A fejezetek elején lévő képeket én szerkesztettem össze a karakterekhez, egyfajta kis hangulat design-ok, illetve lehet hogy még fogok javítani kicsit a stilisztikán, talán még egy songlistet is összedobok a könyvhöz.

Első sorban azonban jó szórakozást ehhez a kis Dabi ff.-hez!

Musutafu péntek délutáni utcáin hemzsegtek az emberek: tökéletes időpont egy célpont elkapására. Nem voltak olyan sokan, hogy zsúfolt legyen, de épp elég ahhoz hogy Nina elvegyüljön. Képessége lehetővé tette hogy érzékelje a körülötte lévők jelenlétét és a gondolataik erősségét, így anélkül hogy körülnézett volna is tudott feltűnésmentesen közlekedni.

Tisztában volt azzal hogy minél gyorsabban el kell kapnia, mivel ha lebukna és távolsági harcra kerülne a sor biztos a veresége, mi több, többé nem jutna haza. Így ügyesen, feltűnés nélkül kellett közvetlenül a tetőtől talpig fekete ruhás fiú mögé lépnie és a képessége segítségével harcképtelenné tennie.

Mivel már a második kanyart vette balra egymás után így valószínű volt Nina számára hogy arra gyanakszik valaki követi. Nem jó, nagyon nem. Mihamarabb cselekednie kell, így amint egy sikátor közelébe értek gyorsítja a lépteit, minden feltűnés nélkül. Fel sem emelte a tekintetét, csupán meredten figyelte a célpontját.

Ahogy kartávolságon belül ért, egyik kezét kivette a zsebéből míg másikban szorosan tartotta kését a zsebében, arra az esetre ha valami mégsem úgy menne ahogy tervezte.

Mire bármi feltűnést kelthetett volna a közelsége, addigra már üres kezét a kapucnis fiú feje mellé tartotta és készen is volt. Ezzel már nyert ügye volt.

Helló Dabi - szólalt meg Nina diadalmasan a fejében.

Érezte ahogy villámokként suhant át a fiú minden emléke és érzése az ő fejébe. Hallja az összes gondolatát, érzi minden lépését és érzését.

Érezte, ahogyan Dabi reflexből fordult volna hátra, és égette volna hamuvá kék tüzével, de szinte lefagyasztotta a fiú összes izmát ahogyan megakadályozta hogy megmozduljon.

Felesleges próbálkoznod. Nyertem - mondta a fejében.

- Mit szólnál ha elmennénk egy kis sétára? - súgta a fülébe még mindig a fejében kutakodva.

- Azt hittem a hősök ennél látványosabban dolgoznak - köpte oda ahogy lenézően hátranézett.

- Egy szóval sem mondtam hogy az vagyok - húzódott enyhe mosolyra a szája. - Rajtuk kívül is vannak olyan emberek akik nem kedvelnek... Engem ők béreltek fel.

Ekkor tűnt fel a lánynak, hogy mintha kevesebb elmét érzékelne maga körül. Az út felé kapta a fejét, ahol nem tapasztalt egyetlen autót sem... Azalatt a pár másodperc alatt amíg Dabi fejében volt a járókelők száma is megcsappant, ami egyet jelentett... Ott van minimum egy hős is akinek a fiúra fáj a foga. Nina egyből tudta ki lehet az: Lysandra.

- Basszus... - szűrte a fogai közt és megszorította zsebében a kését. - Itt egy hős. El kell tűnnünk.

Értetlenül pillantott rá Dabi.

- Neked minek?

- Tudtam hogy hősök is vadásznak rád, mégis én csaptam le rád. Akadályoztam a munkájuk, azaz az igazságszolgáltatást. Meg lehet hogy egy kicsit a begyükben is vagyok... Mindegy. A lényeg hogy jobb nem összetűzésbe kerülni.

Ebben a pillanatban két alak tűnt fel az út kellős közepén haladva: egy hófehér hajú, kimért férfi, hosszú fehér kabátban, és egy egészen mélyvörös hajú nő fekete, passzos ruhában, magassarkúban meg bőrdzsekiben.

Ahogy meglátta őket Nina megszakította a kapcsolatot Dabi fejével, de ügyelt rá hogy a látószögén kívül és kartávolságon belül maradjon.

- Itt az ideje menekülni - mondta a fiúnak.

- Neked.

Dabi ezzel elindult a két ember felé, mögötte Ninával.

- Napokat! - intett a vörös hajú nekik, de nem kapott választ. - Szeretnélek megkérni benneteket hogy fáradjatok velünk ha lehetséges - lépdelt egyre közelebb. - Ha a válasz nem kényszerítenünk kell.

Erre egyikőjük sem válaszolt. Dabi csupán kezében megidézte forró, kék tüzét, majd gondolkodás nélkül a két alakra irányította.

