Sasuke

Miután elhagyta a tanárit a csönd nehézsúllyal telepedett a szívemre. Nem sokszor jövök zavarban, de ez alatt a rövid idő alatt, egyszerűen nem volt olyan pillanat, mikor nem éreztem volna magam kínosan. Főleg bizonyos reakcióim miatt.

Hogy ez a lány miket ki nem hoz belőlem...

Remegő lábbakkal ültem vissza a székre. Örülnöm kellene, hogy nem haragszik rám, de valahogy még sem tudok. Annak ellenére, hogy rámásztam, túl lazán vette a dolgokat, szerintem. Ráadásul a tapasztaltság hiány, amit említett végképp nem nyugtatott meg. Már a csók közben is éreztem, hogy nem sokszor csinált még ilyesmit, de hogy én legyek neki az első... Valahogy fura belegondolni. Eddig akár hány lánnyal jártam, valamennyire azért sokkal tapasztaltabbak voltak, mint ő. Lehet, hogy ez az oka annak is, hogy ennyire zavar a jártatlansága?

A könyökömet megtámasztottam a combomon. Az arcomat pedig a tenyerembe temettem, közben igyekeztem minden ezzel kapcsolatos gondolatot kizárni a fejemből. Minél jobban erőlködtem, annál inkább vágytam rá. Nagyot nyeltem, miközben felidéztem a köztünk történteket. Képzelem közben milyen elgyötört képet vághattam. Szinte kínzott a gondolat, hogy nem lehet az enyém.

Lehunyt pilláim mögött, az agyam már nyolc lépéssel előrébb járt. Olyan képeket jelenített meg, ami per pillanat nagyon nem volt rám jó hatással. Csak szította a tüzet bennem, és a legrosszabb, hogy semmit sem tettem annak érdekében, hogy ezek a gondolatok megszűnjenek létezni. Túl szép volt minden képzeletbeli érintés. Még sosem hatott így rám egy nő sem. És a legrosszabb, hogy alig ismerem, túl fiatal, és rettentően nagy bajba keverném, ha bepróbálkoznék nála. Valószínűleg a szülei sem díjaznák a kapcsolatunkat. Bár anyám elég sokszor hangoztatta, hogy ideje lenne, egy normális nőt kerítenünk Itachival, de eddig sikertelenül jártunk mindketten. És ha jobban belegondolok abba, hogy a fater fülébe jusson ez a ballépésem is... Tuti kicsinálna, nem is, inkább kitagadna. Így sem volt túl jó a kapcsolatunk, ez pedig csak még jobban rontana rajta.

Na, jó, kezdek tényleg túlzásokba esni. Még az se biztos, hogy az érzés kölcsönös. Lehet, hogy csak kötelességből csókolt vissza. Talán megijedt vagy valami, és inkább úgy döntött, hogy nem akar csalódást okozni, vagy ilyesmi. Ezt a következtetést is csak abból tudtam leszűrni, hogy milyen könnyen letudta a dolgot. Nem haragudott rám, nem tiltakozott vagy kiabálta le a fejem. Volt már néhány olyan alkalom, mikor kikosarazott az ép aktuális csajom. És akkor rendesen megkaptam a magamét. Ami nem minden esetben volt kellemes.

- Fenébe - nyögtem, és egy pillanat alatt talpra álltam.

Nagyon nem kellene ilyesmiken törnöm a fejem, még sem tudtam másra gondolni. Idegesen túrtam bele a hajamba, képtelen voltam kiverni őt a fejemből. A szeme, a hangja, az arca, ez egész lénye beleégett a fejembe. Képtelen voltam nem felidézni azt a csókot, nem érezni, az orromban az illatát, nem elképzelni, ahogy...

- Vááááá - tört ki hirtelen belőlem. Nem tudtam, nem rá gondolni, ami kezdett nagyon kényelmetlenné válni. Teljesen higgadtnak, nem is, inkább nyugodtnak kellene lennem, hisz nem haragszik rám, de nem megy.

Nem bírtam tovább. Az asztalhoz mentem, összeszedtem minden cuccom, és olyan sebesen hagytam el az iskola épületét, amilyen gyorsan csak tudtam. A kocsimnál egy pillanatra megtorpantam, míg előkotortam a slusszkulcsot, aztán behuppantam az ülésre. A táskámat az anyós ülésre dobtam, majd bevágva az ajtót, beindítottam a kocsi motorját, és elhajtottam onnan.

