Lorenzo

Hitetlenkedve néztem az előttem állóra. Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem elé.

- Mit keresel te itt? - kérdeztem meglepően magas hangon.

- Én is örülök, hogy látlak Innamorato (Édesem) - vigyorgott rám gúnyosan miközben elpöckölte az ujjai közül a csikket és ellökte magát a faltól.

- Azt kérdeztem minek jöttél ide? - találtam végre a hangomra és bátran a szemeibe néztem.

- Talán, hogy jelezzem, hogy visszajöttem - vonta meg nem törődöm módon a vállát majd átnézett a túloldalra ahol Ádám és Lexy árgus szemekkel figyelte minden mozdulatunkat. - Ja meg hogy tudassam mindenkivel, hogy te az enyém vagy - rántott magához hirtelen. Időm sem volt tiltakozni és ajkait máris durván az enyémekre szorította. Ledermedve éreztem meg kutakodó nyelvét, de ahogy megéreztem a cigaretta keserű ízét, azonnal észhez tértem.

- Mégis mi a fenét képzelsz magadról? - ordítottam a képébe. Fél szemmel láttam, hogy Lexy alig tudja visszatartani a barátomat, aki a hanglejtéséből ítélve nem túl szép szavakkal illette az ázsiai fiút a saját anyanyelvét használva. - Semmi jogod sincs kijelenteni, hogy a tiéd vagyok, ami amúgy is egy óriási hazugság lenne. Megdugtál és itt hagytál, mint egy útszéli ribancot - vetettem rá egy undorodó pillantást.

- Imádom, hogy olyan kis heves vagy - simított végig az arcomon, de elkaptam a fejemet, hogy lerázzam az érintését magamról.

- Tűnj el Hiroto! Hagyj engem békén! - indultam volna vissza a barátaimhoz, de megragadta a csuklómat és maga felé fordított.

- Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen! Nem akarok leszállni rólad -vigyorgott rám vészjóslóan. - Nyugodtan megmondhatod a kis barátodnak, hogy megérkezett a konkurencia - nevetett fel majd jobb keze középső ujját benyálazta és a számhoz nyomta. - Ciao Bello Lorenzo - mosolyodott el gonoszul majd kezeit a zsebébe süllyesztette és lezser tartással elsétált.

Mintha egy rémálomból ébrednék, úgy botorkáltam vissza a barátaimhoz.

- Mi illetve ki a fene volt ez? - ugrott elém Ádám, míg Lexy aggódva fürkészte az arcomat.

- Jól vagy? - kérdezte halkan.

- Nem... vagyis nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Most per pillanat úgy érzem magam, mint akit fejbe kólintottak egy bunkósbottal.

- Elárulnátok végre, hogy ki a faszom volt ez a seggfej? És miért smárolta le az ÉN barátomat? - lengette meg a kezét előttünk Ádi.

Megütközve néztem rá, hiszen amit mondott és ahogy mondta az nem illett hozzá. Úgy tűnt, hogy ez a kis affér kihozta őt a sodrából. Egy pillanatig bámultam az arcát és nem tudtam eldönteni, hogy mennyit mondjak el az egészből. Végül erőt vettem magamon és belekezdtem.

- Ő volt Hiroto - ejtettem ki undorodva a nevét. - Ő... - nem tudtam, hogy mit mondjak róla, így segélykérőn néztem a barátnőmre.

- Hiro egy köcsög - összegezte egyszerűen a tényeket Lexy. - Kihasználta Lolot majd lelépett.

- Akkor te meg ő...? - kérdezte fájdalmas arccal Ádám. - Mármint ti...szóval jártatok? Ő az exed?

Keserű nevetés hagyta el a számat.

- Nem - biggyesztettem le az ajkaimat. - Hiroto csak megdugott majd közölte, hogy elutazik Japánba - fátyolosodott el a tekintetem vissza emlékezve, de aztán megembereltem magam és felemeltem a fejemet, hogy az előttem álló fiú szemeibe nézhessek. - Soha nem aláztak még meg annyira, de túl tettem rajta magam.

Figyeltem Ádám érzéseit, amiket könnyedén letudtam olvasni az arcáról. Szörnyülködés, undor, harag ezek voltak a legrosszabbak. Elszégyelltem magam és lelkiekben már készültem rá, hogy most ő is itt fog hagyni, de teljesen megdöbbentem, mikor hirtelen magához húzott és a fülembe suttogott.

- Ha ezt tudom, biztosan nem engedtem volna, hogy vigyorogva távozzon. Aki téged bánt, velem húz ujjat! - nyomott egy apró csókot az ajkaimra, ami feledtette velem a cigarettától kesernyés ízt, mert ennél édesebb dologban még nem volt részem.

Lesokkolt arckifejezésemet látva Lexy elnevette magát.

- Olyan kis husik vagytok - csicseregte miközben kezeit pirosló arcához szorította. Elnevettük magunkat a reakciója láttán.

Elindultunk végre hazafelé. Ádám a kezemért nyúlt és összefűzte az ujjainkat, amit én vörösödve és heves szívveréssel vettem tudomásul.

- Nem semmi páros vagytok ti - csóválta meg nevetve a fejét néhány méter megtétele után. - Az egyik kikezd az iskola rémével, a másikért meg meg kell küzdenem a hétfejű exével...

- Na, ő nem az exem! Nem is kezdtem ki vele! - kiáltottunk fel szinte egyszerre Lexyvel, hogy aztán egymásra nézve éktelen röhögésben törjünk ki.

Ádi vigyorogva figyelte, ahogy a könnyeinket törölgettük jókedvünkben. Örültem neki, hogy a történtek ellenére is velem maradt. Hiroto árulása után nem hittem volna, hogy bárkiben is bízni fogok, de úgy éreztem, hogy ez a fiú itt mellettem megérdemli, hogy adjak neki egy esélyt.

Az utunk rövidnek tűnt, főleg miután elbúcsúztunk a raszta lánytól és az én otthonomig meg sem álltunk. Szinte észre sem vettem és már a kapunk előtt ácsorogtunk.

- Megérkeztünk - sóhajtottam bánatosan.

- Egy utcával feljebb lakunk - mosolygott rám csibészesen a srác. - Ha nem gond, reggel érted jövök.

- Nem, persze hogy nem - vágtam rá talán túl hirtelen , de aztán bennem rekedt a szó mikor belenéztem Ádám elsötétült szemeibe. A pillanat tört része alatt találtam magam a kerítésünkre szorítva, Ádi ajkaival a számon. Jóleső nyögéssel engedtem utat kutakodó nyelvének. Percekig kényeztettük egymást, majd zihálva, mosollyal az arcunkon néztünk egymás szemébe.

- Mennem kell - sóhajtott fel mire elszomorodtam. - Viszont reggel itt foglak várni - simított végig az arcomon kedvesen majd egy aprócska csók után magamra hagyott.

Fejemet a kerítésnek döntöttem és felnéztem a felhőkre. Boldog voltam és úgy éreztem, ezt senki nem veheti el tőlem, de tévedtem. Ahogy beléptem a házba, összefutottam a bátyámmal, aki undorodva nézett rám.

- Neked már a saját otthonod se szent - köpött mellém a padlóra. - Bár, ha belegondolok, így legalább lesz okom megvigasztalni a barátnődet - nevetett fel őrült módjára, amitől még a hideg is kirázott.