- Idióta! - kiáltotta Nina mialatt fejbe vágta. - Sárkányra támadsz tűzzel?!

A fiú ezt válaszra sem méltatta. Hiába rendelkezik a legforróbb tűzzel, egy sárkány pikkelyei bármilyen forróságot kibírnak.

- Fussunk már, az isten áldjon meg! - ordította a lány.

Dabi viszont csak leeresztette kezét és elcsitította lángjait. A vöröshajú lány már egyedül állt, bőre hófehér pikkelyessé változott amik még mindig izzanak a tűztől, hátára pedig két pikkelyes szárny került. A fehér hajú férfi viszont sehol sem volt.

Ahogyan Nina meglátta hogy a lány emeli a kezeit tudta, hogy cselekednie kell.

- Most én jövök - vigyorodott el a vörös hajú.

- Tüzelj! - mondta Nina Dabinak, de a fiú makacsságából és a reakcióidőből ítélve ezzel már akkor elkésett mikor kimondta, így ahelyett hogy tovább győzködte volna a fiú halántékához emelte a kezét és néhány ujj- és csuklómozdulat után Dabi akaratlanul is felemelte a kezét, majd egy masszív tűzfalat emelt maguk elé. Ebben a pillanatban látszódik, mintha a másik oldalról ugyanolyan színű lánggal támadták. - Tartsd a falat és futás!

Szájhúzva ugyan, de a fiú tette amit Nina mondott, és amilyen gyorsan csak tudtak futásnak eredtek.

Három utcával arrébb, ahol már rég véget ért a lezárás egy sikátorban átmásztak egy kerítésen, és csak ott álltak meg mindketten kifulladva, a falnak támaszkodva.

Nina már alig jutott levegőhöz, úgy érezte hiába vesz levegőt, azzal nem jut be semmi oxigén a tüdejébe, a lábai majdnem összecsuklottak alatta a levegőhiánytól, a mellkasa pedig szinte összeroppant. Remegő kezekkel szedte elő asztmapipáját majd szívott bele.

- Ez mégis mi a franc volt? - kérdezte Dabi felháborodottan, ahogyan a falnak dőlt. Láthatóan ő sem volt annyira odáig az ilyen intenzitású megterhelésért, annak ellenére hogy a teste elég izmos volt.

Nina csak benntartva a pipájából szívott gyógyszert, térdeire támaszkodva mutatta hogy várjon egy pillanatot.

- Asztmás vagyok, cseszd meg! - lihegte amint újra vehetett levegőt. Fejét a sikátor falának támasztotta, úgy folytatta tovább. - Ez Lysandra volt. Hős. A sárkányával szinte bármit kivédenek. Naru a pikkelyével bármit hárít, Lysandra képessége pedig a visszaverés. Bármivel támadsz rá, összegyűjti és ugyanolyan erővel visszaadhatja bármikor. Ezért kellett volna azonnal futnunk, mivel egyikőnk sem állja a kék tüzedet - pillantott végig a jókora égési sérülésekkel borított fiún. Ezzel még ő sem vitatkozhatott.

- Miért nem löktél oda nekik?

- Akkor sem vagyok előrébb. Hamarabb használtad a tüzed, akkor pedig már az volt a leglogikusabb hogy a képességeddel tudjuk csak visszatartani. Ha elkapnak téged, utána engem is ugyanúgy elvisznek, ami nem hiányzik.

- Tehát magadat mentetted velem - állapítja meg.

- Mondhatni - bólintott a barnahajú. - De most már ebben együtt vagyunk benne.

- Hogy érted?

- Együtt láttak minket. Együtt védekeztünk. Együtt szöktünk meg. Ezek után azt fogják gondolni hogy kapcsolat van köztünk, vagy összedolgozunk. Nem szerencsés helyzet. Most kicsit össze lettünk kötve.

- Mire fel ez a nagy ragaszkodás hirtelen? Kicsivel ezelőtt még úgy volt hogy vadásznak rám, meg el akarsz kapni hogy megfizessek, most meg puszipajtásként kezelsz.

- Most hogy együtt láttak nincs más választásom. Ha ezután különválunk és elkapnak téged, akkor ne haragudj meg, de nem bízom benned annyira hogy nem köpsz be rólam mindent amit tudsz, de szerintem ez fordítva is igaz. Így egy időre összeragadtunk.

Nina sem volt kifejezetten elragadtatva ettől a gondolattól, de nem volt választása. Még ez is jobb volt mint csak úgy odadobni a fiút több tíz embernek hogy széttépjék.

- Van egy lakásom a környéken amit rejtekhelyként használok. Ott meghúzhatjuk magunkat egy ideig. Gyere - intett a fejével a lány ahogy fejére húzta kapucniját és elindult. Néhány lépéssel később tűnt fel neki, hogy Dabi nem követte. - Nem kérés volt. Ha nem jössz magadtól, akkor kényszeríteni foglak.