Hamarabb haza értem, mint terveztem. Meg is lepődtem rajta. Egy pillanatig az órámat fixíroztam, majd kikaptam a táskám, becsuktam a kocsim, és felmentem a lakásba. Ahogy az ajtó becsukódott mögöttem, megkönnyebbülten dőltem neki. Végre egy olyan helyen voltam, ahol senki nem lát és hall. Ahol nyugodtan kiengedhetem a gőzt - minden értelemben.

Végig gondoltam a mai napnak minden egyes kis részletét. Legfőképpen a beszélgetésünket. Éreztem, ahogy a lábam alól kicsúszik a talaj, miközben sorra peregtek le az emlékképek. A fenekem végül elérte a talajt, az agyam pedig neki állt újból lejátszani minden egyes kis jelenetet, amit „együtt" éltünk meg.

És, hogy mit állapítottam meg mindezt felidézve? Hogy még életemben nem viselkedtem ekkora idiótán. Most az egyszer tényleg dühös voltam magamra, amiért ennyire engedtem az érzéseimnek. Ő nem tehetett róla, hogy idáig jutottam, csak magamnak köszönhetem, hogy ennyire elgyengültem a közelében.

Talán Itachiéknak igaza van... Tényleg szereznem kéne egy nőt. Akkor lehet, hogy nyugodtabban hajtanám álomra a fejem, miközben egy szerető nőszemély fekszik az oldalamon.

A gondolataimból egy halk pityegés zökkentett ki, ami a vezetékes telefon felől jött. Lassan feltápászkodtam, közben elhordtam magam mindennek, aminek lehet, és elindultam megnézni a kicsi szerkezetet. A pirosan villogó, és halk pityegést hallató telefon előtt álltam meg. Zavartan nyomtam meg a gombot, hogy lejátssza a nem fogadott hívást. Nem sokszor kapok üzenetet rajta, csak ha valami nagyon sürgős dolog nem akad. És aki legtöbbször hívni szokott, az nem más, mint a drága anyám. És nem is lepődtem meg, mikor megszólalt az a lágy, női hang, ami természetesen az előbb említett személyhez tartozott.

- Szia, kicsim. - kezdte szokásos monológját, ami halovány mosolyt csalt az arcomra. - Rég halottam felőled. Remélem jól vagy. Aggódtam, hogy eddig nem hívtál - az anyák már csak ilyenek. Még szélesebbre húzódott az ajkaimon megjelent mosoly. - És milyen a tanítás? Biztos nagyon izgultál, mikor felvettek. Majd hívj, ha telefon közelben leszel. - itt némi szünetet tartott. - és ha szükséged lenne bármire is, szívesen segítek, csak hívj. Remélem, minél hamarabb meglátogatsz minket. Apáddal hiányolunk - itt felmordultam. Még, hogy hiányolni... na persze... Annak az embernek egyedül csak a pénz számít, én nem az tuti. Elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, hogy le sem szar. A pénzére meg végképp nincs szükségem. - Majd hívj. Puszillak. Szia.

És a kis szerkezet felsípolt, miután a rögzítő befejezte a visszajátszást.

Az órára pillantottam, ami kereken 15 órát mutatott. Felkaptam a telefont, majd lelkesen tárcsázni kezdtem anya számát. Miután bepötyögtem, és lenyomtam a hívás jelző gombot, vártam. Már a második sípolás után felvette.

- Igen? - szólt bele az előbbi női hang.

- Szia, anya. Sasuke vagyok - mondtam. - most hallgattam meg az üzeneted.

- Szia, kicsim - lelkesedett egyből - a bátyáddal tegnap este beszéltem. Annyi mindet mondott - na, itt elakadtam.

- Mit mondott? - jött ki egyből belőlem. Ha a bátyám jártatja a száját, abból semmi jó nem származik.

- Ne aggódj, semmi különöset. Bár említett egy lányt... - szívem szerint most fogtam volna magam, megkerestem volna a kedves, szeretetre méltó bátyókámat, és jól megrugdostam volna. De hát még is csak anyummal beszélek, nem hagyhatom faképnél.

- Nincs semmi féle lány - nyomatékosítottam minden szót, remélve, hogy nem kezd el nyaggatni megint.

- Kár - sóhajtott fel hirtelen, ami igen csak meglepett. - örülnék, ha végre legalább az egyik fiam megállapodna egy mellett.

Elvörösödtem. Tudja nagyon jól, hogy az ilyen témák mennyire zavarba tudnak hozni. Ráadásul nem is éreztem magam elég felnőttnek ahhoz, hogy házasságon törjem a fejem.

