Reggel Sam keltett egy hívással,amit hajnal hatkor intézett felém,mondván nem tudott aludni,annyira izgult a költözés miatt... Miután kidühöngtem magam az időzítése miatt és tájékoztattam,hogy nálam a nap hétvégén minimum 10-kor kezdődik,segítettem neki a cipekedésben és a pakolásban. Röpke öt óra alatt berendezkedett Jane egykori szobájába,majd az egész napot filmezéssel és punnyadással töltöttük.

A hétvége gyorsan véget ért,az azt követő hét pedig annál is gyorsabban elrepült. Négyig dolgoztunk,majd ki-ki ment a maga dolgára. Sam a sminkes tanfolyamra járt be esténként én pedig Adam társaságát kerestem fel,akivel változatos módon ütöttük el az időt. Volt hogy kimásztunk a házuk tetejére,majd doboz számra szívuk a cigit,s az is megesett,hogy ellátogattunk a közeli skate-parkba egy kicsit deszkázni és ökörködni a haverokkal. Még a hét folyamán Vic és Kate is kiköltözött,akik egy könnyes búcsú után megígérték,hogy majd hívnak,s várnak látogatóba hozzájuk és a születendő babájukhoz is. Keserű mosollyal,de bólintottam,igyekezve elhinni minden szavukat,remélve attól igazak lesznek.
Szokatlan volt,amikor az erkélyemen pöfékeltem,senki nem szólt át,s hívta fel a figyelmemet(persze teljesen feleslegesen) a dohányzás veszélyeire,senki nem nyomott lapot,és ecsetet a kezembe,senki nem rótt meg,hogy óvatosabban mozogjak az erkélyek közt,le ne essek. Senki nem törődött velem. Vicet elveszteni olyan volt,mint egy bátyám elhagyni. Vele mindig is közvetlenebb és mélyebb volt a kapcsolatom,mint Kate-tel,tekintve,hogy ő már lassan négy éve a szomszédom. Ő még apám is ismerte,akit Kat még csak nem is látott... Hiányzanak. Mindketten.

