Lexy

Kínkeservvel jött el a hétvége, ami nem volt éppen probléma mentes. Damiano lassan az őrületbe kergetett a nyomulásával. Stephant egész héten nem láttam, mert edzőtáborban volt és a Roma elleni meccsre készült. Igaz, hogy beszéltünk telefonon, de csak néhány szót, mert a hangján hallottam, hogy rettenetesen fáradt, így inkább pihenni küldtem. Jelenleg az egyetlen jó dolog az életemben Lolo és Ádi barátsága volt.

- Lexy - hallottam meg egy ismerős hangot miközben az álom és az ébrenlét peremén egyensúlyoztam. - Ébresztő!

- Csak még egy kicsit - könyörögtem és arcomat a párnámba fúrtam.

- Tőlem addig alhatsz ameddig akarsz, de nem hiszem, hogy a barátaid örülnének neki, ha lekésnéd a találkozót.

- Milyen nap van? -ültem fel csomóba zsugorodott gyomorral.

- Szombat - mosolyodott el anya. - Egy óra múlva érkezik a busz.

- A fenébe - ugrottam ki az ágyból, de a takaró a bokámra tekeredett így egy hatalmas puffanással értem padlót. - Aú - dörzsöltem meg a fájó térdemet. - Miért nem keltettél előbb? - néztem csúnyán jóanyámra, aki fejcsóválva figyelte a bénázásomat.

- Kétszer is szóltam, de meg sem hallottad.

- Basszus, basszus, basszus - álltam fel a padlóról majd a szekrényemhez léptem. Előkaptam egy kényelmes nadrágot, egy egyszerű pólót és kezemben a szerzeményeimmel a fürdőbe siettem. Egy gyors zuhanyzás után felöltöztem és összekötöttem a rasztáimat. Amint végeztem gyorsan rendet tettem a szobámban és csak utána indultam le a konyhába, ahol már készen várt a reggelim az asztalon.

- Köszi - néztem hálásan anyára, aki csak halványan elmosolyodott.

- Végül is hányan alszanak itt? - kérdezte néhány pillanat múlva.

- Ö...Roni, Réka, Noncsi és Zsolti biztosan. A többieket nem tudom.

- Többieket?

- Tomira, Petire, Zolira, Dórira és Regire gondolok - soroltam fel a neveket. - Ők még bizonytalanok, azt sem tudom, hogy jönnek.e?

- Egyszóval megint csupa ágy lesz a szobád - vigyorodott el anya.

- Ja, akárcsak otthon - sóhajtottam fel miközben emlékeim közt felvillantak a régi hétvégi képek, ahol mindannyian nálunk aludtunk, egy szobában, egy kupacban.

- A régi szép idők. De azért jó lenne, ha küldenél egy sms-t, hogy mégis hány emberre főzzek.

- Oké - bólintottam, majd az órámra néztem. - A rohadt életbe. El fogok késni - ugrottam fel, majd egy puszit nyomtam anya arcára és már száguldottam is ki a bejáraton, ahol beleütköztem két ott ácsorgó srácba. - Sziasztok! Hát ti?

- Csak nem gondoltad, hogy kihagyjuk a nagy találkozást? - kérdezte Lolo és magához húzva megpuszilt.

- Hé ti, még a végén féltékeny leszek - nézett ránk tettetett morcossággal Ádi, de aztán elnevette magát. - Szia Lex! Mehetünk?

- Ti most komolyan eljöttök velem? - néztem rájuk döbbenten.

- Persze - vágta rá a szőke barátom. - Vagy nem szeretnéd? - bizonytalanodott el ahogy az arcomra nézett.

- Dehogy nem! - vágtam rá azonnal. - Csak megleptetek, hogy emlékeztetek rá, hogy mikor jönnek - rántottam meg a vállamat.

- Lexy, szeretünk, így egyértelmű, hogy minden fontos ami veled történik.

Hálás mosolyt villantottam rájuk, majd elindultunk a buszpályaudvar felé a megbeszélt találkozóra. Út közben a suliról dumáltunk és az idióta hódolómról, aki egyszerűen nem akart rólam lekopni, bármit is tettem.

- Én a helyedben már szóltam volna Stephannak - mondta Lolo.

- Nem akarok, mert épp elég gondja van így is - sóhajtottam fel.

- De Damiano egyre pofátlanabb lesz és nem szeretném, ha valami olyat tenne veled, amit te nem szeretnél - nézett rám a barátom kölyökkutya szemekkel.

- Édes vagy, de eddig is sikerült leszerelnem - bizonygattam.

- Tudom, de féltelek - biggyesztette le az ajkait.

- Olyan édes vagy, de nem kell - simogattam meg az arcát. - A magyar lányokat kemény fából faragták.

