Először a fürdőbe mentem, ahol vettem egy jó forró fürdőt, és közben hajat mostam. Kaptam egy SMS-t Larától, hogy tíz perc és itt van nálam. Igen, úgy beszéltük meg, hogy együtt fogunk készülődni. Kimásztam a fürdőkádból, megtörölköztem és felkaptam magamra a szükséges alsóneműt és egy laza pólót. A hajamat megszárítottam mielőtt Lara megérkezett. A lány szinte berobbant a szobámba, annyira sietett. Én természetesen próbáltam nyugtatni, de folyamatosan azt hajtogatta, hogy „már csak három óránk van és nem fogunk elkészülni". Kicsit túlpörögött. Először az én hajammal kezdtünk, amit Lara begöndörített, a sminkelést mondta, hogy ne vigye túlzásba, így az a lehető legvisszafogottabb lett. Lara haját csak kivasaltam, mert Ő jobban szereti így hordani, és állítása szerint Nash is jobban szereti az egyenes hajú lányokat. Ő megoldotta a saját sminkjét, amíg én elkezdtem felvenni a ruhámat. Elég kevés időnk maradt már, szóval ideje kicsit gyorsítani a tempónkon. Lara is belebújt a saját ruhájába, majd együtt kezdtünk a fürdőmben tollászkodni. Ékszereket aggattunk magunkra, felvettük a cipőnket, beparfümöztük magunkat. Ezután előszedtem egy kis táskát, és belepakoltam az estéhez szükséges dolgokat. Féltem, hogy elkéstünk, ezért megnéztem az órát, ami 19:57-et mutatott. Még utoljára megnéztük magunkat, majd elindultunk lefelé. A nappaliba érve Nash mosolyogva nézett rám, de amint meglátta a barátnőmet egyszerűen sokkot kapott. Csak álltak és nézték egymást néhány másodpercig, mire Nash megrázta a fejét, majd magához húzta Larát és egy puszit nyomott a homlokára. Olyan aranyosak együtt. Leakartam ülni amíg várok Jake-re, de pont akkor szólalt meg a csengő, amikor elindultam a kanapé felé. Gyorsan beletúrtam a hajamba, és az ajtóhoz igyekeztem, hogy beengedjem Jake-et, viszont valaki megelőzött. Ha Cameron egy rossz szót szól a fiúhoz, esküszöm, hogy leütöm, ha hazaérek.

-          Szia Jake! – köszöntem a fiúnak, mikor odaértem az ajtóhoz, majd két puszit nyomtam az arcára.

-          Szia Bella! – köszönt Ő is, majd alaposan végigmért. – Huhha! Igazán gyönyörű vagy ma este.

-          Köszönöm. – mosolyogtam rá, és éreztem, hogy az arcom égni kezdett. – Mehetünk?

-          Igen, persze. – mondta és felém nyújtotta a kezét. Már éppen megfogtam volna a kezét, amikor Cameron visszarántott. – Cam, mi bajod van?

-          Mikor szándékozod hazahozni? – nem foglalkozva a kérdésemmel, egyenesen Jake-hez beszélt.

-          Nem tudom haver, attól függ, hogy alakul az esténk eleje. – kacsintott rám.

-          Tizenegyre legyen itthon. – mondta komolyan, Jake szemébe nézve.

-          Mi? – kérdeztem döbbenten. – Te meg vagy húzatva Cameron. – mondtam neki, majd elhúztam tőle a kezemet, amit még mindig fogott, és Jake-hez sétáltam.  – Majd jövök! – kiabáltam vissza neki, mikor az autónál álltunk.

-          Ezt megoldottad. – vigyorgott Jake, miután beültünk az autóba.

-          Néha annyira idegesítő tud lenni. – morgolódtam, miközben lassan elindultunk a kocsival.

-          Csak aggódik érted.

-          Néha túlságosan is.

Egész úton beszélgettünk. Egyszer sem állt be az a bizonyos kínos csend. Jake mindig tudja, hogy mikor mit mondjon. Az este még csak most kezdődött, de már nagyon jól érezem magam vele. Csak annyival másabb, mint Cameron. Ő folyamatosan viccelődik, míg Jake kicsit a komolyabb dolgok érdeklik. ezt nem úgy értem, hogy Cam nem tud komoly lenni, mert igen is tud, ha az adott helyzet megköveteli. Ő egy igazán nagyszerű ember. Ajj!  Túl sokat gondolok rá, miközben én Jake-kel randizom ma. Próbáltam kiverni a gondolataimból, és teljes erőbedobással a mellettem ülő fiúra koncentrálni. Jake éppen az új állásáról beszélt, amit jövő héten kezd az apja vállalatánál. Elmesélte, hogy már párszor dolgozott ott, és hogy már nagyon izgatott a munka miatt. Én persze biztattam, hogy biztos minden rendben lesz.