Mire ezt kimondta, már a fiú mellett is állt, kezével a halántékánál. Azonban ekkorra már a másik is ismerte a technikáját, így a lány csípője mellé tette a kezét, készen arra hogy ott helyben felgyújtsa.

- Kár hogy nem tudsz - önelégült mosolyra húzta volna a száját, de ahogy az erejét használta volna, Nina megelőzte. Leblokkolta a fiú minden mozgását és képességét és nem jutott eszébe más lehetőség, mint hogy kicsit ráijesszen az erejével a fiúra.

Enyhe szorongást, pánikrohamot és kissé nyomasztó gondolatokat idézett elő mindössze néhány másodpercre, majd ellensúlyozta őket mielőtt abbahagyta.

- Mondtam. Nem kérés volt. Velem jössz, vagy kényszerítelek - meredt halálos komolysággal a fiú ragyogó, türkíz színű szemeibe.

- Jó - forgatta meg a szemét ahogy zsebre tette a kezét. - De ne várd hogy bármiben segítsek.

- Nyughass, ilyenre nem is gondoltam.

Szinte halálos csendben tették meg azt a néhány utcányi utat, ami a bérházig vezetett aminek a harmadik emeletén volt található Nina rejtekhelye.

- Nem túl otthonos vagy felszerelt, de egy-két hétig elviselhető - mondta kicsit zavarban Nina ahogy beengedte a fiút a szűkös nappalival egybekötött konyhába.

Egészen szerény kis zug volt, egy nagy kanapéval, vele szemben egy tévével, a túlsó oldalon pedig egy apró konyhával, előtte egy étkezőasztallal.

Dabi nemigen foglalkozott a szállás minőségével, csupán szótlanul levetette magát a kanapéra, majd egy megvető pillantást vetett Ninára.

Az nem törődött a fiú felszínes és fitymáló viselkedésével, inkább a hazatéréssel járó biztonságérzetet élvezte ki. Felszabadultan sóhajtott egyet, ledobta dzsekijét a fogasra, majd végre valahára leszedte magáról a barna parókát, ezzel felfedve hófehérre festett haját.

Egy pillanatra mintha váratlanul érte volna a fiút a hirtelen hajszínváltás, ami Ninának is feltűnt.

- Mi az? - pillantott rá a lány. - Nem járkálhatok ilyen feltűnő hajjal ha valakit el akarok kapni.

Erre a fiú csak megforgatta a szemét.

- Ha képes lennék olyan mesterien undorral vegyítve húzni a számat ahogyan te teszed, minden bizonnyal saját politikai műsorom lenne - állapította meg Nina.

- Ha képes lennék olyan mesterien tenyérbe mászó és akaratos lenni ahogyan te teszed, te már minden bizonnyal nem itt lennél - kontrázott a fiú gunyoros hangnemben.

- ...Endeavor már minden bizonnyal a poklok tüzében szenvedne, ahogyan akartad eredetileg mondani.

Anélkül hogy belenézett volna Dabi fejébe is tudta hogy ez volt a nyelve hegyén.

- Tch. - Ezzel a fekete hajú kinyújtózva elfeküdt az ágyon. - Mellesleg hogy is hívnak? Ha már ennyire turkálunk egymás életében legalább legyen fair a küzdelem.

- Nina Idross, szolgálatodra - felelte meglepően vidáman, amely látszólag Dabit is meglepte, a különös arckifejezésből ítélve amit felvett: nem lehetett megmondani hogy tetszett-e neki a lány mosolya, vagy felettébb irritálónak találta azt.

Gyorsan leolvadt az arcáról az a kifejezés, látszólag visszaerőltette magára a gunyoros hangnemet:

- És mi egészen pontosan az a fantasztikusan alattomos képességed?

- Az erőm neve elme. Egy rendkívül ritka és veszélyes adottság, amely lehetővé teszi hogy belelássak, manipuláljam, és irányítsam az illető gondolatait, érzelmeit és lelkét, illetve hogy érzékeljem a körülöttem lévők érzéseit, jelenlétét, vagy akár gondolatait is.

- Akkor hogy voltál képes irányítani a testemet meg a képességemet is?

- Az... Igazából az erőm mondhatni kiterjesztése, vagy hasonló... Úgy tudnám megfogalmazni, hogy olyan mint amikor te a tested hőmérsékletét befolyásolod hogy nagyobb legyen a tűrőképessége. Mondjuk esetedben ez kevésbé igaz, mert jeges erőre van a tested tervezve, de amikor a hideghez igazítod a testhőd az egészen jól leírja ezt is: nem az a fő profilod hogy irányítod a tested hőmérsékletét, így korlátozottan vagy képes rá, mégis némi koncentrációval meg tudod csinálni.

