Lexy

- Gyertek, megyünk - nyújtottam a kezem a kicsik felé, Medox meg is fogta és szorosan hozzám bújt. Elsőre mindenkivel távolságtartó volt, de ha felengedett, akkor le sem lehetett lőni. Dárius csak döbbenten nézte a focis posztereiről ismert játékosokat, akik pont akkor értek elénk, mikor indulni akartunk.

- Ciao, Bella! - köszönt rám a Milán 45-ös játékosa.

- Buongiorno! - szedtem össze olasz nyelvtudásomat és magamban hálát rebegtem Marcsi néninek, aki keményen vette a nyelvtanulást és megmutatta nekünk az olasz nyelv szépségeit. El akartam lépni mellettük, de Balotelli nem hagyta. Mindig arra lépett, amerre én.

- Scusa - emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézzek és azon keresztül küldjem el a fenébe. Úgy látszik hatott a gyilkos tekintet, mert döbbenten lépett el előlem és engedett utamra. Én pedig még mindig Medox kezét szorongatva, Dáriust magam előtt tolva indultam el a stadion felé, remélve, hogy anya már végzett a munkájával. Az oldalvonalnál Dárius megállt és megfordult.

- Maradjunk - nézett könyörgőn a szemembe.

- Minek? - csattantam fel mérgesen, de nem miatta, hanem az előbb lezajlott jelenet miatt.

- Szeretném nézni őket.

- Én is, én is - lelkendezett a kicsi is. Megadón felsóhajtottam, mire két oldalról kaptam egy-egy puszit.

Felnézve láttam, hogy a 92-es minket néz és halványan elmosolyodik. Akaratlanul is viszonoztam a gesztust. Leültünk a kispadra. A fiúk suttogva beszélgettek a cselekről, a rúgásokról, amit az öt focista mutatott be. Én elmerültem a blogok világában és csak néha-néha néztem fel, hogy megnézzem, mit csinálnak a focisták. Ilyenkor mindig találkozott a tekintetem egy barna szempárral. Egy ilyen találkozáskor, nem kaptam el a fejem, hanem hagytam, hogy elmerüljek a csatár vonásaiban. Tetszett amit láttam, nem csak most, már régebben is, de találkozni vele felkavaró volt. Eszembe jutottak a dolgok, amiket olvastam róla anno. A Fáraó, ez volt a beceneve. Nem tudom miért, talán extrém hajviselete, vagy egyiptomi születésű apja miatt ragadt rá ez a név. Kölyök képével, édes mosolyával, teljesen levett a lábamról. Azzal a mosollyal, amit most rám villantott, mikor észre vette, hogy percek óta őt bámulom. Zavartan sütöttem le a fejemet. Hálás voltam a sorsnak, mikor megszólalt a telefonomon a Barca induló. Gyorsan fogadtam a hívást.

- Szia kicsim - hallottam meg anya hangját. - Kész vagyok, hozhatod a fiúkat és már megyünk is haza.

- Mindjárt ott vagyunk - válaszoltam és kinyomtam a hívást. - Fiúk - szóltam az öcséimnek, akik tátott szájjal nézték Kaká, Matri, Sciglio, Balotelli és El Shaaraway trükkjeit -, indulunk.

- Még egy kicsit - könyörögtek teljes egyetértésben, de a szemüket nem vették le a pályán zajló eseményekről.

- Most - léptem eléjük. - Anya hívott, megyünk haza - fogtam kézen a kicsit és elindultam. Dárius kelletlenül indult el mögöttünk.

- Szerelmes vagy? - kérdezte a kicsi, rám emelve huncut pofiját.

- Nem, miért? - értetlenkedtem.

- Mert láttad Shaarawayt - vigyorgott továbbra is.

- Attól mert látta, még nem lesz szerelmes - adta a nagyfiút Dárius.

- Ott a pont - jelentettem ki, majd hogy gyorsabban haladjunk, felvettem Medoxot az ölembe. - Úh, bakker, sózsák vagy - mondtam neki, miközben egy puszit nyomtam az arcára.

- Az te vagy - vigyorgott, miközben ő is megpuszilt. - Téged néznek - jelentette ki tök természetesen, mire nekem összeugrott a gyomrom. Dárius megfordult mielőtt még szólhattam volna, hogy ne tegye.

- Ja, elég durván hesszelik a segged - röhögött fel és ezekre a szavakra, már én is hátra fordultam. Tényleg engem néztek. Kicsit oldalra döntött fejjel, úgy álltak ott, mint valami elcseszett piros-fekete szobrok. Hangosan felkacagtam és tovább sétáltam a fiúkkal. A kijáróból még visszanéztem, akkor már csak egy ember tekintetével találkoztam. Rám mosolygott, amit viszonoztam. Intésre emelte a kezét és én visszaintettem, majd beléptem a stadion folyosójára és megkerestem anyát.