Elköszöntem a kollégáimtól és a legközelebbi kisboltba mentem. Ráérősen szedtem össze a szükséges dolgokat, kifizettem őket, majd gyalog indultam hazafelé.

- Cam! Camilla! - szólt utánam egy túlságosan ismerős hang.

Tristan.

Megálltam, megvártam, hogy kocogva utolérjen. - Szia - köszönt.

- Helló - motyogtam. A szakításunk óta ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk.

- Nem hívtál - jegyezte meg. Rávágtam volna, hogy nem volt idő, de hát...

- Tudom - bólintottam. – De te tegnap éjjel elég sokszor megtetted - néztem fel rá. A harminc centi magasságkülönbség miatt többen is azt mondták, aranyosak vagyunk együtt, mi viszont mindig cukkoltuk miatta egymást.

- Öhm, ja... Bocsi - vakarta a tarkóját zavarában.

- Nem gond - vontam vállat.

- Arra gondoltam, vagyis... Lenne kedved valamihez?

- Azt hittem, egyértelmű volt az utóbbi év - ráztam meg a fejem.

- De hát akkor is megmondtam, hogy az egy régi kép! - nevetett hitetlenül. - És mindenkinek jár egy új esély - folytatta. Pontosan tudta, hogy ezzel a mondattal meggyőzhet engem; mindig is tartottam magamat ehhez a mondáshoz - igaznak véltem a dolgot.

- Tristan...

- Hadd mutassam meg, hogy elég vagyok melléd - kért kiskutyaszemekkel.

- Oké, átgondolom - vágtam rá, mielőtt még bármi mással is zsarolhatna. - Mit akarsz csinálni?

- Van egy tervem tizenöt programmal - vigyorgott győztesen. Tisztában volt azzal, hogy megnyert az előbb - ismert már ennyire.

- Tizenöttel? Wow, ezzel töltötted az elmúlt egy évet? - szemtelenkedtem, nehogy feltűnjön neki, mennyire felkavart a feltűnésével.

- Ha-ha - forgatta a szemét mosolyogva. - Nem fogom erőltetni, hogy végigcsináljuk, de ha elérünk az utolsóig, együttleszünk újra - kacsintott.

- Túl magabiztos vagy, Evans.

- Alábecsülsz, Stewart?

- Én nem - emeltem magam elé a szabad kezem védekezően. - Na, ha nem bánod mennék - emeltem fel kissé a szatyrot nyomatékosításként, hogy egyszerűbben elengedjen. - Majd hívlak, ha ráérek - kerültem ki.

- Úgy, mint eddig? - szólt utánam.

- Nem, bízz bennem - kiáltottam vissza, és intettem neki.

Már azzal felcsigázott, hogy nem mondta el, mik a tervei. Egész életemben szerettem a meglepetéseket, ezt pedig Tristan is tudta.

Otthon eldöntöttem, hogy másnap felhívom őt. Nem akartam bevallani magamnak sem, de izgatott voltam. Vártam a „tervet" éppúgy, mint az első randinkat.

Egész este ezen gondolkoztam, fogalmam sem volt, hogy helyesen cselekszem-e. Megérdemli a második esélyt?

Újra és újra lejátszódott a fejemben a párbeszédünk, elbizonytalanodtam. Miért tartja magát még mindig ahhoz, amit tavaly mondott? Talán tényleg Tristan mondott igazat? De ő mégis miért hazudott volna?

Kétségtelen, Tristan Evans mindig is nagy változásokat hozott az életemben.