Vasárnap reggelre ezúttal ébresztőt állítottam, mert mindenképpen időben akartam felkelni ahhoz, hogy összeszedjem magam, és vállalható kinézettel menjek a templomba. Ennek ellenére még hamarabb is felkeltem, de pár fordulat után rájöttem, hogy nem fogok már tudni visszaaludni. Anyát hallottam, hogy bent volt a konyhában, így nyugodtan sétáltam be a fürdőszobába.

Talán egy kicsit izgatott voltam, hogy újra találkozom Olival. A héten egyszer összefutottunk, amikor bekísértem Marát az egyik órájára. Kiderült, hogy különböző karon, de ugyanazon az egyetemen tanulnak, ugyanabban az épületben, és amikor visszafelé vártam a villamost, ő meglátott, és közösen jöttünk haza. Azóta próbálom elhessegetni a gondolatot a fejemből, hogy visszafelé az úton vele mennyivel jobban éreztem magam, mint odafelé, Mara társaságában.

Ma viszont nem volt tervben, hogy találkozom a lánnyal, mégis, szinte jobban kicsíptem magam, mint amikor randira készültem vele. A hajamat kicsit megfésültem, és hátratűrtem, megborotválkoztam és használtam egy kicsit az aftershave-em ből is, pedig azt tényleg ritkán szoktam. Egy egyszerű vasárnapi templomhoz biztos, hogy nem. Újból egy mintás inget választottam a szekrényemből, de ezúttal még nyakkendőt is kötöttem. Ahogy a falitükörben végigpillantottam magamon, elégedetten elmosolyodtam. Igen, lehet, hogy tetszeni akartam Olinak. Na és?

Észre sem vettem, hogy fél órát elszöszmötöltem a kinézetemmel, egészen addig, amíg a konyha faliórájára nem néztem. Anya épp akkor készítette a bundáskenyereket, én pedig segítettem neki hozzá zöldségeket vágni. Az Earl Grey tea már a bögréinkbe volt töltve, hogy hűljön, mire leülünk reggelizni. Én óvatosan belekortyoltam, de hamar le is raktam, mert még túl forró volt.

Amikor leültünk enni, láttam anyán, hogy egy gondolat suhant át a fejében, és hangtalan kuncogást hagyott maga után. Mérget mertem volna rá venni, hogy ez készülődésemre adott reakciója volt. Múlt héten megdicsért, most pedig annál sokkal többet tettem magamért, és biztos voltam benne, hogy ezt Oli befolyásának tudta be.

Evés közben a karácsonyi programról beszéltünk. Sikerült neki mindhárom napra szabadságot kivennie, így együtt tölthettük a karácsonyt, és egyik nap valószínűleg az ő szüleivel, és testvéreivel is ünnepelhetünk majd.

Az asztaltól most kicsit később álltunk fel, mint múlt héten, így kicsit össze kellett kapnunk magunkat ahhoz, hogy időben a templomhoz érjünk. Harangozás közben léptünk be a kapun, de a lelkész még nem jött be, így nem késtünk. Én azonnal körbenéztem, mert szívesen ültem volna Oli mellé, de sehol sem találtam a szürke sapkát, amiben a múltkor is találkoztam vele a villamosmegállóban. Viszont mintha érezte volna, hogy őt keresem, hátranézett, én pedig egyből észrevettem. A sapka most nem volt rajta, a fején a szőke haja csillant meg a fényben.

Anyának megfogtam a csuklóját, és magammal húztam, mielőtt leült volna valahova. Oli beljebb húzódott, amikor a sorához értem, és mikor leültünk, a kezét felém nyújtotta üdvözlésként, én pedig a mosolyát viszonozva szorítottam meg. Alig egy pillanattal később a lelkész végigsétált a sorok között, és mi felálltunk. Az orgona megszólalt, és elkezdődött a fennálló ének.

Oli hangja mellett én teljesen eltörpültem, pedig általában szerettem énekelni a zsoltárokat, mégis, most az ő hangja annyira kitöltötte az érzékeimet, hogy még anyát sem hallottam magam mellett. Az egész istentisztelet alatt megnyugtató volt őt magam mellett tudni. Jó érzés volt, hogy ő is komolyan gondolta a hitvallását, mint én, mégha ez alkalommal kicsit el is kalandozgattak a gondolataim a lelkész szavairól, vagy az imádság alatt apró pillantást loptam a becsukott szemű profijáról. Mire vége lett, kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mert tisztára úgy viselkedtem, mint egy tinilány.

