-Elég kínzás már az is,hogy az estét itt kell töltenem.Pedig nem így terveztem.Mit akarsz tőlem Spencer?-sóhajtottam.
Az ágya szélén ült,és maga mellé mutatott.
-Ülj le.
Szót fogadtam és lerogytam az ágyára.
-Nem azt mondom,hogy nekem tetszik ez a helyzet.
-Mi egy helyzet vagyunk?-értetlenkedtem.
-Olyasmi.Tudom,hogy te sem akarod ezt.De meg kell próbálnunk,nem?
Megráztam a fejem.Ezt most nem értem.
-A cselekedeteidből egész mást szűrtem le.Ez honnan jött most?
-Végigcsinálhatjuk ezt a pár hónapot szenvedve.Vagy megpróbálhatjuk a legtöbbet kihozni.

Az ujja köré tekerte az egyik tincsemet.
-Most ezzel mit akarsz mondani?
A fülem mögé tűrte a hajszálakat,és az arcomat bámulta.Nem mondott semmit.
A konyhából hallatszott szüleink öntelt nevetése,ahogy valószínűleg a kis "vakációról" beszéltek.
Spencer az íróasztalához sétált,és gépezni kezdett.
-Most komolyan itt hagysz?
Nem válaszolt.Seggfej.
Hátradőltem a hatalmas ágyon.Hihetetlen kényelmes volt.
Elővettem a telefonomat,és pötyögni kezdtem.

Melanie:Fel tudsz venni?
Cam:Nem élvezed a Sangriado család társaságát?
Melanie:Szívesebben lennék veled.
Cam:Fent leszek,megvárom,hogy visszaérj.

A válaszomat nem tudtam leírni,mert kikapták a telefonomat a kezemből.
-Spencer!
Nevetve olvasta az üzeneteimet,én pedig kínosan éreztem magam.
-Ennyire rossz társaság vagyok?-mutatott a telefonra.
-Csak úgy itt hagytál.Elég bunkó dolog.
A derekam mellé tette kezeit,és fölém támaszkodott.
-Szeretnéd,hogy foglalkozzak veled?

Tudtam,hogy csak hülyíteni akar,és hogy ezt milyen értelemben kérdezte.Utálom,hogy ennyire vágyok a figyelmére.
-Jó lenne.
Lejjebb hajolt,teste lassan közelebb került az enyémhez.
-Mit szeretnél?
-Szeretnélek jobban megismerni.
Így a helyes.Lucas ezt akarja.Az természetesen mindegy,én mit akarok.
Alkarját a fejem mellé tette,és így támasztotta magát.Közelebb hozta az arcát.Túlságosan közel.
-Tudom mire megy ki a játék.Nem fogom beadni a derekam.-mosolyogtam magabiztosan.

Jobb kezével megfogta az arcomat,és hüvelykujját a számra helyezte.Mélyen a szemembe nézett,mintha bele akarna látni a gondolataimba.
Fejét a nyakamra hajtotta,és apró puszikat nyomott rá.Ajkát finoman érintette a bőrömhöz újra és újra,engem pedig kirázott a hideg.
Állítsam le?Vagy élvezzem a pillanatot?
A kulcscsontomhoz ért,amit nyelve végével megnyalt.
Kellemetlenül eltoltam magamtól.
Állkapcsa megfeszült.Utálja,ha nem ő irányít,vagy ha a dolgok nem úgy mennek,ahogy ezt elképzelte.Utálja,hogy nem talál fogást rajtam.
-Azt hittem Francescával vagy.
Elnevette magát.

-Ez egyáltalán nem vicces.
Végigsimított a kezemen,majd lejjebb húzta a ruhámat,így a fél vállam kint volt.Adott rá egy puszit,aztán felállt.
-Nem vagyok vele együtt.Csak csináljuk.Néha.
-Miért van az,hogy ti fiúk nem tudjátok a nadrágotokban tartani?-ültem fel.
-Tetszik,hogy féltékeny vagy.
-Hogy mi vagyok?
-Melanie!Indulunk!-kiáltottak a földszinten.-Vagy esetleg itt akarsz maradni estére?
-Na Melanie...Itt akarsz maradni estére?-nézett rám kiskutyaszemekkel.

Az ajtó felé indultam.
-Akkor nem mondom el az ajánlatom.-mosolygott a gép mögött.
-Milyen ajánlat?-fordultam vissza.
Ez érdekel.
De Spencer csak a gépét nyomkodta,és felém sem fordult.Tudta,hogy megöl a kíváncsiság.
-Utállak Sangriado!
Idegesen kiviharzottam,ő pedig öntelten röhögött.

Teljesen kimerülten értem vissza Camhez,aki a kanapén ülve nézte a kedvenc sorozatát.
-Történt valami érdekes?-mosolygott.
-A hétvégén a Maldív szigetekre utazunk.A családja azt akarta,hogy velük menjek.
-Ez nagyon jó!Legalább élsz egy kicsit baby.Büszke vagyok.-ölelt át szorosan.
-Mit csináltál,ameddig nem voltam itt?
Lesütötte a szemét,arca pedig bepirosodott.
-Miről maradtam le?-öleltem magamhoz egy párnát.
-Hát...Egy ideje el akartam neked mondani valamit,csak sosem tudtam,hogy kezdjek hozzá.
Néhány hete ismerkedek egy fiúval.
-Micsoda?-pattantam fel.
-Mel,halkabban.
-És Harry?
Szomorúan kapargatta a körmeit.
-Nem működött a dolog.Neki az élete a kosárlabda,és soha nem volt rám ideje.Úgy döntöttünk,a legjobb,ha szétválunk.