-De Sammy,én a szobámban is elvagyok,észre sem veszed hogy élek...-próbáltam meggyőzni a most kattantnak tűnő szőkeséget.
-Nem. Elmész,sétálsz egyet,utána pedig hazatérsz pontosan egy óra múlva a csodás főztömre.-utasított határozottan.
-Nem segíthetek inkább a főzésben?
-Nem,ez meglepi lesz!-csapta az orromra az ajtót.
-Micsoda bolond nőszeméllyel cuccoltam össze...-morogtam.
-Hallottam ám!-jött a válasz a túloldalról,s jobbnak láttam eliszkolni.
Céltalanul lődörögtem a környéken,egészen addig amíg egy a házunk elé parkoló teherautó fel nem keltette a figyelmemet. Először egy nagydarab,magas,izmos férfi majd az anyós ülés felől egy vékony,fiúnak kicsit alacsony srác szállt ki. Egy padra leülve néztem,amint jó pár vaskos bőröndöt szednek le a csomagtérből,s viszik be azt a társas házba. Vizsgálódásom eredményeképp lássacskán arra a megállapításra jutottam,valószínűleg testvérek. Arcuk hasonló volt,kék szemük kiragyogott sápadt bőrükből. Az alacsonyabb fiatalabbnak tűnt,de jóval komolyabbnak is,mint az őt állandóan ugrató bátyja. Fekete ruhát hordott,amelybe szinte beleolvadt vállig erő sötét haja,két ajakpiercingje is volt,közvetlenül egymás mellett,szintúgy fekete színben pompázva. Mielőtt még a magasabb férfit is szemügyre vehettem volna,kezet ráztak és elhajtott. Órámra pillantva konstatáltam,hogy letelt az egy óra,s hivatalosan is haza mehetek. Gondoltam a srác nyomába szegődök,hisz ugyanoda megyünk,talán meg is ismerhetem...ja,ez egy rossz ötlet volt részemről. Épp hogy utól értem,megfordult,hideg kékségeit rám emelve megszólalt.
-Kislány,nincs életed,hogy engem kell bámulnod és követned?-vonta fel tökéletes szemöldökeit.
Hogy ez mekkora egy bunkó...
-Én itt lakom.-nyögtem ki felocsúdva döbbenetemből. Nem voltam hozzászokva,hogy nekem szóljon be bárki is,általában én voltam a piszkálódó fél.
-Attól még nem változott a véleményem. Hagyj békén.-mondta  még mindig kifejezéstelen arccal,enyhén fenyegető hangsúllyal. Felkapta nehéznek tűnő bőröndjét,s otthagyott. Megalázott a saját lakhelyemen,elutasította a közeledésem és én ezeknek ellenére is csak arra tudok gondolni,mennyire vonzó...utálnom kéne!
Komótosan,gondolatban magam korholva,számtalanszor pofon vágva másztam meg a lépcsőket,s nyitottam be a lakásunkba.
-Pillanat és kész vagyok!-kiáltotta dalolászva(?) Sammy a konyhából. A helyiségbe lépve finom illat csapta meg az orrom,s fülembe barátnőm kedvenc bandája üvöltött,ami a Blood On The Dance Floor volt.
A sütőt kinyitva meglepetten felkiáltottam.
-Te komolyan képes voltál pizzát sütni?!
-Aha. Tudtam,hogy szereted,nekem pedig ma volt időm is és kedvem is a konyhatündérkedéshez.-felelte vállat vonva.
-Imádlak Asszony!-vigyorogtam a számat nyalva miközben a mennyei mannánkkal szemeztem.
-Tudom.-röhögött.
Míg Ő elvégezte az utolsó simításokat az ébredünkön,én a szobámba vonulva halásztam elő egy cigit a táskámból. Sam nem szerette ha rágyújtottam,ezért igyekeztem a lehető legkisebb,idézem: "bűzzel" lenni a lakásban. Többek között most is kapóra jött az erkélyem. Felületem a korlátra,s nagyot szívtam a már égő dohányból. Szemem akaratlanul is megakadt a szomszédos erkély ajtón,ami tárva-nyitva volt. Lassan három napja zárva,üresen állt,de most mozgolódást és kiszűrődő zajokat érzékeltem. Gondolkodtam,átköszönjek-e,de pillanatokon belül el is ment tőle a kedvem,amint kiderült a bérlő személye.
-Te már megint itt vagy?-döbbent le a felettébb modortalan srác.
-Itt lakom.-ismételtem el.
-Szuper.-felelte,de hangján érezhető volt az ellenszenv irányomba,aminek okát igazából nem értettem.
-Hidd el,részemről a szerencse...-vágtam vissza hasonló mértékű gúnnyal,s letüdőztem a cigim. Pár szavával képes volt úgy felhergelni,hogy már a második szál lógjon a számból.
Vártam,mikor húz már el végre,de ez nem következett be. Hátát a falnak vetve gyújtott rá Ő is.
-Lana,már egy ideje itt szólongatlak,de semmi válasz!-rontott be Sam a szobámba,s azon átvágva felém tartott.-Azt hittem bajod esett!
Na,igen,barátnőm hajlamos a túlzott aggódásra. Azzal szoktam ugratni,hogy biztos a korral jár,mire egy tockos után közli,csak két év van közöttünk.
-Mégis mi bajom eshetne?-forgattam a szemem.
-Mondjuk megszédülsz,s lefordulsz  az általad "biztonságosnak"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.-titulált korlátodról. Vagy megbotlassz a küszöbben és bevered a fejed. Vagy neki méssz a zárt erkély ajtódnak,aminek kitörik az üvege,s elvérzel az üvegszilánkok között.-sorolta rémült arccal,amit a szomszédom egyre szélesebb vigyorral hallgatott. Lefogadom elképzelte...
-Vagy egy denevér kikaparja a szemed,s szemüregen át vérzel el...mondjuk nappal van,de megeshet.-folytatta csodás halálom repertoárját,amit a fiú elfojtott nevetése szakított meg,ami rövidesen köhögéssé alakult át.
-Jól vagy?-nézte riadtan Sammy.
-Oh,hagyd csak,nem kár érte,ha megfullad.-motyogtam.
-Ne legyél ilyen gonosz az új szomszédunkkal!-rázta felém mutató ujját barátnőm.-Hogy hívnak?-mosolygott rá.
-Ricky.-felelte a krákogástól még mindig vöröslő fejjel.
-Én Samantha vagyok,Ő pedig Alana.-mutatott rám.
-Lana.-helyesbítettem. Nem szeretem,ha így hívnak...az iskolát és a sok álszent tanárt juttatják az eszembe,amitől felfordul a gyomrom.
-Szóval Alana...-somolygott elégedetten.-elragadó egy teremtés!
-Lana.-szűrtem fogaim között,s hihetetlen erős kényszert éreztem egy pofonnal elkenni azt a mosolyt a képéről.
-Csupaszív lány,igazi barát.-mosolygott továbbra is Sammy aki nem érzékelte a szarkazmust Rikcky hangjában.
-Meghiszem azt.-bámult továbbra is arrogánsan méricskélve.
-Most mennünk kell,ha nem haragszol.-kezdtem mézes-mázosan.-Még a végen kihűl az ebédünk,ugye Samantha?-próbáltam telepatikus módon üzenni lakótársamnak.
-Aha.-bólogatott bőszen.-Ha szeretnél velünk tarthatsz...van elég kaja mindenkinek.
Valaki öljön meg. Most.
-Áh,nem lehet,még rengeteg dolgom van. Azért köszönöm.
Szaggatottan fújtam ki a bent tartott levegőm,s hálát adtam a jó istennek odafent,hogy nem kell a szobámban ennem.
-Nincs mit,örülünk,hogy megismerhettünk.-bökött oldalba Sam.
-Hogyne,örvendtem.-köptem oda,s már el is tűntem.

-Olyan undok voltál szegény fiúval. Pedig ő szerintem kedvel téged.-kezdte a szidást már az első falat után.
Majdnem félre nyeltem.
-Nem leszek kedves egy bunkóval.-zártam le.-Váltsunk témát. Mi lesz a melóval? Mondott valamit Henry a részmunkaidővel kapcsolatban?
Arca pillanatok alatt elkomorodott.
-Mondott,de nem sok jót. Engem tudnak alkalmazni a továbbiakban is,mivel esti tanfolyamra járok,s ez nincs hatással a beosztásomra. Téged viszont amint megkezdődik az iskola el kell hogy bocsájtsanak...
-Értem.-nyeltem egy hatalmasat.
Valahol a szívem mélyén éreztem,hogy ez lesz,de mint tudjuk,a remény hal meg utoljára.
-Szóval már csak öt napom van.-sokkolt le a tény,hogy utána kezdetét is veszi a tanítás.
Bólintott egy aprót,s magamra hagyott gondolataimmal. Mivel ezek után még az étvágyam is elment,inkább a szobámban folytattam szenvedésem.

Találnom kell valami megoldást,minél hamarabb. A pénz egyre jobban kéne,viszont az időm csak csökken. Ha tehetném,simán otthagynám a gimit,de nem sok értelme lenne,tekintve,hogy már végzős vagyok. Ezt az egy évet már fél lábon is kibírom.