Lassan megérkeztünk az étteremhez, ahol foglaltatott asztalt. Kiszállt az autóból, majd az én oldalamra sietett, és nekem is kinyitotta az ajtót. megfogta a kezemet és így indultunk el az étterem felé. Jake a közölte, hogy Adams névre foglaltatott egy asztalt, mire a harmincas éveiben járó pasi elvezetett minket a helyünkhöz. Leültünk, és a pincér felvette az italrendeléseinket.

-          És vannak terveid a jövőre nézve? – érdeklődött.

-          Még nem gondolkoztam el komolyabban ezen a témán. Apukám ügyvéd volt, lehetséges, hogy ezen a téren szeretnék majd elhelyezkedni.

-          Ezek elég komoly tervek.

-          Még semmi sem biztos. – magyaráztam. – De szeretek festeni, rajzolni is. Mondjuk egy ideje sajnos nem tudtam ezzel foglalkozni. – az igazat megvallva anyuék halála óta egyre kevesebbet rajzoltam.

-          Szerintem sokkal jobban járnál, ha a jogi karnál maradnál. A művészek nem tudnak rendesen megélni. –oktatott ki. Úgy látszik nála ez egy kemény téma.

-          Még van egy kis időm gondolkodni ezen. – mosolyogtam rá, idegességemet leplezve.

Ezután folyamatosan magáról beszélt. Hogy neki is rengeteget kellett tennie azért, hogy most ott lehessen ahol. Közben a pincér felvette az ételrendelésünket is. Jake steak-et kért különböző köretekkel, míg én csak gyümölcslevest kértem. Idegességemben nem tudok sokat enni. Nem kellett sokat várnunk, sőt viszonylag hamar meg is érkezett az étel. Egyre jobban kezdett untatni. Az eddigi találkozóinknál mindig olyan kedves volt, vicces, vagyis teljesen más, mint most. Pont az egyik prezentációjáról mesélt, amikor megcsörrent a telefonom. Elnézést kértem, majd kivettem a táskámból. Hogy is gondolhattam, hogy megúszom ezt az estét Cameron nélkül? Megkérdeztem Jake-et, hogy nem bánja-e, ha felveszem, mire megrázta a fejét. Felálltam az asztaltól és elsétáltam mosdó felé, közben fogadtam a hívást.

-          Cameron, mi olyan sürgős? – szóltam bele flegmán.

-          Jaj, de harapósak vagyunk. – nevetett. – Ilyen rosszul alakul az estéd?

-          Tévedésben élsz Cameron. Ez a világ egyik legjobb randija. Szóval gyorsan mondd, hogy mit akarsz.

-          Ha olyan jó lenne, akkor most nem beszélgetnél velem, hanem a szőke hercegeddel ennéd a gyümilevesed.

-          Azt hittem, hogy valami fontosat akarsz, de látom, hogy csak húzod az időmet. – mondta neki. De ekkor leesett, amit az előbb mondott. – Honnan tudod, hogy gyümölcslevest eszem?

-          Ööö... csak tippeltem. – habozott a válaszával.

-          Cameron! – szóltam rá kicsit durvábban. – Honnan?

-          Bella, hiszen az előbb mondtam, hogy... - nem akartam a hülye hazugságait hallgatni, ezért leállítottam.

-          Cameron ne hazudozz itt nekem! Egy egyszerű dolgot kérdeztem, szerintem nem olyan nehéz rá válaszolni.

-          Én sosem hazudok Hercegnő. – nevetett fel. – De majd mesélsz, ha hazaértél. Légy jó.

-          Le ne merd tenni!- kiabáltam a telefonba, de már késő volt. Kinyomta.

Honnan tudta, hogy mit eszek? És miért rakta le ilyen hamar? Komolyan kikészít ez a fiú. Ezekkel a kérdésekkel a fejemben csatlakoztam ismét Jake-hez.

-          Minden rendben? – kérdezte.

-          Igen, csak Cameron nem tudtam, hogy hol van Skylynn macija. Kellett a segítségem. – kamuztam.

Gyorsan megettük az ételeket, Jake fizetett, majd elindultunk haza. A hazaút viszonylag csendesebb volt, de ezt betudtam annak, hogy tizenegy óra és már fáradt vagyok. Jake leparkolt a házunk előtt és kisegített az autóból.

-          Remélem jól érezted magad. – mondta mikor az ajtó előtt álltunk.

-          Igen. Nagyon kellemes este volt. Köszönöm.

