A szobámba erős fény szűrődött be az ablakomon át. Az arcomat próbáltam a karomba temetni, hogy minél kevesebb érje a szememet, mert hiába volt már kilenc óra, vasárnap volt, és én még szerettem volna aludni, amíg még megtehettem.

Ezen kívül viszont más is akadályozta a pihenésem.

- Nem, mondtam neked, hogy aznap nem érek rá. Te meg szombaton nem érsz rá. Mi lenne ha vasárnap mennénk? - A barátnőm, Mara, miközben a harisnyáját húzta magára, hangosan beszélt a telefonba, tekintettel sem arra, hogy én még nagyon próbálkoztam visszajutni az álmok birodalmába. - Tudod, itt a kerületben lévő vásárra... igen. Jó, akkor majd írj, hogy hánykor. Puszi.

Miután kinyomta a telefont, pontosan tudtam, hogy felém fordult, de az istenért sem akartam kinyitni a szemem, vagy egyáltalán megmozdulni.

- Andris.

Nem adtam semmi reakciót.

- Andris - szólalt meg keményebben, én pedig hangosan sóhajtottam, majd átfordultam a másik oldalamra.

- Mi az? - motyogtam szinte zárt ajkakkal.

- Gyere le velem reggelizni! Tudod, hogy nem szeretek kettesben lenni anyukáddal - mondta komolyan, én pedig feladtam és kinyitottam a szememet. Ezen párszor már átmentünk, és most nagyon nem volt energiám újra meghallgatni, hogy mennyire stresszes számára anyummal együtt enni, mert mindig olyan érzése volt tőle, mintha azt várná el, hogy életünk végéig velem maradjon, összeházasodjunk és gyerekeink legyenek. Gondolom ez pont olyan szörnyű lehetett, mint amilyennek hangzott. - Amúgy is mennetek kell a templomba mindjárt.

- A templomba? - kérdeztem összezavarodva miközben felültem, majd kétszer rákoppintottam a telefonom képernyőjére, és amikor a dátumot megláttam, a fejemet a tenyerembe hajtottam. - Basszus!

- Csak öltözz már fel, és menjünk! - sürgetett, miközben odaállt a falitükrömhöz, és fülbevalót tett a fülébe, majd a haját kezdte igazgatni. Én az arcomat dörzsölgetve léptem a szekrényemhez, hogy kivegyek egy fekete farmert, és egy színes, mintás inget, amit vagy alkalmakra, vagy templomba szoktam felvenni. Átöltöztem, és egy övet is felraktam, de Mara akkor már csak egyre ingerültebben várt rám, így csak megragadtam egy kasmír pulóvert és a telefonomat, majd kiléptünk a szobámból.

A friss rántotta illata azonnal megcsapott minket és elindultunk a konyhába, ahol anya éppen tányérokat rakott ki az asztalra.

- Jó reggelt! - mosolygott fel ránk frissen, mi visszaköszöntünk, ő pedig azonnal fordult, hogy villát meg kést is kirakjon nekünk.

Mara leült az egyik székre, én pedig a konyhapulthoz léptem, hogy készítsek magunknak két csésze kávét.

- Te kérsz, anya?

- Már ittam, köszönöm. Nagyon csinos vagy ma - simított végig lágyan az alkaromon. - Csak nézz még tükörbe mielőtt elmegyünk, mert elaludtad kicsit a hajadat - mosolygott rám, én pedig szusszantottam egyet, majd a beletúrtam, remélve, hogy ennyivel is el tudom intézni. - Jól aludtatok? - kérdezte kedvesen, majd a rántottához adta a kolbászt is.

- Igen, bár őszintén tudtam volna még.

- Mikor nem, drágám? - nevetett fel halkan.

- Igaz.

Ahogy visszaléptem az asztalhoz, és Mara elé tettem a csészét, ő egy apró mosoly erejéig felpillantott rám, majd vissza is nézett a telefonjára. Egyedül akkor tette le, amikor már a rántotta is az asztalon volt, és anya is leült.