Bátorítóan megfogtam a kezét.
-Sajnálom.Mondhattad volna.
-Tudom,csak nem tudtam hogy.Nem baj.Így jobb.
-Na és ki ez a srác?Miért nem meséltél róla?
-Pont ezaz.Még a nevét sem tudom.Mali28 néven van fent az interneten.

A köztünk heverő chipses zacskóra néztem.
-Az internet veszélyes hely.Bízol benne?
-Nem tudom.Alig ismerem.Mi van,ha egy 50 éves férfi?-nevetett.
-Az elég gáz lenne.De tényleg,megérdemelsz egy normális kapcsolatot.Remélem minden rendben lesz.
Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat...

A hét hamar eltelt,és azon kaptam magam,hogy szombat reggel van.Ami egy dolgot jelent:10 órán belül egy gépen fogok ülni,ami Európába tart.
Már a gondolattól is megijedtem.Nem tudtam elképzelni,milyen lesz ez a kirándulás.Egy teljes hét Spencerrel és a családjával?
Az ablakon kifelé bámultam.Néhányan önfeledten sétáltak az utcán,páran pedig sietve szedték a lábukat a buszmegálló felé.

-Kop kop.
Mosolyogva néztem az ajtó felé.
-Hoztam neked kávét.
Hero az ágyam végébe ült,és hosszasan végigmért.
-Mel...Van valami,amit nem mondasz el nekem?
Nem néztem rá:tudtam,hogy azzal vége.Halkan kavargattam a kávémat.
-Csak tudni akarom,hogy a húgom jól van.Nemsokára vissza kell mennem az egyetemre,és nem akarlak úgy itt hagyni,hogy baj van.
A szemeim megteltek könnyekkel.
-Elmész?-kérdeztem reszkető hanggal.
Beburkolózott mellém a takaró alá,és magához húzott.

Imádtam,amikor ezt csinálta.A karjaiban mindent problémám távolinak tűnt.Biztonságban éreztem magam.És most elmegy.
-Tudod,hogy nem akarlak itt hagyni.De vissza kell mennem.
-Tudom.Csak alig látlak.És szörnyen hiányzol.Nekem te vagy a menedékem.
Megpuszilta a homlokom.
- Fejezd be,mert el fogom sírni magam.És tudod hogy sírok.
Hangosan nyüszíteni kezdett,belőlem meg előtört a röhögés.
Együtt nevettünk a hülyeségén.Aztán összeborzolta a hajam.
-Héj!-szóltam rá.
-Szeretlek!-mondta.
-Én is nagyon szeretlek Hero.-bújtam oda hozzá.

Miután megittam a kávét a bátyám társaságában,megbeszéltük,hogy ő visz ki a reptérre.
Semmi energiám nem volt elkezdeni pakolni,de szerencsére nem egyedül csináltam.
-Greta...Szerinted melyik ruha a jobb?Ez a sötétkék,vagy inkább a zöld?-emeltem magam elé két ruhát.
-Zöld.Az jobban kiemeli a szemed.
Bedobtam a bőröndbe a kis zöld ruhát.
-Izgatott vagy?
-Hazudnék,ha azt mondanám,hogy nem.-gondolkoztam el.
-Ez egy remek lehetőség!Mindig is utazni akartál!
-Igaz.Csak remélem,hogy a szüleinek meg tudok felelni.

Idegesen hajítottam pár alsóneműt a táskába.
-Melanie!Egy remek kis hölgy vagy.És ezt biztos látni fogják!
-Köszönöm Greta.-mosolyogtam,majd felvettem újabb két ruhát.-Rózsaszín vagy fehér?

[...]

A repülőtérre menet Heroval végig a kedvenc dalainkat hallgattuk és torkunk szakadtából énekeltünk.Mint a régi szép időkben.
Elkísért a bejáratig,ahol már négy ember várt rám.
-Sziasztok!
-Melanie!-köszöntött Marisol,Spencer anyja.
-Egy perc,és indulhatunk!-mosolyogtam.
Kicsivel arrébb sétáltunk,hogy kettesben tudjunk beszélni.

-Idefigyelj Mel!-fordított maga felé Hero.-Nehogy elrontsa a nyaralásod az,hogy elmegyek.Vagy bármi.Azt akarom,hogy jól érezd magad!
Mosolyogva bólogattam.
-Hamarabb visszajövök mint gondolnád!
A kisujját nyújtotta,én pedig az enyémet.Aztán szorosan magamhoz öleltem,és utoljára beszívtam az illatát.
-Szeretlek te majom.-motyogtam,ő pedig megborzolta a hajam.Megint.
-Én is szeretlek.Na húzás!-lökött a bejárat felé.

Akkor hát,kezdődhet a nyaralás!