-Yeri, mondtam már, hogy nem kell segíts, elbírom egyedül is-Minjit most engedték ki a kórházból, csupa két hetet töltött bent. Nehezen viselte, se barátok, se senki. Minden nap az iskolából az áruházba onnan meg a kórházba mentem jó nagy szatyrokkal, mert a "betegem" kívánságait teljesítettem. Sokszor Jisung is jött, már nem bírták ki azt a két hetet úgy, hogy ne lássák egymást. Igen, alakulóban van az övéké,vagy már több is, ki tudja, aminek meglehetősen örülök.

Apropó, Hyunjinnal újra napi szinten kezdtünk beszélni. Az exe a családjával el kellett költözzön, előtte való este Hyunjin meg kapott tőle egy litániát, hogy még visszatér meg miegymás. Tehát direkt volt az egész, ami a buliban történt, na mondom az emeleten bajok vannak. Ennél jobban nem ismerem őt, de már tudom, hogy milyen ember.

-Itt hagylak-mutattam fel a mutató ujjamat.

-Úgy se mersz-jól tudta, hogy ezentúl nem megy sehova egyedül,ilyenkor mindig hozzáteszem,hogy míg férjhez megy haha. Szóval ez nem hatotta meg őt, de máskor simán elsétálnék. Tudom, hogy úgy is utánam fog futni vagy kiabálni kezdi a nevemet, így kénytelen vagyok olyankor visszamenni hozzá vagy megvárni-Ne menjünk haza.

-Mivan? Mégis hova a csudába akarsz menni?-kikapta a kezemből a táskáját.

-Mi az, hogy hova? Természetesen a mekibe, hova máshova? Rég mentünk oda, szóval nyomás-ő elindult én meg egy nagy levegő vétel után követtem.

Minji nagyon megváltozott, nagyon hiperaktív lett meg boldog, olyan, mintha lenne egy három éves húgom. Pedig ő idősebb nálam, két hónappal.

-Akkor két big mac?

-Igen-izgatottan vártuk a kaját, bevallom rég ettem mekit, így most ez nagyon jól fog esni az biztos. Miután ideadták a rendelésünket, leültünk egy asztalhoz egymással szemben. Mélyen egymás szemébe néztünk, ami csak úgy spontán jött. Láttam a szemébe a fájdalmat, még mindig nem gyógyult meg lelkileg. Ebben a két hétben nagyon letört volt. Volt még úgy, hogy be kellett feküdjön a kórházba, de még ilyen állapotban nem volt. Nagyon aggódtunk érte, konkrétan mindent megtettem neki, mint egy rossz cselédlány. Olyan is volt, hogy éjfélig voltam ott mellette, amíg el nem aludt, és vonattal vagy aki épp volt akkor mentem haza. Nekünk is nehéz volt ez az időszak, de még nincs vége, hiába hazaengedték.

-Nagyon megváltoztál-mondtam szemrebbenés nélkül, Minji csak féloldalasan mosolygott.

-Nem mondasz újat.

-Hogy mivan?-értetlen fejet vágtam,szóval akkor nem csak én figyeltem fel erre.

-Haha veszítettél-kuncogott, szóval farkas szemeztünk, jó tudni-Anyu is említette, hogy nem olyan vagyok, mint ezelőtt két héttel.

-Történt valami? Valami amit nem mondtál el?-zsebéből kikapta a telefonját és megmutatta a hátterét. Lesokkoltam. Nem váratlan, mivel tudtam, hogy ez lesz, de akkor is, wow.

-Minji, nagyon örülök. Úristen gratulálok-a háttere két kéz, amelyek össze vannak kulcsolva. Magyarán, ő és Jisung együtt vannak. Az egyiken, a Minji kezén ott van a branül, ami sokkal több érzés van a képen. Odaültem melléje és szorosan átöleltem-Na, és mióta? Mesélj valamit, ha már nem avattál közbe be-bevágtam a kamu durcit, de nem tudtam sokáig tartani, elnevettem magam.

-A hét elején jöttünk össze. Aznap, amikor lógott a suliból, csak hogy ott tudjon velem lenni.

-Akkor a fizika tanár mérges volt rá, mert pont dogát írtak-visszaültem a helyemre és vártuk, hogy szólítsanak-Be is írta igazolatlannak. Na de együnk, mert ez sehogyse fog elfogyni.