Egész jó hangulatú reggeli volt. Néha nagyon nem értettem Marát, hogy miért ellenkezik ennyire anyukám társasága ellen. Amikor nálam aludt, mindig azt láttam, hogy kijönnek egymással, és ezért zavart nagyon az, amikor kettesben mást mondott.

Amikor befejeztük az evést, elmúlt fél tíz is, ami azt jelentette, hogy nekünk is nemsokára indulnunk kellett, de előtte kikísértem Marát a kapuhoz.

- Holnap találkozunk, szívem - mondta, majd műkörmös ujjaival végigsimított az arcomon, és a tarkómnál fogva lehúzott magához, hogy megcsókoljon. Én a derekára tettem a kezemet, és viszonoztam a csókját.

Miután elköszöntünk, visszamentem a lakásba, és a fürdőszobai tükör elé álltam. Megmostam a fogamat, és rendbe tettem a hajam, majd a mosdókagyló szélére támaszkodva, a tükörbe nézve elgondolkodtam.

- Minden rendben, Andris? - hallottam anya kicsit aggódó hangját az ajtóból, mire feléfordultam és azonnal bólogatni kezdtem.

- Persze, csak kicsit fáradt vagyok, ennyi - mosolyogtam, ő pedig bólintott, majd az előszoba felé indult, ahova én is követtem. Felöltöztünk, én kabátba és sálba, anyán kesztyű és sapka is volt, majd kiléptünk a házból, és az autónkhoz sétáltunk. A kormány mögé én ültem, mert amióta megszereztem a jogsit, minden lehetőséget megragadtam, hogy vezethessek.

A templom nem volt messze tőlünk, egy fél óra alatt el lehetett volna sétálni, de autóval sokkal egyszerűbb volt, főleg, hogy az épület mellett közvetlenül egy parkoló is volt. Én nem szoktam rendszeresen járni, anya viszont minden héten. Az egyetlen kivétel az adventi időszak, ami nekem is fontos volt annyira, hogy hetente eljárjak anyával. Máskor csak hébe-hóba jelenek meg, amikor éppen ráérek és kedvem is van.

A templomba lépve elcsöndesedett a környezetem, az előtte lévő főúton haladó autók hangja nem szűrődött be. A gyülekezet tagjai halkan beszélgettek, mozgolódtak, helyet kerestek. Anyával beljebb sétáltunk a folyosón, és egy szimpatikus helyre leültünk. Mindketten kikerestük az megadott fennálló éneket a zsoltároskönyvből, és csendben vártuk, hogy elkezdődjön az istentisztelet.

Ahogy a lelkész besétált a sorok között, felállás közben elmosolyodtam. Réges régen, általános iskola alsó tagozatában hittan órát tartott nekem, akkor pedig rendszeresen jártam templomba vasárnaponként, csak nem az istentiszteletre, hanem a gyerekeknek való foglalkozásra. Mindenesetre nagyon kedveltem őt, mind személyként, mind lelkészként. Nem volt egy unalmas, szabályt követő hívő, hanem nyitott volt a modern világban elfogadott dolgokra is, így például a melegekre és transzneműekre.

Ez nekem különösen fontos volt, mert én magam sem voltam hetero. Amikor ezt először éreztem, akkor kezdtem leszokni a templomba járásról, volt egy időszakom, amikor még imádkozni sem akartam. Anya akkor végig velem volt szerencsére, és soha nem erőltette, hogy gyakoroljam a vallásomat. Amikor pedig végül sikerült elfogadnom magamat biszexuálisként, előbújtam neki is, ő pedig egyből értette, miért nem mentem vele, de elmondta, hogy abban a templomban nem volt mitől félnem. A lelkészünk teljesen elfogadó volt ezzel kapcsolatban.

Ahogy felállt a pódiumra, és végignézett a gyülekezeten, észrevettem, hogy rajtam megakadt a pillantása, és egy halvány mosoly tűnt fel az arcán. Nem sokkal később tovább siklott másokra is, majd megszólalt az orgona, és elkezdtük a fennálló éneket.