- Azért a kettőt nem venném egy kalap alá... A te "mellékes" képességed felér mások teljes erejével.

- Lehet... Csak kétlem hogy másoknak is ilyen megterhelő lenne az ereje mindenki számára.

- Amúgyis, hogy nem lettél hős ilyen nagy szájjal meg erkölcsökkel?

- Ésszerűbb volt az árnyékban fejvadászként elhelyezkedni. Ez a képesség nem olyan amivel villogni lehet, vagy "reményt adni". Úgy nem hősködhetek ha közben mindenki akit fizikailag megmentek attól retteg a képességemtől hogy belelátok a fejébe. Nem tudnám elfogadni hogy hiába segítek rettegjenek tőlem. Mindenki jobban jár úgy ha csendesen, jó pénzért rendet tartok meg segítek másokon.

- ...És még a mártír szöveg is megvan hozzá - húzta fel Dabi az orrát némi undorral. Úgy tűnt, nem szereti a képmutatást.

- Még vagy két ilyen és ledugom az összes késem a torkodon - húzta össze a szemeit Nina. - Nem hiszem hogy a kicsinyes bosszúállónak kéne kioktatnia az erkölcsökről meg a mártírkodásról.

Nagyon jól tudta a lány hogy mennyire érzékeny pontjára tapintott Dabinak, azonban nem hagyhatta annyiban csipkelődéseit. El sem tudta képzelni a fiú, hogy milyen érzés minden ember érzéseit magával cipelni akivel valaha is találkozott.

Éppen ezért, hogy ne durvuljon el vitájuk, mikor a fekete, tüskés hajú újra dühödten szóra nyitotta volna a száját közbevágott.

- Egyébként ha nem lennél ennyire flegma és mufurc, akkor tök jó kölcsönös érdektelenségen alapuló kapcsolatot tudnánk kiakakítani és én sem lennék ennyire tüskés és kötözködő.

- Persze, hiszen én akartalak először elrabolni, majd irányítani, majd magammal kényszeríteni. Mi sem egyértelműbb.

- De nem is én gyújtottam fel közel harminc ártatlan embert, vagy akartalak elégetni. Viszont azt mellesleg nekem köszönheted hogy nem egy cellában ücsörögsz, vagy veri be éppen egy seregnyi felbőszült család a képed.

- Mindjárt le is borulok előtted... Ja, hogy nem. Nem fogok hálálkodni azért, amire az égvilágon senki nem kért. - Szinte köpi a szavakat, hangja érezhetően elmélyült és egyre feszültebb lett a fiú ahogy elfeküdt a kanapén. - Még egy tipikus visszataszító hősi tulajdonság.

- Arról tervezel tanulmányt írni hogy miért kéne hősnek lennem mikor rühelled a hősöket? Ez éles logikai készségekre vall.

- Pontosan. Mivel téged is rühellek - bólintott.

- Ez eddig a legkedvesebb dolog amit nekem mondtál - húzta gunyoros mosolyra a száját Nina. - Na jó, mára épp elég ennyi oltogatás. Holnap el kéne mennünk bevásárolni, mivel egy ideig nem fogjuk kitenni innen a lábunkat. Úgy készülj hogy együtt megyünk. Szerintem én holnapig bezárkózok, ha el akarnál szökni azt megérzem. A következményeket pedig ismered. Ha aludnál, találsz ágyneműt a kanapéban, valamennyi kaja pedig van a hűtőben. Fürdő a szemben lévő ajtó. Holnapig szedd össze magad és vegyél vissza az attitűdödből. További jó délutánt.

Ahogy ezt elhadarta, a lány a választ meg se várva beviharzott az apró konyha melletti ajtón a nem túl nagy hálószobába, hogy elszigetelődjön és végre lekapcsolhassa az agyát az állandó koncentrációról.

Hatalmasat sóhajtva zárta be maga mögőtt az ajtót. Sokkal nehezebb eset volt a fiú mint azt elsőre gondolta. A stílus, amit tartania kell mellette messze túlmegy a kimerítő fogalmán. A színlelt flegmaság, meg bunkóság nem a lány asztala, csupán eltanulta másoktól, de nagyon nem illett össze vele... Akinek csak annyi vágya volt hogy otthon, zenét hallgatva, nyugodtan és kedvesen enyhíthessen mások szenvedésén és segítsen nekik megoldani a problémáikat az ereje segítségével.

Dabi azonban az ehhez szükségesnél jóval keményebb héjba burkolózott, amihez keményebb nyelvezet is kellett hogy feltörje. Nina viszont úgy volt vele, hogy ha csak egy kicsit is segít neki előrelépni, máris megéri az összes fáradozást.

Csak tudjanak nyugton elrejtőzni...

Ezzel a gondolattal zuhant a fal közepénél lévő, kicsit régies ágyba.