A nap hátralévő része lassan,de biztosan eltelt.
A kommunikáció eléggé kihalt,én pedig kellemetlenül járkáltam fel alá,megpróbálva emberi kapcsolatokat kialakítani.
Másnap reggel az ébresztő fájdalmas ketyegésére keltem...
-Még 5 perc...
-Gyerünk Spencer,öltözzünk.-húztam fel magammal.
Elkapta a derekam,és visszalökött az ágyra,majd mellém dőlt.
-Ne legyél gyerekes!

A fürdőszobába siettem,majd felvettem az egyik lenge ruhám.
Végigsimítottam a finom anyagon.
A hajamat kibontottam,majd kifésültem,így gyenge hullámok omlottak a vállamra.Néztem már ki jobban is.
-Így jó lesz?
Hátrafordultam,majd halkan felnevettem.Spencer nem tud nyakkendőt kötni?
Odasétáltam,és megigazítottam a vörös anyagot,ameddig ő végigsimította a ruhám.
-Mit szólnál,ha...
-Nem!-vágtam a szavába.-Most mennünk kell.

Bezárta a fürdőszobát,majd az ajtóhoz tolt.
-Gyors tudok lenni.-mosolygott.
Nem az a baj,hogy nem akartam...Pont az,hogy igen.Megígértem apának,hogy semmi sem lesz köztünk.Ez csak egy dologra megy ki:hogy megtudjam a lehető legtöbbet róluk.Jelentsek.
De persze ez nehéz egy olyan fiúval az oldaladon,mint Spencer,minden lány álma.Véget kellene ennek vetnem,de túlságosan élvezem.

-Spencer,Mel!Indulnunk kell.
Spencer a szemét forgatva lépett el tőlem.
-Akkor azt hiszem,mindegy milyen gyors vagy.-mosolyogtam.
-Később megtudod.

Itt az ideje,hogy egy kicsit megismerkedjek a családdal,ha eddig nem is tettem.
A hatalmas Jeep,ami ide hozott minket,a parton várta,hogy beszálljunk.
Hátul középen foglaltam helyet,hogy a két Sangriado ne ölje meg egymást.
Zora felé pillantottam.
-Tetszik a ruhád.-törtem meg a csendet.
Halványan elmosolyodott.
-Köszönöm.Ezt én varrtam...
-Micsoda?-kérdeztem meglepve.-Ez csodálatos,nagyon tehetséges vagy.

A szavaim hallatára boldogabb lett.Legalább egy kicsivel.
-Végre Spencernek nem egy vipera a barátnője,mont az az F betűs volt...-szólalt meg.
-Francesca?
Gombóc nőtt a torkomban.Bemutatta nekik?Akkor komoly lehetett,ami köztük volt.
-Igen.Nagyon utáltam azt a csajt.
-Nem vagy egyedül.-forgattam a szemem.
-Nem muszáj az exemről beszélgetnetek.
-Zora...-mondtam semmibe sem véve Spencer dühkitörését.-Lejött a rúzsod.
Ijedten nyúlt a szájához.
-Jajj ne...
-Semmi baj,van nálam egy szín,ami szerintem nagyon illene hozzád.-kutakodtam a táskámban,majd előhúztam a kis tárgyat.
-Köszönöm...-mosolygott hálásan.

A Jeep nem sokkal később megállt,mi pedig egy kis pódiumon elfoglalt asztal felé vettük az irányt.
Az egyik széken egy középkorú férfi ült.Ő az,akivel találkozniuk kell?
Csendben helyet foglaltunk,ameddig a szülők traccspartiba kezdtek.
-Hadd mutassam be a gyerekeim,Spencer és Zora Sangriado,illetve a fiam barátnőjét,Melanie Rose Goulding.-mutatott felénk.
-Az ellenfél lánya?Hogy hat ez a családotokra?-nevetett.-Rocca.
Rocca,Rocca,Rocca...Hallottam már valahol.

De az egész ebéd egy katasztrófa volt.Semmit sem tudtam meg,ugyanis amikor fontosabb információkról esett szó,néhány méterrel arrébbmentek.Remek.
Spencer rágyújtott egy szál cigire.
-Muszáj az asztalnál?-szóltam rá.
Mosolyogva az arcomba fújta a füstöt.
-Hogy te mekkora bunkó vagy.-mondta Zora.
-Mindegy,ne is foglalkozz vele...-tereltem a témát.
-Van erre nem messze egy ékszerbolt,amit szeretnék meglátogatni.-mondta csillogó szemekkel.
-Sajnálom Zora,de más terveim vannak számunkra.-ölelte át a derekam Spencer.

Persze azt hiszi,majd ő dönt.
-Nagyon szívesen elmegyek veled.
-Mi?-kérdezték mindketten.
-Persze.Elmegyünk veled,így ketten is tölthettek egy kis időt.
-Ez egy szar terv.-dőlt hátra Zora.
-Nem az.Nem hagyom ezt a feszültséget csak így.

A pillanat,amikor elindultunk visszafele hamar eljött,és a szerencse engem is megtalált,mert sikerült elcsípnem egy fontos mondatot:
"Ha a Hantley elveszi a támogatást,akkor nagy szarban leszünk..."