Gyorsan tovarepült az az egy óra, ami az istentisztelet megszokott ideje volt. A lelkész hangja, ami betöltötte az egész templomot, és kicsit visszhangzott is a fehér falakról, nagyon megnyugtató volt, a mondandója pedig érdekes, így a figyelmemet is fenntartotta. A záró ének után anyával felálltunk, és a folyosó felé fordultunk, ahol szinte mindenkit elengedtünk. Amikor lehetőségem volt elindulni, velem párhuzamosan a mögöttem lévő sorban is előre lépett egy srác. Mind a ketten megtorpantunk, amikor észrevettük, hogy együtt mozdultunk, és felnéztünk.

A fiú nem lehetett nálam sokkal idősebb legfeljebb pár évvel. A zöld szemei csillogtak a templomba beszűrődő természetes fényben, szőke haját pedig a füle mögé tűrte, de még éppen nem lett volna elég hosszú ahhoz, hogy copfba össze tudja fogni. Alig telt el egy másodperc töredéke, amikor vékony ajkait egy félmosolyra húzta.

- Menj csak!

- Köszi - ejtettem meg én is egy mosolyfélét, és elé léptem, anya háta mögé. A srácnak még mindig éreztem a tekintetét, ami kellemesen megborzongatott, de próbáltam teljesen természetesen viselkedni annak ellenére, hogy egyetlen pillantása megmozgatott bennem valamit, ami miatt még mindig mosoly díszítette az arcomat.

A templom lassan már üres volt, mire mi is eljutottunk a kijárathoz és kezetfogtunk a lelkésszel.

- Áldás, békesség, Edit! - mosolygott rá anyára, majd szinte egyből tovább is vezette a tekintetét rám. - Andris, de rég láttalak! Örülök, hogy itt vagy. Áldás, békesség - mondta, és én ismételtem utána. - Hogy vagy? Idén kezdted az egyetemet?

- Kihagytam egy évet, mert nem tudtam, mit szeretnék tanulni - feleltem. - Egy kávézóban kezdtem dolgozni, meg nyelviskolába járok mellette.

- Jól hangzik, remélem megtalálod azt, ami érdekel - válaszolt, majd mellém nézett, ahol a srác volt az utolsó, aki kijött a templomból. - És elhoztad egy barátodat is? - kérdezte feldobva, én pedig zavartan néztem fel a mellettem állóra.

- Öh... nem.

- Nem, egyedül jöttem - felelte a szőke a lelkészre nézve, majd a kezét nyújtotta. Én pár lépéssel arrébb léptem, de a fülemet hegyezve még ott maradtam, anya pedig mellettem. - Rónai Olivér vagyok.

- Szegedi Levente. Áldás, békesség! - a fiú bólintott, és elismételte. - Most költöztél a környékre?

- Igen, szeptemberben. Most az adventi időszak előtt akartam keresni egy református gyülekezetet, ahova csatlakozhatok, és innen jó híreket hallottam, úgyhogy eljöttem.

- Remélem jól érezted magad. És gyere máskor is, bármikor szívesen látlak.

- Jönni fogok - mosolyodott el Olivér, majd hátralépett egyet, egy szürke sapkát a fejére húzott, és a templomkert kijárata felé fordult. Anyával mi egymás mellett állva figyeltük a beszélgetést, de amikor a lelkész belépett a templomba, mi is elindultunk, anya pedig a nagyon barátságos személyiségével egyből szóba is elegyedett a sráccal.

- Egyetemre jársz itt, Pesten? - kérdezte érdeklődve, Olivér pedig felkapta a fejét, majd mosolyogva bólintott.

- Igen, most kezdtem a mesterszakot. Hamarosan itt a vizsgaidőszak is, és ilyenkor mindig nagyobb szükségem van a hitre, mint máskor - mondta, ezzel anyát kuncogásra, engem mosolygásra bírva.

- Mit tanulsz? - vette fel anya vele a lépést, én pedig kettőjük mögött sétáltam.