- Áldás, békesség! - mondtam a lelkésznek, mikor anya után én is odaléptem hozzá.

- Áldás, békesség! - felelte és a kezemet elengedve, Oliéért nyúlt. - Jó látni, hogy megismerkedtetek - mosolygott ránk, majd nyúlt a következő testvér kezéért.

Mikor kicsit arrébb sétáltunk, mintha akkor jutott volna az eszembe, feldobtam egy ötletet:

- Nincs kedved elmenni a vásárba és meginni valamit? - kérdeztem Oli felé fordulva, aki felderült a kérdésemen, és vigyorogva válaszolt.

- Már hogyne lenne!

- Kell egy fuvar esetleg? - kérdezte anya. - Szívesen eldoblak titeket, utána meg megyek haza.

- Szerintem sétáljunk, nincs az olyan messze - feleltem, és Olira néztem, aki szintén így gondolta, ezt jelezve bólintott.

- Akkor otthon találkozunk - mosolygott rám anya és nyomott egy puszit az arcomra, majd köszöntünk neki és a parkolóba sétált, míg mi átkeltünk a zebrán.

- Nagyon rendes anyukád van - szólalt meg ő először, én pedig azonnal bólintottam. - Ő is elfogadja egyébként a melegeket, vagy csak te? Amikor erről beszéltünk, akkor szinte nem is jutott szóhoz.

- Ó, elfogadja - mosolyodtam el, majd gyorsulni kezdett a szívverésem, mielőtt hozzáadtam két mondatot. - Muszáj neki. Az egyetlen fiát sem csak a lányok érdeklik.

Elmondhatatlanul büszke voltam magamra, amiért kimondtam. Már egy kerek hete vártam, hogy ezt megoszthassam vele, mert valamiért az első pillanat óta vonz és érzem azt is, hogy nem én vagyok az egyetlen. Egyértelműen tudatni akartam vele, hogy lenne nálam esélye, és ez pont tökéletes alkalom volt egy coming outra.

- Oh - lepődött meg hirtelen, de rám mosolygott. - Jó tudni, hogy nem csak én kerülök akkor pokolra a szigorú keresztény hitvallás szerint.

- Inkább a pokolba, mint egy homofób mennyországba, nem? - kérdeztem lazán, de a fülemmel nem engedtem el a korábbi mondatát, a fejemben kész káoszt okozott, és szerettem volna minden körülményről megfeledkezni, hogy rendesen megismerhessem Olivért.

- De, nagyon igaz - bólogatott. - Ráadásul ketten a poklot még jobb hellyé is tennénk, mint amilyen a mennyország valaha is volt.

- Ez már úgy hangzik, mint egy terv - vigyorogtam.

- Hát azért, mert az!

- Akkor pokolra jutunk? - kérdeztem kinyújtva a kezemet, ő pedig nem hezitált rendesen megrázni azt.

- Mint az ördög - válaszolt, majd előrenéztünk, ahol már láttuk az adventi vásár egy részét. - Még sosem jártam errefelé.

- Akkor nagyon jó, hogy most eljöttünk! Ez a kerület egyik legszebb része. Még egy ingyenes jégkoripálya is van minden télen.

- Uhh, nem szeretek jégkorizni - borzongott meg a gondolatától Oli, én pedig felnevettem.

- Hála az égnek! Én sem. Párszor már ráerőltettek a jégre, a barátaim, vagy a barátnőm, de sosem lett jó vége, meg amúgy sem maradtam bent sokáig. Én vagyok az a tag, aki forralt bort kortyolgat és röhög mindenkin, aki elesik.

- Na, igen, a másik kinevetése, az már jó móka! - helyeselt fülig érő szájjal Oli én pedig elnevettem magam, de nem is rajta, inkább azon, hogy mennyire rohadtul egy hullámhosszon voltunk. Mintha megtaláltam volna az ikertestvéremet. Egy nálam sokkal szebb és vonzóbb ikertestvéremet. Oké, ez a hasonlat nem volt a legjobb.

Ahogy megérkeztünk a térre, én először a forró italos standhoz vezettem Olit, és mind a ketten kértünk egy 3 decis forralt bort.