- Anya, ez még túl korai - igyekeztem némi vidámságot is csempészni a hangomba, de elég nehezen ment. - először a munkahelyemet szeretném biztosítani. Ráadásul még egy nő sincs a láthatáron, akivel megosztanám az életem - ez csak részben volt igaz. Van egy lány, aki igen csak megmozgatja a bensőmet. De amiről nem tud, az nem fáj neki. - és van még pár dolog, amit muszáj elintéznem, mielőtt bármi féle kapcsolatot kialakítok.

- Tudom, és megértem. Csak szeretném, ha te és Itachi is boldogok lennétek.

- És veletek mi van? - tértem ki a következő kínos téma elől.

- Én megvagyok, bár rettentően hiányoztok. Lejöhetnétek valamikor. Apád pedig hozza a formáját. Csak a szokásos macera a céggel.

Anya sosem szólt bele a cég ügyeibe, apámra hagyta mindezt. De a véleményem szerint, ha csak egy kicsit segített volna a faternak, talán most a kapcsolatunk, nem ilyen rögös utakon járna, mint manapság.

- Értem. - mondta, miután végig gondoltam pár dolgot - Majd a látogatást bepótoljuk. Ígérem.

- Remélem is. Na és milyen tanárként dolgozni? - a hangja máris sokkal lelkesebben csengett.

- Egész jó - mondtam - bár egyelőre próbaidőn vagyok, csak remélni tudom, hogy végül maradhatok is. A diákok többsége egész rendes, bár volt néhány igen fura pillanat.

- Örülök, hogy minden jól megy. Ha valami kell, szeretném, ha szólnál.

- Tudom, anya. De most per pillanat nincs szükségem semmire. Mindenem meg van, amire egyelőre szükségem lehet.

- Mindkettőtöket nagyon szeretem. - suttogta lágy hangon.

- Mi is szeretünk téged - suttogtam.

- Azt hiszem jobb, ha megyek. Apád már morog, hogy hol vagyok. - nevetett bele a telefonba. Ilyenkor mindig megnyugszom, mert tudom, hogy szívből jön neki. - vigyázz magadra. Puszillak.

- Te is vigyázz magadra. És mond meg apának - elég ritka, ha így hívom - hogy üdvözlöm. Szeretlek.

- Rendben. Én is téged. Szia.

- Szia, anya - miután kimondtam, az utolsó szót kinyomott.

Percekig bámultam a telefont, egy halovány mosollyal az arcomon. Valahogy mindig jobb kedvem lett, miután beszéltem vele. Nem tudom, hogy csinálja, hogyan képes eltüntetni minden gondomat, néhány perces beszélgetéssel. Én és Itachi vagyunk a legszerencsésebbek, amiért ilyen csodálatos anyukánk van. Nem csak gyönyörű, ha nem a legszeretetre méltóbb nő is a világon, akit ismerek.

Visszatettem a telefont a helyére, majd kipakolva a táskámból a jegyzeteimet, az asztalra tettem. Azután a konyhába sétáltam, ahol elővettem a tea filteres kis dobozkákat, és neki álltam átnézni őket. Volt csipkebogyós, erdei gyümölcsös, áfonyás, fahéjas szilvás, és cseresznyés. Na, itt viszont egy pillanatra megállt a kezem. Egyből az ő arca jelent meg lelki szemeim előtt, nagyot nyeltem.

Nem normális dolog, hogy már a teáról is Sakura jut az eszembe. Attól függetlenül, hogy a neve is cseresznyét jelent, az nem jelenti azt, hogy akár az íze is megközelíti ennek a piciny gyümölcsnek az ízét...

Elvörösödtem saját gondolataim hallatán. Mintha valami perverz mozit néznék, úgy pörgött le minden jelenet a szemeim előtt. És az altestem igen csak nagy érdeklődést mutatott minden képkocka láttán.

A torkom kiszáradt, ajkaim remegtek, a testem vágyakozott - főleg egy bizonyos részem- és a szívem vadul dörömbölt a mellkasomban. Még az agyam is határozottan állította, hogy kell nekem az a csíntalan lány, aki ilyen perverz reakciókat vált ki belőlem. Fura volt így éreznem. Túlságosan megmozgatott belül. Pedig egyáltalán nem vagyok, azaz álmodozó típus.

Próbáltam összeszedni magam, de túl kába voltam hozzá. A kezemben szorongatott kis dobozkára tévedt a tekintetem. Elég sok lehetőség eszembe jutott, hogy hogyan távolítsam el a közelemből. Végül azt választottam, mi szerint jól elrejtem a polc leghátsó részébe. Így is tettem. Fogtam és begyömöszöltem a sarokba, majd rá pakoltam mindent, amit csak tudtam, hogy véletlenül se indítson be megint. Ezután fogtam a többit - a szilváson kívül- és köré pakoltam. Kivettem belőle egy filtert, majd visszatettem a többi közé, és neki álltam vizet engedni a teafőzőbe. Amint elkészültem ezzel is, beleraktam a tea filtert, majd megnyomtam a gombot. Neki állt lefőzni azt a barna színű folyadékot.