- Kultúrális antropológiát - felelte. Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy anyának ráncokba szaladt a homloka.

- Szociológia alapszak? - kérdeztem bele a beszélgetésbe, Olivér pedig hátrafordult, és büszkén bólintott. A tekintetét nehezen tudta volna elengedni a szemem. Mint a mágnes, úgy vonzott hozzá valami megmagyarázhatatlan erő.

- Mivel foglalkozik egy kultúrális antropológus? - kérdezte anya összezavarodva, majd megtorpant, mert kiértünk az utcára, és nem tudtuk, hogy a srác merre akart menni.

- Nehéz leírni pontosan, de lényegében a különböző kultúrákban élő emberek viselkedését, gondolkodását vizsgálja objektíven, véleményformálás nélkül. Én is ezzel szeretnék foglalkozni majd, szeretnék kutatni, és talán egyetemen oktatni, miután elvégeztem a képzést - mesélte lelkesen, én pedig elismerően elmosolyodtam. Szerettem olyan emberek közelében lenni, akik ennyire tudták, hogy mit fognak csinálni a jövőben.

- És van kutatásod most az egyetem alatt? - kérdeztem, ő pedig újra felém fordult, egy kicsit csalódott arccal.

- Még nincs, de nagyon szeretnék. Talán a következő szemeszterben.

- Milyen témában szeretnél kutatni? - A kérdésemet követően egy pillanatra az arcára fagyott a mosoly, és zavarba jött. Kicsit meglepődtem a viselkedésén, de aztán a tarkóját simogatva válaszolt, és megértettem.

- A különböző vallások gyakorlói között szeretném kutatni a melegek és transzneműek elfogadását - ismerte be óvatosan, ami teljesen jogos volt, hiszen mi is éppen egy templomból sétáltunk ki, nem tudhatta, hogy mi elfogadjuk-e őket. Hogy ne legyen kínos, és ne érezze magát bizonytalanul, azonnal reagáltam rá.

- Ez baromi érdekes lehet! - fejeztem ki az őszinte gondolataimat, ő pedig csillogó szemekkel nézett fel rám. - A legjobb helyen vagy ehhez. Szegedi Levente tökéletesen megvalósítja az elfogadó lelkészt.

- Hallottam róla, ezért is jöttem ide. Voltam már befásult lelkészeknél is, azt gyorsan otthagytam. Fontos számomra az istenhit, de ugyanúgy az elfogadás is - magyarázta, én pedig bólogatva értettem egyet vele. Láthatólag megkönnyebbült, hogy ugyanazt gondoltuk.

- Gyalog sétálnál haza, Olivér? Örömmel elviszünk kocsival, már egyre hidegebb van, még nappal is - ajánlotta fel anya, és miközben megborzongott egy hidegebb szellőtől, kesztyűt húzott a kezére.

- Csak Oli - mosolygott rá. - És hülye lennék visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Tényleg nem lakom messze, de addig is tudunk beszélgetni.

- Akkor legalább nekünk sem lesz nagy kitérő - tettem hozzá, és elindultunk az autónk felé. Én ültem be a kormány mögé, anya pedig a hátsó sorba, hogy Oli ne érezze magát kiszorítva.

Ahogy beindítottam a motort, az autó bluetoothon csatlakozott a telefonomhoz, és azonnal elindította a zenét, amit idefelé jövet hallgattunk. Éppen lejjebb akartam halkítani, hogy tudjunk mellette könnyen beszélgetni, de Oli elkapta a csuklómat és kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Szereted a 30Y-t? - kérdezte izgatottan, én pedig vigyorogva bólogattam, és végül visszahúztam a kezemet, anélkül, hogy halkítottam volna a zenén. - Te jó ég, körülöttem senki sem szerette őket, nem tudtam kivel koncertekre járni, egyedül voltam párszor, de úgy nem olyan nagy móka.

- Milyen helyről jössz te? - néztem rá megbotránkozva. Mi a srácokkal mindig tök nagy csapatokban jártunk koncertekre, mert mindig mindenki elhozott magával valakit, és utána egyesültünk.