- Arra, hogy a melegek paradicsomává tesszük a poklot - emeltem fel a poharamat, ő pedig nevetve koccintott velem, mélyen a szemembe nézve. Nem tudtam eldönteni, hogy a tekintetétől lett-e libabőrös a kezem, vagy a csípő, hideg széltől, de a mosolya felmelegítette a mellkasomat, és egyáltalán nem fáztam.

- Akkor megyünk kinevetni a jégkorizókat? - intett vigyorogva néhány pad felé a jégpálya mellett. Bizonyára a szülőknek, vagy nagyszülőknek rakhatták ki őket, de mi egyet elfoglaltunk, és amíg el nem fogyott a borunk, ott nevettünk az összes kis taknyoson, akik a menőt játszva próbáltak pörögni-forogni, de végül a kemény jégtáblával néztek szembe. Néhányszor új és új témákat dobtunk fel, beszélgettünk, vagy csak összenéztünk, és mintha valami csínytevést eszeltünk volna ki, vigyorogtunk, holott én csak képtelen voltam visszafojtani a késztetést a mosolyra, amikor ránéztem.

- Kérsz még egyet? - kérdeztem egy kiadós nevetés után, ő pedig kipirult arccal felpillantott rám. Nem tudtam, hogy a bortól, a hidegtől, vagy a nevetéstől, de valószínűleg mind a három közrejátszott. - Meghívlak rá.

- Akkor biztos, hogy nem utasítom vissza - vigyorgott.

- Elmegyek érte, te maradj csak. Vigyázz a padra, nehogy befoglalja egy nyugdíjas, aki meg akarja nézni, ahogy az unokája korcsolyázik.

- Igenis! - felelte, majd elfordult a padon, és felrakta mind a két lábát, mintha elfeküdne, nehogy valaki leüljön mellé.

Amikor visszafelé jöttem, kezemben az italokkal, Olinak csak a szürke sapkáját láttam kilógni a pad háttámlája felett. Elfogott egy vágy, hogy lehúzzam a fejéről, így a borokat egy tenyeremben tartottam meg és hangtalanul közelítettem meg, hogy ne vegyen észre. A sapkát simán leloptam a fejéről, ő pedig hiába nyúlt utána, már nálam volt.

- Hé!

- Sose veszed le a sapkádat? - kérdeztem, majd neki nyújtottam az egyik poharat és elvette.

- Csak a templomban.

- Pedig tök szép hajad van - biccentettem felé. - Kár eltakarni ilyesmivel.

- Azért van ilyen "tök szép" hajam, mert így látszik akkor is, ha sapka van rajtam. Most add vissza! - nyújtotta ki a kezét durcásan, én pedig elvigyorodtam.

- Nem.

És ahelyett, hogy odaadtam volna neki, felvettem én, majd leültem mellé, és beleszürcsöltem a borba.

- Szarul áll - jegyezte meg lebiggyesztve az ajkát.

- Csak irigy vagy, mert dögösebb vagyok benne, mint te.

- Nem, nem erről van szó - sóhajtott, majd közelebb hajolt, és a fejemhez nyúlt, kicsit megforgatta a sapkát, hogy jó irányban álljon, majd hátrébb húzta a homlokomból, és néhány a homlokomba hulló barna tincseket kezdett igazgatni, ezzel az ujjbegyeivel simogatni a bőröm. Nem mondom, tetszett a helyzet, főleg, amikor végzett a munkájával, és rám vigyorgott, alig egy arasznyira a fejemtől.

- Andris? - hallottam a nevemet hirtelen, és ez rögtön kirántott abból az izgalmas, de nyugodt légkörből, ami közöttünk jött létre Olival. Mindketten oldalra néztünk, ahol Mara közeledett felénk, az oldalán egy barátnőjével, Vivivel.

- Hali - intettem, Oli pedig visszaült a helyére. A hangomból nem tudtam eltünteni a csalódottságomat, próbálkozásaim ellenére sem.

- Nem is tudtam, hogy te is kint leszel - kezdett csevegni Mara, ahogy odaértek hozzánk. A kezét egyből a vállamra simította, és lemosolygott rám. Máskor ez sokkal jobban esett, most inkább menekülni akartam előle. - Ez a sapka nem áll jól neked.

