A szoba pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a miénk. Cameron fogta magát és befeküdt az ágyba, amíg én az ajtó mellett álltam.

-    Ott fogsz állni egész este? – kérdezte, mikor már egy ideje egy helyben álltam.

-    Öö... Nem terveztem.

-    Azt reméltem. – nevetett fel. - Amúgy nyugodtan elmehetsz fürödni. Szerintem tudod, hogy merre találod a fürdőt. – biccentett az ajtó felé.

-    Öhm... Oké. Sietek. – mondtam és bementem a fürdőszobába.

Gyorsan becsuktam az ajtót, és a biztonság kedvéért kétszer is kulcsra zártam. Nem szeretem a váratlan meglepetéseket, nagyon nem. A táskámat felakasztottam az egyik fogasra, majd elkezdtem levetkőzni, addig, amíg alsóneműben nem álltam a fürdőkád előtt. Megengedtem a jó forró vizet, majd végül minden ruhadarabomtól megszabadulva helyezkedtem el a kádban. A begipszelt kezemet a kád szélére tettem, hiszen nem szabadna vízhez érnie még legalább 4 hétig. A lehető leggyorsabban mosakodtam és törölköztem meg. Ám amikor kiléptem a kádból, nem számoltam azzal, hogy a ruháim még mindig a földön vannak. Ezért sikeresen rájuk léptem, és azok csuromvizesek lettek. Felkapkodtam őket a földről és felakasztottam a szárítóra. Ekkor rájöttem, hogy nincs nálam a pizsamám. Egy szál törölközőben állok itt a fürdőben, és nincs nálam a pizsamám. Egy ideig csak bámultam magam a tükörben, majd végül erőt vettem magamon, és az ajtó felé indultam. Kinyitottam, majd kidugtam a fejemet. Cameron még mindig az ágyon feküdt, de most már a kezében volt a telefonja. Az ajtó nyitódására felém kapta a fejét. Én pedig próbáltam a lehető legkevesebbet mutatni magamból. Miközben azt figyelte, ahogyan próbálkozom egyre jobban az ajtó mögé bújni, Ő folyamatosan vigyorgott.

-    Na, mi az Hercegnő? – kérdezte nevetve.

-    Tudnál adni valamit, amit esetleg felvehetnék estére? – kérdeztem kissé félénken.

-    Persze. – mosolygott rám. – Egy pillanat. – felállt az ágyról, majd a bőröndjéhez sétált.

Kivett egy fekete alsónadrágot és szürke pólót. Ellépett a bőröndje mellől és mellém sétált. Gyorsan kikaptam a kezéből a ruhákat és rácsuktam az ajtót. Erre Ő jó hangosan nevetni kezdett. biztos vagyok benne, hogy élvezi, ha kellemetlen helyzetbe hozhat. Bezártam az ajtót és felvettem Cameron ruháit. És ez eddig először történt meg velem. A pólójának Cameron illata van. Én pedig akaratlanul, vagy akaratlagosan – igazából nem is számít – elemeltem az anyagot a nyakam környékéről, és mélyen belélegeztem az illatát. Nem tudom mit gondolt volna rólam, ha ebben a pillanatban meglát. Egy lány, aki a pólóját szagolgatja. Biztos szenilisnek nézne. Elmosolyodtam a saját hülyeségemen, és mielőtt csatlakoztam volna Cameron-hoz egy laza kontyba kötöttem a hajamat. A táskámat leakasztottam a fogasról, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem a szobába. Cameron elmosolyodott, amikor meglátott, majd elindult felém. Hirtelen nem tudtam, hogy mire is számíthatok. Már azt hittem, hogy kikerülve engem bemegy a fürdőbe, viszont ekkor megtorpant mellettem. Egyre közelebb hajolt, míg végül megállt és ezt mondta:

-    Jól állnak a ruháim Hercegnő. – suttogta. – Többször is hordhatnád őket.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy lány vagy fiú vagyok-e. Cameron a reakciómat meg sem várva sétált be a fürdőbe, és csukta be maga után az ajtót. Én pedig csak álltam ott. Cam közelsége egy pillanatig félelemmel töltött el, viszont amikor ismét felidéztem magamban azokat a szavakat, amiket kimondott, hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Mostanában semminek nem örültem ennyire, mint ennek a két mondatnak. Persze próbáltam visszafogni a vigyorsásomat, mit ne mondjak, kevés sikerrel. Az ágy mellé sétáltam és az éjjeliszekrényre letettem a táskámat, majd telefonomon megnéztem, hogy mennyi is az idő. 21:45. Nem volt még valami késő, de azért gondoltam, hogy jobb az ágyban feküdni, mint csak ácsorogni. Felhajtottam a takarót az ágyról, majd az ágy jobb oldalán elhelyezkedtem. Egy ideig csak bámultam a szoba mennyezetét, de egy idő után hirtelen álmosság tört rám. Az oldalamra fordultam, és lecsuktam a szememet. Az estéből már csak annyira emlékszem, hogy Cameron befekszik mellém, mire én hozzábújok.

