Reggel a fájdalmas órámra keltem.Szerintem ilyenkor senkinek sincs semmi kedve felkelni,mert iskolába kell menni.Már a mondattól,hogy iskolába kell menni irtózik az ember,mert kell tanulni.De a tanulás az kell,az fontos.Akkor miért utáljuk?Igaz szereti pár ember,vagy van akinek tanulnia sem kell,és még is tud,még is érti a leckét amit kell tudni egyik napról a másikra,de az olyan ember kevés.Ahhoz,hogy ilyen fajta okosok legyünk,ahhoz már születni is kell,vagy benne van az génekben.

Engem sokszor ezért utálnak,mert az elsők között vagyok a tanulásban.Nem mondom magam okosnak,de azért butának sem.Nézzétek el,nem vagyok egoista sőt,utálom magam,az egész lényemet.És hogy miért?Mert a drága iskolás társaim le értékelnek,amiket persze el is hiszek,és itt vagyok.Nem tudom elfogadni magam így ahogy vagyok.

Ezekkel a gondolatokkal mosakodtam meg,és öltöztem fel.Utálom,mert nem kell egyenruhát viselni,és ezért hordanak le egyes embereket a földre,mert nem a divat szerint öltözködnek.Ezért az egyért engem sem piszkálnak,de már mást igen,aki szegényebb és nem engedheti meg magának a drága ruhákat.Szerintem azok is örvendenek,hogy van mit fel vegyenek.

Valahára kész lettem,és mentem is le,de anyuék nincsenek itthon.Már megint.Sosincsenek itthon,s aztán csodálkoznak,hogy annyi veszekedés van.Én sokszor kiverem a cirkuszt,hogy alig vannak egy héten egyszer itthon,persze ők ez ellen nincs mit tegyenek,hiszen cégvezetők,és ez a munkájuk,de azért mindennek van határa.

Hátamra vettem a táskát és mentem is ki.Be dugtam a fülembe a fülhallgatót,és úgy mentem egészen az iskolának nevezett börtönbe.

Mikor a kapuhoz értem,valaki megpöcögtette a vállam.Hátra néztem,és Hyunjinnel akartam szembe magam.

-Annyit kiáltottam utánad-lihegett,mintha a maratont futotta volna le.Ezen el kellett magam kuncognom-Nem vicces.Szerintem már hülyének néztek-nevetett fel aztán ő is.

-Na végül el tudtál aludni?-mentünk be a többi diákkal.

-Ahogy elköszöntem rá nemsokára aludtam is el.És te?-a szekrények felé vettük az irányt.

-Én is.Nagyon álmos voltam,mivel a tegnapi nap hosszú volt számomra-raktam bele a "felesleges" könyveket.Amúgy nem vagyok jóba Hyunjinnel és még is most úgy beszélgetünk,mintha nem tudom hány éve barátok lennénk.Ez szerintem valami felé képpen fura.

Aztán csengettek,így muszáj volt be menni az osztályba a többi analfabéta közé.Semmi kedvem nincs most semmihez.Inkább otthon még egy jó órát aludtam- és lustálkodtam volna.Szerintem ez minden tanuló álma.

(...)

Mivel Minji lebetegedett,megint,ezért most egyedül kell hogy haza menjek.Így úgy mentem ahogy jöttem.Fülesemet befugtam a fülembe,és Hyunjin addig ordibált amíg észre nem vettem,persze közben futott is.

-Végre-jött oda-Te örökké zenét hallgatsz?-tette fel a kérdést,közben elindultunk.

-A zene az jó.Nem?-zsebre raktam a telefonom.

-Hát de,csak nem mindig-nézett le rám,mivel alacsony vagyok.Nem vagyok az,de mellette mindenki alacsonynak számít.

-Például?-néztem fel rá.

-Mikor az ember olyan rosszul van,hogy már a zene sem segít rajta.Ezt most ne úgy értsd,hogy beteg.Olyankor csak a csend az,ami számít-magyarázta,közben a kezével mutogatott.

-Hűha,nem is tudtam,hogy ilyen bölcs is tudsz lenni-kuncogtam.Kis idő múlva a házunkhoz értünk-Akkor én mennék is.

-Ma mikor jöjjek átol?-kérdezte zsebre dugott kézzel.

-Mikor jó neked?

-Nekem bármikor-vonta meg a vállát.

-Hát oké.Négy óra?-egyet bólintott,köszöntünk,majd bementem.Meglepetésemre anyu már itthon volt.Ilyenkor még a gép előtt keresve szokta a dolgozókat utasítani-Itthon vagyok~

2020.03.10.