- Ha nem tudnám, hogy ő az én barátom, azt gondolnám, hogy együtt vagytok - nevette el magát Ádi. - Egyszerűen annyira egymásra vagytok hangolva, hogy az már félelmetes - rázta meg hitetlenkedve a fejét, de látszott rajta, hogy nem haragszik.

- Nem tehetek róla, hogy olyan a kisugárzásom, hogy a fiúk mellette a csajokat is bevonzom. Ez kérlek szépen adottság - bohóckodott Lorenzo amin mi nagyon jókat derültünk.

Időközben megérkeztünk a célunkhoz és megálltunk egy padnál. Remegő gyomorral néztem szét a rengeteg ember közt. Egyetlen dolog kattogott a fejemben, mégpedig az, hogy nem sokára újra láthatom a barátaimat.

- Alessia! - süvöltött ekkor végig egy rettenetesen régen hallott, ismerős hang a levegőben.

Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam a régi osztályom első hírnökeit, akik akkor kászálódtak le egy turista buszról.

- Roniiiiiiii! - indultak meg a lábaim a barátosnőm felé. Néhány méter után, mikor elé értem, a nyakába ugrottam.

- Mi a picsa? - röhögött fel, de ő is megölelgetett.

- Ciao Lexy! - hallatszódott mindenhonnan amitől nekem könnyek futották el a szemeimet. Minden barátom megölelgetett és rengeteg kérdést zúdult a nyakamba egyszerre.

- Oké, oké! Majd lesz időtök kikérdezni Alexát. Most hagyjatok neki egy kis levegőt - szólalt meg mögöttem a volt osztályfőnököm hangja.

- Marcsi néni? - fordultam a nő felé. - De jó, hogy látom.

- Én is örülök neked - ölelt magához kedvesen. - Azóta sincs még egy akkora száj a suliban, mint ami neked volt.

- Nekem is hiányzott - vigyorodtam el. - Sütött nekem sütit? - pislogtam rá ártatlan képpel, mert tudni kell, hogy a tanárnőm hadilábon áll a konyhai munka eme vállfajával.

- Ne szemtelenkedj - emelte rám a mutatóujját fenyegetően, de csak kinevettük. - És most már igazán bemutathatnád a barátaidat nekünk - nézett a hátam mögé, ahol Lolo és Ádi álldogáltak kissé megszeppenve.

- De hülye vagyok - csaptam a homlokomra.

- Ezt eddig is tudtuk - szólalt meg Zsolti és elvigyorodott.

- Kusika - intettem le. - Na szóval. Ő itt Lorenzo és Ádám - mutattam a két fiúra - ők pedig...Marcsi néni és a többiek. Hagy ne kelljen felsorolnom most mindenkit - húztam el a számat. - Majd úgyis megismerkedtek nálunk.

- Csókolom és sziasztok - szólalt meg hirtelen Ádi magyarul, mire mindenki elhűlve nézett rá.

- Ja, elfelejtettem, hogy Ádám is magyar - vigyorodtam el. Állítom az utóbbi egy hétben nem volt ilyen jókedvem, mint most mióta megláttam a barátaimat.

- Rendben - szedte össze maradék ép eszét a volt tanárnőm. - Anyuddal már mindent lebeszéltem. Hétfőn délelőtt tizenegykor találkozunk ugyanitt. Érthető voltam? - nézett a barátaimra, akik boldogan bólintottak. - Ha elkéstek, akkor itt maradtok.

- Ezzel most nagyon megtetszett minket ijeszteni - röhögött fel Roni.

- Veronika - mordult rá Marcsi néni. - Ne akard, hogy feltegyelek a következő járatra és haza küldjelek.

- Nem tenné meg - vigyorgott az említett. - Akkor nem lenne aki segítene Pöstyéni szeletet sütni - nézett rá diadalmasan a barátnőm.

- Áh, nem is bánom, hogy egy kis ideig nem lesztek velünk - mosolyodott el. - Legalább kipihenlek titeket.

- Akkor ki jön? - néztem végig a többieken, mire felsorakoztak előttem. - Roni, Zsolti, Noncsi és hol van Réka? - néztem körül kérdőn.

- Fogadjunk, megint Lolozik - sóhajtott fel Zsolti, majd bekiabált a buszba. - Réka! Indulunk Lexyékhez!

- Rólam volt szó? - kérdezte halkan a szőke barátom.

- Nem, Réka egy játékkal játszik, aminek a neve Lol. Ő egy büdös nagy kocka - nevettem el magam a fiúk értetlen arckifejezését látva.

- Ki beszél itt rólam? - jelent meg végre a lány a busz ajtajában.

- Mindenki, aki arra vár, hogy elinduljunk - csóváltam meg a fejemet.

- Itt vagyok - tárta szét a karjait, majd a tekintete megakadt a szőke barátomon. - Úristen, de édes - sikkantotta és mire észbe kaptunk, már Lolo nyakában lógott.