-          És azt is remélem, hogy megismételjük.

-          Persze. Szívesen. – mondtam mosolyogva.

-          Ennek örülök. – két puszit nyomott az arcomra, majd az autó felé indult. – Jó éjszakát Bella!

-          Neked is Jake.

Megvártam míg Jake elhajtott a kocsival, és csak azután léptem be a házba. Óvatosan becsuktam a bejárati ajtót, kibújtam a cipőmből – hogy minél halkabb legyek – és elindultam az emelet felé. Mivel Cameron vigyázott ma Skylynn-ra úgy gondoltam, hogy még gyorsan benézek hozzá mielőtt elalszok. Lassan kinyitottam az ajtót és bekukucskáltam Sky szobájába. Mint ahogy azt vártam, már mélyen aludt. Nem akartam felébreszteni, ezért inkább becsuktam az ajtaját és elindultam a saját szobámba. Hirtelen erős álmosság tört rám. Nagy nehezen leszenvedtem magamról a ruhát, felkaptam egy bő pólót – még Nash-től kunyiztam el – és bedőltem az ágyba, majd elaludtam.

***

Meglepően korán ébredtem. Viszont akárhogy próbáltam sehogy sem tudtam visszaaludni. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom, ha már tegnap este nem volt hozzá erőm. Hamar végeztem is ezzel, majd felvettem egy szürke rövidnadrágot, hozzá pedig egy sötétszürke kicsit bővebb trikót. A hajamat parketta (francia) fonásba fontam és egy kis szempillaspirált vittem fel az szememre. Elindultam lefelé, mikor egy nagy csattanást hallottam a konyha felől. Volt egy rossz sejtésem, ezért rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn. Na, igen, ezt nem kellett volna. Ahogy leléptem az utolsó lépcsőfokról nem vettem észre a hatalmas víztócsát, ami majd beterítette az egész helyiséget. Sikeresen elcsúsztam rajta, és egyenesen a földön –igazából a kezemen – landoltam. A kis mutatványom közben nem maradt el a hatalmas sikítás sem. Hallottam, hogy valaki gyors léptekkel siet felém a fürdőszoba felél.

-          Basszus Bella! Minden rendben? Fáj valamid? – aggodalmaskodott Cameron.

-          A kezem. – mondtam szipogva, és felemeltem a kezemet, ami nagyon fájt.

-          Hagy nézzem. – nyúlt a karom felé, de amint hozzáért egy könnycsepp gördült le az arcomon, mert iszonyatosan lüktetett. – Basszus! Bella azonnal elviszlek egy orvoshoz. – jelentette ki és óvatosan felsegített a földről. Leültetett a kanapéra, amíg Ő elment és felöltözött. Közben Nash is megérkezett a nappaliba. Köszöntem neki, mire ijedten kapta felém a fejét. Már épp hozzám akart sietni, mikor rákiabáltam, hogy álljon meg. Értetlenül nézett rám, de elmondtam neki, hogy ott van egy tócsa, ami elég veszélyes. Lassan lelépett a lépcsőről és mellém ült.

-          Mennyire fáj? – nézett a kezemre.

-          Eléggé. – húztam el a számat.

-          Gyere! Elviszlek az orvoshoz.

-          Nem kell Nash. - mosolyogtam rá. – Cameron mindjárt itt van, és vele megyünk.

-          Ne kísérjelek el?

-          Nem kell.

-          De amint végeztetek azonnal hívj fel!

-          Rendben.

Végszóra Cameron is megérkezett. Felsegített a kanapéról – hiába mondtam neki, hogy a kezem fáj, és hogy a lábamnak semmi baja, ragaszkodott hozzá hogy segítsen – és elindultunk az autó felé.

Viszonylag gyorsan odaértünk a kórházba, ahol az egyik orvos azonnal kezelésbe is vett. Megröntgenezték a karomat, és az orvos megállapította, hogy itt tényleg törésről van szó. Felhelyezte, a mostantól 6 hétig a karomat ékesítő gipszemet. Váltottunk pár szót  további vizsgálatokról, majd elindultunk haza.

A kocsiban felhívtam Nash-t. Először az állapotomról érdeklődött, én pedig mindent részletesen elmondtam neki. Utána természetesen jött az a rész, amikor jól kiröhögött amiért ilyen béna vagyok. Hát mit mondhatnék? Ilyenek a testvérek. Figyelmeztetett, hogy délután megyünk a fiúkhoz, mert ismét tartunk egy kis sütögetős estét. Azonnal jobb kedvem lett, hiszen szeretek a fiúkkal lenni. Nem is tudom milyen lenne az életünk nélkülük.