***

A reggeli ébredéskor kicsit váratlanul ért, hogy két kéz öleli át a derekamat. És mivel az illetőnek én háttal voltam, fogalmam sem volt, arról, hogy felébredt-e már vagy esetleg még mélyen alszik. Kicsit megmozdultam, ezzel jelezve, hogy én bizony már ébren vagyok. De nem történt semmi. Ezt a mozdulatot megismételtem még párszor – megjegyezném, hogy semmi sikerrel. Egy kicsit kezdtem kijönni a sodromból, ezért megpróbáltam leszedni Cameron kezeit a derekamról. Viszont amint felemeltem kezét, Ő egy hirtelen mozdulattal még jobban magához húzott és fejét a nyakamba temette. Szuszogva vette a levegőt, ami csikizte a nyakamat. Elkezdtem még jobban mozgolódni, mire Cameron megszólalt:

-    Ennyire szabadulni akarsz? – kérdezte reggeli rekedtes hangján.

-    Én csak... öhm – hebegtem össze-vissza. – Már biztos kelnünk kellene. Te mész készülődni a koncertre, én pedig vásárolgatni megyek. – váltottam témát. Cameron elengedte a derekamat, ekkor felültem az ágyon, de visszarántott, így egyenesen a mellkasára estem. Meg kell jegyeznem, hogy nem volt rajta semmilyen felső. Felemeltem a fejemet és Cameron vigyorgó képével találtam szembe magamat.

-    Szia. – mondta még mindig vigyorogva.

-    H-hali. – dadogtam. A közöttünk kialakult enyhén kellemetlen helyzet következtében az egész arcom lángolt.

-    Meleged van Hercegnő? – kezdett piszkálni a vörös fejem miatt.

-    Olyam szemét vagy. – ütöttem vállba, majd lemásztam róla. Természetesen Ő csak nevetett rajtam.

Szó nélkül fogtam magam és elindultam a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót, és felvettem a tegnapi ruháimat. A hajammal nem igazán tudtam mit kezdeni, ezért inkább kiengedtem, majd az ujjaimmal próbáltam kicsit rendezettebbé tenni és végül újra felkötöttem a fejem tetejére. Cameron ruháit összehajtottam és visszamentem a szobában várakozó fiúhoz. Amíg én a fürdőben készülődtem, addig Ő is napra késszé varázsolta magát. Felkaptam a táskámat a szekrényről, majd Cam mellé siettem, kezébe nyomtam a ruháit és egy puszit nyomtam az arcára. Eléggé meglepődött az előbbi kis cselekedetem, mert elég furi fejet vágott. Elnevettem magam és az ajtó felé indultam, hogy végre a saját szobámban lehessek. Kinyitottam az ajtót, majd mielőtt még becsuktam volna magam mögött, még visszaszóltam.

-    Köszönöm, hogy itt tölthettem az éjszakát. – mosolyogtam rá.

-    Bármikor szívesen látlak a szobámban Hercegnő. – kacsintott rám.

Elmosolyodtam, és most már végleg elhagytam a szobáját. A vigyort az arcomról le sem lehetett vakarni, amit Lara meg is jegyzett, amikor beléptem a szobánkba. Szerencsémre Nash már nem volt ott, aminek egy kicsit örültem. És ugye Lara a vigyorgásomat látva azonnal faggatózni kezdett. És én mindent elmeséltem neki, a legkisebb részletet is megemlítve. Barátnőm folyamatosan vigyorgott rám, és pedig teljes átéléssel meséltem neki a tegnap este és a ma reggel történéseit. Onnantól kezdve, hogy rájuk nyitottam. Amikor ezt Lara megtudta, az arca szerintem sokkal vörösebb színben pompázott, mint valaha is az enyém. Lara nagy nehezen kinyögte, hogy nem történt semmi sem köztük, DE nagyon közel voltak hozzá. Elég furcsa valakivel arról beszélgetned, hogy a bátyád mennyire tökéletes minden téren. Mert Lara mindenről beszámolt ám nekem. De hát ez az átka annak, ha a legjobb barátnőd és a testvéred együtt vannak.