- Nem az enyém, Olié - feleltem, és kezdtem ingerültté válni, pedig úgy éreztem okom sem volt rá. Egyszerűen nem számítottam arra, hogy ő is itt lesz, és eddig jól éreztem magam, de egy csapásra elrontotta a hangulatomat. A sapkát lehúztam a fejemről, és visszanyújtottam a srácnak.

- Szerintem jó volt rajtad - mosolygott rám, ami miatt egy kicsit felengedtem, de nem sokáig.

- Mi még nem találkoztunk - fordult a szőke felé a barátnőm, és a kezét nyújtotta. - Tamara vagyok.

- Olivér - felelte, és neki is adott egy mosolyt, de sokkal különbözőbbet, mint amit nekem.

Amikor Vivivel is kezetfogtak, nem tudta elkerülni a figyelmemet a csillogás a lány szemében és a piros árnyalat az arcán. A szememet forgatva fordultam vissza a jég felé.

- Nem akartok velünk korizni? - ajánlotta fel kedvesen Vivi, és meglobogtatta az összekötött cipőfűzőjű műkorcsolyáját az arcunk előtt.

- Nem - vágtuk rá egyből szinkronban Olival, amin mi elmosolyodtunk, Vivi arcára viszont ráfagyott a mosoly. Mara felnevetett.

- Esélytelen, hogy Andrist jégre bírd, és ahogy látom, talált valakit, aki pont annyira gyűlöli a korcsolyázást, mint ő - mondta a lány, majd műkörmes ujjaival összekuszálta a hajamat. Hiába mondtam neki, hogy utáltam, ha ezt csinálja, csak folytatta. - Viszont mielőtt felmegyünk a jégre csatlakozhatnánk hozzájuk - nézett Vivire.

- Jó ötlet - bólintott mosolyogva, és miután megígérték, hogy mindjárt visszajönnek, ők is elindultak a forralt boroshoz.

- Szóval ő a barátnőd? - kérdezte Oli belekortyolva a borába, a pohara pereme fölött engem vizslatva.

- Igen - sóhajtottam. - Bocsi, nem tudtam, hogy itt lesznek.

- Engem nem zavar - ingatta meg a fejét, mire a homlokomat ráncolva néztem rá, közvetlenül azelőtt, hogy lehúztam volna két korty bort. - Tényleg nem. Szívesen megismerem a barátnődet, ha téged sem zavar.

- Hát őszintén engem zavar, mert még téged is alig ismerlek és örültem volna, ha csak ketten vagyunk, de mégsem mondhatom a barátnőmnek, hogy menjen inkább korcsolyázni.

- Igazából szerintem úgy lenne rendben, ha mondhatnád - gondolkodott el Oli. - Nem sok kapcsolatom volt eddig, de azt biztosan tudom, hogy néha mindenkinek van szüksége kikapcsra, és ilyenkor meg kell tudni mondani a másiknak is, hogy hagyjon békén.

A kezemmel a hajamba túrtam, majd lekönyököltem a térdemre. Egy ideje érzem, hogy a kapcsolatunk Marával nem olyan, mint régen volt. Nem a rózsaszín felhő, amikor a nap minden percében egymás mellett akartunk lenni, nem az utána következő időszak, amikor már tudtunk a saját feladatainkra is időt szakítani, de mindig ott voltunk egymásnak, amikor szükségünk volt a másikra. Nem, egy ideje új szakaszba léptünk, ami majdhogynem csak a testiségről szólt, számomra legalábbis így volt. Nem szerettem vele többé órákon keresztül beszélni a telefonon, és nem is jártunk el randizni, általában vagy ő jött hozzám, vagy én mentem hozzá, de azt is csak éjszaka.

- Igazad van - bólintottam. - A probléma ott van, hogy mi jelenleg nem egy egészséges kapcsolatban vagyunk.

- Hogy érted? - kérdezte meglepődve.

- Az a baj, hogy amikor beszélünk, egyikünk sem hallgatja meg a másikat. Már nem nyújtunk egymásnak támogatást, mint régen, és rendszeresen találkozunk, de már minden a szexről szól. Néha a társasága már teher a számomra - fakadt ki belőlem, és nem is gondolkodtam rajta, egyszerűen csak kijött belőlem. Végre megfogalmaztam a gondolataimat magamnak is, miközben beszéltem.

