Lexy

Órák óta fekszem az ágyamon és bámulom a plafont. Arcomra levakarhatatlanul ránőtt a mosoly, ami tegnap óta ott virít.

- Menj csak be! - hallom meg anya hangját. - Szerintem teljesen el van varázsolva, de hátha miattad visszatér hozzánk, földi halandók közé - nevet fel.

Mivel nem látja, így vágok egy grimaszt és kinyújtom a nyelvem a csukott ajtóra, ami abban a pillanatban kinyílik és Lorenzo szőke feje tűnik fel benne.

- Szép kis fogadtatás - kerekednek el a szemei.

- Bocsi - ülök fel -, nem neked szántam, hanem annak a valakinek, aki mögötted áll és még mindig rajtam röhög.

- Csak szólni akartam, hogy elmentünk vásárolni és a fiúkat is magunkkal visszük. - Int be az ajtón anya, majd hangosan nevetve távozik

- Egyszer begolyózom tőle - mormogom az orrom alá. Lolo leül mellém és szótlanul vizslatni kezd. Pillanatokon belül hatalmas vigyor ül ki az arcára.

- Mi van? - nézek rá zavartan.

- Összejöttetek - jelenti ki, amitől nekem leesik az állam.

- Ezt...honnan? - kérdezem.

- Úgy csillognak a szemeid, mintha egész éjjel políroztad volna őket. Anyud szerint el varázsolódtál, ráadásul úgy vigyorogsz, mint a vadalma - sorolja a tüneteimet. - Mondjuk az sem elhanyagolható tény, hogy tegnap éjjel vele voltál, mikor hívtalak. Mesélj csak!

- Oké - nézek rá, majd én is jobban szemügyre veszem őt. - Háh, doktor Lorenzo úgy látszik, fertőző vagyok - villantok rá egy pimasz mosolyt amit nem tud hova tenni. - A tüneteid megegyeznek az enyémekkel - mutatok a szememre és a számra. A szőke fiú elpirul miután felfogja, hogy miről is beszélek.

- Gyere - dőlök végig az ágyamon magammal húzva őt is. Egymás mellett fekszünk és percekig csak a gondolatainkat rendezgetjük. Várjuk, hogy a másik szólaljon meg először. Én unom meg hamarabb a várakozást.

- Kezd te! - nézek Lolóra. - Te léptél le hamarabb a jakuzáddal - fordulok felé.

- Hiroto nem jakuza - ejti ki a fiú nevét áhítattal.

- Csak hülyülök - lököm vállba. - Mond már mi volt! - türelmetlenkedek.

- El vitt sétálni - könyököl fel és mesélni kezd. - Rengeteget beszélgettünk. Annyira kedves, aranyos és olyan jóképű - néz álmodozva maga elé. - Megbeszéltük, hogy még találkozunk - komorodik el az arca, majd folytatja. - Sajnos nemsokára vissza kell mennie Japánba, de azt mondta, hogy amint tud meglátogat - sóhajt fel. - Ja és megcsókolt - süti le a szemeit.

Úgy ugrom fel, mint akit a bolha csípett meg.

- Miiiiii!? Ezt csak így mondod? Milyen volt? - zúdítom rá a kérdéseimet.

- Uh - mosolyodik el az emléktől. - Elképesztő! Olyan volt, mintha még sose csináltam volna, pedig volt már egy pár pasim, de életemben nem éreztem még ilyet - dől vissza az ágyamra. - Azt hiszem, szerelmes vagyok - suttogja lehunyt szemekkel.

Tudom, hogy nem ez a legjobb pillanat, de muszáj elmondanom neki Honda intelmét.

- Lolo - ülök fel törökülésbe, hogy jobban rálássak az arcára. - Honda azt mondta, hogy vigyázz vele, mert szereti kihasználni az embereket.

Először döbbenten kerekednek el a szemei, majd mérgesen összeszűkíti őket.

- Miért kell elrontani a kedvemet?

- Nem akarom elrontani, csak azt mondom, amit a nagybátyja közölt velem - mentegetőzöm.

- Nem is tud róla semmit - szorítja ökölbe a kezeit. - Hiroto nem olyan. Ő... ő annyira más, mint akikkel eddig jártam. Sokkal komolyabb, férfiasabb. Soha nem bántana meg - mondja teljes meggyőződéssel.

- Elhiszem - bólogatok -, de azért figyelj oda, mert nem szeretném, ha összetörné a szívedet.

- Nem fogja - mosolyodik el.

- Remélem is, mert akkor velem gyűlik meg a baja - ölelem magamhoz a szőke fiút. - Apropó - nézek a szemébe. - Még meg sem köszöntem a tegnapi bulit. Köszönöm - nyomok egy cuppanós puszit az arcára. - El sem hiszem, hogy egyedül hoztad össze - nézek rá elismerően, amitől elpirul.

- Semmiség volt - bagatelizálja el a dolgot, majd huncutul rám emeli a tekintetét. - Jó kis terelés, de nem jött össze. Mesélj csak, mit is csináltál te éjjel a Fáraóval kettesben?

Most rajtam a sor, hogy a visszaemlékezéstől elpiruljak és nagyot sóhajtva hátradőljek az ágyon.

- Az egész azzal kezdődött, hogy felkért táncolni - kezdek bele a történetbe és utána csak mondom a magamét, elmesélve neki minden apró dolgot amit közben éreztem.

- És annyira édes volt mikor újra és újra kimondta, minden szó után csókot adva. Olyan finom, puha a szája - merengek el.

- Úúú! Úgy látom, itt valaki fülig szerelmes - vigyorog rám Lorenzo.

- Fülig? A fejem búbjáig - vallom be neki.

- És, ennyi? Lesz folytatás? - kíváncsiskodik tovább.

- Megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője - hajtom le a fejem, így nem láthatom a barátom döbbent arcát.

- Mit válaszoltál? - kérdezi suttogva.

Lehunyom a szemeimet és magam elé képzelem a tegnapi jelenetet. Stephan arcát, mikor válaszoltam.

- Időt kértem, hogy átgondolhassam - nyögöm ki.

- Te hülye vagy? - csattan fel Lolo és felül az ágyon. - Stephan El Shaarawy megkér, hogy legyél a nője, te pedig időt kérsz? Orvos látott már? - csóválja rosszallóan a fejét.

- Érts meg - nézek rá esdeklőn -, ez nekem új. Ő egy híres focista, nem tudhatom mennyire gondolja komolyan - magyarázkodom összevissza.

- Szerinted, ha nem gondolná úgy, feltette volna a kérdést?

Letaglózva nézek magam elé, majd csüggedten veszem tudomásul, hogy igaza van.

- Szerinted elcsesztem?

- Reménykedj benne, hogy nem. Miben maradtatok?

- Haza hozott és úgy beszéltük meg, hogy majd találkozunk.

Szemeim elé bekúszik a focista csalódott arca. Istenem, mekkora egy barom vagyok! Ezt jól elszúrtam!