-Na, Hyunjinnal mi a helyzet?-a buszmegállóba tartottunk, menet kiderült, hogy épp maradt rá pénzünk, sokat elköltöttünk, mert vettünk egy kicsi ezt, kicsi azt. A sok kicsi sokra megy, úgy az egész pénzünk elment, nem is gondoltunk arra, hogy még haza is kéne menni, de a szerencse velünk volt. Anyut alig tudtuk meggyőzni, hogy ne jöjjön értünk, mert ezt a napot együtt akartuk tölteni, így is van elég tenni valója neki is.

-Mostmár gyakrabban beszélünk-a nagy buszmegállóban megkerestük azt a buszt, ami feléjünk megy és felültünk rá, előtte persze fizettünk-De nem olyan, mint ezelőtt, mikor randiztunk.

-Hát most nem is lehet olyan, idő kell, Yeri. Neki is és neked is-leültünk, én meg az üvegnek döntött fejjel bámészkodtam, miközben Minji próbálta a nagy táskáját feltuszkolni a csomagtartóra. Amint végzett lihegve ült le mellém. Egy percig csak bámult, aztán megszólalt-Na~, nagyon letört vagy-az ajkait lebiggyeztette, és a vállamra dőlt-Maradt csokim, kérsz?-hirtelen megszólalt a telefonom, miszerint üzenetem érkezett.

-Jesszusom, nem kapcsoltam ki a mobilnetet-Minji csak kuncogott-Hyunjin írt.

-Mit akar?

-Mindjárt megtudjuk-megnyitottam a beszélgetést és felolvastam, amit írt-Foglaltam helyet a törzshelyünkön, ötkor megyek érted és egy olyan zárójeles emoji. Remélem hármat foglalt.

-YERI!!- hangosan mondta, így a buszon ülők mind ránk néztek azzal a nézéssel,hogy legyünk már halkabbak. Hát bocs, valakinek ilyennek is kell lennie, nemde?!

-Jól van, jól van, nyugi-sóhajtva újra hátra dőltem.

-Hahh, Yihyun végre elment.

-Yihyun?

-Hát igen,Hyunjin exe.

-Hogy mivan? És nem ismertem fel? Édes istenem-Yihyun kiskori barátunk volt, hárman együtt lógtunk mindig. A szülei meghaltak egy balesetben, tizenegy évesek voltunk csak. Gyámja a nagynénje lett,ezért el kellett költözzön. Most meg nagyon megváltozott. Még ismerős sem volt, amikor láttam őt a parkban-De,hogy változott ennyire meg?

-Elvileg sokat bántották iskolában és lett egy nagy grow up-ja.

-És te ezeket honnan tudod?

-Anyu beszélt az anyjával-hát ez nem tudom miféle grow up, de hogy teljesen megváltozott, az biztos. Úgy kívül, mint belül. Még jobban kezdem érteni a helyzetet.

-Mostmár mindent értek-igen, szokásom hangosan gondolkodni-A busz meg indulhatna ahh.

-Még van negyed óra addig, és mit értesz?

-Mielőtt elment, azelőtt való este írt egy litániát Hyunjinnak, hogy még visszatért meg minden és szánszándékkal kapta le előttem Hyunjint, mert féltékeny volt és tönkre akarta tenni a kapcsolatunkat. Ekkorát még senkiben nem csalódtam eddig.

-Chh, kis ringyó, jobb jelzőt már nem lehet rá mondani. Azt is hallottam, hogy csak úgy válogatja a pasijait. Hahh szegény lány, mi lett belőle-a kisebb háti táskájából kivett egy tábla csokit és megkezdte-Leszarom a kalóriát, egyél te is, felém nyújtotta a csokit közben egy kockát bakapott, egyet én is elvettem.

-Én inkább a fiúkat sajnálom, hogy miket művel velük-én is megettem. Csendben ültünk, amíg a busz el nem indult. Csak a buszon ülőknek kezdveztünk ezzel. A fejét a vállamra döntötte én meg az üvegnek és így ültünk, amíg a hozzánk legközelebb buszmegállóba nem értünk. Egy taxi is elég lett volna, csak arra már pénzünk nem maradt, szóval a busz maradt.