Egy puha érintést éreztem a térdemen, majd megláttam rajta Oli kezét.

- Ugye, tudod, hogy sokan kerülnek ilyen helyzetbe, és ilyenkor két út van. Vagy erőt vesznek magukon, és megbeszélik, vagy szakítanak. Még helyre tudjátok hozni, ha mind a ketten szeretnétek - biztatott, majd elvette a kezét a térdemről, és éppen a következő pillanatban értek oda hozzánk.

Nem sokkal később átültünk az asztalhoz, mert egy padon nehezen fértünk volna el négyen. Én még az Olival való beszélgetésünk hatása alatt voltam, úgyhogy nem voltam valami szószátyár a társalgásban, de szerencsére a srác tartotta a frontot helyettem is. A lányok egyébként is nyitottak voltak felé, és érdekelte őket, hogy honnan ismerjük egymást, meg hogy Oli honnan jött, mit tanul. Én lényegében csak csendben figyeltem, hallgattam őket, de semmi sem volt újdonság, mert amit Oli elmondott nekik, azt én már mind hallottam tőle, és mivel a lányokat sokkal régebb óta ismertem, ők sem leptek meg semmivel. Ahogy mindenki a pohár végére ért, én vetettem véget a beszélgetésnek. Arra hivatkozva, hogy egyenesen a templomból jöttünk, és még nem ebédeltünk, Olival leléptünk, ők pedig mentek a jégre.

- Minden rendben? - kérdezte, amikor újra kettesben voltunk, és elindultunk azon az úton, amerre mind a kettőnk otthona volt.

- Mhm - hümmögtem, és a kezemet zsebre rakva, a fejemet leszegve lépkedtem mellette.

- Ne haragudj, nem akartam nagyon beleszólni az életedbe, ez a te dolgod - szabadkozott, mert nyilván látszott rajtam, hogy valami nincs rendben. - Biztosan megvan arra is az okod, ha szakítani akarsz.

- Nem erről van szó - ráztam a fejem, mert tényleg nem ez zavart. Igazából pont, hogy nagyon jól átlátta és kezelte a helyzetet, még lehetőséget is adott magamba mélyedni azzal, hogy ő beszélt a lányokkal kettőnk helyett is. Valami más zavart, de azt egyelőre nem akartam az orrára kötni. - Csak most hirtelen sok gondolkodnivalóm akadt, ez minden.

- Ha bármikor szükséged van valakire, akivel beszélhetsz, keress engem, nyugodtan. Megadom a számomat - mondta, én pedig elővettem a telefonomat, hogy beírhassa, majd megcsörgettem, hogy ő is el tudjon menteni engem.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, majd megtorpantam, mert megérkeztünk a kereszteződéshez, ahol szét kellett válnunk. - Tényleg.

- Gyere ide - nyújtotta a karjait egy ölelésre, én pedig azonnal odaléptem hozzá, hogy szorosan átkaroljam. Mélyen beszívtam az illatát, és a szövetkabátjába kapaszkodtam. Először ölelt meg, mégis túl kényelmes volt a karjai közt lenni. Nem akartam elengedni, és hála az égnek ő sem ellenkezett. Kezével finoman simogatta a hátamat, miközben a másikkal a derekamnál támasztott meg. Alacsonyabb volt nálam, de pont csak annyival, hogy simán a vállára tudtam hajtani a fejemet.

Talán egy perccel később engedtem csak el, amikor már néhány járókelőnek ki kellett kerülnie minket. Olivér végigsimított a karomon, majd elköszöntünk, és különböző irányba indultunk.

Anya otthon már az asztalnál ült, és várta, hogy hazaérjek, az ebéd csaknem teljesen kihűlt. Miután ledobtam a kabátom és a cipőm, beléptem az étkezőbe, ő pedig egyből kiszúrta, hogy sokkal rosszabb kedvemben voltam, mint mikor elváltunk. Rákérdezett, hogy mi történt, de én csak kerültem a választ, ő meg annyiban hagyta. Tudta, hogy később úgyis elmondom majd neki.

Úgyhogy csendben ebédeltünk meg, nekem meg azon pörögtek a gondolataim, hogy miért akarta Oli annyira azt, hogy rendbe hozzuk a dolgokat Marával. Miért nem akarta, hogy szakítsak vele?