Viszonylag hamar végeztünk a vásárlással. Nash ígéretéhez híven tényleg nem engedett el egyedül minket. Paul, a fiúk egyik személyi testőre is velünk tartott. Azt el kell, hogy mondjam, hogy igazán jó ízlése van a ruhák terén. A ruhák több mint felét – amiket vettem – Ő választotta. Ezen mi Larával jól szórakoztunk. Délután négy órára értünk oda, ahol a fiúk fel fognak lépni, igaz, egy kicsit megkésve. Rengetegen várakoztak már kint az épület előtt, nekünk viszont valahogy bekellett jutnunk. Paul megragadta a még épp kezemet, majd Laráét is és elkezdett maga után húzni. Nem igazán hatották meg a sikoltozó lányok, mit sem törődve velük tört utat nekünk. Néhány szemfülesebb lány persze felismert minket, és próbáltak maradásra bírni minket. Nos, a próbáltak egy enyhe kifejezés arra, amit műveltek. Szegény Larát szinte majdnem visszarántották, amikor már a bejárat előtt jártunk. Viszont Paul résen volt, ezért engem előretolt, majd két kézzel felemelte Larát és becipelte az épületbe. Mindhárman kapkodtuk a levegőt mikor beléptünk a fiúk közös öltözőjébe. Nash ijedten nézett ránk, mire mi hangos nevetésbe törtünk ki. Természetesen Paul is velünk röhögött, a fiúk pedig úgy néztek ránk, mintha bolondok lennénk, akik most szabadultak a diliházból. Larával már annyira nevettünk, hogy a könnyeink is folytak.

-    Ha-hallottad, hogy mit mondott az a lány, aki visszarántott? – kérdezte szaggatottan, mert még mindig nevetett.

-    Nem. Miért, mit? – nevettem még mindig.

-    Azt, hogy... - nem bírta befejezni, mert ismét elkapta egy röhögő görcs.

-    Lara ez így nem vicces. – hisztiztem. – Naaa... Mondd már!

-    De nem bírom ki röhögés nélkül. – már a hasát fogta a nevetéstől. A lényeg az, hogy erőt vett magán, majd a fülemhez hajolt és azért gyorsan elhadarta. A szóhasználata, és persze a mondat lényege miatt tátva maradt a szám. Ahhoz képest, hogy az a lány nem lehetett tizenöt évesnél több, igazán gazdag a szókincse azon a téren.

-    Komolyan ezt mondta? – kérdeztem elképedve, de éreztem, hogy nincs messze egy újból kitörni készülő nevetéshullám.

-    Szó szerint. – bólintott Lara.

-    Lányok. – szólt közbe hirtelen Nash. – Lemaradtunk valamiről?

-    Nem is kis dologról. – vigyorgott Lara.

-    És beavattok minket is? – nézett ránk kérdőn.

-    Nem. – vágtuk rá egyszerre.

Nash persze bevágta hisztit, de Lara egy gyors csókkal le is rendezte. A fiúk már teljes puccban álltak, és készülődtek a nagy belépőjükre. Mindenki elindult kifelé, már én is indultam volna, mikor valaki hátulról átölelt. Jellegzetes illatát érezve azonnal tudtam, hogy ki is az.

-    Hiányoztam Hercegnő? – kérdezte, és igaz, hogy az arcát nem láttam, de tudtam, hogy vigyorog.

-    Egy kicsit sem. – mondtam nevetve.

-    Ez most rosszul esett. – tettetett sértődöttséget. – Tudod, reggel olyan hamar elrohantál. Még beszélni sem volt időnk.

-    Kellene valamiről beszélnünk? – érdeklődtem, mire hirtelen fordított a helyzetemen, így szemben álltam vele, de a keze még mindig a derekamon pihent és egész közel tartott magához.

-    Szerintem tudod jól, hogy miről beszélek. – nézett mélyen a szemembe, és most igazán komolynak tűnt. Nem próbálta elviccelni a dolgot.

-    Figyelj, én... - el akartam neki mindent mondani, azt hogy mit is érzek iránta. De mivel nekem semmi sem jön össze, ez most sem volt másként. Kivágódott az ajtó és Aaron lépett be rajta.