Ezután - a túlszárnyaló fantáziálásom miatt - kénytelen voltam kicsit félrevonulni. Nagyon nem tűnt helyén valónak és elég kényelmetlen is volt dudorodó nadrágban mászkálni, így bevonultam a fürdőszobába, ahol kénye kedvemre okozhattam magamnak örömet.

Valahogy ez a mai nap, egyáltalán nem úgy jött össze, ahogy valójában terveztem. Összesen annyi örömöt leltem benne, hogy legalább a vele való „kapcsolatomat" - már ha nevezhetem így - rendezni tudtam. A tanár-diák viszonynál nem lehet több. És ezt próbáltam minél inkább az eszembe vésni, de a szervezetem valahogy nagyon nem akarta elfogadni ezt. Pedig minden sokkal könnyebb lenne, ha ezen túlesnék.

Ráadásul a testem igen csak kimutatta a nem tetszését az iránt, hogy felejtsem el őt. Az agyam folyamatosan vetítette ki a szemem elé a pikánsabbnál pikánsabb képeket, és ez egyre inkább kezdte elvenni azt a maradék józan eszemet is, már ha egyáltalán maradt még belőle valami. Az elmúlt néhány nap igen csak megnehezítette a dolgomat.

- Istenem mért büntetsz? - suttogtam erőtlenül, mikor végre sikerült véget vetnem a kínlódásomnak.

És persze, hogy annak a rohadt csengőnek is pont most kell megszólalnia...

Gyorsan rendbe szedtem magam, hogy kicsit emberibben nézzek ki. Feltöröltem a padlót. A rongyot azután a szennyesbe dobtam, és elhagytam a fürdőszobát, hogy megnézzem ki a titokzatos látogatóm.

Mikor kinyitottam az ajtót két idétlenül vigyorgó idióta állt előttem. Én valahogy nagyon nem tudtam örülni a jelenlétüknek. Volt elég gondom, bajom, nem hogy még őket is elviseljem.

- Te seggbe leszel rúgva - néztem a kedves bátyámra. Mire egyből le is hervadt az arcáról az a mosoly.

- Mert? - fakadt ki hirtelen. - már megint mit csináltam?

- Beszéltem anyával - igyekeztem minél semlegesebb hangon beszélni vele. - nem lehetne, hogy egyszer az életben be fogd a szád?

- Csak megemlítettem neki, nem részleteztem semmit - mormogta, mint egy kisgyerek, akit megfosztottak szeretett mackójától.

- Még ennyit sem kellett volna mondanod - nyögtem, majd arrébb álltam, hogy bejöhessenek.

- Bocs, hogy élek - forgatta meg a szemeit, majd a kanapéra dobta magát.

Sai közben némán tűrte a szócsatározásunkat. Csoda volt, hogy nem kezd el ő is feleslegesen fecsegni, mint ahogy általában.

- Más különben ő érdeklődött.

- Valahogy éreztem - ráztam meg a fejem.

Ekkor hirtelen bevillant, hogy neki álltam csinálni teát, így elindultam a konyhába, ahol már javában lecsordogált a barnás folyadék.

- Kértek teát? - kérdeztem vendégeimtől, aki se perc alatt mellettem termettek.

- Nekem jöhet - vigyorgott barna barátom.

- Nincs itthon valami erősebb? - nézett bele a hűtőbe Itachi, mire csak egy szemforgatással válaszoltam.

- Nem iszom - azzal kivettem két poharat a szekrényből.

- Valahogy sejtettem - sóhajtotta.

Míg a tea kitöltésével foglalatoskodtam, addig a bátyám visszakecmergett a nappaliba. Halk csörgés jelezte, hogy miben mesterkedik odakint. Volt egy olyan érzésem, hogy nem báj csevegni jöttek

Kitöltöttem mind két pohárba a folyadékot, majd a citromleves flakont Sai elé tettem, közben a cukrot is kikészítettem. Fogalmam sincs, hogy szereti, így inkább rábíztam, hogy saját ízlése szerint ízesítse. Két kanalat vettem elő a fiókból, majd az egyiket neki nyújtottam, mire hálásan bólintott.