- Miskolcról - forgatta meg a szemét.

- Hát, akkor örülök, hogy eljöttél onnan. Egyszer majd gyere el egy koncertre, az én baráti körömben jópáran rendszeresen járunk - ajánlottam fel, ő pedig bőszen bólogatott. Közben kiálltam a parkolóhelyről, és a kezébe adtam a telefonom, hogy írja be a címét.

- Szavadon foglak - ígérte, majd gépelni kezdett, én pedig becsatlakoztam Beck Zoli hangjához, miközben a piros lámpa előtt lassítottam.

- Este van, széthullott a kontya. Kacsintanak rád az ördögök. - Oli felvigyorgott rám, a térképen már betervezte az útvonalat, én egy rövid pillantás után kitettem az indexet, majd a szemébe néztem és közösen énekeltük a folytatást. - Az ajtóban állsz, na mi van? Kitalálod. Az élet mélyvíz, de te evezel. Nem úszol, mert túl nagy a sodra. Elfogadod, de nem veszed el. Az ajtóban állsz, na mi van? Kitalálod. Az élet mélyvíz, de te evezel.

Olinak a hangja mély volt, de tiszta. Kicsit abszurdnak éreztem, hogy nincs 10 perce, hogy megismertük egymást, de máris 30Y számot énekeltem vele együtt. A lámpa még mindig piros volt, én pedig tartottam a szemkontaktust vele. Világoszöld szemei és széles mosolya teljesen elvarázsoltak, hogy ha anya nem szólt volna közbe, hogy zöld a lámpa, akkor azt is elfelejtettem volna, hogy ő ott volt, ahogy azt is, hogy forgalomban voltam, és indulnom kellett.

Azon a számon kívül csak egy másikra volt időnk, mert már meg is érkeztünk hozzá. Ő fülig érő vigyorral csatolta ki az övét, én pedig az ajtóra támaszkodva néztem, ahogy kiszállt.

- Jövő vasárnap? - hajoltam rá a kormányra, hogy lássam a járdán álló gyereket.

- A templomban találkozunk - biccentett egy kacsintás kíséretében, én pedig elnevettem magam. Anya hátulról előre ült, majd egy utolsót intettünk neki, mielőtt elhajtottam volna. A visszapillantó tükörben még ránéztem, ahogy zsebre tett kézzel nézett utánunk. Valamiért rettentő kíváncsi lettem volna arra, hogy mi járhatott a fejében miközben figyelt minket, ahogy elhajtottam.

- Aranyos, hogy ilyen hamar egymásra találtatok - vigyorgott rám anya, én pedig azonnal visszanéztem az előttem lévő útra. Bár anya teljesen elfogadó és támogató volt a coming outom előtt és után is, kínosnak éreztem, hogy pontosan látta a vonzalmamat Oli iránt, amit le sem tagadhattam volna. Ő mondjuk egy szóval sem tette konkréttá, de biztos voltam benne, hogy pontosan tudta. - Talán ő miatta rendszeresebben is eljársz majd templomba.

Na, igen. Ez esélyes volt.

Szép jó reggelt, és boldog adventet mindenkinek!!

Remélem tetszett ez az első kis fejezet, a következőt jövő vasárnap hozom majd, addig pedig világítsatok ki mindent fényfüzérrel, igyatok sok forró csokit és forralt bort, mert hivatalosan is elkezdődött a karácsonyi készülődés időszaka! Nálunk a ház már kívül-belül világít, és ha én vagyok otthon akkor karácsonyi zene is szól. Most kifejezetten izgatott vagyok a karácsony miatt, és gondolom ez ennek a történetnek is köszönhető:D Remélem nektek is átadta/átadja majd azt a karácsony feelinget, amit nekem okozott<333

A fejezet elején csatoltam egy zenét is a Kodaline-tól, amit tavaly nagyon megszerettem és most is imádom. Nézzétek meg a music videot vagy hallgassátok meg, mert megéri:D

🎄