-    Cameron! – kiáltotta el magát, mire mi azonnal elléptünk egymás mellől. – Bocs srácok, nem akartam zavarni. – húzta el a száját. – De Cam, mindjárt kezdünk, jönnöd kéne.

-    Egy perc. – mondta az emlitett személy, mire Aaron bólintott, majd kiviharzott a szobából. Cameron mellém lépett. – Ezt a beszélgetést még befejezzük Hercegnő. – mosolygott rám, majd egy puszit nyomott az arcom és kisietett az öltözőből.

A puszi teljesen váratlanul ért, viszont jól esett. Elgondolkoztam azon, hogyha Aaron nem nyit be, akkor mi történt volna. Talán bevallottam volna neki mindent? És ha igen, akkor hogy reagált volna? Remélem, hogy nem csak szórakozik velem.

A fiúk másfél órás fellépése után itt vagyunk a hallban és Ők autógrammokat osztogatnak, és persze fényképeket készítenek a rajongókkal. Egy hatalmas plakát van kifüggesztve, ami előtt a fiúk sorban állnak és várják a rajongókat. Lara és én Paul-al egy kicsit arrébb állunk, hogy ne keltsünk nagy feltűnést. Borzasztóan rossz érzés fogott el, amikor megláttam Cameron körül az a sok lányt. Ezt persze még az is tetézte, hogy mindegyik megérintette valahol. Vagy a karját, a derekát vagy csak szimplán rávetették magukat. Az ilyen helyzetekben próbáltam nem odanézni, mert úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Lara persze egyből észrevette, hogy valami nem oké. Megkérdezte, hogy mi a baj, mire én csak Cameron felé biccentettem. Lara odanézett, majd elnevette magát.

-    De kis féltékeny valaki. – nevetett még mindig.

-    Nem is értem, hogy lehetsz ilyen nyugodt, miközben Nash is ugyanilyen helyzetben van?

-    Bella, én tudom, hogy Nash szeret engem. Te és Cameron még nem tisztáztátok, hogy mi is van kettőtök között.

-    Mindegy. – morogtam. – Elmegyek, hozok magamnak egy kis vizet.

Elsétáltam a fiúk öltözőjébe, és az asztalról elemeltem egy ásványvizet. Miközben visszasétáltam beleittam a flakonba, majd a táskámba helyeztem az üveget. A hallba érve Larához siettem, aki amint meglátott ijedt képet vágott.

-    Mi az? – néztem rá kérdőn.

-    Öö... Gyere mutatok valamit. – megragadta a karomat és próbált elrángatni. Nem értettem, hogy mi baja van, ezért kihúztam a kezemet a szorításából.

-    Lara, mi történt?

-    Ki fogsz akadni. – mondta halkan és a fiúk irányába nézett.

Én is abba az irányba kaptam a fejemet, de bár ne tettem volna. Cameron egy szőke lánnyal elég közeli viszonyba került. Alig hittem a szememnek. Akaratlanul is könnyek gyűltek a szemembe, és amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a tömegből. Még hallottam, ahogy Lara utánam kiállt, de nem foglalkoztam vele. Cameron csak játszadozik velem. Amikor az öltözőben azt mondta, hogy beszélnünk kell, én azt hittem, hogy a kettőnk között alakuló valamiről akar majd beszélni. Hát ezek szerint ezt csúnyán benéztem. Nem törődtem semmivel, csak egyenesen berohantam a női mosdóba, és bezárkóztam az egyik fülkébe. Lehajtottam az ülőkét, majd lehuppantam rá. Szerencsére csak ekkor tört ki belőlem a zokogás. Hogy hihettem azt, hogy valaha bármi is lehet köztünk? Tudnom kellett volna, hogy nem éri meg beleszeretni. Mert sajnos ez történt. Menthetetlenül beleszerettem.

Viszonylag rövid ideje ültem a mosdóban, mikor a kinti ajtó kinyílt, majd valaki kopogtatott a fülkém ajtaján.

-    Foglalt. – mondtam szipogva.

-    Bella, nyisd ki kérlek. – szólalt meg Cameron.

-    Mit keresel itt? Nem is szabadna ide bejönnöd.

-    Az most lényegtelen. Gyere ki, és beszéljünk. – kérlelt tovább.

Megtöröltem a szememet, felálltam, majd az ajtóhoz léptem. Elhúztam a zárat és kiléptem a fülkéből. Cameron az ajtóval szemben lévő mosdókagylónak dőlve állt, és szomorúan nézett rám. Mély levegőt vett, majd belekezdett a mondandójába.