

- Belecsípett a seggembe - simogatta fájdalmas arccal az említett testrészét.

- Karakán csaj vagy - emelte pacsira a kezét Mexes, és Roni belecsapott.

Vigyorogva figyeltem, ahogy a régi és az új barátaim megismerkednek egymással.

- Hiányoztál szépségem - ölelt át hátulról valaki, és akinek az illata bekúszott az orromba, mosolygásra késztetve.

- Te is - fordultam meg a karjaiba és időm sem volt tekintetemmel elidőzni az arcán, mert ajkai hevesen birtokba vették az enyémeket.

- Hé, mi is itt vagyunk - jutott el hozzám a tudatom homályos ködén át a többiek nevetése.

Nehezen, de megszakítottuk a csókot és én végre elmerülhettem azokban a csodás csokibarna íriszekben.

- Fáradt vagy - húztam végig a mutató ujjamat a szeme alatt kirajzolódó karikákon.

- Egy kicsit - sóhajtott fel. - De most már bemutathatnád a barátaidat, mert mindjárt lenézik rólam a ruháimat - súgta a fülembe, mire mellkason csaptam.

- Nos - köszörültem meg a torkom, mert most vettem észre, hogy tényleg mindenki minket nézett - Ő Stephan, skypon már láttátok és beszéltetek is vele. Ők pedig ...

- Ne - állított meg. - Majd én, kíváncsi vagyok, mennyire emlékszem a nevetekre - nézett kedvesen a barátaimra. - Te vagy Zsolti - ejtette ki furán a fiú nevét, aki elnevette magát.

- Igen, bár ez nem volt nehéz, mert én vagyok az egyetlen fiú - fogtak kezet.

- Jó, ez igaz - vonta meg a vállát kuncogva. - Na lássuk csak - pislogott a lányokra. - Te lehetsz Noémi - billentette oldalra a fejét és úgy nézett az előtte állóra.

- Talált süllyedt - nevetett fel az említett és két puszi után értetlenül nézett a focistára. - Honnan?

- Mert te vagy a legkisebb - húzta be a nyakát Stephan, de közben rossz fiúsan vigyorgott.

- Na tudod mit? Kapd be! - csóválta meg nevetve a fejét az apró termetű lány.

- És akkor már csak ti vagytok - simított végig gondolkodva az állán.

- Na most légy okos Domokos - húzta széles mosolyra a száját Vera.

Stephan egy ideig nézte őket, de nem tudott dönteni. Aztán hirtelen felcsillantak a szemei és halkan megjegyezte.

- Lolo és Ádi csókolóznak - erre a mondatra Rea azonnal az említettekre kapta a fejét, mire az érintettek csak értetlen pislogásba kezdtek. - Te vagy Réka - nevette el magát a barátom - és akkor te vagy Roni.

- Ez így nem ér - duzzogott a barna hajú lány és csalódott tekintetét elvette a fiúkról. - Becsaptál.

- A cél szentesíti az eszközt - adott neki béke puszit Stephan.

- Na jó, most az egyszer megbocsátok - nevette el magát a barátnőm.

- Nektek nem kell indulnotok? - érdeklődtem jókedvűen.

- Basszus! - csapott a homlokára a focista. - Látjátok? Lexy teljesen elveszi az eszemet - húzott magához. - Szerencsecsók nélkül viszont nem megyek sehova - nyomta ajkait az enyémekre. Kezeim azonnal a nyakába kúsztak és viszonoztam az édes kényeztetést. Mosolyogva váltunk el egymástól. - Drukkolj nekünk! - súgta a számba.

- Naná - kacsintottam rá, majd egy utolsó csókocska után, idióta vigyorral az arcomon figyeltem ahogy a többiekkel elindul a pályára.

- Föld hívja Lexyt, jelentkezz! - lökött oldalba Roni. - De szép is a szerelem - vigyorgott rám gonoszul.

- Fogd be! - mordultam rá teljesen elvörösödve.

- Nem akarok belepofádzani, de nem ülhetnénk már le a helyünkre? - kérdezte Zsolti türelmetlenül.

- Jó volna! - kontrázott rá Noncsi is, míg Réka rózsaszín cukormázon át figyelte, ahogy Ádi magához húzza Lolot egy csókra.

- Awww, de édesek - suttogta elérzékenyülve.

Megforgattam a szemeimet, majd intettem nekik, hogy kövessenek. Felsétáltunk a VIP páholyba, ahol elfoglaltuk a helyünket. Magunkat nem meghazudtolva élveztük a tökéletes kiszolgálást, majd figyelmünket a pályára lépő csapatokra irányítottuk.