Mikor mindketten beízesítettük, visszapakoltam mindent a helyére, és kibaktattunk Itachihoz, aki nagy lelkesen pakolta ki az alkoholt az asztalra. Nem volt kedvem inni, és ezt egy jól kivehető fintorral jeleztem. Kényelmesen helyet foglaltam a kanapén, majd jó nagyot kortyoltam az immár langyos teából.

- Ez nem egy helyi kocsma, ahol kedvedre vedelheted a piát ugye, tudod? - néztem rá szúrós pillantásokkal, de azt a bamba vigyort sehogy sem lehetett levakarni az arcáról.

- Komolyan lazulj már el egy kicsit - tette csípőre a kezét.

- Egy, nem akarok lazulni. Kettő rühellem az alkoholt te is tudod. Három nem vagyok hajlandó se téged, se Sait haza cipelni, csak mert nem tudtok megállni a lábatokon, miután mindezt lehúztátok.

- Ha te nem kérsz belőle, az a te bajod. -. Vonta meg a vállát, majd el is tűnt a konyhában. - de azért neked is hoztam poharat - tette le az említett üvegeket az asztalra.

- Amúgy meg hogy is volt az a csók, amiről meséltél - huppant mellém Sai.

Kiköptem a teát. Szóval ezért jöttek, és a pia is emiatt került elő... Ha józanon nem beszélek, akkor részegen majd kiszedik belőlem... na, azt leshetik.

- Nem tudnátok leakadni erről a témáról - felpattantam, és kirohantam egy törlő rongyért, hogy feltakarítsam az előbb kiköpött folyadékot. - és ha megcsókoltam, akkor mi van? Egyáltalán nem számít... - a hangom elvékonyodott, a szívem összeszorult. Kellett nekem beengednem ezeket ide...

És az ember, így próbáljon beletörődni bármibe is, mikor ezek jobb témát nem is találnak, ráadásul, még élvezetüket is lelik abban, hogy ilyesmivel nyaggatnak?!

- Már megint felhúztad magad, pedig csak egy ártatlan kérdés volt - játszotta meg a sértődöttet a bátyám.

- Figyeljetek, nem akarom ezt firtatni - mondtam, miközben az utolsó cseppeket törölgettem fel.

- Jól van, ahogy akarod - mondta tök nyugodtan Itachi, ami meglepett. Általában nem törődik bele ilyen könnyen. - de azért inni ihatunk - azzal kirántotta a borból a dugót, és mindhárom poharat teli töltötte a vörös nedűvel.

- Azt hiszem, egy pohárba nem halok bele - nyögtem. Leraktam a rongyot, majd egy húzóra meg is ittam.

A jó kedv hamar megtaláltam, és egy óra múlva mindhárman nevetések közepette elevenítettük fel a gyerekkori emlékeket. Rég nem nevettem ilyen jót, már hiányzott az a sok marhaság, amiket elkövettünk kiskorunkban. Nem is emlékszem mikor beszéltünk utoljára ilyen meghitten, már ha mondhatok ilyet arra a dologra nézve, hogy lassan a harmadik üveg bort fogyasztottuk el, és részegen össze-visszanevetgéltünk.

Ennyit arról, hogy nem iszom.

De legalább nem kellett Sakurára gondolnom, ami viszont egészen megnyugtató volt. Teljesen elfeledtették velem a csókot, még egy pillanatra magát a lányt is, aki után másfél órával ezelőtt úgy vágyakozott a testem. Legalább nem kellett aggódnom semmi miatt. Még ha csak röpke néhány óráról is volt szó, teljesen lehiggadtam. Nem kellett semmivel sem foglalkoznom.

A gondolataimból Itachi kijelentése zökkentett ki, ami viszonylag elég józanító volt a számomra.

- Azt hiszem kéne egy nő... - nyögte két csuklás között, miközben a hátára fordult.

- Ide nem hozol egy nőt sem - mondtam, már amennyire sikerült értelmesen kipréselnem magamból.

Az alkohollal csak három problémám van: nem tudok normálisan beszélni, sem járni, sem gondolkozni. Bár néha sikerül egy-két értelmes dolgot kinyögnöm, de az nagyon ritka.

- Nem hiányzik a szex? - egy újabb értelmes kérdés Saitól.

- Nem mindegy? - kérdeztem vissza felháborodottan.

- De tényleg... - csatlakozott a bátyám is, és felém fordult. - nincs hiányod? Nem vágysz rá?

- Nem szállnátok le a magán életemről? Nem tartozik rátok - ültem fel törökülésbe.

Igazából egy kicsit tényleg hiányzott, ha jobban belegondolok. De inkább leszek egyedül, és fojtom el a szexuális vágyaimat, mint hogy különféle ribancokra költsem a pénzem, hogy néhány órácskára elszórakoztasson. Fúj... Inkább a halál.