Hazaérve az első dolgom volt ezt átadni apának.Minél jobban kezdtem megutálni magam,de ezért vagyok itt.Ez csak egy színészkedés.
-Mit szeretnétek csinálni?-kérdezte Marisol.
-Elmegyünk egy boltba,amit Zora szeretne meglátogatni.-mosolyogtam.
-Remek terv.Mi is jöhetünk?
-Ez az egész egyre rosszabb...-morgott Spencer,de belecsíptem a karjába.
-Persze,jó ötlet.

[...]

Az üzlet kb 20 perc sétára volt a háztól,és mindenkinek jól esett egy kis friss levegő a történtek után.
Belépve mindenhol gyönyörű gyémántok vettek minket körül.
-Ez csodás.-mosolygott Zora.
-Tudod mi csodás?-kérdeztem.-Az a vörös gyűrű ott.
A fejemmel biccentettem,hogy kövessen.
-Miért vagy velem ilyen kedves?-kérdezte.
Értetlenül fordultam hátra.
-Mert kedvellek.Szerintem megismerhetnénk egymást jobban.
Megálltam az előbb említett gyűrűnél.
-Ez nagyon jól mutatna a ruháddal.-adtam a kezébe,majd felhúzta az ujjára.
-Tényleg nagyon szép.-mosolygott.
-Akkor hozd,megvesszük.

A nyakláncok felé sétálva kettészakadtunk.A szebbnél szebb ékszereket figyeltem,amikor valaki elkapta hátulról a derekam,és a ruhás részleg felé rántott.
Hagytam,hogy végigvezessen,majd felkapott egy toppot.
-Ezt hozd.
-Miért?-nevettem.
-Mert máshogy nem engednek be oda.
Kissé furcsán néztek ránk,de bejutottunk.

-Mit szeretnél Spencer?
Lefogta a két karomat,és hevesen megcsókolt.
Lábát a nadrágomhoz dörzsölte,amitől megadta a kezdőlökést.
-Itt?-suttogtam.-Nem tudsz várni?
-Te tudsz?-suttogta ajkaimra.
Nem igazán...Mostmár fejezzük be.
Finoman megfordított,majd a falhoz lökött.
Lehúzta a nadrágját,majd én is így tettem.
-Most ne adj egy hangot se.
Könnyebb mondani,mint megtenni.Erősen beleharaptam a számba,de alig bírtam ki,hogy ne nyögjek fel.Életem legnehezebb 10 perce volt...

[...]

Nagyokat lihegve húztam fel a ruháim,és ő is így tett.
-Biztos nem értik,hova tűntünk.-gondolkoztam.
-Csak körbenéztünk.
Egy hirtelen gondolattól vezérelve odaléptem és hosszasan megcsókoltam.
Hatalmas hiba,hogy ez újra megtörtént,mivel érzem,hogy egyre nehezebben tartom magam távol tőle.
-Menjünk.-fogta meg a kezem,majd kifele irányított.

Az ékszerekhez visszatérve Marisol rohant felénk.
-Spencer,gyere velem.
-Miért?
-Csak gyere már...-sóhajtott fel.
Én pedig folytattam a sorok felkutatását.
Mikor mindenki megvette,amit szeretett volna,elindultunk visszafelé.A nap már kezdett lemenni,így az ég gyönyörű színekben pompázott a tenger felett.

-Melanie!-karolt belém Marisol.
Úgy tűnt,nem találja a szavakat,hogy mit is mondjon.
-Nagyon köszönöm,amit ma tettél Zoráért.Tudom,neki nehezebb megnyílnia,de...Úgy tűnik,nagyon kedvel téged.
Ennek nem örültem.Ez az egész csak egy színjáték,mondtam magamnak.De amint egyre közelebb kerültem a családjához,úgy egyre nehezebb volt hazudni nekik.Hogy minden rendben van.Hogy ez,ami kettőnk közt van igaz.
-Nagyon klassz lány.-mosolyogtam.
-Tényleg az.Egyébként...Spencer szeretne adni neked valamit.

Nagyra kerekedett szemekkel néztem rá.
-Nekem?
-Hát persze.Menj csak.-mutatott a fia felé.
Úgy is tettem.Odasétáltam a pasim mellé.
-Úgy hallottam,van valamid a számomra.-mosolyogtam.
A zsebébe nyúlt,és elővett egy kis dobozt.
-Ez a tied.
Meglepődtem.Annyira,hogy egy pillanatra meg kellett állnom.Tényleg vett nekem valamit?
Nagyon boldogan ugrottam az ölébe,ő meg elkapott.
-Köszönöm.
-Anyámnak köszönd.Ő választotta.
Oh...

Kinyitottam a kis dobozt,amelyben egy opál gyűrű rejtőzött.
-Nagyon szép.-húztam fel.-De tehetnél úgy,mintha te akartad volna megvenni.
Megállt,majd visszafordult és elindult felém.Megfogta a derekam,és megcsókolt.
-Remélem tetszik baby.-mosolygott,majd otthagyott.
Tudom,hogy ez is csak a megtévesztés része,mégis olyan jó volt...