Az fix, hogy Eric nem így tervezte a meglepetést. Nem biztos, hogy szerette volna azt, hogy a barátai, családja így lássákőt. Amióta az eset megtörtént azóta magamat hibáztatom.
Az balesethez a rendőrök is kijöttek, és kiderült, hogy a sofőrbe volt alkohol és ráadásul gyorsan is jött a zebránál, szóval kihallgatásra kerül.

Nagy nehezen beértünk a kórházba, és most a szülőkkel várok a folyosón, hogy az orvos hírt adjon Eric hogylétéről. Közben írt Jisung, hogy Minji összeesett és épp a kórház felé tartanak. Egyszerre két fontos személy kerül kórházba, miért?!
Pluszba meg reménykedek, hogy apa nem jön be, de ahogy megláttam a hosszú, fekete kabátjában a kórház ajtajában,a gyomorgörcs elkapott.

Aggódtam Minji miatt. Ilyen azóta még nem történt, hogy egy fedél alatt élünk. Remélem semmi komoly gond nincs vele,nem bírnám ki. Nem elég, hogy tanúja voltam annak, hogy elgázolták egy jó barátomat, aki eszméletlen jelen pillanatban, most meg Minjivel is baj van. Ez nem az én napom.

Láttam, hogy apa kiviharzik a kórházból. Vártam, hogy vajon vissza jön-e, de nem jött,szóval a munkába ment, mert egy csomó papírmunkája van a hétre, amit be kell fejezzen.

Vettem a bátorságot ,és odamentem Yerihez. Ott ült egy széken egyedül és zokogott. Egy hokellit mellé toltam és arra én is leültem. Átöleltem egy annyira, hogy tudjam a hátát simogatni. Nem mondtam semmit, csak csendben ültünk. Csodálom, hogy nem tolt el magától.

-Mit keresel itt? - hirtelen megszólalt. A tekintetemet Eric szüleire emeltem, de nem mondtam semmit. Egy ideig nehéz lesz róla beszélnem, hiába még él, vagyis nagyon remélem, de tanúja voltam.

- Majd megtudod-fura, hogy hagyta azt, hogy átöleljem őt. Bár most szerintem semmi sem érdekli jobban, mint az, hogy Minji jobban legyen-Még haragszol rám?-annyira egyértelmű kérdést tettem fel, hogy még választ sem kapok.

Yeri pov.

Meglepett a feltett kérdése. Mostmár nem haragszok....annyira. Őszintén nem tudom mit válaszoljak. A szemébe néztem és láttam azt, hogy komolyan kérdezi, viszont látszott a megbánás is. Ez miért ilyen nehéz?!

-Kéne?

-Tudod, rád van bízva, de ami ott történt, azt még én se szerettem volna-felállt, egy puszit adott a homlokomra, azt elment. Az arcom átvette a halvány piros árnyalatot. Ezt most miért csinálta velem?

Nehezítsd meg még jobban az életem, Hwang Hyunjin. Sokszor nem értem a viselkedését a buli után. Biztos direkt csinálja.

De még mindig furdal a kíváncsiság, hogy miért van itt? Előttünk itt volt, mert innen látni a bejárati ajtót. Vele történt valami? Azt nem hiszem. Felnéztem és ott láttam egy orvossal beszélni két ismerős felnőttel. Milyen ismerősek, de honnan? Nem akartam túl sokáig feltűnően nézni így gyorsan elfordultam.

Elmentem, hogy vegyek magamnak egy teát, mivel az idő már rég lehűlt és kimentem az ajtó egy kicsit levegőzni. Leültem egy padra és hagytam, hogy a gondolataim szálljanak. Eszembe jutott, hogy mikor jöttünk, akkor nagy forgalom volt egy baleset miatt,a helyszín körül volt határolva, miszerint valakit elütöttek. Emiatt lenne Hyunjin is itt?

Hirtelen megszólalt a telefonom, amire egy kicsit megugrottam. A teámból egy kicsit a lábamra ömlött emiatt, ami egy ideig melegítette azt a területet, viszont hamar meghült így aztán csak fázott a helye. Anyu hívott, el is felejtettem szólni neki, hogy hol vagyok.

-Igen?

-Hol vagy Yeri drágám ilyen későn? Úgy aggódom érted.

-Hamarosan otthon vagyok anyu, nincs semmi. Aztán elmesélek mindent.

-De siess kérlek, mert ilyenkor nagyon veszélyes minden.

-Oké oké, na szia-és leraktam. Kis idő múlva Bora is kijött, mivel Hyunjin apja elvitette magát, ezért nekünk megmarad az autó.