- Nem értelek öcsi - sóhajtotta Itachi.

- Valahogy nincs gusztusom, holmi utcalányokkal tölteni az éjszakát.

- Akkor szerezz barátnőt - mondta Sai.

- Komolyan, mit zavar titeket, hogy nem szexelek napi szinten? - ez már tényleg kezd nagyon felháborító lenni. Semmi közük hozzá.

Még én érzem rosszul magam, amiért nem fektetek le minden nőt, aki az utamba kerül. Ennyire baj, hogy komolyabbra vágyom? Hogy szeretnék magam mellé egy szerető barátnőt, aki a későbbiekben talán több is lehetne?

- Inkább beszéljünk arról, hogy nektek miért is nincs barátnőtök? Nem értem, hogy bírjátok azt a sok csitrit. - ráztam meg a fejem.

- Unalmas folyton egy nővel lenni - szólalt meg Ita némi habozás után.

- Én meg nem találtam még olyan lányt, akivel akár komolyabb is lehetne. Mindegyik olyan könnyen adja magát.

- Csak rossz helyen keresgéltek. - mondtam, mintha nekem olyan sok tapasztalatom lenne ilyen téren. Eddig kifogtam az össze buta libát, akit csak lehetett. Pedig eleinte minden annyira szép volt. Felsóhajtottam.

- Ezt te mondod, akit annyi lány lapátra tett - tört ki belőlük a nevetés. Valahogy én ezt nem találom viccesnek.

- Én legalább próbálkozom. - duzzogtam, majd az üvegért nyúltam, amiből jó nagyot kortyoltam.

Most már teljesen mindegy volt, hogy józan vagyok-e vagy sem. Bár reggel nem lesz túl kellemes másnaposan bemenni, tanítani. De ezt is csak magamnak köszönhetem, amiért ilyen könnyen rászedtek.

Kábultan bámultam a félig üres üveget, amiből az előbb jó nagyot húztam meg. Még most is éreztem az ízét a számban. Az illatáról ne is beszéljünk, főleg, hogy az egész lakás bűzlött tőle. Egy pillanatra sikerült is kijózanodnom, ami azt eredményezte, hogy rosszul legyek ettől az egésztől. A lenyelt alkohol egy pillanatra neki állt visszajönni a torkomon, de még mielőtt kitörhetett volna belőlem, kirohantam a mosdóba, és a WC kagyló fölé hajoltam.

Kb. minden kijött belőlem, amit az elmúlt órákban ittam. A pia csípte a torkomat, ahogy mindet visszaöklendeztem. Arról nem is beszélve, hogy a fejem majd szétrobbant, elviselhetetlen volt a fájdalom. És még gyógyszert sem vehettem be rá. A törülközőért nyúltam, majd megtöröltem a szám, lehúztam a WC-t és kóvályogva visszamásztam a többiekhez, akik vigyorgó képpel bámultak rám.

Valahogy én nem találtam ebben semmi vicceset. Szédültem, hányingerem volt az asztalon elterülő üvegektől, és rettentően fáradt is voltam. Na, pont ezért nem szoktam inni. Egyrészt nem bírom, másrészt utána csak szenvedek.

- Többször kéne innod, akkor legalább nem dőlnél ki ennyitől - ült fel Itachi, miközben egy újabb adag bort töltött ki magának.

- Nekem is - tartotta oda Sai is a poharát, ami csak hamar megtöltődött a vörös nedűvel.

Megint rosszul lettem, már csak attól, ahogy láttam kicsordogálni az üvegből. De még mielőtt kiadhattam volna a taccsot, felálltam és ablakot nyitottam. Mélyet szippantottam a friss levegőből. Élveztem, ahogy a bensőm megtelik oxigénnel, és mindenem kitisztul egy kicsikét. Máris jobban éreztem magam, majd visszasétáltam a kanapéhoz.

- Ma beszéltem vele - nyögtem ki hirtelen, mire mindketten felém kapták a fejüket.

Nem tudom miért mondtam. És tudom, hogy majd megint jönnek a hülye nyaggatásaikkal, de más olyan embert nem ismertem, akivel tényleg komolyan tudnék erről beszélni. Tudom, hogy néha rohadtul idegesítőek tudnak lenni, de azért jól jön a tanácsuk, még ha nem is értek velük egyet.

- Történt valami? - nézett rám a bátyam fekete szemeivel.

Hol egyikre, hol másikra néztem. Semmi nyomát nem láttam az előbbi jó kedvüknek. Legalább néha tudnak komolyak is lenni. És nem barmolják el az egészet.

- Hah - felsóhajtottam. Zavart ez az egész. Talán egy jó nagy seggbe rúgás biztos segítene túl tennem magam ezen. - bocsánatot kértem, ő pedig túl lazán vette az egészet. Azt mondta, hogy vehetnénk semmisnek.

- És te ezt nem tudod elfogadni - fejezte be a mondatomat Itachi, miközben az újai közt forgatta a poharát.

- Ja, valahogy így - dünnyögtem zavartan.

- Pontosan mi az, amiért nem tudod elfogadni? - kérdezte Sai. Még csak meg sem várta, hogy végig gondoljam, a választ, már is folytatta tovább - talán az, hogy meg sem próbáltátok, hogy lekoppintott?

A zavartság egyre inkább kezdett kirajzolódni az arcomra. Nem szokásom, hogy elpiruljak, de most kifejezetten égett az arcom Sai mondataitól.

- Talán fél - suttogta a bátyám, miközben nagyot kortyolt a kitöltött borból. - visszacsókolt nem? - bólintottam. Nem érettem mire akar kilyukadni. - akkor nem vagy közömbös a számára. Csak attól tart, hogy mások mit szólnának, ha kiderülne, hogy sokkal közelebbi kapcsolatot ápol a tanár bácsival - a mondat végére egy sejtelmes mosoly kúszott végig az arcán, amitől még vörösebb lettem.

Elfordítottam a fejem. Mély levegőt vettem, majd újból felé pillantottam.

- Tényleg ez lehet az oka? - a hangom túlságosan halkra sikeredett.

- Nem tudom - rázta meg a fejét - csak egy ártatlan vélemény. Nem akarlak semmire sem biztatni.

- Lehet, hogy van benne valami - szólalt meg Sai is - abban amit Itachi mond. Talán egy próbát megér...

- Próbálkozzak be, hátha összejön? - elég bizonytalanul csengett minden egyes szó. Az ön bizalmam elég alacsony szinten állt, még egy lány sem hatott így rám.

- Ne túl feltűnően - tette hozzá az előttem ülő.

- Csak figyeld meg, hogy egyes szituációkban hogyan reagál. Aztán a dolgok onnantól kezdve simán fognak menni. Vagy működni fog, vagy nem - vonta meg a szöszi a vállát. Valahogy szokatlan volt ezt pont az ő szájából hallani.

A bátyám, aki egész eddigi életét utcalányok közt töltötte, most olyan tanácsokkal lát el, amik tényleg furán hangzanak a szájából. Életében nem járt még senkivel, még is úgy beszél, mintha már több kapcsolaton túl lenne. És Sai is ugyan ezt teszi. Érdekes...

Igazából tényleg szokatlan olyan emberektől tanácsot kérni, akik nem túltapasztaltak ilyen téren. Bár több nőt láttak már az ágyukban, mint én, ezért lehet némi élettapasztalatuk az érzéseikkel - mármint a női érzésekkel - kapcsolatban.

- Még is mit csináljak? - tanácstalanul néztem hol egyikre, hol másikra. Nem tudtam, hogyan kezdhetnék neki.

- Csak légy természetes - vágott hátba Sai, mire majdnem lefordultam a kanapéról meglepetésembe.

Megfogtam a párnát és a képébe nyomtam viszonzásul. Hangosan felnevetett, miközben kiterült mellettem. Vicces volt nézni a szenvedését, ahogy igyekezett ülőhelyzetbe tornászni magát. De nem igazán akart összejönni neki, így Itachival közösen felhúztuk őt. A röhögést csak nem hagyta abba.

Ránk is átragadt a jókedve. A végén már mi is nevettünk a bénázásain. Mikor fel akart állni, megszédült és visszaesett. Aztán újból próbálkozott. Még az elindulással nem is voltak gondok, bár nagyon instabilan állt a lábán, aminek az lett a következménye, hogy jól hanyatt vágódott, úgy kellet felkaparnunk a földről. A mosdóig kikísértük, de a további segítséget sem én sem Itachi nem voltunk hajlandóak bevállalni. Annyi ereje csak van, hogy egyedül elvégezze a dolgát.

Amíg Sai a WC-ben szerencsétlenkedett, neki láttam összepakolni magunk után, majd gyorsan be is ágyaztam a vendégszobában. Volt egy olyan érzésem, hogy ezek ketten ma estére a nyakamon maradnak. Nem lesz tőlük nyugtom. Ahhoz képest, hogy milyen idióták tudnak lenni, most egész jól éreztem magam, és hálás is voltam, amiért tanácsokkal láttak el.

- Végeztem - jött ki Sai a WC-ről. Kinyújtózkodta magát, majd nagyokat pislogva bámult rám. - itt meg mi történt?

- Rendet raktam. - úgy pislogott rám, mintha őrült lennék.

- Minek? - a hangjából is csengett a csodálkozás.

Kicsit elgondolkodtató, hogy Sai alapjáraton ennyire sötét, vagy csak az alkohol hozza ki ezt a marha énjét. Sose tudtam eldönteni...

- Mert úgy nézett ki a házam, mint a disznóól? - kérdeztem vissza, közben egy bamba mosoly ült ki az arcára.

- Itachi? - nézett körbe, mikor ráébredt, hogy a másik fele eltűnt.

- Itt vagyok - integetett be a teraszról.

- Ne hadonássz a cigivel - nyögtem idegesen. - még felgyújtod nekem a házat.

- Nyugi már - de csak nem hagyta abba. - nem lesz semmi baj. Amúgy meg maradhatunk? - jött ki belőle gyors témaváltásként.

- Szerinted minek ágyaztam meg, ha nem? - ráztam meg a fejem, ami rendesen sajgott az alkoholtól. Tényleg nem vagyok hozzászokva...

- Ez az - nem tudom, hogy a barna honnan vette a bátorságot ahhoz, hogy rá ugorjon a hátamra, de nem is akartam tudni.

Mindketten hatalmas puffanással terültünk szét a padlón. Neki csak annyi szerencséje volt, hogy rajtam végezte, így nem tudtam megmozdulni sem, ráadásul az ideg is rátett egy jó nagy lapáttal. Percekig fetrengett rajtam, mintha valami dormeo matrac lettem volna, és csak nem akart leszállni rólam.

- Fogalmam sincs, mit akar jelenteni az ..... izé, de nem szállnál le rólam végre? - csikorgattam a fogaim. - te meg ne röhögj, inkább szedd le rólam - nyögtem Itachinak, aki elnyomva a csikket elindult felém, hogy lerántsa rólam.

Nagyokat szívtam a levegőből. Nem jutott elég a tüdőmbe, míg ez a marha rajtam fetrengett. Oldalra billentettem a fejem, hogy megnézzem, milyen állapotban is van. Elaludt. Szóval ezért nem mozdult...

- Hát ez kifeküdt - mondta Itachi, miközben a lábával megbökdöste, az immár alvó barnát.

- Ja - nyögtem - be kéne vinni a szobába.

- Nem lenne egyszerűbb, ha itt hagynánk? Hozunk neki takarót, így nem kell vele szenvednünk.

- Nem hiányzik a reggeli hisztije - csóváltam meg a fejem. Majd a karjáért nyúltam. - segítenél? - néztem reménykedve a bátyámra, aki egy csalódott sóhajt megeresztve megragadta a lábát.

Legalább tíz percbe telt, mire sikerült bevonszolnunk a szobába, és lefektetnünk az ágyra. Megkönnyebbülve dobtam rá a takarót, majd elhagytuk a kis helyiséget.

- Azt hiszem, megyek és lefürdök - nyögtem, azzal el is tűntem a szobámban.

Kihúztam a fiókot, ahonnan kikaptam egy bokszert, ezután átmasíroztam a fürdőszobába. Épp hogy csak becsukódott mögöttem az ajtó, neki álltam vetkőzni. Minden ruhadarabot gondosan belegyömöszöltem a szennyes tartóba, aztán a kádhoz léptem, ahol megengedtem a csapot. A víz percek alatt megtöltötte a kádat. Bemásztam, és elmerültem a csobogó meleg vízben. A testem ellazult a lágy érintésétől. Kicsit meg is könnyebbültem, hogy már nem vagyok alkohol szagú, és valamennyire a fejem is kitisztult. A tusfürdőért nyúltam, amivel minden egyes kis részemet bekentem, majd lemostam magamról. Miután eleget áztattam a testem, és elég tisztának éreztem magam, kikászálódtam, megtörülköztem, felöltöztem, és kimentem a nappaliba.

- Mehetsz, ha gondolod - böktem az elhagyott szobácska irányába.

- Azt hiszem muszáj lesz igénybe vennem - állt fel, és indult el az előbb említett helység felé.

Körbe néztem a nappaliban. Ami nem odaillet mindent eltakarítottam, még a szőnyeget is visszaigazítottam, ami akkor gyűrődött fel, mikor Sai rám vetette magát. Minden a helyén volt, és ennek örültem.

Még egy pohár teát lehúztam, majd megvárva Itachit, elköszöntem tőle, és elvonultam aludni.